PAP ANDRÁS (MDF)

Teljes szövegű keresés

PAP ANDRÁS (MDF)
PAP ANDRÁS (MDF) Köszönöm szépen. Elnök Úr, egy mondatot, ha megenged, még mielőtt elkezdem az interpellációt.
Tisztelettel kérem most, hogy nem hárulhat rám az a vád, hogy mások ellen is beszélek, elnöki jogkörénél fogva is vonja rövidre az interpellációkat és a válaszokat, és ne csak a képviselőktől, illetve miniszterektől várjuk el, hogy rövidre fogják, mert nagyon nehéz. És kérem, rám is vonatkoztassa ezt, már 30 másodpercem eltelt. Köszönöm szépen. (Zaj.)
Tisztelt Államtitkár Úr! A dél-dunántúli úthelyzetre vonatkozólag szeretnék kérdést intézni önhöz. Egy rövid indoklással tartozom. (Folyamatos zaj.) Két ábrát szeretnék felmutatni. Elkészült a 4542-es számú törvényjavaslat mellékleteként az országos közúthálózat távlati fejlesztési programja.
Ennek egyik melléklete, amelyik a forgalomsűrűséget méri fel 1990-ben. Ez az az ábra (felmutatja) , amely az ország forgalmát ábrázolja ma Magyarországon, illetve '90-ben pontosabban. Ez egy nyolclábú pókszerű képződmény, amely az egész országot átfogja. Ebből levonható két következtetés. Az egyik az, hogy az ország közlekedési szerkezete végletesen központosított. A másik pedig, számomra lényeges elem az, hogy ide délre is vezet egy nagyon fontos láb, egy nagyon fontos út, ez a 6-os út.
A másik: az országos közúthálózat távlati fejlesztési programjának melléklete pedig ez az ábra (felmutatja) , amelyről az olvasható le, hogy ide Dél-Dunántúlról már nem vezet út. Nincsen gyorsforgalmi út tervbe véve az elkövetkezendő 10 éven belül sem, és itt egy háromszög keletkezik, ahova gyorsforgalmi út már nem vezet.
A kérdésem, államtitkár úr, a következő. Egyrészt, mióta ez a koncepció elkészült – és tudom, hogy ez végül is akkor kerül napirendre, amikor időnk lesz rá, minél később, annál rosszabb -, azóta a helyzet két tekintetben változott. Egyrészt ez még nem tudta figyelembe venni azt, hogy lesz világkiállítás, a világkiállítás megrendezésének egyik lehetősége és egyik feltétele is az, hogy a vidéket is bevonjuk. Úgy érzem, hogy ezzel a fejlesztési tervvel a Dél-Dunántúl ettől a lehetőségtől elesik. A másik változás, amely történelmi, azóta Jugoszláviát rommá lőtték, vagy annak legalábbis jó részét, és elsősorban a Dél-Dunántúllal határos részét. Feltételezhető, remélhető, hogy ez a válság végetér, és megindul az újjáépítés, ahol nagyon nagy lehetőségeink és kötelezettségeink lesznek ugyancsak. A kérdésem tehát arra vonatkozik, hogy a minisztérium és a Kormány milyen lehetőséget kíván nyújtani arra, hogy a dél-dunántúli régiónak a különböző érdekeltjei kifejthessék a véleményüket, kifejezhessék az érdekeiket annak érdekében, hogy a Dél-Dunántúl ne legyen lesatírozható a majdani gazdasági fejlődés térképéről, ne válhassék Bermuda-háromszöggé, az elmaradottság Bermuda-háromszögévé. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem