KÁDÁR PÉTER (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

KÁDÁR PÉTER (SZDSZ)
KÁDÁR PÉTER (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Egy korábbi interpellációm alkalmával rámutattam az illegális határmenti állatforgalomban rejlő veszélyekre, jelesül az állat-egészségügyi szempontokra. A napokban nyilvánosságra került sertéspestisjárvány sajnos igazolta aggodalmaimat. Akkor Morvay államtitkár úr válaszában szintén fölvetette a megelőző állat-egészségügyi intézkedések szükségességét, konkrétan a járatlevél bevezetését. Idézem.: "Az értékesítés különösebb nehézséget nem jelent számukra – tudniillik, az illegális hús- és állatkereskedők számára –, hiszen a jelenlegi jogi szabályozás eltekint az élőállat elidegenítése esetében a tulajdonjogot igazoló járatlevél meglététől." Eddig az idézet.
Hasonló ígéretet több alkalommal hallottunk a szaktárca részéről is. A közismertebb nevén "marhalevél" átvilágíthatóvá tenné ugyanis a hazai állatállomány állat-egészségügyi helyzetét, megkönnyítené a fertőzések, a fertőző szállítmányok kiszűrését. Nem is kell beszélnem a felvásárlási esélyek romlásáról, amit egy ilyen vész okoz.
Természetesen nem várható el az, hogy az agrártárca önmagában sikeres harcot folytasson, különösen a külföldről érkező kórokozókkal szemben. Emellett soha nem lehet teljesen kizárni a fertőzés- és járványveszélyt – ezt mind tudom. Ugyanakkor a Békés megyei, határ menti településeken történtek intő jelül szolgálnak arra, hogy a Földművelésügyi Minisztérium megtegye az ígért megelőző intézkedéseket. Mit kíván tenni ez ügyben, miniszter úr? (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem