DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem az a célom, hogy az ellehetetlenült helyzetben és időpontban még jobban az ellehetetlenítésen munkálkodjam, de kell hivatkozzam Horváth László FIDESZ-es képviselő úr megjegyzésére, amikor mind a három irányú javaslatot, törvényjavaslatot nevetségesnek nevezte.
(21.30)
Nevetségesnek nevezte, és bizonyára lehetetlen kényszerhelyzetben tette, ő sem jókedvéből tette ezt.
Én a magam részéről arra szeretnék hivatkozni, hogy ismételten utolért, amit egyszer a tisztelt Ház már megmosolygott és megnevezett, az úgynevezett hátulütőnk, mégpediglen amikor én 1990. május elején a Kormányt felhíva a győztes párt választási ígéretére a munkástanácsokkal kapcsolatban, hogy mi majd gondoskodunk róla, hogy úgy legyen. Hát kérem, ez elmaradt, jóllehet én követeltem, hogy a Kormány nyújtsa be a munkástanácsokról szóló törvényjavaslatát, és amilyen lesz az a törvényjavasat, az majd minősíti a Kormányt, illetve a törvényt létrehozó Parlamentet.
Hát kérem, minősítettük magunkat, nem néztünk evvel a követelménnyel szembe, és itt vagyunk, ahol vagyunk. És még azt sem volt képes a tisztelt Ház, sőt, a politikai közeg sem, a ránk erőszakolt politikai közeg sem elfogadni, hogy például ha már narodnyikizmusnak számít a munkástanács szó, akkor például munkavállalók tanácsáról beszéljünk. Sőt, volt egy enyhébb javaslat Gali Ákos úr részéről, ugyane témában, amikor a munkahelyi (Odafordul Gali Ákoshoz.) ugyebár, tessék besegíteni, (Gali Ákos mond valamit.) munkahelyi tanácsról beszélt.
Tehát ha már a munkás szót mindenáron el akarjuk kerülni, meg is találhattuk volna a módját. És most pedig, amikor a dolgot bonyolulttá teszi a társadalombiztosítás ránk szakadt monstruma, ahol – hogy is mondjam – mostan holmi önkormányzati választásról van szó, hát azt hiszem, ennek első előfeltétele az lett volna, hogy ezt az intézményt – azért mégis produkált valamit az elmúlt évtizedekben – pénzügyileg működhetővé tudjuk tenni. És ha ebből el is vonták a pénzt, meg be se fizették a pénzt, valahogy rendelkeztünk volna olyan módon, hogy azokat a gazdasági önkényurakat, akik a nagy prémiumot kifizették, de a társadalombiztosítást nem fizették be, valami módon az évek folyamán felelősségre lehetett volna vonni. Akár ezeknek az uraknak még egy adósok börtönét is lehetett volna csinálni, mert milyen alapon tagadták meg a befizetést, amikor a társadalombiztosítást nem fizették, de az őrült nagy prémiumokat kifizettették maguknak.
És amikor most már itt tartunk, akkor nincs más hátra, mint ellehetetlenült helyzetünkben levonni a konzekvenciákat. És ez a konzekvencia pediglen, kérem szépen, arra kötelez bennünket, hogyha már ilyen lehetetlen helyzetbe hoztuk magunkat, miután nem tettük meg azt a kötelezettségünket, amit a választás értelmében ránk róttak e témában, ebben az ügyben, akkor most legalább próbáljuk kellő tisztelettel kezelni azokat a módosító indítványokat, amelyekből mégiscsak helyenként kivilágít a jobbító szándék. És eme késői időpontban nem is kívánom tovább rabolni az idejüket, minthogy felhívjam arra a figyelmet, hogy valahogy mégiscsak egyezségre kell jutni a szakszerű jogászi szempont és a mindennapi reálkérdések egyszerűségében.
Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
