DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a tisztelt Ház nem tudta komolyan venni az 1990. március 25-én és április 8-án tett választási ígéreteit, és figyelmen kívül hagyta azokat, amiket választóinak ígért, így nem történt meg a társadalom által annak a garanciának a beépítése, amely a tulajdon – végső soron – nemzeti és társadalmi megőrzését jelentette volna.
A magam részéről szót emeltem még 1990 májusában a munkástanács-törvény megalkotásáért és azzal aposztrofáltam, befejező szavaimmal a mondanivalómat, hogy a tisztelt Ház minősíti magát azzal, hogy milyen munkástanács-törvényt hoz. Minősítette magát: nem hozott munkástanács-törvényt. Most, miután ez a kérdés eldőlt, és itt vagyunk, egy lóvá tett ország kellős közepén, ezért bekövetkezik az, hogy a munkavállalói részvényprogram tele van ellentmondásokkal. Tele van ellentmondásokkal, mert nem adja meg a módot, hogy valóban jogszerűen és törvényesen, a munkásság részese lehessen a tulajdonlásnak, legalább olyan erkölcsi formában, amely erkölcsi formában részese és szenvedője volt az elmúlt 45 év diktatúrájának –, és azt az államosított vagyont mégis csak a maga módján működtette és a mai napig megőrizte.
Tulajdonképpen amikor idáig jutottam, el kell mondanom azt is, hogy az első kárpótlási törvénynek az ellentmondása is most ér utol. Goldberger Friderika hazautazott Magyarországra, és a Margitszigeten egy interjúban igen mérsékelt módon adott hangot annak, hogy ő igényt tart a személyét megillető tulajdonrészre. Ez a fantasztikus mérséklet, ez a fantasztikus higgadt, nyugodt hangvétel magában tartotta azt, hogy Goldberger Friderika lemérte: ő nem tudta megvédeni azt a vagyont, aminek ő egyébként vér szerint is és erkölcsileg is örököse lenne, nem tudta működtetni, nem tudta megvédeni a különféle megszállóktól, a különféle terroristáktól – tehát őt veszteség érte. És amíg ő ezt a veszteséget elismerte, akkor merül fel annak a lehetősége, hogy valahol, a sor végén, a tulajdonlást illetően ott vannak azok a munkástömegek is, munkavállalói tömegek is, akik a sor végén ott vannak jogos erkölcsi és jogi igényükkel. Egyemberként, alanyi jogon alkotott jogosultságokkal is.
Ezt most már, jelen esetben ez a benyújtott törvényjavaslat összes halmazatával a módosító indítványoknak, nem tudja rendezni.
Tekintettel arra, hogy a kész és tényhelyzetet kénytelen vagyok elismerni, nincs pozícióm, és nemcsak nekem, hanem a közösségeknek sincs pozíciójuk, hogy bizonyos szempontból változtassanak, éppen ezért a menteni menthető alapon szeretném, ha a Parlament arra a bölcsességre, arra az álláspontra helyezkedne, hogy kellő kritikával szűrné át képviselői felelősségével mind a benyújtott javaslatot, mind a módosító javaslatokat, és még a részletes vitában is segítve, hogy lehetőleg minél tisztességesebb törvényalkotás jöjjön e tárgyban létre.
Én ilyen körülmények között tudnék csak valamennyire is, szerény képességemmel részt venni ebben a vitában és a törvény megalkotásában, és ugyanezt ajánlom a tisztelt képviselőtársaim figyelmébe; valamint annak a konzekvenciának a levonását, ami minket a hátralévő két évben még kötelez, hogy előbb-utóbb szembe kell nézni azokkal a mulasztásokkal, azokkal a hibákkal, amiket az előző két évben elkövettünk, és lehetőleg a hátralévő két évben még valamennyire megfelelni annak a választásnak, annak a választási ígéretnek, amelynek alapján minket e Parlamentbe küldtek.
Még egyszer ennek felemlítésével ajánlom a tisztelt Ház minden egyes tagjának figyelmébe, hogy lehetőleg kellő módon értékelve az egyes javaslatokat, minél jobb törvényt hozzunk létre.
Valamint egyetértek Lotz Károly SZDSZ-es képviselő úrnak azon álláspontjával, hogy valóban olyan szoros összefüggés van a szóban forgó három törvényjavaslattal, sőt a vagyonpolitikai irányelvekkel, hogy én is indokoltnak tartom, hogy az elnök úr a mai nappal még ne zárja le az általános vitát. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
