BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk előtt ismert, hogy ebben a században a két legtragikusabb szakasz két szélsőséges diktatúrához kapcsolódik, és mindkét diktatúra nem habozott emberek millióit a halálba küldeni.
Ami az egyiket illeti, a civilizált emberiség a II. világháborút követően nyomban reagált erre, az úgynevezett nemzeti szocialista bűnökre, és a nemzetközi katonai bíróság megalakításával, a nürnbergi elvek alkalmazásával jogi ítéletet is kimondott az elkövetők felett. A magyar jogban akkor az 1945. évi VII. számú törvény megalkotása és alkalmazása jelentette azt a jogalapot, amellyel a háborús bűnök elkövetőit felelősségre lehetett vonni, ennek helyességét gondolom senki sem vonhatja kétségbe.
Hasonló számvetés egyelőre még sehol sem történt a kommunizmus összeomlása után a világrendszernek minősített, de valójában egy intézményesített terror bűnöseivel szemben. Ennek több oka is lehet. Egyrészt oka lehet az, hogy a nácizmust bűnei teljében érte a háborús összeomlás, míg a kommunizmus legyőzése a rendszer hosszúra elnyúló kínlódása után következett be. Másrészt a nyugati világ polgárait közvetlenül közelről csak a II. világháborúhoz kapcsolódó nemzeti szocialista bűnök következményei sújtották, ugyanakkor a kommunizmus nevében megölt tízmilliókról legfeljebb olvasmányaikból értesültek.
Az áldozatok milliói között ott vannak a magyarok is, akiket szintén a világmegváltás nevében küldtek a halálba, különösen és tömegesen az 1956. évi októberi forradalom és szabadságharc során, majd annak bukása után a kegyetlen megtorlások éveiben. Ezeket a bűnöket a mai napig sem követte semmilyen formában a civilizált nemzetek jogában előírt számonkérés.
A Kormány törvényjavaslata arra irányul, hogy a bűnösök felelősségrevonása a jogállam keretei között, a bűncselekmények elkövetésekor hatályos magyar jog szerint történjék. A javaslat egyrészt ezért irányt mutat és meghatározza a jogalkalmazó számára, hogy mi az alkalmazandó magyar jog, másrészt néhány új eljárásjogi szabályt is megállapít, amikor a 3. §-ban a nyomozás és a bírósági eljárás lefolytatására kizárólagos illetékességet határoz meg.
A javaslat 1. §-a az 1945. évi VII. számú törvénycikk 13. §-ának 7. pontjában felvett, és háborús bűntettnek tekintendő tényállásra utal, amely a törvény hatálybalépésétől kezdődően a mai napig elkövethető, és amelyben a jogalkotói szándék a népek békéjének biztosítása, együttműködésének elősegítése, illetve a nemzetközi viszály előidézésének megelőzése. A törvényjavaslat ezzel kapcsolatban ugyanakkor utal a Btk. 33. § (2) bekezdése alapján e bűnök elévülhetetlenségére, illetve a Btk. 2. §-ára figyelemmel az alkalmazandó büntetési tétel megállapításaira.
Ez a törvényi rendelkezés néhány napvilágot látott és semmivel alá nem támasztható felületes, készületlen és tendenciózus véleménnyel ellentétben a mai napig folyamatosan hatályban van. Azt a hatályos anyagi büntető jogszabályok hivatalos összeállítása, azaz a Bhö. szövegszerűen is tartalmazta, majd az 1962. évi 10. számú törvényerejű rendelet hatályában kifejezetten fenntartotta, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény pedig szintén nevesítve említi.
A javaslat 2. §-a a háború áldozatainak védelmére vonatkozóan Genfben 1949 augusztusában megkötött egyezményekre utal, amelyeket Magyarországon az 1954. évi 32. számú törvényerejű rendelet beemelt a magyar jogba. Hangsúlyozottan kívánnék arra rámutatni, hogy Magyarország ezen kívül számos nemzetközi egyezmény részeseként kötelezettséget vállalt az emberiség fennmaradását, a nemzetek együttélését veszélyeztető bűnök üldözésére, és arról, is gondoskodott, hogy a nemzetközi megállapodásokban foglaltaknak a magyar igazságszolgáltatás eleget tegyen. Ezek a kötelezettségvállalások – és magától értetődően a kötelezettségek teljesítése – voltak feltételei annak, hogy Magyarországot a civilizált nemzetek a maguk sorába tartozónak ismerjék el, mert ennek nyomán lehetett hazánk az ENSZ tagja, és másrészt 1956 után a kötelezettségek megszegése rekesztette ki Magyarországot időlegesen a világszervezetből, és de facto csak 1963-ban került helyreállításra Magyarország ENSZ-státusza.
Szeretnék utalni itt önöknek arra is, hogy napjainkban éppen a Szerbia és Montenegró által deklarált, úgynevezett Kis-Jugoszlávia került hasonló helyzetbe, mivel neve a délszláv utódállamokban tömegesen elkövetett háborús bűnök támogatásával hozható összefüggésbe.
A jogalkalmazási gyakorlatban napjainkban idehaza olyan, a jogbiztonságot fenyegető ellentmondások jelentkeznek, amelynek feloldása törvényhozási segítséget kíván. Jellemző módon még olyan nézet is napvilágot látott, amely szerint a vonatkozó joganyag nem belső jogforrás, ki sem lett hirdetve, illetve az nem büntető jogszabály, mivel az az elkövetésekor nem a Büntető Törvénykönyvben került felsorolásra. Meggyőződésem, hogy ilyen körülmények között mellőzhetetlen a törvényalkotó határozott közbeavatkozása, és ez egyáltalán nem speciálisan magyar jelenség.
Hasonló típusú törvényhozásnak lehetünk tanúi ma Németországban. Ott a keletnémet rendszer alatt elkövetett bűnök elévülésének értelmezésére terjesztettek be szám szerint 5 törvényjavaslatot, lajstromba foglalva azokat a bűncselekményeket, amelyeket a náci bűnök üldözhetőségének mintájára a továbbiakban is üldözni kell. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság és a Szövetségi Bíróság iránymutatása szerint így egyenlő mércével mérettetnek meg mindkét totális rendszer bűncselekményei.
Semmi okunk nincsen a német elgondolások figyelmen kívül hagyására, éppen ellenkezőleg, figyelembe kell azokat vennünk. Ugyanakkor – szeretném ezt hangsúlyozni – arra sincsen okunk, hogy a hazai törekvéseket elkésettnek tekintsük, hiszen az említett példa a német törvényhozásban mai napi ügy, vagy akár a Honecker-per elhúzódása a német bíróság előtt azt mutatja, hogy a totális kommunista rendszer feletti büntetőjogi ítélkezés alkotmányos problémái nem jelentéktelenek.
Tisztelt Országgyűlés! A rövid kitérő után szeretnék visszatérni a hazai jogi helyzetre. Magyarország az 1976. évi 8. számú törvényerejű rendelettel kihirdette az ENSZ 1966. évi Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát. A jelenlegi magyar Országgyűlés éppen ebben az évben, szeptemberben határozatot hozott az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezmény megerősítéséről.
(10.30)
Mindkét szerződés a védett jogok között elsőként említi az ember jogát az életre, ez pedig az államtól azt kívánja, hogy gondoskodjon az élet elleni támadások üldözéséről. Magyarország – mint mondottam – részese a háború áldozatainak védelmére vonatkozó, Genfben 1949. augusztus 12. napján kelt nemzetközi egyezményeknek.
A genfi egyezmények 1955. február 3. napján léptek hatályba Magyarországon. Meghatározták azokat a minimális magatartási normákat, amelyeket nemcsak háború, hanem egy nemzetközi jellegű fegyveres összeesküvés esetében is meg kell tartani, és külön is felsorolják az úgynevezett súlyos jogsértéseket, amelyeknek nagy része az egyes nemzeti jogrendszerekben az élet és a testi épség elleni bűncselekmények között szerepel. Így a többi között a szándékos emberölést, a kínzást vagy az embertelen bánásmód elkövetését is.
Ezek a cselekmények tehát a genfi egyezmények Magyarországon történő hatálybalépésekor is büntetendő cselekmények voltak a magyar jogban, amint azt az 1961. évi V. törvény 139. szakaszához fűzött miniszteri indoklás is tartalmazta. Az 1954. évi 32. számú törvényerejű rendelettel azonban eme közönséges bűncselekmények tárgya megváltozott, illetve bővült.
A genfi egyezmények hatása a magyar jogban a többi között tehát az, hogy míg korábban például az emberölés tilalma az egyes ember életét védte, addig az egyezmények által védett körben a jogtárgy, ezen keresztül az emberiség védelmévé vált. Ez a változás a szóban forgó bűncselekményeket a mai büntetőjogunk terminológiájával élve az úgynevezett béke és emberiség elleni bűntettek közé emeli. Ez a minőségi változás azt is eredményezi, hogy ezek a bűncselekmények elévülhetetlenek.
Erről rendelkezik az 1971. évi 1. számú törvényerejű rendelettel kihirdetett, a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése által New York-ban, 1968. évi november 26. napján elfogadott nemzetközi egyezmény. Ez az egyezmény a háború áldozatainak védelméről szóló, Genfben 1949-ben elfogadott egyezményekben foglalt súlyos jogsértésként jelzett cselekményeket ugyanis elkövetésük időpontjától függetlenül elévülhetetlennek nyilvánítja. Ugyanezt teszi a törvényerejű rendelet természetesen a magyar jogban is.
A javaslat szerint a tilalmat jelentő bűncselekményi tényállás eltérő és természetesen a különöshöz képest általánosabb jogtárggyal a magyar büntető jogszabályokban feltalálható volt, és ahhoz szankció is tartozott már 1956. október 23-án. Ezért annak a büntetése alkalmazandó magától értetődően, a konkrét tételekre ez esetben is vonatkozik a Btk. 2. §-ának rendelkezése, amely szerint az elkövetés után hozott, enyhébb megítélést eredményező jogszabályt kell alkalmazni.
Tisztelt Országgyűlés! Végül röviden szeretnék szólni a javaslat 3. szakaszáról, amely – eltérően a hatályos jogot mintegy összefoglaló részétől – valóban új szabályt állapít meg az eljárást illetően. A javaslat a szóban forgó ügyekben folytatandó büntetőeljárást kizárólagos illetékességgel a Fővárosi Főügyészség Nyomozó Hivatala által, illetve a Fővárosi Bíróságnál rendeli lefolytatni.
A kizárólagos illetékesség megállapításának az az egyik oka, hogy az eddig végzett kutatások adatai szerint a cselekmények döntő többsége is a fővároshoz kapcsolódik, másfelől célszerűnek látszik ez a speciális nyomozói munkát igénylő feladat egy nyomozó hivatalra bízása, és ugyanúgy az is indokolt, hogy az ügyekben egységes bírói gyakorlat szerint folytassák le az eljárást.
A Kormány álláspontja szerint ez a törvényjavaslat az igazságtétel kérdését végérvényesen nyugvópontra juttatja a szabályozás által érintett időszakban. A javaslat olyan jogszabályok alapján rendeli megítélni az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc leverésével és megtorlásával kapcsolatban elkövetett háborús és emberiség elleni bűncselekményeket, amelyek az elkövetés idején és azóta is, mind a mai napig a magyar büntetőjog integráns részét képezik. A javaslat tehát nem visszamenőleges ítélkezést vezet be és nem utólagosan megalkotott tényállásokat rendel alkalmazni. Eleget tesz ugyanakkor annak a követelménynek, amely szerint az állam igazságot szolgáltat az áldozatoknak, és helyreállítja a megsértett jogrendet, amikor elrendeli a bűnösök szigorú felelősségre vonását.
Tisztelt Országgyűlés! A megsértett jogrend ebben az esetben aligha egy elvont fogalom a filozófia vagy a jogfilozófia világából. Hiszen a megsértett jogrend alanya maga az emberiség. A világháború borzalmai helyébe a békeharc lépett, és a világ minden térségében, úgynevezett helyi háborúkban, az expanzív politika gyújtotta újabb tűzfészkek lobbantak fel. A kambodzsai milliós népirtás eszmei alapjai is ugyanabból az ideológiából táplálkoztak, amelyek nevében az ÁVH és idegen megbízói, majd a karhatalmista különítmények gyilkoltak fegyvertelen magyarokat. Az ideológia utóvédharcaként pedig napjainkban a Kaukázusban vagy déli határaink mellett folyik az emberi életeket semmibe vevő, népirtó háború.
A II. világháborút követő háborúk sorába tartozik, sajnos, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc letiprására indított agresszió is, amelynek tömegek estek áldozatul a polgári lakosságból is. Lehet, hogy a 22 sortűzben meggyilkolt több száz ember – köztük nők és gyermekek – egyesek számára – mint ezt a rádióban nem olyan régen hallottam – csupán kabarétréfát jelentenek.
Úgy gondolom azonban, hogy a magyar nemzetnek mindez komor és feledhetetlen valóság. Civilizált államokban a háborús bűncselekményekért azok elkövetőit bíróság vonja felelősségre, és erre nemcsak a II. világháborúban elkövetett bűncselekmények esetén van példa.
A vietnami háború után amerikai katonák álltak az Egyesült Államok bírósága előtt, mert megsértették a hadüzenet nélküli háborúban is kötelező emberség normáit. Ezeket a civilizált államok által elfogadott jogelvek tartalmazzák, és ezek betartása alól egyik nagyhatalom sem kivétel.
Napjainkban pedig a nemrég szintén hadüzenet nélküli háború sértettjévé vált Szlovénia – ahol mintegy 10 polgári személy vesztette háborús cselekmények során életét – folytat háborús bűntettek miatt az elkövetők ellen eljárásokat.
A jogrend helyreállításának egyúttal nyilván üzenetértékűnek is kell lenni minden jövő kor polgárának és természetesen egyúttal minden jövő kor diktátorjelöltjének is.
A fentiek alapján – tisztelt Országgyűlés – a törvényjavaslatot a Kormány nevében elfogadásra ajánlom. (Taps.)
