HACK PÉTER, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HACK PÉTER, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
HACK PÉTER, DR. a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az előttem szóló kormánypárti vezérszónok, Dávid Ibolya beszédét kettős követelmény felvázolásával kezdte. Azt mondta, hogy a rendszerváltás utáni új törvényhozásnak kettős feladatot kell megoldania az elmúlt rendszer bűneivel kapcsolatosan. Egyrészről meg kell próbálnia kárpótlást nyújtani mindazok számára, akik sérelmet, kárt szenvedtek egy elnyomó rendszer következtében. Másrészről meg kell próbálnia megnevezni a bűnösöket, és ahol lehet, ott meg kell oldani ezen bűnösök felelősségre vonását.
Azt kell mondanom, hogy ezzel a kettős követelményrendszerrel teljes mértékben egyetértek. Meggyőződésem, hogy az új magyar Országgyűlésnek eminens feladata a kárpótlás azok számára, akik elnyomást szenvedtek, fizikai létükben kárt szenvedtek, vagy szabadságukban kárt szenvedtek. Meggyőződésem, hogy egy jogállamnak, amelynek Magyarországot hisszük és hinni szeretnénk, mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy ezen jogállami keretek között a felelősségre vonást megtegye, illetőleg a bűnösök megnevezését megtegye.
Ha ilyen az egyetértés, miért tartunk még most is itt, ahol tartunk? Melyik az a pont, ahol vita van nemcsak ebben a Házban, hanem az ország nagyon sok jogi szakmai körében, illetőleg az egyes pártokon belül is komoly viták vannak. Ez a pont az, hogy hol vannak a lehetőségek határai? Hol vannak a jogállami keretei a felelősségre vonás lehetőségének?
Amikor ebben a témában elkezdődtek a parlamenti viták, nagyon sok minden elhangzott arról, hogy hogyan ítéljük meg az elmúlt rendszert. Én nagyon örülök annak, hogy ebben a mai vitában Dávid Ibolya nem erről a kérdésről beszélt, mert ezekben a kérdésekben is egyetértés van. Nem az a vita tehát közöttünk, hogy diktatúra volt-e a Kádár-rendszer. Nem az a vita, hogy történtek-e jogtiprások a Kádár-rendszerben. Nem az a vita, hogy Kádár János maga hazaáruló volt-e vagy sem, mert ebben – azt hiszem – egyetértünk. A vita az, hogy hol húzódnak meg a lehetőségek keretei.
(10.50)
És itt szeretnék pár mondat erejéig visszatérni arra, hogy milyen fordulók zajlottak le ebben a vitában. Lehet, hogy a teljesség igénye nélkül fogom elmondani a felsorolást, hiszen nagyon sok lépés történt ebben az Országgyűlésben. Szinte azt mondhatom, hogy semmiről nem vitatkoztunk ennyit, mint erről a kérdésről. Itt szeretnék utalni Szabó Lukács napirend előtti felszólalásaira, interpellációira, szeretnék utalni, talán pont ma két évvel ezelőtt hangzott el egy napirend előtti felszólalás Speidl Zoltán részéről, aki – szintén ma tragikus évfordulóról kell megemlékeznünk – a ma tragikus évfordulót betöltő salgótarjáni vérengzések kapcsán fordult a Házhoz. Majd ezt a napirend előtti felszólalást interpelláció követte, majd ezt az interpellációt követte 1736-os számmal – ezt a számot a képviselőtársaim kedvéért mondtam, mert ők tudják, hogy ez egy nagyon régi szám közel két évvel ezelőtt beterjesztett javaslatra –, ahol Székelyhidi és Speidl képviselőtársaim javasolják egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását.
Ezt követően az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága nagyon hosszan, nagyon részletesen foglalkozott részint ezzel a beadvánnyal, részint az '56-os Szövetség beadványával, amely 1990 végén érkezett az alkotmányügyi bizottsághoz, és amely szó szerint azt tartalmazta, amit most a Kormány előterjesztése, nevezetesen, hogy az '56-os cselekményeket nyilvánítsuk háborús bűncselekménynek.
Ebben a vitában elhangzott egy, számomra nagyon fontos hozzászólás, amit szeretnék idézni, és amely talán érzékelteti, hogy mikről szóltak 1991 májusában, illetőleg ezt megelőzően februárjában az alkotmányügyi bizottság ülésén az ellenérvek, amelyek a Kormány mostani előterjesztésével szemben megfogalmazhatók.
Azt mondja a hozzászóló: "Még egyet hadd mondjak: még ha ne adj' Isten, feltételezzük, hogy arra a következtetésre jutunk, hogy jogszerű megoldásokat tudunk találni, büntetőjogi felelősségre vonás lehetséges, tételezzük fel 30-40-50 évvel ezelőtt elkövetett cselekményekkel kapcsolatban, én nem tudom, hogy végiggondolta-e valaki, hogy ezeknek a büntetőeljárásoknak mi lenne az eredménye.
Egy büntetőeljárás során, ha tisztességesen gondoljuk, és másként nem vagyok hajlandó gondolni, akkor érvényesülnie kell a minden büntetőeljárás során érvényes szabályoknak. Ott pedig nem általánosságokban kell bizonyítani, hanem konkrétan a konkrét cselekményeket. Érvényesülnie kell bárkire vonatkozóan az ártatlanság vélelmének.
Végiggondolta azt valaki, hogy egy esetleges ilyen eljárássorozatból hány felmentő ítélet születne?"
Egy részt kihagyok, folytatom ugyanazon hozzászóló szövegét.
"Nagyon nem szeretnék olyan utcába belemenni, ahonnan véres fejjel lehet visszatáncolni, és amelynek az lenne a következménye, hogy azok az emberek, akikről személy szerint is tudom a kutatásaim alapján, hogy kit és miért kellene megbélyegezni, úgy álljanak fel, hogy engem felmentettek. Nagyon nem szeretnék menlevelet adni nekik."
Az idézetek Kutrucz Katalin felszólalásából származnak, aki nagyon határozottan és világosan érvelt minden olyan megoldással szemben, amit most a Kormány előterjesztett.
Én ezzel csak azt szeretném jelezni – hosszabban is idézhetném ezt a vitát, azt szeretném jelezni –, hogy itt egy valóban nagyon bonyolult problémáról van szó. Egy olyan bonyolult problémáról, amelynek az Alkotmánnyal, az alkotmányos rendelkezéseinkkel összhangban lévő megoldása valamennyiünk érdeke. Hiszen, ha ezt nem tesszük, akkor két veszélyt hozunk nagyon közel a magyar demokrácia jövőjéhez.
Az egyik veszély, hogyha az alkotmányos rendelkezésekkel ellentétes megoldásokat találunk. Ezzel ugyanolyan súlyos károkat vagy hasonlóan súlyos károkat okozunk a fejlődő magyar demokráciának, mint amilyen károk az esetleges meglévő alkotmányos lehetőségek kihasználatlansága esetén lennének.
Ezért én azt szeretném kérni a tisztelt kormánypárti képviselőktől, hogy ebben a vitában valóban tárgyszerű érvekkel vitatkozzunk arról, hogy hol vannak az alkotmányos lehetőségek keretei.
A mostani felszólalásomban nagyon röviden szeretnék utalni arra, hogy az alkotmányügyi bizottság múlt heti ülésén három képviselői önálló indítvánnyal kapcsolatban, egy héttel korábban pedig a Kormány előterjesztésével kapcsolatban nagyon-nagyon sok kérdés fogalmazódott meg a Kormány jelen lévő képviselőihez.
Ezeket a kérdéseket most nem akarom pontosan visszaidézni, ezek a kérdések, viták elolvashatók az alkotmányügyi bizottság jegyzőkönyvében.
A kérdések jelentős részére a Kormány jelen lévő képviselői nem tudtak megnyugtató válaszokat adni. Ezért vetette fel Szigethy István képviselőtársam az alkotmányügyi bizottság ülésén, hogy forduljon az alkotmányügyi bizottság az Alkotmánybírósághoz, előzetes normakontrollt kérve, annak érdekében, hogy az Országgyűlést megkíméljük attól, hogy olyan törvény szülessék, amelyet később az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talál. Ez az előzetes normakontroll iránti igény nem idegen az alkotmányügyi bizottságtól, hiszen az alkotmányügyi bizottság 1992., tehát ez év április 15-én éppen az 1945. évi VII. törvény, tehát a mostani előterjesztés egyik alaptörvénye kapcsán fordult az Alkotmánybírósághoz, és kérte annak megállapítását, hogy az 1945. évi VII. törvény, tehát az a törvény, amire a miniszter úr az előterjesztésében hivatkozik vajon összhangban van-e a Magyar Köztársaság alkotmányával.
Ez az eljárás jelenleg folyamatban van. Ezt az eljárást a bizottság ülésén akkor a kormánypárti képviselők kezdeményezték. Tehát van folyamatban egy, a mostani törvény alapját – hivatkozási alapját – képező törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági felülvizsgálat, és vannak bizonyos problémák magával az előterjesztéssel kapcsolatban. Például, hogy hogyan egyeztethetők össze az előterjesztés egyes rendelkezései az Alkotmánybíróságnak azzal az ítéletével, amelyet az úgynevezett Zétényi-törvény – ennek a törvénynek, mint tudjuk, nem volt száma, ezért hivatkozunk ilyen módon rá, Zétényi-törvény – kapcsán kimondott?
Így kimondta azokat a tételeket, hogy a már elévült bűncselekmények elévülési idejével mit lehet kezdeni, hogyan lehet ezt meghosszabbítani, megváltoztatni ezt az elévülési időt, illetve hogyan nem lehet.
A bizottság ülésén részletesen érveltünk amellett, hogy itt a törvényjavaslat olyan új kombinált tényállások bevezetését javasolja, amelyek megítélésünk szerint a Nullum crimen sine lege elvével, az Alkotmánybíróság által rögzített Nullum crimen sine lege, tehát a nincs bűncselekmény törvény nélkül elvével ellentétesek, illetőleg ehhez kapcsolódóan azokat az időpontokat vitattuk, amibe most nem szeretnék belemenni, mert túlzottan szakmai érvelés lenne, amelyek az egyes hivatkozási alapul szolgáló törvények, illetve nemzetközi egyezmények kihirdetését illették.
A szakértőink álláspontja szerint 1956-ban kétséges, hogy volt-e egyáltalán elévülhetetlen bűncselekmény. Megítélésünk szerint ez csak '64-től, illetőleg '71-től létezett. Ezért az ilyen értelmű hivatkozások alkotmányossága is kérdéses.
Hasonlóan komoly kifogások fogalmazódtak meg olyan törvényjavaslatok kapcsán is, amiket később tárgyalunk, de amikkel kapcsolatban a véleményemet azért mondom most el, mert ezekben a percekben is elvileg ülésezik az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága, a magzati élet védelméről szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatokat kellene vitatnia a bizottságnak, amely törvényt december 31-éig meg kell hoznia a Parlamentnek, és én szeretnék odamenni annak a törvénynek a vitájára, hiszen ez rendkívül sok embert, minden magyar szülőt érintene. Ezért nem lesz módom a következő két javaslat vitájában részt venni.
Mindenesetre a bizottság ülésén azzal a két javaslattal kapcsolatban is súlyos ellenérvek hangzottak el: részint alkotmányos ellenérvek az elvi állásfoglalással és a Gáspár Miklós-féle javaslattal kapcsolatban, részint olyan ellenérvek, amelyek a kivitelezhetőség kérdését vetették fel Zétényi Zsolt javaslatával kapcsolatban.
(11.00)
Ezek az ellenérvek akörül forogtak, hogy nem tesszük meg ugyanazt még egyszer, amit megtettünk egyszer, hogy hosszas viták után az Országgyűlés értékes idejét erre töltve, olyan eredményre jutunk, amit végül is nem tudunk használni az általunk kívánatosnak tartott cél érdekében.
Ezért én arra szeretném kérni a tisztelt Házat, hogy ennek a törvénynek a vitáját, az alap-előterjesztésnek, a Kormány előterjesztésének a vitáját és a többi előterjesztés vitáját a lehető legrövidebbre fogva vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy az Alkotmánybíróság előzetes normakontrolljával nem jutunk-e közelebb a megoldáshoz? Nem írja-e konkrétabban körül az Alkotmánybíróság azokat a megoldásokat, amelyek egyáltalán elképzelhetők az Alkotmánybíróság ítélete szerint, és ha ez a felelősségre vonás esetén nem lehetséges, akkor tegyünk meg mindent annak érdekében, amit már eddig is megtehettünk volna a bűnösök megnevezése érdekében. Az idő nem teszi lehetővé, hogy visszatérjünk arra, hogy miért nem történt meg bizonyos bűnösök megnevezése, miért történt az, hogy a Németh-kormány által Salgótarjánba, illetőleg Mosonmagyaróvárra kiküldött vizsgálóbizottságok munkájának eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra, miért történt az, hogy Salgótarjánba, illetőleg Mosonmagyaróvárra az új Kormány, az Antall-kormány ugyanazt a személyt küldte – ahogy Székelyhidi képviselő úr a bizottság ülésén elmondta – a tények feltárására, akit még a Németh-kormány küldött, tehát ugyanazt a rendőrtisztet küldte, aki természetesen ugyanarra az eredményre jutott, miért történt az, hogy az erről készült legfőbb ügyészségi jelentést, ami már 1990 végén elkészült, a mai napig nem hozták nyilvánosságra?
Ezeknek a tényeknek, ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozását semmi nem akadályozza, tehát a bűnösök megnevezése ezen tényezők alapján – amelyek már megtörténtek – már megtörténhetett volna. Ha önök valóban a kérdések rendezését szeretnék, akkor ezekre a kérdésekre választ adnak, hogy miért nem történt meg mindez.
Ha ez nem történik meg rövid időn belül, akkor fennmaradnak azok a gyanúk, amiket sokan hangoztatnak az országban, hogy itt valójában nem is a kérdés igazi rendezése a tét, hanem az a tét, hogy foglalkozunk olyan kérdésekkel, amelyek lekötik az időnket, ahelyett, hogy például ma is olyan törvényeket vitatnánk meg, mely törvények '92 végén, '93 elején húsbavágó, az emberek életét, a mindennapos életet befolyásoló változásokat eredményeznek.
Kérem, hogy azokat a szakmai vitákat, amelyek itt kétségtelenül léteznek, az alkotmányügyi bizottságban folytassuk le, és lehetőleg minél rövidebb időn belül tegyünk pontot egy olyan bonyolult kérdés megítélésére, amelyben az igazi megoszlás a nézetek között nem feltétlenül a kormánypárti és ellenzéki oldalon van. Köszönöm. (Taps az ellenzék soraiban.)
