GREZSA FERENC, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

GREZSA FERENC, DR. (MDF)
GREZSA FERENC, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tudom, hogy nem szokás visszautalóan eggyel előbb elhangzott felszólalásra késve reagálni, most mégse bánom, hogy Büky Dorottya képviselőtársam szavaihoz most kapcsolódom, mert Mezey képviselő úr beszéde alkalmat adott egy kis lehiggadásra, és alkalmat ad számomra, hogy nyugodtan és a hölgynek kijáró türelemmel és megértéssel reagáljak szavaira nemcsak a magam, hanem képviselőtársaim nevében is – és örülök, hogy képviselőtársnőm visszatért a terembe.
Nagyon kemény minősítéseket mondott Büky Dorottya felszólalásában, indulatokat érvek helyett, és csak arról szeretném a Házat biztosítani, hogy ilyen minősítéseket – mint "keményszívű, érzéketlen, nőellenes, a nőket és a társadalmat bűnbaknak állító stb." – nagyon nehéz felelősséggel gondolkodó, felnőtt embereknek és képviselőknek végighallgatni – még akkor is, ha a kormánypártok padsoraiban ülnek –, és különösen nehéz olyanoknak végighallgatni és elviselnie, akik éppenséggel – és nemcsak most, hanem hosszú ideje – ezzel ellentétes és ellenkező szellemű munkát végeztek a közéletben és a hivatásukban. Hogy csak a legközelebb ülő képviselőtársaimra utaljak: itt ül mögöttem olyan gyermekorvos, aki több ezer csecsemőnek a világrahozatalánál segédkezett és több százat élesztett újra heroikus küzdelemmel!
(12.20)
Vagy ül mellettem olyan lelkész képviselő, aki drogosok százait mentette annak idején és így tovább.
Nem akarom részletezni, mert ízléstelen lenne, ha most mindezeket én fölhoznám. Csak nagyon szeretném kérni, hogy az ilyen típusú militáns, a Ház légkörét megrontó, mérgező felszólalásoktól tartózkodjunk, és lehetőleg legyünk tárgyszerűek a felszólalásban. Például akkor is, hogyha éppen a kormánypárti képviselőktől kéri valaki azt számon, hogy talán ők nem jártak, nem mozdultak még ki a főváros határaiból, mondjuk attól a demokratafórumos képviselőcsoporttól, amelyiknek 111 egyéni képviselője van a Parlamentben, és azok közül több mint 90 van vidékről, éppenséggel a főváros határain túlról.
Szóval, kérem a higgadt, tárgyszerű fölszólalások előtérben részesítését, és kérem az elnézésüket azért, hogy 15 perc múltán visszakanyarodtam erre a fölszólalásra.
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem