TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Köszönöm a Háznak, köszönöm, Elnök Úr. Bár én amikor jelentkeztem, még tényleg csak egy kétpercesre jelentkeztem, és ezt el lehetett volna rendezni két vagy három percben, de ezt fogom tenni most is.
Én nagyon örültem annak, hogy a miniszter úr itt a napirend előtt szóba hozta ezt az egész ügyet, amely az én véleményem szerint is valóban egy politikai ügy ma már.
Három dologgal szeretném kiegészíteni a miniszter urat, és talán érdeklődésre tart számot a képviselőtársak előtt is, ugyanis nekem tegnap volt szerencsém az UEFA-nál megnézni azt a filmet, amit a pozsonyiak a mérkőzéssel összefüggésben elhoztak az UEFA-nak, és be akarták mutatni a Fradi-szurkolóknak a rendbontását – mintegy 40 perces összeállítást.
Nyugodt lelkiismerettel állítom, hogy semmi olyan rendbontás vagy olyan mozzanat ebből a filmből nem volt felderíthető vagy megállapítható, amely elmarasztalhatta volna ezeket a magyar fiúkat – ez az egyik.
A másik, hogy a Slovan Bratislava képviselői ott az UEFA előtt elismerték azt, hogy az ő megítélésük szerint ennek az egész incidensnek politikai töltete volt. Nem tudtak arra választ adni, hogy ez az elit kommandóegység miért hordott fekete álarcot. Ezt nagyon kérdezték a fegyelmi bizottság tagjai.
Kiderült az is, hogy ez a fekete álarc nem tartozott ennek a kommandóegységnek a felszereléséhez. Ez a szokástól eltérő dolog, ami ugyancsak erre utal.
Nagyon szomorú volt viszont az, hogy a bírók, akik egyébként azt nyilatkozták, hogy az egész mérkőzés alatt normális szurkolás – tehát egy szokványos, ilyen labdarúgó-mérkőzést nem túllépő mértékű szurkolás – volt a Ferencváros szurkolói előtt, de ugyanakkor a tartalék játékvezető, ki az eseményekkel szemközt ült a pálya szélén, háromsoros rövid jelentésében azt írta, hogy a jobb oldali és a bal oldali szektorban a főtribün mellett verték a magyarokat. Ez ilyen rövid volt, félreérthetetlen és megmagyarázhatatlan.
Én úgy gondolom, hogy itt a Kárpát-medencében és környékén egy lőporos hordón ülünk, és hogy a politikai egyensúly megmaradjon, ebben nagyon higgadtan kell gondolkodnunk, és példát kell mutatnunk.
Az UEFA azt mondta a tárgyalás végén, hogy a következő mérkőzést, amelyre Budapesten majd sor kerül, A kategóriás mérkőzésnek minősíti a rend és biztonság szempontjából, ami azt jelenti, hogy fokozottan veszélyes mérkőzésről van szó, s ennek megvannak a maga következményei.
Én azt kérem az összes magyar szurkolótól – innen, a Parlamentből –, hogy nem kint és nem botrányokkal kell revansot venni ezeken az eseményeken – én úgy gondolom, hogy ez a politikusoknak a gondja és dolga, én úgy gondolom, hogy a magyar Kormány érzi ezt a felelősséget, legalábbis az itt elhangzottakból, a külügyi bizottság ugyanígy foglalt állást –, hanem a pályán kell megkísérelni rendes, sportszerű küzdelemben revansot venni. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem