DÉNES JÁNOS (független)

Teljes szövegű keresés

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Szerettem volna, ha ez a kis közöttes elmaradt volna, de ha Kőszeg Ferenc képviselő úr ebben az irányban szót kért, akkor engedjék meg, hogy én aláhúzzam Zétényi képviselő úr észrevételét, mert még különféle személyekkel aláhúzandó az a szempont, hogy nem kifejezetten a Parlamentnek megfelelő, az 1990-es választásnak megfelelő erkölcsi, politikai, tudományos közegbe került ez az anyag.
Ezt az anyagot a Parlament által kinevezett szakbizottságnak kell a kezébe adni, nem pedig azoknak, akik már előre helyezkedve várták, hogy az ölükbe pottyanjon az az egész nemzet számára jogosult adathalmaz, amiből így – mint ahogy mondotta Zétényi képviselő úr – egy kisebb csoport szemelget.
Valóban én magam sem tartom szerencsésnek azt a személyi összetételt, amely hármasnak a nevét én ebben az ügyben jelenleg kompetensnek tudom – pontosan ezt a kompetenciát vonom kétségbe. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem