BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ)
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ)
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Még a cenzúra is jobb egy párt szubjektív önkényénél. Az intézményesített ellenőrzés legalább világos tájékozódási pontokat, egyértelmű viszonyokat teremt. Ezért hangozhatott el a kérész életű Grósz–Berecz-korszakban az a fölkiáltás, hogy legyen inkább cenzúra. Bevezetésére azonban már nem kerülhetett sor.
Ránk köszöntött a demokrácia kora. Előzetesként a frekvenciamoratórium, majd rövidesen a TV és Rádió függetlensége, a TV és Rádió vezetőinek egyszemélyes vezetése, a médiatörvény előkészületei és a médiatörvény kétharmadossága, alelnökök, kinevezések és fölmentések – végül pedig Alkotmány és Alkotmánybíróság. A "tiltás–tűrés–támogatás" misztikus háromszögét fölváltják a médiaháború napi eseményei. Ezzel a vélemény- és szólásszabadság problémái egy másik fogalmi körbe kerültek át.
Tisztelt Ház! Előbb vagy utóbb minden társadalom tisztázza, hogy mi a viszonya a szólásszabadsághoz, és ez a viszony annak a társadalomnak alapjainál áll. A viták nem múlnak el, a zaj nem csitul el a sajtó, média, kommunikáció körül, de a fogalmi keretek általában szigorúan meghatározottak. Ezek lefektetése folyik ma a Magyar Köztársaságban, és a konkrét események kimenetelének nem csupán pártpolitikai tétjük van, hanem elvképző szerepük is. Felszólalásomban azt szeretném megvizsgálni, hogy milyen elvekig jutottunk el, hol tartunk ma a szólásszabadság értelmezésében. Az általános kérdések után pedig két sajátos problémát szeretnék fölvetni: 1. Mi a szerepe a Kormánynak a napi kommunikációban, s hogyan tudja betölteni ezt a szerepet? 2. Mi a szerepe a Kormánynak a társadalmi konszenzus kialakításában, különös tekintettel arra, hogy az Alkotmány a médiatörvényt kétharmadosként írja elő?
Tisztelt Ház! Az egyik alapvető kérdés, mely ma már eléggé világosan körvonalazódik, s melyre már az első megoldás is megszületett: mi az állam szerepe a véleményszabadság tekintetében. A válasz: az állam funkciója kettős, s ez a kettősség megfelel a szabadság két fogalmának.
Az állam mindenekelőtt negatívan viszonyul a kommunikációs folyamatokhoz, ami annyit tesz, hogy nem avatkozik bele az állampolgárok természetes véleménycseréjébe. A sajtószabadságot elsősorban az állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja. Ennek felel meg például a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás lehetősége. Ezzel a tartózkodással az állam elvileg lehetővé teszi, hogy a társadalomban meglévő vélemények, valamint a közérdekű információk teljessége megjelenjen a sajtóban.
A pozitív szabadság értelmében az államnak vannak azonban pozitív kötelezettségei is. Törvényt kell alkotni a véleményszabadság biztosítékairól. Ennek a törvénynek pedig ki kell zárnia azt a lehetőséget, hogy állami szervek vagy bármely társadalmi csoport a műsor tartalmát úgy befolyásolja, hogy a társadalomban meglévő vélemények bemutatásának teljessége, arányainak kiegyensúlyozottsága, valósághű kifejezése, illetve a tájékoztatás elfogulatlansága megsérüljön. A monopóliumellenes szabályozás is ide tartozik. Az államnak itt is pozitív cselekvésre nyílik alkalma. Meg kell akadályoznia, hogy olyan sajtó-, médiahatalom alakulhasson ki, ami már veszélyeztetné a véleménycsere szabadságát, hiszen az a hatalom módot találhat arra, hogy bizonyos véleményeknek ne adjon hangot, s ezzel a nyilvánosságot eltorzítsa.
Ezzel egyensúlyra jut az állam szerepének alapvető kérdése a negatív és pozitív szabadság vonatkozásaiban. Az államnak a véleménynyilvánítás szabadságával szemben tartózkodónak kell lennie, a tartalmi befolyás tilos, és a tartalmi befolyásolás lehetőségét törvénnyel kell kizárnia. A szabadság és a demokrácia követelményei egyaránt érvényesülhetnek. Sem az az álláspont nem juthat kizárólagos uralomra, mely szerint az állampolgár véleménynyilvánítási szabadsága korlátlan, sem az, hogy az állam elsőrendű feladata lenne a vélemények egyensúlyának folyamatos megteremtése és biztosítása, a piac hibáinak kiküszöbölése.
(15.30)
Emeljük ki, hogy az állam szerepének ilyetén körvonalazása azért is igen fontos, mert a nyilvánosságra a demokráciákban az a feladat hárul, hogy a mindenkori hatalom, a kormány ellenőrzésében részt vegyen. Fönntartsa az alternatív lehetőségeket, s a majdani választást elősegítse. Két választás között is folyamatosan jelezze a kormánnyal és a hatalom embereivel szembeni bizalom vagy bizalmatlanság fokát. Megvédje mindazokat, akik a hatalom visszaélésének vagy arroganciájának áldozatai, és hangot adjon a nem kormányzó kisebbség véleményének.
Minden bizonnyal kényes elvi egyensúlyhoz jutottunk, mert máris támadások érnek. Ezeknek a támadásoknak első érvük, hogy demokráciákban a demokratikusan megválasztott kormány feladata, hogy tájékoztassa polgárait, s erre a tájékoztatásra a közmédiát kell felhasználnia. A törvény feladata, hogy a közmédia belső tartalmi egyensúlyát megteremtse, s nem a kormányé vagy az államé, hiszen a tartalmi befolyásolás, beavatkozás tilos.
Az azonban igaz lehet, hogy a kormány, a kormányzat emberei jogosan tartanak igényt arra, hogy véleményeiket, intézkedéseiket, elgondolásaikat az állampolgárok megismerhessék.
S itt térek át beszédem második kérdésére: mi a szerepe a kormánynak a napi kommunikációban, s hogyan tudja betölteni ezt a szerepet.
Tisztelt Ház! Kétségtelen, a kormánynak beszélnie kell az állampolgárokkal. A hivataloknak, a vezető politikusoknak tájékoztatniuk kell a közvéleményt azokról az intézkedésekről, amelyeket az állampolgárok nevében vagy érdekében tesznek, vagy olyan ügyekre vonatkoznak, melyek az állampolgárok együttműködését igénylik. A hivatalok szolgáltatnak, és ezekről a szolgáltatásokról információkat kell nyújtaniuk. Ilyenek az egészségüggyel, oktatással, kereskedelemmel, energiával kapcsolatos ügyek. A törvényhozóknak véleményükről számot kell adniuk a választópolgárok előtt, hogy azok meg tudják ítélni tevékenységüket.
Ugyanakkor viszont világosan kell látni azt is, hogy mindez a közlés az állampolgárok pénzén zajlik. S ekkor már a dolog problematikussá válhat, hiszen meglehet túl sok, a szükségesnél jóval több pénzbe kerül a tévénézőknek az, hogy beszélnek hozzá. A politikai probléma pedig abban van, hogy a szereplők nem objektív információkat közölnek csupán, hanem pártos véleményeket abból a célból, hogy a következő választásokon jól szerepeljenek.
Hol vannak tehát az anyagi és politikai határai a kormány közlési szükségleteinek és vágyainak? Csak egy példa. A New York Times jelentése arról számolt be, hogy 1978-ban az amerikai kormány 1 milliárd dollárt fordított arra, hogy eladja magát. Mert a kormány minden alkalmat fölhasznál arra, hogy közöljön. Az állami vezetők autón utaznak hozzánk, hogy közöljék véleményüket. Körleveleket írhatnak, s állami fejléces papíron ingyen küldhetik el nekünk. Hosszú-hosszú interjúkat adhatnak vezető politikusok, s hivatalok dolgozói mesélhetik el, hogy milyen jól dolgozik a kormányzat. Az ügyeket, ügyeiket telefonon intézik a mi javunkra, a mi pénzünkből. Közlönyök, kiadványok, tájékoztatók tömkelege jelenik meg, hogy bennünket tájékoztassanak, valamely szándékról meggyőzzenek. Mindezeket a kormányzati kommunikáció rejtett csatornáinak lehetne nevezni. A közvetlen megszólítás és megszólalás a tömegkommunikáció eszközeiben sokkal látványosabb, s ezért propagandatevékenységre sokkal alkalmasabb is. Meglehet, a Kormány sokszor éppen ezt fájlalja: a közvetlen propagandalehetőségek szűkösségét. De ismerjük el, ezek használata nem is annyira életbevágó. S mert az Új Magyarország kiadói, a Szerencsejáték Rt. által finanszírozott Olimpiai Magyar Fórum Lakitelkestül és alapítványostul, az állami vállalatok igazgatótanácsaiba kinevezett állami pénzeket húzó igazgatótanácsi tagok amúgyis elegendő adógarast emésztenek fel, hogy velünk kapcsolatba léphessenek. Már így is túl sokba van nekünk a Kormány közlési ingere.
Tisztelt Ház! Elérkeztem mondanivalóm harmadik pontjához, s ezzel a Kormány egyik feladatához, mely pozitív cselekvésével kapcsolatos. A kérdés a következő. Mi a szerepe a Kormánynak a társadalmi konszenzus kialakításában, különös tekintettel arra, hogy az Alkotmány a médiatörvényt kétharmadosként írja elő? Említettem már, hogy az állam pozitív cselekvésének területe, hogy törvényt alkosson a véleményszabadság érvényesülését elősegítendő, annak szabadságát garantálandó. A szabad véleménynyilvánítás alapjogának és a sajtószabadság alapjogának, továbbá az információszabadság alapjogának érvényesülését akadályozza az a tény, hogy az ehhez feltétlenül szükséges szabályozás nem létezik. Ugyanakkor a Kormánynak alkotmányos kötelessége is az alkotmányos rend védelme és az állampolgárok jogainak biztosítása. Ezt az Alkotmány 35. szakaszának (1) bekezdése a) pontja mondja ki. S így csak a következtetést kell levonni. A Kormánynak alkotmányos kötelessége a kétharmados törvény előterjesztése, vagyis egy olyan törvényjavaslaté, mely már kétharmados konszenzuson alapul, tehát a szavazás során garantált az elfogadása. Nem akármilyen törvényt lehet ily módon előterjeszteni, hanem csakis olyant, amely magában hordozza az elfogadás esélyét, a kétharmados egyezséget.
Tisztelt Ház! Nincs menekvés. Mind kifinomultabb fogalmi hálóját szövi a demokrácia. Mindanynyian megfogatunk benne.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)
