KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Űr. Én szívből remélem, hogy más képviselőtársaim is csatlakozni fognak a vitához, annál is inkább, mert régen volt a Ház előtt olyan törvényjavaslat, amelyiknek a hatása ennyire fontos lenne társadalmi fejlődésünk, demokráciánk szempontjából.
Államtitkár úr a bevezetőjében azt mondta, hogy az első beterjesztéshez képest ez a törvény koncepcionálisan nem változott. Gál Zoltán képviselőtársam egy sor olyan elemre utalt, amelyik az első tervezethez képest koncepcionális változást jelent. Én magam ezek közül egyet szeretnék kiemelni, és erről szeretnék részletesebben beszélni, az új változat és a Munka Törvénykönyv viszonyáról.
Az első változatban, amelyet több mint egy évvel ezelőtt vitattunk, a köztisztviselői jogállásról szóló törvény a Munka Törvénykönyvhöz képest speciális szabály volt, és a 4. § kimondta, hogy a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Munka Törvénykönyvét kell alkalmazni. Ez a mostani beterjesztés ettől az eredeti koncepciótól alapvetően eltérve, a köztisztviselői jogviszonyt, tehát a köztisztviselők munkajogviszonyát a Munka Törvénykönyvétől elválasztva szabályozza. Hozzá kell tennem, hogy ezt és csak ezt, hiszen, hogy ez a törvény a címének megfeleljen, és valóban a köztisztviselők jogállásáról és ne csupán jogviszonyáról szóljon, ahhoz a jogállás irányítási és szervezeti elemeit is szabályoznia kellene. Ezt pedig a törvény vagy egyáltalán nem teszi meg, vagy el nem fogadható módon teszi, hiszen ezek közül az elemek közül tulajdonképpen az egész törvényben egyetlen elv, egyetlen elem, az egyszemélyi felelős vezetés elve érvényesül.
Hozzáteszem, hogy miután a Munka Törvénykönyvét csak a törvényben felsorolt konkrét esetekben lehet alkalmazni, a törvény a jogalkalmazók és az állampolgárok számára szinte értelmezhetetlen és használhatatlan. Viszonylag egyszerű, de feltétlenül szükséges jogszabály-szerkesztési módszerekkel meg lehetne oldani azt, hogy ez a törvény olvasható, ennek következtében értelmezhető és használható legyen.
A Szocialista Párt parlamenti frakciója több mint egy évvel ezelőtt lezajlott vitában nem kifogásolta azt, hogy külön törvény szülessék a köztisztviselői jogállásra. Ezt ma sem kifogásoljuk. Nem kifogásoljuk alapvetően öt ok miatt:
Először is azért, mert úgy ítéljük meg, hogy a köztisztviselő különös, sajátos irányítási és szervezeti keretek között végzi a munkáját, és ezért munkajogi jogállásának is vannak speciális elemei. Ugyanakkor változatlanul megismétlem azt a véleményünket, amelyet a Munka Törvénykönyv általános vitájában már elmondtunk, hogy ezektől a speciális elemektől még a köztisztviselő munkaviszonyát is munkajogviszonynak tekintjük.
Másodszor úgy véljük – erről Gál Zoltán említést tett –, hogy a köztisztviselő alkalmazását és munkaviszonyának megszüntetését is speciális feltételekhez kell kötni, tehát ez is indokolja a külön szabályozást.
Harmadszor: magas szintű jogszabálynak, tehát törvénynek kell biztosítania a köztisztviselő előmeneteli rendszerét mint a hivatali ranglétrán, mind pedig bérezését tekintve, ezt nem vitattuk sem egy évvel ezelőtt, sem most.
Negyedszer: meggyőződésünk, hogy a köztisztviselő kötelezettségeit hatáskörök és feladatkörök formájában kell a jogi szabályozásnak rendeznie, és ha a hatáskörökről és feladatkörökről beszélek, akkor gondolok a köztisztviselő kötelezettségeire mind a hivatali hierarchián belül, mind pedig – meggyőződésem, hogy ez széles körben érinti az állampolgárokat – az ügyfelek, az állampolgárok irányában.
Végül ötödször: nem kifogásoljuk, hogy a köztisztviselő közhivatali felelősségét korrekt módon, magas színvonalú jogforrás szabályozza.
Amikor ezeknek az érveknek az alapján elfogadjuk a speciális törvényt, azt kell mondjam, hogy e feltételeknek a jelenleg beterjesztett törvény nem felel meg. Mint említettem – még egyszer megismétlem – a törvény a címétől eltérően jogállás helyett a köztisztviselői munkaviszonyt, tehát a köztisztviselői jogviszonyt szabályozza, amelyben a legszemélytelenebb munkáltató, az állam és az önkormányzat hatalma a munkahelyi vezetők korlátlan, totális hatalmában testesül meg.
Gál Zoltán utalt a törvény 5. §-ára – miután ma úgy tűnik, hogy akár ha Palotás János méretű felszólalásra volna lehetőségem –, engedjék meg, hogy ezt az egyetlen paragrafust felolvassam.
"A közszolgálati jogviszony az állam és az önkormányzat, valamint a nevükben foglalkoztatott köztisztviselő, ügykezelő, fizikai alkalmazott között munkavégzés céljából létesített jogviszony, amelyben mindkét felet sajátos kötelezettségek terhelik és jogok illetik meg." Költői a kérdés: amennyiben az államot és a munkavállalót, az államot és a köztisztviselőt, az államot és a fizikai dolgozót kötelezettségek terhelik és jogok illetik meg, tessék megmondani, hogy kinek a jogai érvényesíthetők inkább, és kik lesznek azok, akikre inkább a kötelezettségek hárulnak? Ebből ered az a nagyon szomorú következmény, amelyre Gál Zoltán képviselőtársam utalt: ha a köztisztviselő jogait kívánná érvényesíteni, akkor nemcsak a totális hatalommal rendelkező munkáltatójával, hanem magával az állammal kerül szembe, és egy ilyen szembekerülés esetén az álmoskönyv sem igen jelez szerencsés pillanatokat!
A második megjegyzésem: a Munka Törvénykönyvhöz való viszony megváltozása tulajdonképpen kiütötte a törvényből a kollektív munkajog intézményeit, a kollektív munkajogi intézmények egész rendszerét. A közhivatali területen nincsen kollektív szerződés, és mivel a munkajogi szabályok logikája azt követeli, hogy a törvény szintje alatt vagy kollektív szerződésnek, vagy végrehajtási rendeleteknek kell lenni, ezért a köztisztviselői jogállásra vonatkozó törvény számos ponton kormányzati végrehajtási rendelkezésekre utal.
Gál Zoltán idézett egyet, hadd tegyek én hozzá másikat: a törvénytől eltérő besorolási feltételeket a Kormánynak van joga rendezni, vagy a Kormány dönti el a jutalmazás rendjét.
Most hadd ne fejtsem ki személyes véleményemet arról, hogy vajha indokolt-e a közhivatalokban egy jutalmazási rend, amely személyi függőségeket, informális hálakapcsolatokat szentesíthet. A személyes véleményem erről az, hogy nincsen erre szükség!
A Kormánynak természetesen joga van rendeletet hozni. Nem szeretnék a tárcák között "bezzeg"-tárcákat kijelölni, különösen nincsen erre okom a foglalkoztatási törvény módosításának beterjesztése óta, de tavaly, amikor az eredeti 1991. évi II. foglalkoztatási törvényt fogadta el a Parlament, a munkaügyi tárca tudta, hogy ha egy törvényhez kormányzati végrehajtási rendeletek sorozata tartozik, akkor ezeket a törvénnyel együtt a Parlamentnek tájékoztatásra be kell nyújtani. Úgy érzem, minimális elvárás lenne ez az igazságügyi tárcától is.
Miután ez a törvény kiüti a logikus rendszerből a kollektív munkajogi intézményeket, nincsen üzemi tanács sem, és ezek a hiányok, a kollektív szerződés és az üzemi tanács hiánya ismét koncepcionális változás folytán – miután e törvényben a szervezeti elv érvényesül – az ügyviteli alkalmazottakat és a fizikai dolgozókat is sújtja. Ebből következően közhivatali területen nincsen semmiféle kollektív kontroll a kinevezésben, a minősítésben, a fegyelmi eljárásban – a munkaviszony megszüntetése esetén az egyszemélyi vezetés korlátlan hatalma valósul meg és – amint említettem – a vezető mögött ott van a személytelen politikai állam.
Gál Zoltán utalt néhány lehetséges megoldásra: bizonyos jogkörök kiemelésére a munkaszervezetből, illetve szakmai ellenőrző grémiumok létrehozására. Én hadd tegyem hozzá: mindennél fontosabbnak tartom, hogy a kollektívát ne fosszuk meg azoktól a jogosultságoktól, amelyek egy demokratikus jogállamban megilletik.
A harmadik megjegyzésem: mindebből következően a kontroll elemek, a kollektíva ellenőrző szerepének hiánya miatt az előmeneteli rendszer – amelyet egyébként képviselőtársaim joggal tartanak jobban kimunkáltnak, mint az előző tervezet volt –, nem tartalmaz garanciális elemeket; mind az előrelépés, mind a minősítés, mind a közhivatalnok visszavetése szubjektív értékítéleten alapulhat. Ebből a sorból a legrosszabb és a legnagyobb veszéllyel fenyegető új elem az, hogy a vezetői megbízás indokolás nélkül bármikor visszavonható.
Kérem képviselőtársaimat, gondolják meg, hogy egy ilyen törvényi lehetőség, amely indokolás nélkül bármikor megszüntethet vezetői megbízásokat, milyen szolgalelkű csinovnyikká silányíthatja azt, aki egyébként az állását meg szeretné tartani! És hogy itt nem a szakmaiságot piedesztálra emelő bolsevik blöffről van szó, arra hadd idézzem bizonyítékként Szabó Iván képviselőtársam már benyújtott módosító indítványát, aki szintén tarthatatlannak véli, hogy a vezetői megbízást indokolás nélkül meg lehessen szüntetni.
A negyedik megjegyzésem: a szabályozás a köztisztviselő fegyelmi felelősségét tekintve csak negatív irányban tér el a hatályos szabályoktól. A fegyelmi vétség körülhatárolhatatlan. Hogy példákat idézzek: a 37. § kimondja, hogy a köztisztviselő köteles megtartani az állami és a szolgálati titkot. Meddig? Ki előtt? Nem adhat tájékoztatást illetéktelen személyeknek – és kérem, hogy a sajtó képviselői egy pillanatra gondoljanak bele, hogy mit jelent ez a tilalom? Tehát nem adhat tájékoztatást illetéktelen személyeknek olyan tényről, amely az állam, a közigazgatási szerv, az állampolgár számára hátrányos következményekkel járhat. És ki az állam? Az állam – maga a munkáltató.
Nem szeretnék annak a közhivatalnoknak a bőrében lenni, akitől a törvény hatálybalépése után bárminemű tájékoztatást kér a sajtó. Különös tekintettel nem szeretnék tájékoztatásra kötelezett vezető lenni, akinek a vezetői megbízása bármikor indokolás nélkül felmondható.
A fegyelmi jogkör gyakorlója természetesen maga az egyszemélyben felelős vezető, és mindebből – azt hiszem – logikusan következik a fegyelmi eljárás törvényben rögzített rendje, hiszen ebben a törvényben rögzített eljárásban az egyszemélyben felelős vezető jelöli ki a vizsgálóbiztost, ő bízza meg a fegyelmi tanácsot. Az égvilágon semmi garancia nincsen ebben a törvényben arra, hogy a közhivatalnok is felléphessen azokkal szemben, akik ellen a fegyelmi eljárást elindították és lefolytatják. Nekem is egy régi pesti szlogen jut eszembe: hogy a kapitánynak mindig igaza van, és ha a kapitánynak véletlenül nem lenne igaza, akkor automatikusan érvénybe lép az 1. §.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvény, amely a mindenkori kapitány abszolút és megfellebbezhetetlen igazságát emeli be a törvénybe, az egy centrális, bürokratikus politikai intézményrendszer hatalmi bástyáit építi ki. És én attól félek, hogy ezek mögött a hatalmi bástyák mögött nehezebben lehet meglátni azt a sokat hivatkozott utat, amelyik Európába vezet! Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
