SZŰCS ISTVÁN, DR. az MDF vezérszónoka:
SZŰCS ISTVÁN, DR. az MDF vezérszónoka:
SZŰCS ISTVÁN, DR. az MDF vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két olyasmi dolog is előfordult most itt, ami az én személyemmel kapcsolatban nemigen szokott előfordulni. Az egyik az, hogy kétszer egymás után szerepelek itt a Parlament nyilvánossága előtt, nem voltam olyan bőbeszédű az elmúlt két és fél évben.
A második viszont az, hogy annyira fontosnak tartom ezt a dolgot, hogy képviselőségem alatt először leírtam a mondandóimat, hogy kevesebb felületet adjak az esetleges támadásra. Most idézőjelbe teszem, hiszen a képviselőtársam által elmondottak olyan megrázó élményt jelentenek számomra, hogy csak egy dologban értek egyet vele, nevezetesen, hogy "nem egy nyelven beszélünk".
Ezt csak előzetesnek szántam és akkor mondanám a vezérszónoki beszédemet.
Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Magyarországon a rendszerváltozást követően megváltoztak a politikai, gazdasági viszonyok, átalakulóban vannak a tulajdonviszonyok, elavultak a gazdaság működését meghatározó jogi keretek. Összeomlott a volt szocialista tábor, szétesett a KGST, ezzel párhuzamosan felbomlott a korábban kialakult gazdasági koncepciók jelentős hányada, elvesztek a magyar áruk ún. hagyományos piacai.
Megszűnt Európa politikai kettéosztottsága, ugyanakkor Nyugat-Európában új európai integrálódási folyamat kezdődött, melyhez létérdekünk a csatlakozás.
Mindezeket a folyamatokat a gazdaság egészében követni kell, de különösen olyan alapvető, a gazdaság működési képességét lényegesen befolyásoló infrastrukturális szolgáltatás esetében, mint az energetika.
Végig kell járni a szocialista tervgazdálkodásból a szociális piacgazdaságba vezető utat, de úgy, hogy a rendszer mindvégig zavartalanul működjön és az energiaellátás biztonsága megmaradjon.
Néhány gondolat a történelmünkből. Az elmúlt évtizedekben a magyar energiapolitika, illetve az energiagazdálkodás gyakorlata néhány dogmára, illetőleg dogmaszerű tézisre épült fel. Úgymint: a világ politikai kettéosztottsága miatt a KGST-országok alapvető stratégiai célnak tekintették, hogy energiahordozókban lényegében önellátók legyenek. Ez mint politikai cél háttérbe szorította a gazdasági megfontolásokat.
(11.40)
A tervgazdálkodás körülményei között a fő folyamatokat az energetikában is a népgazdálkodási terv szabta meg, ez nagymértékben korlátozta a gazdálkodó szervezetek és egyének egyéni kezdeményező képességét, mozgásterét, hatékonyságra törekvését.
1968 után fokozatosan lazult az állami tervutasítások kötöttsége, de a rendszer lényegében nem változott. Abból a föltevésből kiindulva, hogy a népgazdasági terv célkitűzései mindenkor egyben a helyes irányokat is jelentik, nem került sor sem a hosszú távú célok, sem a konkrét fejlesztések társadalmi elfogadtatására.
A hetvenes évek végéig a magyar energiapolitika abból a feltevésből indult ki, hogy gyakorlatilag korlátlanul beszerezhető magyar csereáruk ellenében a Szovjetunióból az olcsó energiahordozó, nevezetesen a kőolaj-, a földgáz- és a villamos energia. A hetvenes évek végén – mármint a második olajárrobbanás után – nyilvánvaló lett, hogy a Szovjetunió kőolajból nem tudja maradéktalanul kielégíteni az európai KGST-országok igényeit. Az erre történő reagálás azonban változatlanul az önellátásra törekvő követelménye miatt a hazai források erőltetett, túlzott mértékű, és a gazdaságosság szempontjait figyelmen kívül hagyó fejlesztések.
A múltbéli energiapolitikát alapvetően meghatározták a torz árviszonyok, amelyek egyrészt az úgynevezett bukaresti árelvből, másrészt a rubel- és a dollárárfolyam közötti mesterséges szakadékból származtak, emiatt a magyar gazdaság nem érzékelte a világpiacon végbemenő gazdasági folyamatokat, mivel a zömmel szovjet eredetű importenergia ára a világpiaci áraktól messze elszakadva irreálisan alacsony volt. (Folyamatos zaj.) Megvárjam a magántanácskozmány végét, vagy folytassam? Köszönöm.
Mindezeket tetézte az a politikai szemlélet, amely szerint az energia alapszolgáltatás, és terheinek egy részét az államnak át kell vállalnia. Ebből következően még a világpiaci áraktól elmaradó, alacsony termelői árakhoz viszonyítva is teljesen torz árszerkezet alakult ki, a lakossági árak alacsonyabbak voltak, mint a termelői árak, ezért növekvő mértékű, egyre jelentősebb állami támogatást igényeltek. Ennek a teljesen hibás energiapolitikai szemléletnek súlyos következményei lettek, amelynek végül is most a gondját, a terhét mi viseljük. Az "olcsó" energia tudatában kialakult egy torz és energiaigényes iparszerkezet, amelyen belül jellemző módon túlméretezett volt például a kohászat, a nehézvegyipar, az építőanyag-ipar, emellett az ipar egésze az igénytelen szovjet piacra orientálódott, és más piacokon nehezen értékesíthető termékeket állított elő.
A világ politikai kettéosztottsága és az önellátási politika miatt sajnálatos módon egyoldalú importfüggőség alakult ki, a nagy kapacitású vezetéki összeköttetéseink, a kőolaj-, a földgáz- és a villamos energia vonatkozásában csak a Szovjetunióval történő kapcsolatokat biztosították. Azt hiszem, nem szükséges itt hangsúlyozni ennek a stratégiai és a katonapolitikai kötődéseit. Ebben rendhagyó kivételnek számít az Adria-kőolajvezeték, amely azonban először is csaknem 10 évig nem működött, most viszont, amikor valóban szükségünk lenne rá – a jugoszláv háború miatt vált működésképtelenné, mint ismeretes –, múlt év szeptember óta sajnos nem kapunk kőolajat az Adria-vezetéken.
A világméretű kőolajár-robbanás, illetve a szovjet kőolajszállítások csökkenése hibás reagálást eredményezett a magyar energiagazdálkodásban. Nem a gazdaság energiaigényességét csökkentették, nem történt meg az energiaigényes ágazatok leépítése és korszerűsítése, ami Nyugat-Európában a hetvenes években végbement, ehelyett erőltetett ütemű energietikai fejlesztések indultak, amelyek nélkülözték az alapvető gazdasági szemléletet. Ezek közé tartozik az úgynevezett eocénprogram, a liászprogram a szénbányászatban, a bicskei hőerőmű elkezdett, illetve abbahagyott építkezése, a gyakorlatilag félbehagyott tiszai finomító, a Tiszai Kőolajipari Vállalat stb.
Ezekkel a létesítményekkel kapcsolatban nem került sor társadalmi vitára, de különösen szembetűnő a társadalmi vélemény figyelmen kívül hagyása a Dunai Vízlépcső, Bős–Nagymaros megépítésében.
Itt egy kis kitérőt kell tennem, és külön foglalkozom a bányavállalatokkal. Különös tekintettel arra, hogy a jövő héten ismét indulnak a kényszerű tárgyalások a Bányászati Dolgozók Szakszervezetével. A bányavállalatok eladósodtak az elmúlt évtizedekben, a bányavállalatok adósságállománya jelen pillanatban több, mint a bányavállalatok teljes vagyonának az értéke. Sajnos kényszerülni kell, kényszerülni fogunk a bányabezárások fokozatos végrehajtására, és kényszerülni fogunk mérsékelni az állami beavatkozás mértékét, az állami beavatkozás kényszerét, hiszen egy piacgazdaság irányába menetelő országban egy energetikai részvénytársaságokra épülő gazdaság mellett ilyen kényszerhelyzetek a jövőben kerülendők.
A központi tervutasítások végrehajtására az energetikában monopolista óriásvállalatok jöttek létre, amelyek fő feladata nem a hatékony gazdálkodás, hanem az állami központi akarat végrehajtása volt. Emiatt ezek a vállalatok nem voltak érdekeltek a takarékos energiafelhasználási módszerek alkalmazásában vagy a társadalmi kapcsolatok erősítésében.
Gyakorlatilag a társadalmi kihatások figyelmen kívül hagyását jelentette a környezetvédelmi szempontok háttérbe szorulása. A technológiafejlesztések elmaradása, az igénytelen berendezések, a beruházási összegek állami korlátozása egyaránt a környezet fokozott károsodásához vezettek. A tervutasításos irányítás, a rossz energiaár-rendszer, a Kormány támogatási és elvonási politikája, a piaci viszonyok és az érdekeltség hiánya az egyén és a gazdálkodó egységek teljes érdektelenségét eredményezték az energiamegtakarítás, energiatakarékosság területén is. Ennek következtében – bár a nyolcvanas években kormányzati szinten meghirdettek energiatakarékossági és -racionalizálási programokat, ezek nem vezettek kellő eredményre, teszem hozzá, nem vezethettek kedvező eredményre – a rendelkezésre álló társadalmi, állami pénzek jelentős részét pazarló módon, sok esetben indokolatlan energiahordozó-cserékre használták fel. A gazdaság energiaigényessége és energiahatékonysága nem javult.
Az "olcsó energia"-szemlélet miatt háttérbe szorult az energiatakarékosság a beruházásokban és a fejlesztésekben is. Így például a kapcsolt hő- és villamosenergia-termelés helyett forróvíz-hőközpontok épültek a távfűtési rendszerekben, ekkor épültek a szabályozhatatlan egycsöves rendszerek, nem terjedtek el az energiatakarékos készülékek, berendezések és világítótestek. Ezzel szemben voltak eredmények is, a dogmatikus szemlélet ellenére a magyar energetika a volt szocialista táboron belül néhány tekintetben a többieknél jobb, vagy sokkal jobb eredményt tudott fölmutatni. Megépült néhány olyan létesítmény, amely európai mércével is korszerű, modern technikának számított, ilyen például a Dunai Kőolajfeldolgozó és a Paksi Atomerőmű. Ez utóbbinál különös tekintettel a hazai tervezésekkel, fejlesztéssel átalakított elektronikus vezérlő rendszerre.
(11.50)
Viszonylag korszerű volt az európai közepes, egyes elemeiben a közepesnél is magasabb színvonallal lépést tartó energiarendszerek műszaki irányítása és hálózatfejlesztése. Viszonylag magas szintű ellátási biztonság alakult ki, ezen belül is egyedülálló volt a KGST országokban az a szemlélet, amely a lakossági szolgáltatás prioritását tartotta szem előtt.
Dinamikusan fejlődött az ismert ellentmondások mellett is a gázhálózat, a gázszolgáltatás, a települések és a lakosság gázellátása. A környező országokénál korszerűbb üzemanyag-ellátó infrastruktúra épült ki.
Most a jelenlegi helyzet néhány jellemző vonásáról.
A KGST felbomlása és a volt szocialista piacok elvesztése miatt az ipari termelés az elmúlt években csökkent. Ezzel párhuzamosan 1990–'92 között mind az összenergia-, mind a villamosenergia-fogyasztás 13-14%-kal mérséklődött, de úgy, hogy ez a csökkenés teljes egészében a termelő szektorban történt. Ez a csökkenés az ország számára egyértelműen kedvező – zárójelben mondom, hogy alacsonyabb energiaszámla, kisebb környezetszennyezés, későbbre átütemezhető beruházások –, de az energiatermelő számára a kisebb árbevétel – sajnos – gondokat okoz.
Nem változott jelentősen az egyoldalú importfüggőségünk. Új vezetéki összeköttetéseket még nem tudtunk kiépíteni, az Adria-kőolajvezeték nem működik, ezért figyelembe véve a volt Szovjetunióban uralkodó politikai és gazdasági helyzetet, az egyoldalú importfüggőségek jelentősen nőttek, az ellátásbiztonság kockázata megjelent, és ez sürgős lépéseket igényel.
Alapvetően megváltoztak az energiahordozók költségviszonyai és árai. Ma már valamennyi energiahordozót a tényleges piaci áron vásárolunk, és megszűnt a belső ártámogatás. Kivétel itt a szénbányászat.
A hazai termelésű energiahordozónak a piaci versenyárral kell szembesülnie, de ezt az árat kell számításba venni majd a fogyasztóknak is. Az energiaár-változások először az ipari termelői árakban éreztették hatásukat, amelyek ma már a piaci viszonyokat tükrözik.
A lakossági fogyasztói árakat az elmúlt években a költségvetés jelentős támogatásban részesítette, ami azonban a növekvő költségvetési terhek miatt már nem volt tartható. 1991 közepétől az energiahordozók áraiban közvetlen költségvetési támogatás nincs, a földgáz- és a villamos energia lakossági ára azonban a tényleges költségeket még nem fedezi, de a szükséges korrekció még néhány évet várhatóan igénybe vesz.
Megkezdődött a korábbi monopolszervezetek lebontása – mondom: megkezdődött! Részben átalakult a kőolaj- és gázipar, illetve a villamosenergia-ipar, kialakulóban van az új helyzetnek megfelelő jogi szabályozás, jóváhagyásra vár a bányatörvény, készül a villamosenergia-törvény és a gáztörvény.
Csatlakoztunk az Európai Energia Chartához, konkrét műszaki előkészítés, illetve kivitelezés alatt áll az európai villamosenergia- és földgázrendszerhez történő csatlakozás.
Mi várható ettől az összefoglaló energiapolitikai anyagtól? Először is vezérfonalat ad a kormányzat és az egész társadalom számára azokhoz az intézkedésekhez, illetve magatartásformákhoz, amelyeket a jövőben végre kell hajtani a szociális piacgazdaságnak megfelelő átalakulás folytatása, egyben a biztonságos és hatékony energiaellátás érdekében.
Ráirányítja a figyelmet az energiapolitika prioritásaira, ilyenek: az energiatakarékosság és az energiahatékonyság, az energiaforrások diverzifikálása, a rugalmas forrásfejlesztés, illetve az alaperőmű-építés kérdése – ez utóbbinak az előkészítése –, a környezetvédelem fokozott érvényesítése, a nagyobb nyilvánosság, új energetikai létesítmények társadalmi elfogadtatása, a monopolisztikus tulajdoni szervezetek lebontása, a privatizáció, külföldi tőkebevonás, decentralizáció.
Tisztelt képviselőtársaim! Ez az a pont, amivel kezdtem: az a gyanúm, hogy a környezetvédelmi bizottság nem ezt az energiapolitikai anyagot olvasta, amelyről én beszélek, mert azok a problémák, amelyeket Jávor Károly képviselőtársam felvetett, a prioritások között fel vannak sorolva a tárgyi anyagban. Folytatom.
A magyar energiapolitikai anyag 6 fejezetből, 8 függelékből áll. Természetesen ezeket nem kívánom felsorolni, de nagyon fontos egy téma, amely említést érdemel: a szénbányászat és a villamosenergia-ipar helyzete, így a szénátvételi kényszer, ezzel kapcsolatban az importszén megjelenése "kis" hazánkban.
Néhány hónappal ezelőtt hallottam egy ilyen szót, hogy "amazonit". Mint vegyészmérnök, próbáltam utána nézni, mi ez? Megtaláltam, hogy földpát. Azután megtaláltam, hogy káliföldpát. Azután megtaláltam, hogy az Uralban van belőle a legtöbb. Azután megtaláltam, hogy Jekatyerinburgban dolgoznak fel a legtöbbet belőle. Azután megtudtam, hogy ez egy magyar kft. neve. Azután megtudtam, hogy ez a kft. szenet importál. Azután megtudtam, hogy ez a kft. a Magyar Bányászati Dolgozók Szakszervezetének a birtokában van. (Zaj.) Azután megtudtam – hogy is mondjam –, hogy talán személyekhez is kötődik ez a kft. Azután megtudtam, hogy talán még energetikai szenet is importál. Azután megtudtam, hogy azoknak a szovjet bányászoknak a verítéke által előállított szenet importál, akik nincsenek túlfizetve, viszont a Szovjetunió utódállamaiban dotált a szén.
Ezért Magyarországra 30%-kal olcsóbban lehet behozni szovjet szenet és tovább lehet adni 30% extraprofittal, miközben a bányavállalatoknak 40-50 milliárdos adósságuk van, – elég sokan jól élnek még "kis" hazánkban ebből az iparágból! Többet nem kívánok az Amazonit-ügyben mondani, szükség és igény szerint majd részletezzük.
Kérem, két gondolat a végére.
Külön ki kell emelnem ebből az energiapolitikai anyagból az I. számú táblázatot és a határozati javaslatot.
Az I. számú táblázat az energetikai feladatok döntési helyeit ismerteti két szinten. Amiben mi érdekelve vagyunk: az Országgyűlés vonatkozásában tájékoztatási kötelezettséget ír elő, és országgyűlési döntési kötelezettséget ír elő. Tájékoztatást kell kapjon az Országgyűlés az energiaellátás diverzifikálásának ügyében, magyarul: a Szovjetuniótól való függőség megszakítása és az európai irányú függőség megteremtése érdekében.
Döntési helye van az Országgyűlésnek az új energetikai létesítmények társadalmi elfogadtatása ügyében.
Döntési helye van az Országgyűlésnek az energetikai törvények elfogadásában.
Döntési helye van az Országgyűlésnek az alaperőmű-fejlesztések szükségességében, az alaperőmű típusának és helyének meghatározásában, a fejlesztések költségvetési hátterének az engedélyezésében, biztosításában, és tájékoztatást kap az Országgyűlés az oszágban előforduló havária-esetekről.
A határozati javaslat 6 pontból áll: ennek a tájékoztatónak az elfogadásáról, az energiabiztonság megteremtéséről, az alaperőmű-előkészítés folytatásáról, a szervezeti változások a szénbányászatban, a szénbányászat fokozatos leépítésének az ügyében, az energetikai kerettörvény koncepciójának előkészítéséről, és a Kormány beszámolási kötelezettségéről a Parlament előtt.
(12.00)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy méltányolják a gazdasági bizottság energetikai albizottságának több mint kétéves erőfeszítéseit és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium szakembereinek és új miniszterének ezéves munkáját azzal, hogy magát az előterjesztést és a hozzá benyújtott kiegészítést, valamint a határozati javaslatot mielőbb fogadják el. Bízzanak önök is a hat párt részéről delegált energetikai albizottság szakmai és politikai ismereteiben, akik javaslatára a magyar gazdasági bizottság A magyar energiapolitika című előterjesztés ötödik változatát 1992. szeptember 17-én egyhangúlag elfogadta. Tisztelettel köszönöm a figyelmüket és elnézést, hogy ilyen sokáig tartott. Bocsánat. (Általános taps.)
