KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP)
KOVÁCS PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha van olyan, aki figyelmesen végigkövette a költségvetés eddigi vitáját – nyilván van olyan –, akkor tapasztalhatta, hogy milyen nagy teret kaptak ebben a vitában már eddig is a szociális kérdés, a szociális válság problémái. Egyetértek azzal, amit Rott Nándor úr elmondott, hogy ez az ország súlyos gazdasági és szociális válságban van, és ezért válságköltségvetésre lenne szüksége. Abban már nem értek egyet, hogy ez a költségvetés, vagy ezek – ideértve a társadalombiztosítás költségvetését is – megfelelnek-e egy válságköltségvetés kritériumának.
Pontosan az a problémánk, hogy úgy érzékeljük, a Kormány az előterjesztéseiben nem tudta a valóságot tükrözni, tehát a szociális krízis, gazdasági krízis nem jelenik meg, nem felel meg ez a költségvetés ennek a szituációnak.
(11.00)
Felszólalásomban azzal a területtel szeretnék foglalkozni, amelyet az előterjesztés, a miniszteri expozé is úgy jelzett, hogy a szociálpolitikai szféra, és hogy ez kiemelt szerepet kap a költségvetésben.
Igen nehéz dolog erről beszélni, tisztelt Ház, mert nem tudjuk, hogy mit jelent a "kiemelt szerep".
Vajon a kiemelt jelentősége ennek a szférának azt jelenti-e, hogy a szociális biztonsága a magyar lakosságnak növekszik '93-ban – ezt mutatja ez a törvény, vagy mutatják ezek a törvények?
Vajon azt jelenti, hogy a szociális intézmények működése biztonságosabb lesz?
Vajon azt jelenti, hogy hatékonyabban működik a szociális szféra, benne a társadalombiztosítás?
Vagy jelenti a szociális jövedelmek reálérték-megőrzését?
Vagy ezeket mindet jelenti az, hogy kiemelt szerepe van a szociálpolitikának?
Igen nehéz ezt azért is felmérni, mert hiszen egy hatalmas törvénycsomagról van itt szó, a két költségvetésről, az adótörvényekről, a szociális ellátásokról szóló törvényről, de még a magzatvédelmi törvény is be kíván vezetni egy új szociális ellátást.
Azért is nehéz, mert nem tudjuk, hogy mi a Kormány valódi álláspontja. Hiszen a parlamenti vitával egy időben folynak az egyeztető tárgyalások a szakszervezetekkel, és fogalmunk sincs arról, hogy ezeknek mi lesz a kimenetele.
Nem tudjuk tehát, hogy a Kormány a terveihez, az előterjesztéshez mérten miben fog változtatni, milyen fontos momentumokban, amelyek a szociális szférát, de a költségvetés egészét is érintik.
Ennek ellenére fel kell tenni néhány kérdést: vajon hogyan viszonyulnak az elénk terjesztett költségvetés és a hozzá kapcsolódó törvények ahhoz a szociális krízishez, amelyben élünk. Vajon befolyással bír-e, és ha igen: milyen irányban befolyásolja az állampolgárok szociális biztonságát? Vajon bevezet-e a kormányzat a szociális szférában valamifajta új megoldásokat: technikai jellegű megoldásokat; esetleg alkalmazni kíván-e valamilyen új elvet?
Természetesen könnyebb lenne a helyzetünk, hogyha lenne egy jól megfogható szociális koncepciója a Kormánynak, esetleg lenne egy már elfogadott szociális törvénye az országnak.
Fel kell tennünk azt a kérdést is: milyen irányú változtatásokat javasol a Kormány, és ezeket hogyan kívánja '93-ban elindítani.
Ennek megfelelően, tisztelt Ház, négy kérdéscsoporttal kívánok a felszólalásomban foglalkozni.
1. A rászorultság elve és a hozzá kapcsolódó problémák.
2. Az önkormányzati szociálpolitika szerepe.
3. A szociális jövedelmek reálértékének kérdése.
4. A társadalombiztosítás és a költségvetés viszonya.
Több helyütt is előjön – kimondva is és elrejtve is – ezekben a törvényekben, hogy a kormányzat szándéka egy rászorultsági elvű szociálpolitika felépítése, pontosabban a rászorultsági elvnek a dominánssá tétele a szociális ellátásban. Számunkra ez a dominancia nem fogadható el, tisztelt Ház, hiszen a rászorultsági elv kipróbált elv, nincs benne semmi újdonság, nem kell semmi újat itt felfedezni, hatásai közismertek.
Miért nem tudjuk ezt a dominanciát elfogadni? Hangsúlyozom: a rászorultsági elv dominánssá tételéről van szó, nem arról, hogy bizonyos ellátásokat meg lehet rászorultsági elven oldani.
Miért nem tudjuk elfogadni? Elsősorban azért, mert kizárólag korrekciós jellegű szociálpolitikát eredményez. Arról van itt szó, hogy a rászorultsági elvű ellátás azoknak nyújt valamit, akik már rossz szociális körülmények között vannak, semmiféle szociális prevencióra lehetőséget nem ad.
A szociális prevencióról mi is tudjuk, hogy nem kizárólag a szociálpolitika ügye, de ehhez a szociálpolitika a maga eszközeivel hozzá kell, hogy járuljon. A legnagyobb veszély, ami ebben a társadalomban ma van, az, hogy igen nagy azoknak a száma, akiket a lecsúszás fenyeget. Igen nagy azoknak a száma, akik az utolsó években már lecsúsztak a rossz szociális körülmények között élők közé. Ezt a lecsúszást nem akadályozza meg egy rászorultsági elvű szociálpolitika.
Tisztelt Ház! '91-ben a TÁRKI-nak volt egy igen-igen jó színvonalú, elfogadható jövedelemfelmérése, és eszerint a magyar lakosságnak 49%-a '91-ig bizony igen jelentős reáljövedelem-csökkenést szenvedett el. Semmi okunk nincs feltételezni azt, hogy ez a tendencia '92 őszéig nem folytatódott. Ha pedig ez így áll, akkor nem lehet a szociálpolitikát kizárólag rászorultsági elvre helyezni, mert hiszen az igazi problémát – azt, hogy ez a társadalom kettészakad – nem fogja tudni megakadályozni.
Fel kell tenni tehát a kérdést: vajon jó irányban indult-e el a Kormány, amikor a rászorultsági elvet teszi uralkodóvá a szociálpolitikában?
A baj annál nagyobb, akkor nagyobb, ha a rászorultsági elv alkalmazása úgy jelenik meg, mint szegénypolitika. Itt ugyanis arról van szó, hogy bizonyos jövedelemküszöb alatt lévőket kíván kizárólag preferálni ez a politika, és ez fellelhető ezekben a költségvetési törvényekben.
Megjelenik ezzel együtt – a szegénypolitikával együttjár ugyanis az egyéni felelősségnek a kizárólagossá tétele – ennek a vizsgálata, ez aztán tovább vezet az érdemesség–érdemtelenség kérdéséhez. Nem lehet szegénypolitikát gyakorolni, tisztelt Ház, mert nem alkalmas arra, hogy magát a szegénységet csökkentse. Nem mi találtuk ezt fel; szegénypolitika soha a világon még nem volt sikeres; alkalmatlan eszköz arra, hogy a társadalom szociális gondjait – nemhogy megoldja, hanem egyszerűen csak csökkentse.
A második téma, tisztelt Ház, az önkormányzati szociálpolitika szerepe. Kétségtelen, hogy nem ezek a törvények, hanem maga az élet értékelte fel az önkormányzati szociálpolitikát. Kétségtelen, hogy az önkormányzatok a helyi szociálpolitikának a gazdái. Most ebben a költségvetési tervezetben megjelenik egy új normatíva: a szociális normatíva, amely hivatott lenne az önkormányzati szociálpolitika forrását megteremteni, vagy azt legalábbis nagy részben megteremteni.
Olvasható ebben a törvénytervezetben, hogy ez a normatíva a korábbi inaktív normát váltja fel, és az is, hogy mintegy 12 milliárd forinttal többet juttat az önkormányzatok számára, mint amit eddig ilyen címen: inaktív normatíva címen kaptak.
A kérdés az: vajon a régi feladatok ellátására lesz-e több lehetőség, vagy ezzel a többlettel, ezzel a 12 milliárd forinttal együtt többletfeladatokat is kaptak az önkormányzatok. Ezek a többletfeladatok valóban finanszírozhatók-e a szociális normatívából?
Az eddigi bizottsági érdeklődéseink során az derült ki, úgy néz ki, mintha ez a szociális normatíva gumiból lenne. Hiszen az eddigi ellátásokon túl – amelyek közül néhányat felsorolok: a rendszeres szociális segélyek, az eseti segélyek, a szociális étkeztetés, a házigondozás stb. – ezeken túl ebbe a körbe kerül a munkanélküliek támogatása, a lakásfenntartási támogatás, a temetési segély, a krízissegély, a távhő miatti támogatás és így tovább.
A kérdés az, tisztelt Ház, hogy vajon a többletköltségeket tudják-e az önkormányzatok finanszírozni abból, amit többletfinanszírozásként ez a szféra kap a szociális normatívában.
Vajon tudják-e akkor finanszírozni, hogyha a másik oldalról növekednek az önkormányzatoktól az elvonások – lásd a személyi jövedelemadó-visszatérítés kérdését –, de ide kell venni a fogyasztási adó kulcsváltozásából eredő többletterheket.
Mindent összevetve: az egészségügyi és szociális szférában az önkormányzatok nem lesznek képesek az általuk nyújtott pénzbeli ellátások reálértékének a megőrzésére, holott itt valóban a legrászorultabb rétegről van szó. Rendszeres szociális segélyt az kaphat például, akinek semmi más jövedelme nincs.
Nem lesznek képesek az önkormányzatok a szociális szolgáltatások színvonalának a megőrzésére sem, sőt sok esetben egyes szolgáltatások megszüntetésére fognak kényszerülni.
Különösen fontos, tisztelt Ház, hogy az önkormányzatoknak el kell tartaniuk a szociális intézményeiket, és ezeknél az áfa-kulcs változása természetszerűleg jelentős többletkiadást fog okozni, elsősorban az étkezési költségek tekintetében. Ezeket a költségeket nem lehet másra áthárítani.
Hasonló gondot jelent ebben a szférában a dologi és bérautomatizmusok elmaradása, az erre vonatkozó költségvetési támogatás elmaradása.
(11.10)
Mondhatja persze bárki, hogy az önkormányzatnak joga van arra, hogy emelje a dologi kiadások keretét; lehet, hogy van joga, de lehetősége nincs. Problémát jelent az is, hogy már elfogadott juttatásokat, közalkalmazotti, köztisztviselői törvényben meghatározott juttatásokat sem fognak tudni az önkormányzatok teljesíteni.
Egy következő kérdés, tisztelt Ház, a szociális jövedelmek reálértékének a kérdése. Vajon a törvénytervezetekből mi látszik? Az, hogy megőrizhető-e a reálértéke a szociális jövedelmeknek '93-ban vagy sem. Kezdeném a nyugdíjakkal. A nyugdíjak emelésére tervezett összegek, és egyáltalán a nyugdíjkiadás a következő évben 16%-kal tervezett emelkedni. Ez a 16% azonban zömében a létszámemelkedésből és az állomány összetételének változásából adódik. Már ez a Parlament hozta meg a nyugdíjak emelésére vonatkozó döntést, amely – mint közismert – a nettó átlagkeresetek növekedését veszi számításba. Mégis a költségvetésben azt látjuk, hogy ennél jövőre kisebb mértékű emelést terveznek ezek a költségvetések, pontosabban a teljes aktív korú lakosság jövedelmének alakulásától teszik függővé a nyugdíjak emelését, és ez bizony jó 6-7%-kal kisebb lesz, mint a jelenleg érvényes törvény szerinti nyugdíjemelés. Ha mellétesszük azt, tisztelt Ház, hogy ugyanakkor 16–19%-os inflációt prognosztizál a Kormány, akkor – még ha tudjuk is azt, hogy ezek a prognózisok 0%-os valószínűséggel jöttek be eddig –, akkor is hozzá kell tenni, hogy 6-7% körüli lesz a nyugdíjkorú lakosság reáljövedelmének a csökkentése. Ez összességében azt jelenti, hogy 11 milliárd forinttal kevesebbet fordít a társadalombiztosítás jövőre – ha ezeket a törvényeket elfogadja a tisztelt Ház – nyugdíjemelésre. Fokozza a problémát az, hogy a nyugdíjas réteg az, amelyre a legnagyobb mértékben hárulnak a gyógyszerkiadások, és egyértelműen benne van ezekben a törvénytervezetekben e kiadások jelentős növekedése is.
Ugyanezt lehet elmondani egy másik szociális jövedelem esetében is; a táppénzekről van szó. A táppénzek mértékének 10%-os csökkentését javasolják ezek a tervezetek. Ugyanaz itt is a helyzet, rájuk is éppúgy zúdul az infláció, kompenzálási lehetőségeik természetesen jóval kisebbek, mint az egészséges embereknek. Rájuk is zúdul a gyógyszerkiadásból eredő többletteher, amely alól nem tudnak kibújni.
Egy harmadik terület, tisztelt Ház, a gyermeknevelési támogatások kérdése. A költségvetési tervezet népjóléti fejezetének 3. oldalán az áll, hogy a családi pótlék értékmegőrzésére számítható 12-13 milliárd forint fedezet döntő hányada az önkormányzati szociális ellátások bővítését és az új ellátások bevezetését szolgálja. Ez tehát azt jelenti, hogy ezt a 12-13 milliárd forintot – amellyel meg lehetne őrizni a családi pótlékok reálértékét – más feladatra szánták, nevezetesen a szociális normatívára, az önkormányzatok szociális ellátásának bővítésére; vagyis nem kapják meg a gyermekes családok a családi pótlékban, hanem máshova helyezték ezt át. Maga a családi pótlék összeg – amelyet tervez ez a költségvetés – csak annyiban növekszik, amennyit szükségessé tesz az idei emelkedésnek az áthúzódó hatása.
Hogyan alakulnak most már, tisztelt Ház, a gyermeknevelési támogatások? Két újfajta ellátást kíván a kormányzat bevezetni: a várandósági támogatást és a gyermeknevelésit. Ezek összességében 5,8 milliárd forintot jelentenek. Ennyivel nőne a gyermeknevelés támogatása '93-ban. Megszűnne azonban az anyasági segély több mint 1 milliárd forinttal; több mint 1 milliárd forinttal csökkenteni javasolja a költségvetés a nevelési segélyek támogatását, mondván, hogy a szociális normatívából majd lehet ezeket támogatni, és nem kapná meg a családipótlék-szféra ezt a reálérték-fenntartásra szánt összeget. Ennek az egyenlege, tisztelt Ház, eléggé egyértelmű, egyértelműen negatív, vagyis itt arra nem lehet számítani, hogy az a réteg, amelyet ebben a Házban oly sokan védenek és nagyon joggal – a gyermekeket nevelő családok –, a jövő esztendőben egész biztos, hogy rosszabb szociális körülmények között élnek, mint az idén.
A következő terület – szintén a szociális jövedelmek reálértéke tekintetében – a munkanélküli-ellátások. Itt én csak egyetlen megjegyzést tennék. Itt is a szociális normatívára hivatkozik a költségvetés, azonban nem lehet tudni, hogy az erre szánt összegek mennyire, mire lesznek elegendők. Három minisztériumtól három különböző adatot hallottunk eddig arra vonatkozóan, hogy vajon mekkora kör az, amely szociális segélyezésre szorul, és ebből körülbelül hányan lesznek azok, akik jogosultak is lesznek rá. A Népjóléti Minisztérium 100, az Állami Számvevőszék 200, a Munkaügyi Minisztérium 300 ezer fővel számolt, a saját bevallásuk szerint legalábbis. Természetesen nem azonos ez a szám azokkal, akik segélyezésre jogosultak, de belőlük fognak kikerülni.
Nagyon fontosnak tartom, tisztelt Ház, hogy a költségvetési tervezetben van néhány olyan szakmai, szociális és egészségügyi szakmai program, amelyre '93-ban 0 összeget tervez a költségvetés. Ilyenek, mint a kistelepüléseken az idősek ellátására szerveződő társulások támogatása, idősek és fogyatékosok klubjainak támogatása. Tisztelt Ház, aki egy kicsit is járatos az önkormányzati szociálpolitikában, az tudja, hogy sok esetben ezek a szociális intézmények mindenesetre a szociális alapellátásnak fontos elemei.
Nagyon fontos része a költségvetés-tárgyalásnak minden évben a költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés viszonya. Én ebből most csupán két területet emelnék ki. Klasszikus, visszatérő kérdések, hogy milyen a garancia a társadalombiztosítási költségvetésben, illetőleg hogy hogyan alakul a profiltisztítás kérdése, mi látszik ezekből a költségvetési törvényekben. Azt lehet mondani, tisztelt Ház, hogy amióta a társadalombiztosítás elvált az állami költségvetéstől, a garancia egyre inkább szűkül, és ez jól nyomon követhető a '91-es, a '92-es és a '93-as törvénytervezetben is. Itt a '93-asra a nyugdíj-megelőlegezési számlán túl legfeljebb néhány százalékos garanciával lehet számolni. Ami ennél sokkal nagyobb baj, az az, hogy a társadalombiztosítás kénytelen lesz – legalábbis a törvénytervezet szerint – értékpapírt kibocsátani hiányainak fedezésére. E hiányoknak az adósságszolgálata a társadalombiztosítási költségvetést fogja terhelni, ugyanakkor az állami költségvetés valódi, jelentős profiltisztítást nem fog '93-ban végrehajtani – kisebb összegben igen, de valódit nem –, továbbra is mintegy 40 milliárd forintnyi értékű olyan ellátás lesz a társadalombiztosításnál, amelyet költségvetésből kellene finanszírozni. Nem látható az sem, hogy mennyiben változik a költségvetési szféra és az állami vállalatok járulékfizetési kedve, járulékfizetési szokásai mennyire változnak, hiszen jelentős mértékben ez is hozzájárul a társadalombiztosítás jelenlegi hiányához.
Tisztelt Ház! Végső soron igen sok gondot jelent számunkra az, hogy ezekben a költségvetésekben nem érződik ki az a szándék, hogy valódi preferenciát kap a szociális szféra '93-ban. Inkább azt lehet mondani, hogy egyes rétegek számára ezek a törvények – amennyiben a Parlament elfogadja – antiszociális hatásúak lesznek. Természetesen a feladat óriási, hiszen gazdasági és szociális rendszerváltást kellene egyszerre végrehajtani. Ezekben a törvényekben erre mi nem látunk koncepciót. Azt látjuk, hogy néhány ellátási formában változások következnek be. Azt látjuk, hogy a rászorultsági elv mint egy csodaszer jelenik meg. Más területen látjuk – az egészségügyben is –, hogy egy-egy kiragadott, ötletszerű lépés jelenik meg '93-ban is, ahogy eddig is így volt ez. De azt nem látjuk, hogy vajon megteszi-e a jövő évben a költségvetés azt a két lépést, amit meg kellene tenni.
(11.20)
Ezek közül az egyik az, hogy növelni kellene a lakosság kiváróképességét, azt a képességét, hogy át tudja vészelni azt a – reméljük, nem túl hosszú – időt, amíg a gazdaság megindul, és az a másik lépés, hogy meg kell állítani a középrétegek lecsúszását. Meg kell állítani. Ehhez a szociálpolitika a maga sajátos eszközeivel csak hozzájárulhat, de úgy néz ki, hogy 1993-ban ezt a hozzájárulási lehetőséget nem fogja ez a szféra megkapni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
(Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás alelnök foglalja el. A jegyzői székekben a helyet dr. Kóródi Mária és Tóth Sándor foglalják el.)
