KAPRONCZAY JÓZSEF, DR. (MDF)
KAPRONCZAY JÓZSEF, DR. (MDF)
KAPRONCZAY JÓZSEF, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban, bevezető mondatként szeretném kijelenteni azt, hogy magam is azok közé tartozom, akik úgy vélik, hogy ez a törvénytervezet, az elmúlt több mint egy esztendő során a második törvénytervezet, nagyon-nagyon sok tekintetben előnyére változott. Ugyancsak szükségesnek tartom megjegyezni azt is, hogy az előttem szólt Szabó Lajos és Horváth Tivadar képviselőtársaim tulajdonképpen az általam elmondani szándékolt dolgok igen jelentős hányadát elmondták, tehát megkönnyítették, illetőleg megrövidítették a tervezett felszólalásom idejét – úgyhogy ezeket én még egyszer nem fogom elismételni.
A továbbiakban a magam részéről örvendetesnek tartom, hogy a törvénytervezet szigorú alkalmazási feltételeket és összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg – felmentést csak szűk körben, a községi önkormányzati hivatalok köztisztviselőinek esetében engedélyezve. Ez a körülmény ugyanakkor – bár kétségtelen, a realitásokból kiindulva – ráirányítja a figyelmet arra a tényre, hogy a helyi önkormányzatok hivatalainak egy része még mindig súlyos szakember-ellátottsági gondokkal küzd. Az időleges mentesítési lehetőségekre a 7., 8., 9. § meghatározott bekezdései utalnak.
Akiket ez érint, azok számára különösen fontos a közszolgálati jogviszony olyan értelmű újraszabályozása, amely a közigazgatási pályát és az adott közigazgatási szervet vonzóvá teszi. A javaslatnak azonban minden, a korábbihoz viszonyítottan előnyös és kedvező változása ellenére azonban akad néhány olyan pontja, olyan szakasza, amely ezt a – egyébként érzékelhetően az egész javaslatot átható – szándékot csorbítani látszik.
Az egyik ilyen dolog, amiről részleteiben nem kívánok beszélni, csak utalni szeretnék rá, teljes mértékben egyetértek Szabó Lajos képviselőtársamnak a 4. §-ról elmondott kritikai megjegyzéseivel, amely az önkormányzatnak, illetve tipikusan a polgármesternek, alkalmasint olyan jogosítványokat ad, amiket én magam sem érzek szükségesnek és indokoltnak. A nyomaték kedvéért talán csak annyit, hogy ha ez a rendelkezés így életbe lépne, akkor annak ilyen, valószínűsíthető következménye lehet, hogy például az egyes helyi közhivatalokban alkalmazott illetmények túlzott eltéréseket mutathatnak, illetőleg lényeges különbségek adódhatnak az azonos besorolású, de különböző helyi hivatalokban dolgozók anyagi megbecsülésében. Vagy például megszűnik a kiszámíthatóság, amely a meghatározott teljesítmény útján elérhető eredményt garantálja.
A másik dolog, amiről egy picikét bővebben szeretnék beszélni, amit Horváth Tivadar képviselőtársam is érintett a besorolások kapcsán – nevezetesen a javaslat 25. §-ának (1) bekezdése szerint a besorolás alapjául szolgáló közszolgálati jogviszonyban töltöt idő számításánál a munkavégzési kötelezettséggel nem járó, hat hónapot megszakítás nélkül meghaladó időtartamot figyelmen kívül kell hagyni. Ugyanezt a kitételt tartalmazza a 73. § (1) bekezdése is. Az indoklás szerint a munkajogi és társadalombiztosítási szabályoktól eltér ugyan a számítás módja, de az ezekből fakadó jogosultságokat nem csorbítja. Úgy vélem azonban, hogy ez nézőpont kérdése, ugyanis a 24. § szerint a köztisztviselő besorolása, a közszolgálati jogviszonyban töltött idő függvénye. A bosorolás határozza meg az alapilletmény mértékét. A 19. § szerint a végkielégítés mértéke is a közszolgálati jogviszonyban töltött idő függvénye. A 41. § szerint a köztisztviselőnek a besorolástól függően jár pótszabadság. Lefordítva az elmondottakat, mit jelent ez. Akinek kevesebb az elismert közszolgálati ideje, annak tehát alacsonyabb a besorolása, kevesebb az illetménye, alacsonyabb mértékű a végkielégítése, és kevesebb pótszabadságra jogosult.
A munkavégzési kötelezettség több okból is szünetelhet, mint például: táppénzes állomány lehet ok, lehet külföldi munkavégzés, lakásépítés vagy beteg hozzátartozó ápolására igénybe vett fizetés nélküli szabadság, illetve honvédelmi kötelezettség teljesítése, vagy egyéb, magáncélból igénybe vett fizetés nélküli szabadság. A hat hónapot megszakítás nélkül meghaladó időtartam azonban tipikusan és kimondatlanul is egyetlen esetre utal, nevezetesen: a kötelezően igénybe veendő hathónapos szülési szabadság lejárta után a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságra, közismertebb nevén a gyedre, illetőleg a gyes intézményére. A munkavégzési kötelezettség további lehetséges esetei a közszolgálati jogviszonyban általában tömegesen nem jellemzőek, és főként ritkán haladják meg egybefüggően a hat hónapot.
Ma nemcsak a szakemberek, de a társadalom is elismeri, hogy a három éven aluli kisgyermekek fejlődését legjobban az szolgálja, hogyha ápolásukat és gondozásukat az édesanyjuk látja el. Ez ideig e megállapítást a jog is figyelembe vette, az ismert módokon védve a kisgyermekes anyákat. A ma is hatályos munkajogi rendelkezések és az új Munka Törvénykönyv tervezete egyaránt tartalmazzák azt a szabályt, hogy a munkavállaló személyi alapbérét a gyermek ápolása, gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően az időközben bekövetkezett bérfejlesztésekre tekintettel módosítani kell. Az ismételten munkába álló anyát tehát nem érheti anyagi hátrány a távolléte miatt.
A köztisztviselőnő esetében azonban úgy tűnik, más a helyzet. Mivel a gyermekgondozási díj és segély évei kiestek a közszolgálati jogviszonyban töltött ideje számításánál, természetesen alacsonyabb besorolást kap. Ennek vonzataként alacsonyabb lesz az illetménye, végkielégítési jogosultsága kevesebb, kevesebb pótszabadság jár számára. Tehát valaki minél több gyermeket nevelt, annál hátrányosabb helyzetbe kerül.
A magam részéről kissé túlzottnak tartom az indoklásnak azt a megállapítását, miszerint a közszolgálati jogviszonyban töltött idő sajátos számítási módja nem jelent munkajogi hátrányt. Érthető az a szándék, amely a valóban munkahelyen töltött időt, a ledolgozott évek alatt megszerzett közigazgatási tapasztalatot, gyakorlatot értékeli. Egy ilyen rendelkezés ismertében, ennek következményeivel, az ez után – és itt az "ez után" szavakat húzom alá és hangsúlyozom – közszolgálati jogviszonyt létesítők számolhatnak is. A gyed, és különösen a gyes intézménye azonban már elég régi keletű, így gondolnunk kell a másik korosztályokra is. Ők abban a tudatban vették igénybe ezt a lehetőséget, hogy emiatt őket a jövőben hátrány nem érheti. Most különösen azok szenvednének sérelmet, akik huzamos ideig hűek a közigazgatási pályához, ott kezdtek dolgozni és gyermekeik születése után visszatérve, máig is hivatásuknak tekintik a közszolgálatot. Véleményem szerint egy ilyen megoldás méltánytalan megkülönböztetést eredményez például a női és férfi munkaerő között, és – bár kétségtelen, a munkáltató szempontjából költségkímélő hatású – igazságtalan és az általános munkajogi elvekbe ütközik.
Én úgy érzem, hogy ez a passzusa a törvénytervezetnek kiegészítésre, illetőleg módosításra szorul. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
