CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
CSÉPE BÉLA, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az igazságtételről szóló törvényjavaslat tárgyalásával hazánk történelmi korszakváltásának fontos, kiemelkedő állomásához érkeztünk el. E korszakváltás legnagyobb nehézsége a súlyos örökség felszámolása, s annak pedig egyik legnagyobb tehertétele, hogy itt égbekiáltó bűnök történtek, melyek kimondatlanul és megtorlatlanul maradtak. A gazdasági örökség is óriási tehertétel, de az igazságtevés elmaradása létünk még alapvetőbb régióit szorítja, mindennek alapjául szolgálható erkölcsi felemelkedésünket gátolja. Képletesen szólva, a fiatal magyar demokrácia virágát miazmás levegő veszi körül, amíg ezt a tehertételt magunkkal hurcoljuk.
Természetesen ennek a megoldásánál mi is a megfelelő jogi megoldást keressük, de ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy mély erkölcsi alapokból ered az az igény, hogy ez a megoldás megszülessék.
Ezért hallgattam kissé megdöbbenve az ellenzék vezérszónoklatait, különösen ez utóbbit, melyben teljes mértékben jogi megközelítést hallottunk. Úgy véljük, hogy itt egy fordított dolog van. Az erkölcsi alapokból kiindulva mi keressük a jogi megoldást, és örömmel üdvözöljük, hogy végre a jogi megragadhatóság fölsejlett, és itt, ebben a törvényjavaslatban talán elfogadása után valóra is válhat ez a fajta igazságtétel.
Azért mondom, hogy valamiféle fordított gondolkodás van, mert mi ebből az alapból kiindulva keresünk valamit, valami komoly megoldást. Ugyanakkor a másik gondolkodás most már behozott ide olyan fogalmakat is ebbe a vitába, mintha itt valami romantikus dologról lenne szó, ami messzemenően távol áll ettől a komoly társadalmi, erkölcsi igénytől.
Felmerült az előbbiekben az is, hogy itt a Kormány – és nyilván így a koalíció – valamiféle nyomást akar gyakorolni, és ezért merem azt mondani, hogy akkor, amikor Fodor Gábor képviselőtársam James Madisont idézte, nyilván okulásunkra, hisz mindenből tanulnunk kell, de valahogy az volt a benyomásom és érzésem, hogy a mai magyar valósággal, a kommunizmus utáni magyar valósággal mintha egy kicsit nem lenne összhangban ez az idézet. Hiszen abban a korban, amikor ezt az akkori amerikai elnök megírta, nyilván ott, a szabadság honában egészen más helyzet volt, mint a jelenlegi helyzet, amikor ismét hangsúlyozom, égbekiáltó bűnökről van szó, amelyek itt sötétlenek, és itt mérgezik a levegőt, s ennek a levegőnek a megtisztulása, a lelkeknek a felemelkedése a tét. Mert ez a mi gondolkodásunkbeli különbség, s bevezetőmben erre szerettem volna rámutatni.
Sokan teszik fel a kérdést, hogy mi mint a keresztény értékrendet képviselő párt, miért kérjük és követeljük e törvény alapján létrejövő perek lefolytatását, hiszen a kereszténységnek egyik legfőbb sajátossága – közismerten – a megbocsátás és a megbékélés. Nos, e kérdés feltevése a keresztény értékrend teljes félreismerését mutatja. A bűn, a bűnhődés, a megtisztulás alapvető keresztény fogalmak, melyek mind az egyén, mind az emberi közösségek számára tulajdonképpen megkerülhetetlenek, ha nem akarunk az emberi méltóságról lemondani.
Babits Mihály fogalmazta meg a Jónás könyvében, hogy "Vétkesek közt cinkos, aki néma", s ez nemcsak a mindenkori jelen síkján érvényes, hanem visszamenőlegesen is igaz, s főleg igaz egy olyan korszak után, amikor a hazaárulást haladásnak nevezték, a bűnösöket dédelgették, és a terrort állami intézménnyé tették.
A tisztelt Ház 1991 őszén már foglalkozott e témával. Fellapozva az akkori hozzászólásokat, ma is megdöbbenek azon az ellenérzésen, melyet egyesek részéről akkor tapasztaltunk.Volt, aki nem az akkori törvényjavaslat igazságtételi módját, hanem alapvető célkitűzését támadta. Elhangzott a tisztelt Ház falai között, hogy e bűnök elkövetői mára már olyan idős emberek, akiket nem kellene már bántani. Elhangzott, hogy pl. az Eichmann-per is milyen banális volt, és nem érdemes ilyen pereket lefolytatni.
Az ilyen felvetésekkel szemben szeretném most is hangsúlyozni, az igazságtevés az emberi, a nemzeti jövőnek létszükséglete. A bűnök, főleg ha kimondatlanok, mindig itt lapulnak és kísértenek.
Az idős Honecker, akinek a pere most folyik, s akinek lelkét a totalitariánus államgépezet működtetésén kívül a menekülők lelövetése terheli, ma is a győzelem V betűjét mutatja fel. Idős ember, nem kellene talán bántani – mondjuk.
Nem tudjuk osztani Talleyrandnak azt a nézetét, mely szerint "a hazaárulás csak időpont kérdése, attól függ, hogy ki, mikor ítéli meg". Nem, a hazaárulás akkor, amikor történik, fennálló, nagyon komoly erkölcsi vétség.
(12.10)
Hiszen ebben az esetben, ha ezt elfogadnánk, hogy minden relatív, és nem kell keresni az igazságtevést, tulajdonképpen csak új hazaárulásokat segítenénk elő.
Mi az igazságtételben a bűnök megnevezését tartjuk a legfontosabbnak, bár egyetértünk az igazságszolgáltatás ilyen szükségességével is, amiről most ez a törvényjavaslat szól. Valljuk, hogy gyökeres tisztázás nélkül nincs valódi újrakezdés. A tudatos tisztázás elmaradása táplálja a korlátlan szabadság, s így a felelőtlenség illúzióját is. Hisz tisztázás nélkül nehezen tudjuk felmutatni még ennek a nemzedéknek azokat az erkölcsi korlátokat, melyek kiépülésétől és betartásától a jövőnk függ. Erkölcsi korlátok nélkül nincs se jelen, se jövő. S minthogy a múltban ezeket nagyon súlyosan megsértették, ennek a felmutatása és földi igazságszolgáltatásban is lehetséges megtorlása olyan követelmény, amely éppen a jövőnket szolgálja.
Mi messzemenően egyetértünk e törvényjavaslat elvi alapjával, a háborús bűnösség kimondásával. Hazánkban 1956-ban valódi háború volt, egy nagyhatalom tankjai tiporták el a magyar forradalmat a proletár internacionalizmus mint világagresszió nevében. Tulajdonképpen azt is lehetne mondani, hogy a harmadik világháború itt kezdődött, csak szerencsére nem folytatódott.
Eleve nem értettünk egyet azzal a felfogással, mely szerint az elévülhetetlen háborús bűnösség csak a második világháborúban elkövetett, valóban szintén égbekiáltó bűnökre vonatkozhat, a náci bűnökre lenne érvényes. Ennek érvényesnek kell lenni a kis népek eltiprásánál is, sőt ezen túlmenően – és ez szomorú aktualitás – a kisebb népcsoportok, etnikumok ellen elkövetett rémtetteknél is.
Tehát helytelen gondolkodás az, hogy '45-ben lezárult egy korszak, akkor az emberiség eljutott egy olyan erkölcsi magaslatra, hogy kimondta ezen bűnök elévülhetetlenségét, és ezáltal mintha minden meg lenne oldva, és utána tulajdonképpen ebből a szempontból nem fenyegeti veszély a hasonló bűnök elkövetését. Sajnos, megtörténtek, és napjainkban is megtörténnek.
A Zétényi–Takács-féle törvény zátonyra futása után mi, kereszténydemokraták kezdeményeztük ezt a gondolatot, hogy tulajdonképpen a háborús bűnösség mint elvi alap szolgálhat alapjául ennek az igazságtételnek. Nyilván mások is gondoltak erre, de mi az egyik úttörők voltunk ebben a gondolkodásban. Ezért nyújtotta be Gáspár Miklós képviselőtársam a napirenden lévő, csak még tárgysorozatba nem vett törvényjavaslatát.
Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy itt az elvi alap teljesen azonos, csak jogi szempontból egy kicsit más a megközelítése. Erre én itt most nem térnék ki, a vita későbbi folyamán erre sor fog kerülni Gáspár Miklós képviselőtársam részéről.
Tehát mindenképpen azonos a két törvényjavaslat, és a további vitában meg fogjuk ütköztetni, és ezzel felelünk is majd azokra a jogi aggályokra, amelyek itt ebben a vitában az eddigiek folyamán fölmerültek.
Az igazságtételi törvény elfogadása komoly lépés lenne a valódi rendszerváltás terén. A szükséges perek lefolytatásának ugyanakkor óriási kisugárzó jelentősége is lenne, és ezt sem szabad elhanyagolni. Mert nemcsak égbekiáltó bűnök történtek ebben az országban. A diktatúra megtette a maga lassú, szívós mérgező hatását. Rengeteg olyan bűn volt, amelyet tulajdonképpen ez a törvény sem tud elfogadni, habár örömmel üdvözöljük ennek a minél szélesebb körben való kiterjeszthetőségét is.
Nos, a törvény alapján lefolytatható perek mindenképpen elősegítik ennek a még mindig meglévő mérgező hatásnak a feltisztulását. Mindenképpen elősegítik az erkölcsi felemelkedést. De azt is hangsúlyoznunk kell, hogy nyilván nem helyettesíthetik be. Az erkölcsi felemelkedésnek a lelkekből kell kiindulni, és itt legfeljebb csak ilyen szempontból egy segédeszközről van szó, és amíg a lelkekből kiindulva nem történik meg az erkölcsi felemelkedés – aminek fontos eleme ez a tisztázás, a perek lefolytatásával együtt –, addig nehezen tudunk előbbre haladni.
Csak ez lehet valós alapja véleményünk szerint a magyar jövőnek. (Közbeszólás a jobb oldalon: Így van!)
Hogy mennyire szükséges ez a törvény, engedjék meg, hogy befejezésül felidézzem a mai napirend előtti vitának egy-két elemét. Itt Horn Gyula pártelnök részéről – mint ismeretes – összefüggésbe lett hozva a guruló dollárok ügye és az a szerződés, amelyet a Szovjetunió egyik utódállamával, Oroszországgal hazánk, a fiatal magyar demokrácia kötött. Nos, ott nem mondtam el, de én úgy vélem, hogy egy kicsit ide kapcsolódik az, hogy tulajdonképpen ebben a felvetésben mi az, ami engem egy kicsit megütköztetett. Ez az, hogy amikor a guruló dollárokról beszélünk, akkor tulajdonképpen sötétben történt dolgokról gondolkodunk világosságban. És mintha itt is egy kicsit fordított logika szerint érvényesült volna ez a felvetés. Mert amikor ezt a kettőt összehozzuk, akkor az én megítélésem szerint ebben az interpretációban világosságban történt dolgokról gondolkodnak egyesek még mindig sötétben. Ez az én gondom, és ez a mi frakciónk felfogásával egyezően ennek a törvényjavaslatnak is a tárgyalásánál fölmerülő legfőbb alapállásunk. És ezért is vitatkoztam mindazokkal, akik kizárólag jogi szempontból gondolkodnak.
Mi is a jogi megoldást keressük. Nem akarunk a joggal ellentétben állni. Azonban arra szeretnék még egyszer befejezésül rámutatni, hogy itt olyan erkölcsi alapokról van szó, és olyan magyar társadalmi valóságról, amely ezt mint társadalmi igényt fogalmazza meg, és akkor, amikor a Kormány tulajdonképpen élére állt ennek a mozgalomnak, ennek a kívánságnak, és most már végre beterjesztette törvényjavaslatát – egyébként ezt engedjék meg, hogy bírálatként is megjegyezzem, hogy beterjesztette, s örömmel üdvözöljük –, csak egy kicsit későn történt.
De visszatérve ehhez a befejező gondolatomhoz, tehát itt arról van szó, hogy van az egész magyar társadalmat foglalkoztató, alapvetően erkölcsi indítékból felmerülő komoly társadalmi igény. Természetes, hogy a jogi formulát meg kell találni.
Mi úgy gondoljuk, hogy ebben a lehetőség már megvan. Meg fogjuk ütköztetni a mi elgondolásainkat is. A végeredménynek meggyőződésünk, hogy annak kell lenni, hogy az Alkotmánnyal is összhangban lévő olyan jogszabály szülessék, amely alapján ez a történelmi igazságtétel valóban bekövetkezzen.
Ezeknek a gondolatoknak a jegyében javaslom ennek a törvényjavaslatnak, illetőleg pontosabban az igazságtételnek most már a törvényjavaslat útján történő megközelítésével a törvényerőre való emelkedését, hogy előbbre léphessünk éppen a jövőnk érdekében. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
