ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök:
ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök:
ANTALL JÓZSEF, DR. miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönettel megkaptam november 19-én kelt interpellációját. Kormányzati álláspontom az, hogy minden olyan interpellációra, ami egyértelműen vagy nagy mértékben kapcsolódik valamelyik miniszter feladatköréhez, mindig az illetékes miniszter adja meg a választ, illetve a Kormány egyetemleges felelőssége következtében az erre kijelölt miniszter válaszolhat.
Képviselő úr interpellációjára mégis személyesen válaszolok, mert annak szövege műfajilag nehezen sorolható be az interpellációk szokásos kategóriájába, és nem kívántam minisztertársaimat nehéz helyzetbe hozni. (Derültség.)
Képviselő úr életútja, magatartása, a megszenvedett évek arra sarkallnak, hogy e műfajon kívüli felszólalásra mégis interpellációként kíséreljek meg válaszolni. Azt azonban le kell szögeznem – minden jó szándékom ellenére –, hogy aligha leszek képes csekély tehetségem mellett megfelelő színvonalú választ adni arra, amit kérdezett.
1. A miniszterelnöki jogkört a magyar Alkotmány meghatározza, ezért erről sem többet, sem kevesebbet nem kívánok mondani.
A választás révén lehetségessé vált Magyarország parlamentáris kormányzása, és az egykori kommunista országok közül jelenleg egyedül ez a Kormány működik, amelyik 1990 májusa óta tölti be hivatalát. Ha ez az ország stabilitásához hozzájárult, ezzel gazdasági, társadalmi, politikai fejlődésünkhöz, elismertségünkhöz a világban, akkor ezt szerényen sikernek tartom.
2. Nem felel meg a valóságnak az a megállapítása, hogy a koalíciós Kormány megalakulása lassan történt 1990. május 2-a és 23-a között. Ha fellapozza a korabeli újságokat, akkor ezt az ellenzék egyes politikusai részéről ugyancsak olvashatja, mintegy politikai kritikaként – amit természetesen úgy kellett vennem az ellenzék részéről, ahogy vettem is. Hozzáteszem, hogy a parlamentáris demokráciákban ez a rövid időszak a Kormány megalakításánál nemhogy egy rendszerváltozás esetében, de még egy kormányváltozás esetében is rövid időnek tűnik. Megtekinthető az osztrák kormány megalakításának időszaka, ami sokkal hosszabb ideig tartott, vagy a Kohl-kormány újjáalakítása – nem kívánom elsorolni: ez evidencia.
3. Aligha lenne mód arra, hogy az MDF és az SZDSZ között megkötött megállapodást – ma már erre több utalás történt –, a kétharmadot igénylő törvények többségének csökkentéséről és az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekről e helyen bármilyen értelemben részletesen elemezzem. Ma is az a véleményem, hogy e lépéssel helyesen cselekedtünk, és hozzájárultunk az ország stabilitásához. Erre éppen úgy vonatkozik, mint a kerekasztal-tárgyalásokat követő megállapodásra 1989-ben: e politikai megállapodások nélkül nem sikerült volna Magyarországon a békés átmenet végrehajtása, és főleg azon politikai és külpolitikai körülmények között, amelyekben éltünk. Vállalom – nem én mondtam, képviselő úr mondta más vonatkozásban – akár a jelenben, akár az utókor előtt ebben játszott szerepemet. E politikai megállapodások a törvényekben, az Alkotmányban kaptak jogi megfogalmazást – és ma is ez érvényes.
4. Teljesen érthetetlen számomra – és értelmezhetetlen – azon megállapítása, hogy tisztáldozatként Maróti László Ferencet feláldoztam a Parlamentbe cipőkanállal besegített Haraszti Miklóssal szemben. (Derültség.) Nincs elég fantáziám ahhoz, hogy e tekintetben a Kormány vagy a személyes szerepemet érzékeljem – bár Öveges József volt a matematikatanárom –, mégis a szavazatok összeszámlálásában nem vettem részt, sem azok újraszámolásában, így semmiféle személyes szerepem ebben a kérdésben nem volt, és nem lehetett. Őszintén örültem volna annak – hasonlóan bármelyik párthoz –, ha saját pártom, az MDF képviselőjelöltje került volna be a Parlamentbe. Kivételt ez alól még Haraszti Miklós személye sem jelentett volna … (Derültség.) …, de minden képviselőtársam iránt számomra kötelező megbecsülése mellett tevékenysége, működése, személye különösképpen nem lopódott be a szívembe. (Derültség a jobb oldalon.) Ennek következtében nem hiszem, hogy tisztáldozatra vállalkoztam volna, vagy a cipőkanál egyik tartója lettem volna.
5. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy mindent a szőnyeg alá söpört volna az Országgyűlés vagy a Kormány. Köszönöm azokat a szavait, amelyekben – ha jól értem – a rágalmakkal szemben véd meg. Ugyanakkor nem érzem feladatomnak, hogy az ellenzék magatartásával válaszomban foglalkozzam. Azzal sem, hogy partnernek vagy cinkosnak megfelelőek-e, ahogy képviselő úr fogalmaz. Én politikai versenytársaknak, politikai ellenfeleknek tekintettem mindenkor a Parlament ellenzékét, amelyikkel tisztességes körülmények között, egy adott politikai helyzetben, az ellenzék és a kormánypártok természetes viszonya szerint igyekeztem a kapcsolatot tartani. Nem rajtam múlott, hogyha ez nem minden esetben sikerült.
6. Köszönöm, hogy felhívta a figyelmet október 19-ei felszólalására. A Kormány eddigi működéséről és módszeréről az Országgyűlés külön vitát rendezett. A magam részéről a kormányzat ott elhangzott álláspontját, illetve megjelentetett kiadványunkat tartom irányadónak, amit természetesen az ellenzék nem kell, hogy pozitívan értékeljen.
Meggyőződésem, hogy az 1990. évi választáson kapott megbízatásunknak, a letett eskünknek megfelelően tettünk eleget, és teszünk eleget a jövőben is.
7. Azon megállapítására, hogy 1991. június 30-ától érvénytelen minden választás előtti és Parlamenten kívüli paktum, azt válaszolom: érvényes az, ami a mai hatályos törvények részét képezi. Minden olyan politikai vádaskodás, minden olyan politikai megállapítás, mintha Magyarországon bárki valamiféle paktumot kötött volna a hatalom átmentésére vagy egyéb politikai célzattal – ahogy azt egyes külföldön megjelent lapokban olvashatták, amit egyesek Magyarországon is terjesztenek – nyilván nem felel meg a valóságnak.
(15.10)
8. Az államadósság, illetve annak kezelése kérdésében a Kormány álláspontja ismert, és ez legjobb tudomásom szerint egyezik az Országgyűlés többségének állásfoglalásával. Lassan a végére érek. Nem könnyű, kérem szépen, ezt rendszerbe szedni. (Derültség.)
9. Messzemenően nem értek egyet, és mélyen sajnálom kétségbeesettségét a Kormány külpolitikáját illetően. Úgy gondolom, hogy Magyarország külpolitikája mind általában, mind pedig a határon túl élő magyarságot illetően józan és határozott magatartáson alapul. Számtalanszor ért az a vád, sajnálom, hogy a Parlament tagjai között is ülnek olyanok, akik ma is hajlandók még félremagyarázni azt, amit akkor mondtam, amikor hangsúlyoztam, hogy 15 millió magyar – ahogy idézni szokták – miniszterelnöke kívánok lenni; csak elfelejtik, hogy 10 millió magyar állampolgárságáról beszéltem és érzésekben stb., nem kell itt elismételnem, ez is a szokásos, sajnálatos, úgynevezett – nem szeretem a szót – csúsztatások közé tartozik. De azt, hogy a határokon túl élő magyarságért nem tettünk volna meg mindent, ez a vád bennünket, úgy érzem személy szerint is, nem szokott érni. Tessék túllépni a határt és beszélni magyarokkal.
Őszintén sajnálom, hogy – idézem – az MSZMP ingoványra vezető politikájával azonosítja Kormányom külpolitikáját, és azt ily meg nem érdemelt sikerekkel díszíti – mármint a régi MSZMP – külpolitikáját. Meggyőződésem szerint az elmúlt esztendőkben mi is tudtuk azt, hogy mit kell tenni, és tettük azt, amit meg lehetett tenni. Nem bocsátkozom külpolitikánk magyarázatába.
Utolsó kérdés, 10. Végül azon felhívása, hogy hirdessem meg az alkotmányozó nemzetgyűlést, nemcsak az érvényes Alkotmánnyal ellenkezik, hanem kívül esik a jogkörömön. Egyébként 1988–89-ben az átmenet időszakára elképzelhetőnek és helyesnek tartottam volna a magyar történelemben többször megismételt formában egy ilyen átmeneti időszakra szóló nemzetgyűlés összehívását, amely gyorsabb jogalkotással – gyorsabb és felületesebb jogalkotással –, intenzívebb intézkedési rendszerrel működhetett volna.
Ez egyébként nyilvánosan annak idején a Magyar Demokrata Fórum programja volt. De a magyarországi átalakulás 1989–90-ben és a kialakult nemzetközi helyzet és környezetünk helyzete más utat mutatott, aminek a helyességét a történelem fogja eldönteni. Úgy gondolom, a történtek után, a választások után a jelen Országgyűlés mellett erről ma már nem lehet beszélni.
Bízom abban – képviselő úr személye, hangsúlyozom: életútja, börtönévei, s magatartása alapján –, hogy bizalma növekedni fog az elkövetkező időkben, s mindenképpen köszöntöm aggódó felelősségét, amivel interpellációját megindokolta. Köszönöm. (Taps.)
