EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Hölgyeim és Uraim! Önök nyilván emlékeznek arra, hogy nem ez az első büntetőtörvénykönyv-módosítás, amely asztalunkon fekszik a megválasztásunk óta. Itt most nemcsak arra a törvényjavaslatra gondolok, amelyet a Kormány – felállását nem sokkal követően – a Parlament elé terjesztett és később visszavont, hanem egy másik törvényjavaslatra gondolok, amelyet nem a Kormány jegyzett, és amely akkora vitát okozott, nemcsak a Ház falain belül, hanem az egész országban.
Azt a törvényjavaslatot, amelyre szeretném önöket emlékeztetni, Zétényi és Takács urak jegyezték, s emlékszünk mindannyian arra, hogy a törvényjavaslat miről is szólt.
Ez a törvényjavaslat, a Zétényi"Takács-törvényjavaslat nem arról szólt, mint ahogy azt sokan szerették volna beállítani, nevezetesen, hogy vannak, akik szeretnék megbüntetni a gyilkosokat, és vannak, akik nem szeretnék megbüntetni a gyilkosokat, hanem annak a törvényjavaslatnak a vitája arról szólt, hogy mindazok a súlyos érvek, amelyek a gyilkosok megbüntetése mellett szólnak, vajon vannak-e olyan erősek, hogy erősebbnek minősüljenek, mint a jogállamisággal kapcsolatos, szintén rendkívül fontos érdekek.
Az egyik fél azt állította, hogy a bűnösök megbüntetése nagyobb társadalmi érdek, míg a másik oldal, magam is ezek közé tartoztam, azt állítottuk, hogy néhány – ma már ugyancsak aggastyánkorban lévő – gyilkos megbüntetése nem érhet nekünk anynyit, hogy ezen feláldozzuk a jogállamiság alapvető normáit.
Jól emlékszem, a törvényjavaslat vitájával kapcsolatban megszólalt Antall József miniszterelnök úr is egy televíziós interjúban, s ő is kifejezte, hogy mennyire fontos lenne, ha a jogállamiság, a törvények módot nyújtanának arra, hogy jogos igényeknek eleget lehetne tenni, hogyha gyilkosokat valóban meg lehetne büntetni.
(17.50)
Amikor a Zétényi"Takács-törvény vitája elcsitult, Zétényi úr Bécsben járt a Wiesenthal-intézetben. Ott készült egy interjú, ahol Zétényi úr és Wiesenthal úr mindketten arról beszéltek, mennyire tűrhetetlen az, hogy egyesek politikai gyilkosságokat követhetnek el, és pusztán azon okból, hogy a politikai rendszer őket megvédi, a bűnük megtorlás nélkül marad.
Amikor ez a vita elcsitult, az Alkotmánybíróság végül is pontot tett erre a vitára. Azt vártam – miután a kormánykoalíció oldalán és egyébként ebben az ellenzék is egyetértett, akkora volt az egyetértés abban, hogy a legsúlyosabb bűnök elkövetőit meg kell büntetni, akármennyi idő is telik el ", azt vártam, hogy a Kormány reagálni fog arra a politikai helyzetre, amely akkora indulatokat korbácsolt a Magyar Köztársaságban a Zétényi"Takács-törvényjavaslattal kapcsolatban. Ezek után némi meglepetéssel észleltem a törvényjavaslat kézhezvételekor, hogy a Kormány e tekintetben semmifajta megoldást nem javasol az Országgyűlésnek. Holott emlékezzünk, a vitában a Zétényi"Takács-törvényjavaslat vitájában az hangzott el, egyik legfontosabb érvként – és ezzel egyetértek ", hogy a törvényjavaslattal, a törvénnyel üzenetet kell küldeni minden jövőbeni gyilkosnak, akárki is támogatja őket, hogy hiába védi őket valamely politikai rezsim, legyen az baloldali vagy jobboldali diktatúra, hiába védi meg őket az igazságszolgáltatástól, ezek a diktatúrák megbuknak és a bukásukat követően nem lehet mentség az elkövetett bűnökre és a bűnöket a jogállamiság keretei között meg kell torolni.
Ennek a célnak a kielégítését az szolgálta volna, ha a Kormány erre ebben a vonatkozásban egy megoldást nyújt az asztalra. Ezt sajnos nem tette meg, és nem tudom, hogy milyen okból. Szívesen venném, ha a Kormány képviselője a képviselőknek adott válaszában kitérne erre a kérdésre, hogy vajon a Kormány miért nem tartotta szükségesnek, hogy ebben – még egyszer hangsúlyozom, az ország életét nem csekély mértékben feldúló ügyben – egy megfelelő és a jogállamiság elveit elfogadó választ adjon.
Azt hiszem, hogy elvben két válasz lehet erre a kérdésre. Az egyik az az, hogy a kormány nem foglalkozik azokkal a felvetésekkel, amelyek az ország lakosságának nagy részét érintik. De nem foglalkozik még a saját koalícióján belül felmerült igényekkel sem, hanem egyszerűen ignorálva lesöpri őket az asztalról, úgy foglal állást, hogy nem kell ezekkel foglalkozni. Egy másik érv – lehet, hogy a Kormány képviselője erre fog hivatkozni válaszában ", hogy ma már nincs szükség esetleg ilyen javaslatra, hiszen ma már demokrácia van, tehát nem kell ilyen típusú üzeneteket adni a jövőbeni gyilkosoknak.
A magam részéről nem értek egyet ezzel az érveléssel. Azt hiszem, Zétényi úr sem ért vele egyet, hiszen a törvényjavaslat vitáját követően maga is azt állította, hogy nemcsak a volt gyilkosok megbüntetéséről van szó, hanem a jövőbeni bűnelkövetőknek is kell adni ilyen üzenetet, hogy nem tudnak a politikai hatalom védelme mögé bújni. Hadd tegyem hozzá, hogy az elmúlt két évben a magyar belpolitikai élet nem kis mértékben változott. Hadd utaljak csupán arra, hogy amikor az MDF"SZDSZ paktumot az idő tájt másik oldalról bírálták, Orbán Viktor, a FIDESZ frakcióvezetője többek között azt mondta, hogy azért kellett volna minden pártot bevonni a paktum előkészítő munkáiba, hiszen a Magyar Parlamentben nincs egyetlenegy szélsőségesnek tekinthető politikai erő sem.
Ezután – önök mindannyian tudják, mi történt – a FIDESZ kijelentette, hogy van olyan politikai erő, amelyiket egyáltalán nem tart koalícióképesnek, de azt követően felléptek a kormánykoalíció berkein belül olyan erők, amelyek még a koalíció mérsékeltebb részét is elhatárolásra késztették, olyannyira szélsőségesnek minősültek.
(Fodor András Attila: Elnök Úr! Nem a tárgyról beszél.)
Mindezek alapján tehát aligha lehet indokoltnak tekinteni egy olyan érvelést, hogy azért nem szükséges a Zétényi"Tanács-törvénnyel kapcsolatban felmerült és valóban létező társadalmi problémára választ adni, mert a diktatúra Magyarországon már sohasem képzelhető el. De hadd tegyem hozzá, kedves képviselőtársaim, ha Magyarországon nem lesz diktatúra soha többet – és mindannyian azt kívánjuk, hogy soha többet ne legyen diktatúra ", akkor legfeljebb az történik, hogy egy felesleges törvényt hozunk, és az a törvényjavaslat, az a módosító indítvány, amely erre a kérdésre választ kívánna adni, legfeljebb soha nem lesz Magyarországon alkalmazva. Ehhez csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy úgy legyen.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy arra a problémára, amiről beszéltem és amiről az egész Zétényi"Takács-törvényjavaslat kapcsolatában beszéltünk, nem kellene megoldást nyújtani. Miután a Kormány, megítélésem szerint, elmulasztott ebben a kérdésben a magyar társadalom számára egy politikailag is megnyugtató és elfogadható, a jogállamiság kereteit szintén elfogadó választ adni, ezért döntöttem úgy a szabaddemokrata frakció támogatásával, hogy magam próbálok erre a kérdésre választ adni.
Azt javasoltam az Országgyűlésnek benyújtott módosító indítványomban, hogy minden olyan emberölés esetében, amely a Büntető Törvénykönyv szerint minősített esetnek számít, tehát az emberölés súlyosabb eseteiben a jövőben ne legyen elévülés. A törvény zárja ki azt, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetőinek, az emberi élet kioltóinak, a gyilkosoknak a legsúlyosabb esetekben ne lehessen az idő elmúltával a büntetés alól megszabadulniuk. Azt kérem képviselőtársaimtól, hogy támogassák ezt a javaslatot.
Még egy zárógondolatot hadd tegyek hozzá, elnök úr.
Azzal kezdtem, hogy ez a törvényjavaslat, amit tárgyalunk, nem az első büntetőtörvény-javaslat, ami a Ház előtt fekszik. Hadd tegyem hozzá, hogy úgy tűnik, nem is az utolsó.
Antall József miniszterelnök úr a Ház elnökéhez intézett levelében tájékoztatta a Házat arról, hogy milyen jogalkotási programot képzel el a maga részéről 1992. II. félévében. Most függetlenül attól a ténytől, hogy minden plenáris napon két törvényt kellene elfogadnunk akkor, ha szeretnénk követni ezt a jogalkotási programot, ami nyilvánvalóan irreális. Ezt nyilván a miniszterelnök úr maga is tudja. Ebben a tervben még két büntetőtörvénykönyv-módosításra tesz a Kormány elnöke javaslatot. Azt szeretném kérni a Kormánytól, és azt szeretném kérni a Parlamenttől, de legalábbis a Parlament minden jogi végzettségű, jogi képzettségű képviselőjétől, hogy álljanak ellent ennek a törekvésnek; hogy egy olyan típusú, az ország egyik alaptörvényének tekinthető törvény esetében, mint a Büntető Törvénykönyv, ne tegye lehetővé ezt a szétszabdalt kodifikációt, hogy egy évben háromszor módosítsa a Parlament a Büntető Törvénykönyvet. Így nem lehetséges kodifikálni, sem a jogalkalmazók, sem pedig az állampolgárok ilyen körülmények között nem tudják magukat mihez tartani.
Az ország minden törvényének szüksége van stabilitásra. Ezt elmondtam olyan törvények esetében, mint az illetékkódex, nem lehet paragrafusonként hozzányúlni. De az alapkódexek tekintetében, mint a Büntető Törvénykönyv, a Polgári Törvénykönyv, a büntetőeljárás, a polgári eljárás, és most a Büntető Törvénykönyvről van szó, még egyszer mondom a Büntető Törvénykönyv esetében nem lehetséges évente még kétszer sem, nemhogy többször, hozzányúlni.
Azt kérem, hogy ezt is vegyék figyelembe a törvényhozási munkánk során. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
