TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr, a szót, és köszönöm a Kormány oldalán az elismerő közbekiabálásokat, de ha valaki szólni kíván közülük, örömmel meghallgatom, és akkor elnök úr azután adjon szót, vagy akkor hozzákezdek a mondanivalómhoz, de kormánypárti unisono nélkül.
Tehát: igen tisztelt elnök úr, legyen szabad mindenekelőtt felhívnom a figyelmét arra, hogy tulajdonképpen abból a tényből, hogy megcserélték a mai napirendet, úgy, ahogy azt megszavaztuk – tehát hogy először ennek a házbizottsági módosító javaslatnak a megtárgyalása került volna döntésre, és nem úgy, ahogy végül is történt, hogy először a bizottsági helyek elosztására vonatkozó döntés született meg –, ez tulajdonképpen adott alkalommal rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja a Házat, mert az előbb a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságot és a mandátumvizsgáló bizottságot összevontuk.
Ha a Ház nem fogadná el az A-változatot, egyértelmű a Szigethy István általam minden tekintetben támogatott felszólalásából, hogy a kétharmados többség semmiképpen nem érhető el a B-változatnál sem. Ebben az esetben viszont egy olyan helyzet áll elő, amikor is nem lehet mandátumot igazolni, mert nincs olyan bizottság, amely ezt igazolhatná, mert mi közben két bizottságot összevontunk, ez a helycserének a jogi következménye – erre én az igen tisztelt Ház figyelmét felhívnám.
De legyen szabad emellett rámutatnom arra, hogy a logika szabályai és a jog tisztelete mindenképpen arra kell, hogy inspiráljon minket, hogy az A-változatot fogadjuk el, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, mert az igen tisztelt Ház nemcsak tanúja volt, hanem – bizonyos felszólalók vonatkozásában – résztvevője is volt annak a vitának, amely végül szükségessé tette ennek a Házszabály-módosításnak az előterjesztését.
Nagyon szeretném, ha mindenki világosan értené: az előterjesztést nem tartom a legtökéletesebb jogi megoldásnak, egész egyszerűen azért, mert úgy gondolom, hogy ezekben a kérdésekben az lenne a valóban helyes megoldás, ha a Háznak egyáltalán nem kellene szavaznia ilyen kérdésben, hiszen egy deklaratív jogról van szó, amikor is a deklaratív jognak a kifejezése alkotmányosan csak úgy történhet meg, ha az "igen" gombot nyomjuk meg. Már a tartózkodás is tulajdonképpen egy alkotmányellenes helyzetet eredményez. De ehhez egy olyan jogalkotási munkának kellett volna megtörténnie, amely megfelelően kodifikálja az idevonatkozó joganyagot – tehát utalok arra, hogy itt a választási törvénytől kezdve, a párttörvény és a képviselői jogállásról szóló törvény rendelkezéseit összhangba kellett volna hozni, erre azonban nincs idő, hiszen az élet sürgeti a Házat.
Éppen azért, hogy hasonló helyzetekben végül is egységes és alkotmányos döntést lehessen hozni, erre tekintettel nem fogadható el a B-változat semmiképpen, mert a B-változat csak annyiban hoz változást a jelenlegi jogszabályi rendelkezéshez képest, hogy követi a két bizottság összevonásából fakadó jogi helyzetet, de az Izsó-ügyben lezajlott vitára jogi megoldást nem ad.
Nagyon helyesen mutatott rá Szigethy István, hogy tulajdonképpen a lényege az A-változatnak a "vita nélküli" és "haladéktalan" kifejezések beiktatása a törvényszövegbe, ami azért elkerülhetetlen, mert ha helyt adunk a vitának, abban az esetben előfordulhat olyan helyzet, mint az Izsó-ügyben is, amikor a választás eredményét bárki – akár azért, mert nem elég a jogismerete, akár azért, mert nem szimpatizál azzal a párttal vagy csoporttal, amely be akarja hozni, be kell hogy hozza a képviselőjelöltjét, vagy akár mert nem szimpatizál az országgyűlési képviselővel – végül is vagy nem fogja megszavazni, vagy nem fogja haladéktalanul megszavazni. Tehát ezért a vita nélkül való döntés egy olyan garanciális szabály, amely abból fakad, hogy a mandátumvizsgáló bizottság jogerős döntésén alapuló álláspontját a Háznak mindenképpen el kell fogadnia.
Meg kell, hogy mondjam: tulajdonképpen akkor, amikor én magam az A-változat mellett voksolok, tulajdonképpen nem szívesen teszem ezt, már csak azért sem, mert jogszabályt ilyen szájbarágós módon nem helyes megalkotni; de miután legutóbb éppen a Ház elnökével keveredtem én személy szerint vitába akkor, amikor próbáltam érzékeltetni, hogy annak a választótörvénybeli rendelkezésnek, miszerint adott esetben még a Legfelsőbb Bíróság is a mandátumügyben hozott döntését még aznap köteles az Országos Választási Bizottság tudomására hozni, az arra utal, hogy a törvényalkotó szándéka az volt, hogy a mandátum elnyerője nyomban eleget tehessen annak a jogának és kötelezettségének – hangsúlyozom: kötelezettségének is –, amely a megválasztásából fakad. A megválasztottnak nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy nyomban a választói akaratát képviselje minden hatóság előtt és a Ház előtt is. Ha azonban a mandátumának igazolása elhúzódhat, ebben az esetben nem tud eleget tenni az egyéb törvényes rendelkezéseknek.
Ezért rendkívül bölcs Szigethy Istvánnak az a meglátása, hogy a "haladéktalanul" kifejezést is, a "haladéktalanul határoz" kifejezést is mindenképpen tartalmaznia kell a törvénynek, mert láttuk, hogy adott esetben a Ház elnöke úgy vélte, hogy ez a kötelezettség nem vonatkozik a Házra.
Tehát miután ez a fajta jogbizonytalanság a parlamentáris működésünket bénítaná meg, erre tekintettel ezt az egyébként nem szép és másként sokkal klasszikusabban megoldható jogszabályi rendezést mi a magunk részéről úgy javasoljuk elfogadni, hogy az egyedül és kizárólag az A-változat elfogadásában valósulhat meg; és bár a Háznak a nemtetszését az előbb már Szigethy István képviselőtársam kivívta, amikor azt mondotta, hogy minden egyéb más megoldás tulajdonképpen egy alkotmányellenes helyzetet teremt, engedjék meg, hogy én magam is ezt az álláspontot osszam, és én magam is kijelentsem, hogy egyedül és kizárólag az A-változat biztosíthatja az alkotmányos rend további fenntartását a mandátumvizsgálások terén – ezért voksolunk az A-változat mellett.
Köszönöm a türelmüket.
