CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF)
CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF)
CSAPODY MIKLÓS, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az úgynevezett lágymányosi híd ügyében Budapest XV. választókörzetének, tehát Lágymányos, Gellérthegy, Szentimreváros és Kelenföld egy részének képviselőjeként kértem szót. Annak a körzetnek a lakossága nevében, ahová a tisztelt Ház előtt fekvő előterjesztés és határozati javaslat hídja Budára megérkezne, hogy aztán a Budafoki útnál, illetve a Szerémi sornál délre forduljon.
A választópolgárokat ebben a körzetben nemcsak régóta foglalkoztatja, de komolyan aggasztja is minden olyan műszaki megoldás, mely a legszűkebb környezetüket károsan érintené, s amely a főváros forgalmának, környezetének és az egész ország közlekedésének sem tenne jót. (Mozgás és zaj.) Azonnal folytatom, amint erre lehetőségem lesz!
A XV-ös választókörzet, tehát a Hamzsabégi úti töltéstől északra eső területek képviselőjeként mondom el véleményemet a tervről és a javasolt kompromisszumos megoldásról. A tervezett útvonal és az összes azzal járó építkezés más körzeteket is érintene, tehát e vitában nyilván majd azok képviselői is szót kérnek majd.
Tisztelt Ház! Azzal, hogy a korábbi elképzeléseket módosítva a híd útvonala nem folytatódik majd a Hamzsabégi úton át egészen az Osztapenko-szoborig, nem viszi végig az óriási belső és tranzitforgalmat e még lélegző területeken, hanem a jelen terv szerint vonala megtörik délre a Szerémi útnál, ennek örömteli konstatálásával akár meg is köszönhetném figyelmüket és a közvetítést még mindig figyelő érintettek figyelmét, mert hiszen a Hamzsabégi úti polgárok óhaja teljesült, az illetékesek a híd úgynevezett Hamzsabégi úti változatát elejtették. Hangsúlyozom, az általunk ismert terv szerint. Nem tudni, lesz-e második ütem.
Itt azonban nem egy és nem két vagy három körzet, fővárosi kerület érdekeiről van szó, mely kérdésben a nem budapesti képviselők, úgymond, nem közvetlenül érintettek az általuk képviselt magyar vidék másfajta gondjai miatt, hanem olyan súlyú országos kérdésről és annak eldöntéséről, melyre a főváros nehéz milliárdokat áldoz, minket pedig – az Országgyűlést – a Kormánnyal együtt arra kér, áldozzunk rá még sokkal több milliárdot. Igen nagy horderejű tehát a döntés, különösen a világkiállítás és a magyar államalapítás 1100. évfordulója méltó megünneplésének érdekében, de ettől függetlenül is, hiszen a magyar főváros alapvető fejlesztési kérdésében kell állást foglalnunk a harmadik évezred küszöbén és annak várható igényei szerint is.
Tisztelt Ház! A jól ismert népi gyermekjáték azzal a kérdéssel kezdődik, hogy itthon vagy-e, hidas mester; mire a válasz: itthon vagyok, csak most jöttem. A hidas mester valóban nemrég jött, ez a munka azonban régebbi hidasok munkája. Évtizedes elgondolásról van tehát szó – amint arról itt már szó esett –, hiszen annak igénye is nagyon régi, hogy híd kell a Dunán, mégpedig nem is egy, hanem legalább négy új híd. Amint a világkiállítás szükségességében, úgy ebben a kérdésben sincs ellentét javaslatom és a Kormány javaslata között.
Az előttünk fekvő előterjesztés azonban – amint azt maga is elismeri – a régi tervhez képest koncepcionális változást nem tartalmaz – ezt a miniszter úr megerősítette –, hiszen ez nem más – ezt már én mondom –, mint az 1987-es állami tervbizottsági határozat felújított változata, mínusz Hamzsabégi út. A hidas mester tehát azt mondja, hogy az ország érdekében kell ez a híd, a világkiállítás miatt, mert ennek a tervei vannak készen, tehát hozzáfogni ehhez lehet.
Elfelejtődni látszik azonban, hogy a főváros előző döntése nem erről az egy hídról szólt csupán, hanem kettőről, emellett még a délebbre építendő Galvani úti hídról is, melyet elsőnek kellene megépíteni, és lényeges, hogy a szóban forgó milliárdokat a korábbi terv szerint kettő, és nem egy hídra kellene fordítani. Megnyugtatónak tehát az látszott volna, ha egy általános, országos közlekedéspolitikai koncepció egészének ismeretében, majd annak részeként a főváros közlekedésfejlesztését illetően, s csak ezen belül, Dél-Buda és a hidak összefüggésében lehetne most véleményt formálnunk alternatívák ismeretében. A híd és a hidak kérdése ugyanis – mint a Karinthy úti végállomás, vagy a Bukarest utcai autóbusz-pályaudvar – mindenekelőtt közlekedési probléma.
A feladat: miként lehet három budapesti kerületet – a mi esetünkben tehát a IX.-et, Csepelt és a XI.-et – úgy összeköttetésbe hozni, hogy a megoldás optimálisan kapcsolja egybe általa az ország két felét is? Az alternatívák azonban, úgy tűnik, a döntéselőkészítés folyamatában nem fogalmazódtak meg a kellő formában és súllyal, s most az Országgyűlés előtt áll a teljes felelőssége annak, hogy a fővárosi döntés nyomán műszaki-technikai kérdésben egyetlen megoldás ismeretében döntsön. Véleményem szerint az Országgyűlésnek nem lehet feladata műszaki kérdésekkel foglalkozni, kompetenciája ebben az ügyben Dél-Budapest közlekedési gondjainak enyhítésében, és a világkiállítás, az 1100-as évforduló sikeres megrendezésének biztosítása érdekében arra terjedhet ki csupán, hogy hidak megépítésére költségvetési forrást nyisson meg.
Sajnos, a lakosság attól tart, és attól tartok én magam is, hogy az úgynevezett kéthidas változat teljesen kiépülni nem fog, mert a lágymányosi híd megépítése után a Galvani úti hídra elegendő pénzmennyiség a közeli, belátható jövőben egyszerűen nem lesz. A környezetvédelmi tárca kabinetirodája – mint azt a bizottság egyik korábbi ülésén is elmondták – sok ezer tiltakozó aláírást kapott a jelen változat megépítését ellenzőktől olyan megoldás támogatására, mely nemcsak lakossági érdekek szerint volna alkalmasabb.
A tárca kinyilvánított álláspontja e kérdésben az, hogy széles körű hatásvizsgálatok eredményének ismeretében kell megkeresni az alkalmas műszaki megoldást, de az illetékeseknek, és nem az Országgyűlésnek.
Tisztelt Ház! Legyen szabad idéznem a kormányprogram környezetvédelmi fejezetéből két olyan passzust, melyeknek alkalmazására a jelen esetben megfelelő lehetőségeket kínál. Az egyik – idézem –: "A Kormány nem fogadja el az egysíkú, technokrata szemléletmódot, a veszélyek lekicsinylését, a kisebb csoportok érdekeinek előtérbe helyezését és ezáltal mások egészségének vagy természeti-társadalmi környezetének kockáztatását." A másik: "Az építésügy átdolgozza a műszaki szabályok elemeit az építményekkel szemben támasztott társadalmi igények alapján, kialakítja az építésügyi gazdálkodó szervezetet, illetve a polgárok környezetvédelmi tevékenységének érdekében az igazgatás azon rendszerét, amely a társadalom intézményesített érdekeinek képviseletére alkalmas."
A másik két önkormányzat döntésével egybeesően kerületem képviselőtestülete – melyet e Házban képviselnem kell – a híd ügyében 25 "igen"-nel, 1 ellenszavazattal és 6 tartózkodás mellett az alábbiak szerint döntött. Két Duna-híd építésével ért egyet úgy, hogy a Hungária körút a Galvani úti hídba csatlakozzon, a lágymányosi híd pedig másodikként csak a két rakpart összekötésével épüljön meg lokális városi hídként. Amint az elmondottakból kiderül, híd kell, mégpedig legalább ez a kettő, ellentét az előterjesztést illetően alapvetően nincsen, a modus vivendit a méretekben és a sorrendben kellene megtalálni.
Tisztelettel kérem az Országgyűlést mindannak megfontolására, amit elmondtam, s amit 5535-ös szám alatt benyújtott módosító indítványomban a dél-budapesti hídrendszert illetően beterjesztettem. Ennek gépelésébe bizonyos hibák csúsztak; tehát ez helyesen így hangzik: "A fenti – tehát az előbb vá-zolt – megoldás szolgálja igazán a Kormány és a fővárosi önkormányzat azon szándékát, hogy a főváros belső területei forgalmi szempontból tehermentesüljenek, és az expo közlekedési kapcsolatai is megfelelőképpen biztosíthatóak legyenek. E változat a dél-budai, csepeli és dél-pesti területek jelentős felértékelését eredményezi, amely tetemes és az elmaradott térségeknek is javára fordítható állami költségvetési, fővárosi és kerületi önkormányzati vagyongyarapodást jelentene." Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
