TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tartom magam frakcióm álláspontjához, miszerint a gazdasági törvénykezés idejét felesleges napirend előtti felszólalásokkal lehetőleg ne rövidítsük, önmérsékletet tanúsítva, nagyon röviden szeretnék egy olyan problémát felvetni, amely az Országgyűlés munkájával kapcsolatos. Azt gondolom azonban, egyetlen képviselőtársam sem menne el szó nélkül amellett – beleértve a kormánypárti képviselőket is – ha azt kellene tapasztalniuk, hogy bármely meginterpellált személyiség negligálja az interpellációt, annak utóéletét, és ezzel akadályozza a Parlamentet legfőbb feladatában: a végrehajtó hatalom feletti ellenőrző szerep betöltésében.
Ebben az ügyben már egy ízben kénytelen voltam napirend előtt szót kérni, kifogásolva azt, hogy a most már egyéves és a reá adott választ el nem fogadott interpellációm megtárgyalására – többszöri kérésem, majd Szabad György házelnök úrnak írt levelem ellenére – az alkotmányügyi bizottság nyolc hónapig nem tudott sort keríteni.
Az interpellációmban azt kérdeztem a miniszterelnök úrtól, hogy személy szerint kit terhel a felelősség, hogy a Kormány nem tett eleget a törvényi előírásnak, és nem nyújtotta be határidőben a helyiség- és lakásgazdálkodási törvényt.
Azt is kérdeztem: mit kíván tenni a miniszterelnök úr a felelőssel szemben; valamint kérdeztem: milyen intézkedést kíván eszközölni hasonló esetek elkerülése céljából?
Nyilván azért is támogattak nemleges szavazataikkal a kormánypárti képviselők is, mert egyetértettek abban, hogy a törvények betartása a Kormánynak ugyanolyan kötelezettsége, mint az ország bármely állampolgárának.
Interpellációm elhangzása óta továbbra is sorozatosan vagyunk tanúi a Kormány hasonló, törvényi előírásokat mellőző magatartásának – minden következmény és felelősség nélkül.
A nyári hőség után üdítően hatott az értesítés, hogy az interpellációm megtárgyalását augusztus 27-ére kitűzte a bizottság. Én ott voltam, a miniszterelnök úr képviseletében nem jelent meg senki.
A következő ülésre elnapolt tárgyaláson én ismét ott voltam, az interpellált miniszterelnök képviseletében a Belügyminisztérium egyik tisztviselője jött el, aki természetesen a korábban felsorolt kérdésekre nem tudott válaszolni, de nem is volt rá felhatalmazása.
Ekkor az alkotmányügyi bizottság szinte egyhangúlag elfogadott egy olyan határozatot, miszerint felkérik a Miniszterelnöki Hivatalt, küldjön végre az interpelláció megtárgyalására kompetens személyt.
Mindezek után szeptember 9-én, a bizottsági ülésre – amelyen én újból megjelentem – eljött a Népjóléti Minisztériumnak és a Belügyminisztériumnak egy-egy szakembere, akik természetesen ketten együtt sem tudtak – mert nem is voltak jogosultak – a kérdésre megfelelni. A bizottság újból elnapolta a tárgyalást, most új határidőt fog kitűzni, ismét kérve, hogy végre illetékest küldjön a Miniszterelnöki Hivatal a bizottsági ülésre.
Ezek után már nem csodálkozom, hogy az alkotmányügyi bizottság – amelyre egyébként valóban hatalmas mennyiségű munka elvégzése hárul – egy év alatt sem volt képes egy ilyen egyszerűnek tűnő ügy elintézésére sem, hiszen a Kormánytól, a meginterpellált miniszterelnök úrtól – akinek ez kötelessége lenne – sem kapja meg a támogatást.
Tisztelt Ház! Egy évvel ezelőtt azzal fejeztem be az interpellációmat, hogy egyetért-e a miniszterelnök úr azzal, hogy csak olyan kormánynak van erkölcsi alapja a törvények betartatására, amely maga is tiszteletben tartja a törvényi előírásokat.
Szeretnék az udvariasság keretein belül maradni, de nehezemre esik. Nehezemre esik az iránt a kormány iránt lojalitást tanúsítani, melynek miniszterelnökéhez interpelláltam, és a miniszterelnök úr immár egy éve nem képes, vagy nem akar válaszolni néhány egyszerű kérdésre. Nem is tudom, hogy a történteket minek minősítsem – hiszen hasonló esetek azóta is előfordulnak ": nemtörődömségnek, cinizmusnak vagy egyszerűen felelőtlennek.
Amennyiben a miniszterelnök úr ezzel az ügygyel kapcsolatban nem is tud arról – mert ez is előfordulhat ", hogy nevében, képviseletében munkatársai ilyen mulasztások sorozatát követik el, úgy – remélem – végre intézkedni fog azokkal szemben, akik ilyen helyzetbe hozva tekintélyét járatják le az Országgyűlés előtt. Ami itt lejátszódik, az alkotmányügyi bizottság tekintélyét ássa alá, ezen keresztül az egész Országgyűlését és az önökét is. Ez tehát már nem csupán az én ügyem, hanem az egész Országgyűlésé.
Az első szabad választásokon mindannyian törvényes parlamenti demokráciát akartunk. Ezért vagyok kénytelen felháborodásomat kifejezni azon, hogy bort iszik és vizet prédikál a Kormány, mert ami az én ügyemben történik, az ugyan csak egy csepp a tengerben, de része az egésznek.
Nagyon kérem, mindannyian, közösen ne engedjük a Parlament munkájának semmibevételét.
Kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy akadályozzák meg Kormányuk tiszteletének ilyen okból is történő devalválását. Hassanak a Kormányukra, hogy tartsa be a parlamentáris demokrácia szabályait. Csak így tehetünk eleget egyik legfontosabb feladatunknak: a végrehajtó hatalom ellenőrzésének. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem