SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:

Teljes szövegű keresés

SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter:
SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Kormány 1992. januárjában nyújtotta be a távközlésről szóló törvényjavaslatot, amelynek vitája 1992. április 28-án kezdődött meg. Az általános vita lezárásáig beérkezett mintegy kétszáz módosító indítványt az Országgyűlés gazdasági bizottságának távközlési albizottsága, az általa bevont szakértők és az előterjesztő tárca képviselői feldolgozták, megvitatták, és azokból, továbbá a javaslatból egységes szövegjavaslatot készítettek.
Tárcánk közreműködésével a gazdasági bizottság egységes, önálló módosító csomagot dolgozott ki és nyújtott be az Országgyűlés elnökéhez; ezzel egyidejűleg az érdekelt képviselők önálló indítványként benyújtott korábbi javaslataikat visszavonták, vagy azokat a bizottság – szavazás keretében – nem támogatta.
Az alkotmányügyi bizottság az egyes javaslati pontoknál együttesen értékelte a Kormány által benyújtott eredeti törvényjavaslatot, a fennmaradt módosító indítványokat, a gazdasági bizottság által benyújtott önálló csomagot, és ehhez folyamatosan igényelte az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs szempontú álláspontját is.
Az alkotmányügyi bizottság munkája során arra a következtetésre jutott, hogy a hatpárti konszenzuson alapuló módosító javaslatokkal egybefoglalt önálló csomag gyakorlatilag olyan új törvényjavaslat, amely nem viszonyítható a 4548-as számú törvényjavaslathoz. A bizottság ezért – célszerűségi okból – javasolta a Kormánynak az eredeti előterjesztés visszavonását, és a közös hatpárti megállapodáson alapuló törvénytervezet benyújtását.
A javaslatot elfogadva bejelentem, hogy a Kormány a távközlésről szóló törvényjavaslatot visszavonja, és a csütörtöki kormányülést követően a hatpárti megállapodáson alapuló tervezetet a tisztelt Ház elé fogja terjeszteni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem