SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Dávid Ibolya említette, hogy az ügyrendi bizottság ezt a határozati javaslatot kétféle változatban terjesztette a tisztelt Országgyűlés elé. Mi az oka a kétféle változatnak? Említette Dávid Ibolya, hogy a bizottsági szerkezet átalakítására tekintettel a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság hatáskörébe kell áthelyezni a mandátumok vizsgálatát az időszaki választások után, illetőleg ha listán üresedés következett be, és természetesen logikus az is, hogy a kialakult gyakorlatnak megfelelően a bizottságnak az álláspontját az ismertesse, aki erre a legilletékesebb, ennek a bizottságnak az elnöke. Önmagában ennyi volt az eredeti előterjesztés. Ez olvasható B-változat alatt.
Miért van még egy változat? (Mozgás és zaj.) Elnézést, megkaptam a szót.
Miért van két változat? Azért van két változat, mert a bizottsági szerkezet megváltoztatásával párhuzamosan ezelőtt két héttel a Parlamentben szokatlan események történtek. Ha valaki nekem három héttel ezelőtt azt mondja, hogy szükségessé válik a mostani A-változatnak az előterjesztése, akkor én azt mondom, hogy ez teljesen felesleges, mert ez benne van a Házszabály szövegében. Az Izsó Mihály-féle mandátumigazolással kapcsolatosan azonban a Parlament történetében nagyon furcsa események következtek be. Furcsa események, mert az ügyrendi bizottság a Házszabály korábbi szövegének egy olyan értelmezését fogadta el, amely alapján lehetővé válna az, hogy az Országgyűlés bármiféle időbeli határ nélkül, akármikor, esetleg a következő ciklusban hozzon döntést arról, hogy egy képviselőnek a mandátumát igazolja-e vagy se. Az ügyrendi bizottság kormánypárti tagjai által megszavazott állásfoglalás, amellyel az Országgyűlés kormánypárti többsége egyetértett, ugyanis a Házszabály értelmezésének egy ilyen lehetőségét tartalmazta.
Ebben a helyzetben az ügyrendi bizottság ülésén észrevételeznem kellett, hogy méltatlan lenne a Parlament tekintélyéhez, ha ilyen alapvető alkotmányossági kérdésekben a későbbiek során vita lehetne, és ha egyszer már a Házszabálynak ezt a szakaszát mindenképpen módosítani fogjuk, akkor a Parlamenthez méltatlan lenne az, hogy egy ilyen félreértelmezésre vagy többféle értelmezésre lehetőséget adó szöveg a Házszabályban bennmaradjon. Ezért terjesztettem elő a magyar alkotmányosság alapelveivel összhangban azt a kiegészítést, hogy erről a kérdésről az Országgyűlésnek haladéktalanul kell döntenie és vita nélkül kell döntenie. Az ügyrendi bizottság ezt a kiegészítést elfogadta.
A két héttel ezelőtti futárpostában csak utalás történt erre az ügyrendi bizottsági előterjesztésre, ténylegesen ez az ügyrendi bizottsági országgyűlési határozati javaslat kikézbesítésre nem került.
Bizonyos értelemben meglepődtem a múlt heti ügyrendi bizottsági ülésen, amikor elhangzott, hogy ez a kiegészítés mégse kerüljön be a Házszabályba. Érdemi ellenvetés nem volt. És érthetetlen volt számomra az is, hogy erre a kétféle előterjesztésre azt követően került sor, hogy véleményem szerint a Parlament tevékenységének nehezen alulmúlható két napja után szavazott erről az ügyrendi bizottság.
Miért nehezen alulmúlható? A Parlament tekintélyének és a parlamenti költségvetés rendkívül drága voltának nem felelhet meg az, hogy egy teljesen értelmetlen ügyrendi vitával egy teljes parlamenti nap úgy teljék el, hogy még a napirendről se tudjunk szavazni. Képtelen helyzet az, hogy ugyanennek a vitának az előző heti és a múlt keddi továbbfolytatása a Parlament értékes perceit vette el, lehetetlenné tette, hogy ez alatt érdemi munkával foglalkozzunk, egyszerűen semmiért. Mert végül is meg kellett szavazni Izsó Mihály mandátumának az igazolását, nem lehetett tovább húzni; és az az idő, amit így elvesztegettünk, az a költségvetési pénz, amit elpazaroltunk, csak a Parlament tekintélyének a rombolására volt megfelelő.
Ebben a helyzetben számomra teljesen érthetetlen volt, hogy miért vannak egyesek, akik az után, miután semmiféle érdemi ellenvetést nem tudnak az ellen kifejteni, hogy a Parlament nem bírálhatja felül más szerveknek, a választópolgárok akaratának, a választási bizottságoknak, a választási elnökségnek, a bíróságoknak, többek között a Legfelsőbb Bíróságnak a döntését, tehát az ő döntése teljes mértékben csak az eljárás formális részére vonatkozik, akkor miért kell olyan homályos pontokat hagyni a Házszabályban, amelyek ezt a terméketlen vitát lehetővé tették. Értetlen vagyok most is, hogy miért van itt előttünk a B-változat, amely lehetővé teszi, hogy hasonló terméketlen viták később is megtörténhessenek a Parlamentben.
Ilyen előzmények után valóban fölvetődik az a kérdés, hogy szükséges-e az A-változat, szükséges-e belevenni a Házszabályba azt a két rendelkezést, hogy vita nélkül kell döntenie az Országgyűlésnek és haladéktalanul kell döntenie az Országgyűlésnek. A felszólalásom bevezetésében hivatkoztam arra, hogy három héttel ezelőtt én ezt nem hittem volna, hogy szükséges lehet. Sajnos most az. Az, két okból. Egyrészt azért, mert az ügyrendi bizottságnak van egy olyan döntése, amely mintegy a Házszabály pótlása, kiegészítéseként orientálja a Ház további tevékenységét, és ez a döntés lehetővé tenné, hogy bármikor, bármelyik mandátumigazolást a későbbiekben is el lehessen halasztani. Akármeddig. Szükséges ezért a Házszabályt egyértelművé tenni, szükséges ezzel értelmetlenné tenni ezt az ügyrendi bizottsági állásfoglalást.
Másik oldalról is azonban szükségesnek tartom, hogy ez a kiegészítés kerüljön be a Házszabályba. Méghozzá miért? A múlt heti vita során megdöbbenéssel hallottam, hogy egyes képviselők felszólalásaiban olyan alapvető alkotmányjogi tévedések hangzottak el, amelyeket nehéz megérteni a Parlament működésének két és fél éve alapján. Mire gondolok konkrétan? Egyrészt elhangzott egy olyan felszólalás, amely szerint a Parlamentben formális szavazás nem lehet, ez a mi alkotmányossági szemléletünkkel ellentétes. A másik felszólalás azt tartalmazta, hogy adott képviselő nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság döntésével. Nem kívánom a neveket megnevezni, nem kívánom szó szerint idézni a felszólalásokat, csak a lényegükre szeretnék rámutatni.
Az első felszólalás, az, hogy az Országgyűlés formálisan határozatot nem hozhat, alapjaiban téves. A formális határozathozatal itt nem azt jelenti, hogy az Országgyűlés esetleg a saját jogkörét lejáratná, hanem azt jelenti, hogy csak abban a kérdésben foglalhat állást, ami őrá tartozik. Ez alapvető alkotmányossági szemlélet. A Montesquieu óta ismert megosztott hatalmi struktúrában, amelynek megfelelnek általában a demokratikus parlamentek, a demokratikus államok, nem juthat eszébe valakinek az, hogy a Parlamentnek korlátlan hatalma legyen. Ez a korlátlan hatalmi szemlélet azoknak az alkotmányoknak a sajátossága, amelyeknek a gondolkodásmódja sajnos köztünk van most is.
(18.10)
Ezek az alkotmányok a Sztálin, illetve Buharin által meghatározott és egységes hatalmi szemléleten alapuló alkotmányoknak felelnek meg. Ennek a keretében szó lehetett arról, hogy például még nem is olyan régen interpellálni lehetett konkrét polgári perben a Legfelsőbb Bíróság elnökét, és ezzel be lehetett avatkozni a bíróság joghatóságába, de konkrétan kétségbe lehet vonni egyéb hatalmi ágak jogosultságát is. A jelenlegi, demokratikus parlament nem így működik.
Éppen ezért, hogyha egy ilyen kérdés fölvetődik, hogy az Országgyűlés formálisan szavaz – igen, az Országgyűlés formálisan szavaz ebben a kérdésben arról, hogy a mandátumvizsgáló bizottság a jelentését a törvénynek megfelelően terjesztette elő. De semmi másról! Ha bárki úgy gondolja, hogy itt ellene lehet szavazni a választópolgárok akaratának, a bírósági döntéseknek, az alapvető alkotmányossági kérdésekben téved.
Éppen ezért szükséges formailag a döntés meghozatala, szükséges azért, mert jelenleg az ügyrendi bizottságnak egy állásfoglalása irányítja – az Országgyűlés megerősítésével együtt, természetesen – az Országgyűlés tevékenységét. Ez az állásfoglalás lehetővé teszi azt, hogy megválasztott képviselő akkor, amikor erre lehetősége nyílik – tehát a mandátumának az igazolása megtörtént –, ne végezhesse országgyűlési képviselői tevékenységét. Ezt a lehetőséget sürgősen meg kell szüntetni.
De szükséges azért is, hogy világossá váljék, az Országgyűlés milyen körben dönthet: csak abban a körben, hogy a mandátumvizsgáló bizottság jelentése pontosan rögzíti-e azokat a feltételeket, amelyek elégségesek egy mandátum igazolásához.
Ilyen előzmények után – azért, hogy többé ilyen terméketlen, a Parlament tekintélyét lejárató vita, mint ami az elmúlt két évben a Parlamentben előfordult, többé meg ne ismétlődhessék – be kell jelentenem, hogy mi mindenképpen ragaszkodunk ahhoz, hogy az A-változat szerinti kiegészítés kerüljön be a Házszabályba, és nem látjuk lehetőségét annak, hogy megszavazzunk olyan javaslatot, amelyik a hasonló ügyrendi vitákra, a hasonló lejáratásokra a továbbiakban is lehetőséget biztosítson.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalról.)
