LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP)
LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) Elnézést kérek, Elnök Úr, én egy országgyűlési döntésről, nevezetesen a plenáris ülés határozatáról beszéltem, ön pedig egy másik döntésről, egy házbizottsági döntésről, ami nem ismert… (Közbeszólás: Kezdd már!) … a plenáris ülés előtt. Köszönöm szépen, ennek ellenére folytatom.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha végigtekintjük – akár történelmileg, akár nemzetközileg – a magzat jogállásáról szóló törvényeket, azt állapíthatjuk meg, hogy a kérdésnek nincs megoldása, csak rendezése. Nincs a kérdésnek megoldása, mert nincs olyan alap, amely biztos és szilárd talajt nyújtana a törvényalkotónak. A történelem azt igazolja, hogy óvakodnunk kell a természettudományos igazságokat jogszabályi keretbe foglalni, mert ebből katasztrofális tévedések adódhatnak.
A természettudományos igazságok ugyanis a megismerés függvényei, és mint ilyenek, mindig relatívek, tehát minden esetben minden kijelentéshez hozzátehetjük azt, hogy a tudomány mai állása szerint.
Különösen megalapozottnak tűnhet ez a kijelentés olyan kérdésekben, mint az agykutatás vagy a magzati élet, ahol a műszertechnika fejlődésével az utóbbi időben ismereteink alapvetően megváltoztak. Lassan kutatható az élet az élet után, közel járunk ahhoz, hogy kutathassunk az életet az élet előtt.
Az előbbiekből viszont az is következik, hogy nem tartható fenn a pozitív jog által olyan szabályozás, amely ellentmond a természettudományos fejlődésnek, és a kérdés rendezésénél ezeket az egzakt eredményeket nem hagyhatjuk figyelmen kívül.
Az élet misztérium, vagy ahogy az egyik alkotmánybírói vélemény fogalmazta, a jog számára transzcendens. Ilyen körülmények között a jogalkotó részére egy másik lehetőség, hogy alapozzon a közerkölcsre. Nos, ezzel a megoldással is problémák halmozódnak, mert éppen ez az egyik kérdés, amelyben a társadalom rendkívül megosztott, tehát a vélemények összesítésével és összevetésével nehéz volna közös princípiumot találni. Ennek azonban nem mond ellent, hogy léteznek természetes erkölcsi törvények, mint az élet védelme, a létjoga, amelyet minden törvényalkotónak figyelembe kell venni, aki alapvető kérdésekben a természetjogot ismeri el rendezőelvnek.
Mielőtt a rendezés elvére rátérnék, szeretnék Fodor Gábor felszólalására reagálni, főleg jogfilozófiai fejtegetéseire. Én úgy gondolom, hogy a jogfilozófiai fejtegetései alapvetően kihagyták azt a kérdést, ami az emberi élet lényegét érinti, illetőleg azt a kérdést, hogy az egyedfejlődés hogyan ágyazható bele a jogfilozófiai fejtegetéseibe. Ezt a kérdést megkerülte, úgy gondolom, hogy így az alapvető kérdésekre nem válaszolt.
Tehát nézzük, hogy a rendezés elvei az alkotmánybírósági döntés után milyen lehetőségeket adnak a jogalkotónak. Ha tehát kellő alázattal belátjuk és beláttatjuk, hogy a kérdésnek nincs megoldása, akkor a kiindulópontunk az lehet, hogyan lehet rendezni a társadalom szempontjából hasznosan a problémát.
A jogalkotás középpontja a közjó. A közjó jelenti azon feltételek összességét, ahogyan egymásra utalt emberek csoportja feladatait teljesítheti. A közjó a társadalom egészének java, konkrétan tehát a kérdés rendezésének központjában egyrészről az emberi élet és személyiség minél hatékonyabb vélemét, másrészről a felelős apaság, felelős anyaság intézményét kell állítani.
Ennek a kívánalomnak tesz eleget a 6494-es szám alatt benyújtott, a magzati élet védelméről szóló törvényjavaslat, de rendeltetését csak akkor töltheti be, ha a jogalkotás és a jogrend következetes. Az egész jogrendet családbaráttá teszi.
Az Alkotmánybíróság idevágó határozata kiemeli az állam életvédelmi kötelességét, ami kiterjed a keletkezőben levő emberi életre is, csakúgy, mint a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására. Ezért kötelezettségünk, jogalkotói állapotbeli kötelességünk olyan törvény meghozatala, amely minden megfogant élet tisztességes, emberhez méltó létfeltételeit egész életútján biztosítja. Ez többek között azt jelenti, hogy meg kell erősítenünk a család intézményét, meg kell teremtenünk a szociális biztonságot, és minden törvényalkotásnál ezeket az értékeket szem előtt kell tartanunk.
Ha figyelmesen tanulmányozzuk az idézett alkotmánybírósági határozat részeit, amelyek kijelölik a jogalkotás számára a lehetséges rendezőelveket, akkor látnunk kell, hogy az élet védelme absztrakt és konkrét formában egyaránt kötelezettségeket ró az államra. Ettől a törvénytől azonban nem lehet számon kérni azt a feladatot, amelyet az egész jogrendnek kell biztosítania.
A törvény leglényegesebb, feltétlenül legtöbb vitát kiváltó alapja az, hogy a jogalanyiságot kiterjeszti a magzatra. Elnézést kérek, megint kénytelen vagyok reagálni Fodor Gábor fejtegetéseire. Ez az értelmezés magából a törvény címéből, a rendszerbeli elhelyezéséből, az 1. §-ból, továbbá az új intézmények bevezetéséből egyaránt levezethető. Ha nem, akkor úgy gondolom, hogy egyértelművé kell tenni, és akkor valóban egy olyan dologra hívta fel Fodor Gábor a figyelmet, amiben a törvény javításra szorul.
A jogalanyiság kiterjesztését, az Alkotmánybíróság ezt a jogalkotói aktust a rabszolgaság eltörlésénél is jelentősebbnek tartja. Ez a megfogalmazás a teljesség igényét hordozza. Milyen érvek támasztják alá ezt a kiterjesztő értelmezést? Először a természettudományok. Tény, hogy az élve születés fogalma bizonyosan meghaladott álláspont. Az emberi lét a lehetőségek sorozatából áll. A biokémia fejlődésével igazolható, hogy genetikai értelemben a zigóta ember, ez ma a genetikusok többségi álláspontja. Ahogy az egyik alkotmánybíró fogalmaz párhuzamos véleményében: a magzat tehát biológiailag ember, és nem dolog, tárgy, genetikailag befejezett egyéni individuum.
Másodszor: Filozófiai, erkölcsi érvek. Mint a neotomista Jacque Maritain kifejti: az emberi csírasejtben a fogamzás pillanatától kezdődően virtuálisan jelen van az emberi természet. Virtuálisan azt jelenti, hogy reálisan, habár nem formálisan. Ez a megfogalmazás kifejezi az élet védelmére, a lét jogára vonatkozó természetes erkölcsi törvényt.
Harmadszor: a közfelfogás. Nemrég, két évvel ezelőtt készült felmérés elemzéséből kiderült, hogy a megkérdezettek 55%-a a fogamzástól, 21%-a az embrió megmozdulásától számítja az emberi életet, tehát kisebbség, aki az élve születést tekinti az élet kritériumának. A fenti indokok alátámasztják azon álláspontunkat, hogy ezeknek a feltételeknek a jelenlegi jogi szabályozás nem felel meg, tehát változtatásra szorul, és úgy gondolom, hogy a jogalanyiság kiterjesztése a magzatra, az igazság felismerése így szükségszerű lépés.
Ezt a megfogant életet védi a törvénytervezet a térítésmentes terhességgondozással, oktatással és külön újszerű elemként kiemelendő: várandósági pótlékkal. Megjegyzem, hogy a nemzetközi jogalkotásban is figyelmet érdemlő új elem például szolgálhat más civilizált népeknek is. Mindezek az eszközök szükségesek, de nem elégségesek. Szükséges lesz az egészségügyi törvényben rendelkezni a magzati kísérletek tilalmáról vagy feltételeiről, továbbá más jogszabályokban az igazságosabb teherviselésről, a szociális biztonságról.
A terhesség megszakításának kérdése csak abban az összefüggésben érthető meg, amelyre nézve már többször idézett alkotmánybírósági határozat is útmutatásul szolgál. A KDNP képviselőcsoportja azon jogértelmezéssel ért egyet, amely szerint az emberi élet felett senkinek sincs rendelkezési joga. Ahhoz, hogy a kérdés egyáltalán felmerülhessen, hasonló, azonos értékű emberi jogokból levezethető értéket kell állítani. Ilyen módon az A változat 6. § a) és b) pontja megfelel ezeknek a kritériumoknak, hiszen azonos értéket kell egybevetni, és a rendezés során választ adni az összeütközés feloldására.
(12.50)
Ezek az esetek az orvos szakmai felelősségén alapulnak. Bizonyos jellegű problémát azonban a c) pont értelmezése felvet, mert egyik oldalról valóban állítható, hogy bűncselekmény esetén hiányzott az anya akarata, a magzat oldaláról ugyanakkor semmiféle ok nem lelhető fel, amely igazolhatná az eljárást.
Mindezekkel együtt, a szabad lelkiismereti döntést mindig és mindenkor meghagyva, a törvénytervezet jelenlegi állapotában a KDNP képviselőinek többsége az A-változatot fogja támogatni. Érveléseink alapja az, amit a jogalanyiság tudományos megalapozottságú kiterjesztésével kifejtünk, illetőleg a következményei. A B-változat ugyanis olyan elemeket is tartalmaz, amelyek a praktikum oldaláról ugyan magyarázhatók, de elméletileg nem kellően megalapozottak. A B-változatnak vannak olyan elemei, amelyek kétségtelenül felvetik a képviselői lelkiismereti szabadságot, és vannak olyan kérdések, amelyek a nehézségek ellenére sem engedik meg az elvtelen megalkuvást.
Nem kívánok semmiféle kényes kérdést megkerülni, ezért az alkotmánybírósági döntés nyomán vizsgáljuk meg tehát a két látszólagos érdek: egyrészről a megfogant élet, másrészről az emberi méltóságból eredő női önrendelkezési jog egymáshoz való viszonyát. Mint már korábban rámutattam, csak azonos értékű jogok esetén beszélhetünk konkuráló jogokról.
Először: egyik oldalon a megfogant emberi élet a jog által sérthetetlen és korlátozhatatlan érték. Csak azonos minőség esetén van valóságos érték-összeütközés. Az anya személyiségét, önrendelkezési jogát alapvetően védeni kell, de a kettő között lényeges különbség mutatható ki. Az egyik oldalról a jognak sérthetetlen és korlátozhatatlan értéket azért kell különös védelemmel biztosítani, mert önmaga a személy védelemre képtelen. Másrészről az anya oldaláról a szabad akaratot kell védelemben részesíteni, a magánélet teljes szabadságát, nem pedig annak következményét. Ilyen érték-összeütközés esetén az államnak elsősorban az a kötelezettsége, hogy az abszolút érték védelme mellett a megsegítőrendszert kiépítse és működtesse, oldva a keletkező feszültségeket.
Másodszor: a tételes jog oldaláról sem igazolható az önrendelkezési jog esetleges primátusa. Ha tudniillik kizárólagos jogosítványként elismernénk, netán elsőbbséget biztosítanánk az élet védelmével szemben az önrendelkezési jognak, úgy a jogrendbe nem lehetne beilleszteni a származásmegállapítási, apasági, továbbá a tartásdíjpereket. Olyan harmadik személyek jogát és jogállását érintenénk különben, akiket a döntésből kizártunk.
Harmadszor: nézetünk szerint ha és amennyiben tudományos megalapozottságúnak tekinthető, hogy a zigóta genetikailag ember, úgy az ontogenezis különböző fázisainak nincs további jogi relevanciája. A tételes jog oldaláról ez oly módon igazolható, hogy sem az emberölés, sem a magzatelhajtás jog által poenalizált tényállása nem tartalmaz életkorhoz igazodó szakaszolást, hanem mindkettő a maga körében egészében védi a megszületett, illetőleg a megfogant emberi életet, annak fejlődési állapotától függetlenül.
Negyedszer: meg kell azonban jegyeznem, hogy az igazságosság eszményével nem fér össze, hogy a jogrend a férfitársadalom kiváltságait konzerválja. Ezért az államnak kötelezettsége a megfelelő megsegítőrendszerek kiépítésén túl a gyermekvállalással járó terhek lényegesen igazságosabb elosztása.
Mindamellett, hogy az abortusz nem lehet népesedéspolitikai eszköz, szembe kell nézni azzal a ténynyel, hogyha a társadalom jövője érdekében képtelen áldozatvállalásra, olyan áldozatokra kényszerülhet, amelyeket nehezen fog elviselni. Ezt a szempontot mint alapvető kérdést úgyszintén az egész jogalkotásban kell érvényre juttatni.
Szükségesnek tartom az eddigi viták tapasztalatai alapján néhány tényre felhívni a figyelmet, és néhány érvre válaszolni. Bár megjegyzem, hogy ezen falak között korábban egy képviselő így sóhajtott fel "Mit érnek az érvek, ahol a tények nem számítanak?" Az eutanázia szabályozásának kérdése ugyanis nem azonosítható a magzati élet védelmével, nem felel meg a valóságnak ugyanis az a feltételezés, hogy azonos minőség az emberi élet kezdete és vége, hiszen be nem avatkozás esetén a kezdetétől van fejlődés, a végéről azonban ez nem mondható el. Az ilyen beállításról erkölcsileg az állítható, hogy az egyik rosszal nem lehet a másik rosszat igazolni.
Végezetül hadd hívjam fel a figyelmet arra az erkölcsi kötelezettségre, hogy Mózes ötödik törvényétől fogva a világon bármikor, bármilyen jogrend volt, a "Ne ölj!" parancsa alól senki felmentést nem adhatott. Aki tehát lelkiismerete szerint így vélekedik, minden alkalommal kövesse lelkiismerete szavát.
Amikor ebben a súlyos kérdésben törvényt kell alkotnunk, a művészet az, amely a legjobban képes megközelíteni az élet misztériumát, ezért hadd idézzem Kosztolányi Dezső szavait az emberi méltóságról.
"Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több, és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemeket. Nézzétek, itt e kéz, mely kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka." Köszönöm. (Taps.)
