HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP)
HORVÁTH TIVADAR, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több mint egy éve fekszik a Parlament asztalán a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat, de a késlekedés ezúttal használt az ügynek, mert az eredeti, 507-es számú törvényjavaslat átdolgozásával elkészített 3631-es számú tervezet lényegesen jobb, szakszerűbb az eredeti változatnál. Ez a tervezet ugyanis részletesebben szabályozza a közigazgatásban dolgozók munkajogi helyzetét, nagyobb védelmet biztosít, mint a korábbi jogszabályok, és rendkívül pozitív elemeket is tartalmaz.
A köztisztviselők helyzetét szabályozó törvény elfogadása minőségi változást eredményezhet a végrehajtó apparátusokban, melynek a legfontosabb mozzanata, hogy a káderigazgatásból igazi profi közigazgatássá kell átalakulnia.
A törvényjavaslat az általános munkajogi szabályozásból kiemelve, követve a nyugati példákat, vonzóvá és tervezhetővé teszi a közszolgálati karriert akár a belépéstől kezdődően a nyugdíjazás miatti kilépésig.
A foglalkoztatási stabilitás garantáltsága fejében azonban természetes többletkövetelmények és -elvárások vonatkozzanak a köztisztviselőkre. Az ügyfelek, az állampolgárok számára, amikor a hivatalhoz fordulnak egy-egy hivatali üggyel kapcsolatban, a köztisztviselő személye jeleníti meg az adott hivatalt, aki az ő panaszát, az ő kérelmét hivatott intézni.
Az állampolgár a régi elkoptatott és sokat hangoztatott jelszavakkal, mint létszámában kisebb, de hatékonyabb igazgatás, ügyfélcentrikus igazgatás, amely jelszavakat a tanácsigazgatásban nagyon sokszor hallottuk a múltban, nemigen tud manapság mit kezdeni, de azt esetleg érzékelni tudja ügyféli minőségében, hogy az ügyintézők hangneme a régihez képest nemigen változott, lassú az ügymenet, vagy elmaradtak az indokolt személycserék, másutt pedig újra zavaros motívumokat fedez fel a kiválasztás alapján.
Kulcskérdés tehát a közigazgatás hivatalnoki kara, mert nem mindegy, hogy a mindenkori politikai akarat miként hajtatik végre. A jelentkező pályázó elbírálásánál tehát a szubjektivitást a minimális szintre kell leszorítani. Kivételes fontosságúnak tartjuk ezért a leendő köztisztviselők, közhivatalnokok kiválasztását, amelyre a törvényjavaslat is súlyt helyez a szakképesítési kritériumok előírhatóságával, a pályázat és a versenyvizsga eszközének lehetővé tételével.
A közigazgatásban dolgozók alkalmassága azért olyan fontos elem, mert – ellentétben a gazdasággal – a szervezet eredményes működése szinte kizárólag a személyi állomány minőségén múlik. Itt szeretnék rámutatni a közigazgatási szakemberképzés – nem pedig a rosszemlékű régi káderképzés – fontosságára. A jövő – de egyre érzékelhetőbben a jelen – közigazgatási szakembere már nem csupán hatósági jogalkalmazói, adminisztráló és szervező feladatot lát el. Ahogy, és amilyen mértékben, gyengül a közigazgatás jogalkalmazó jellege és szolgáltató jellege erősödik, úgy nő az igény az úgynevezett specialisták iránt. Angliában és az USÁ-ban, ahol az igazgatási jogkörök birtoklói már nem is a jogászok, hanem az úgynevezett generalisták, egyre inkább észrevehető, felfedezhető a konfliktus az úgynevezett specialisták és a generalisták között.
A közigazgatás a felértékelődő szolgáltatások oldaláról vesz részt a társadalmi szükségleteknek a lehetőségekkel is számoló kielégítésében, és a közigazgatásnak szakmailag kompetens menedzsereket kell alkalmazni például az önkormányzati tulajdon működtetésében és hasznosításában is.
A közigazgatás presztízsének az elmúlt évtizedekben történt mélyresüllyedésében – az átpolitizáltsága mellett – az is szerepet játszott, hogy a fiatal vagy az értékes szakemberek mind az előmenetel, mind az ehhez kapcsolódó viszonylag gyengébb javadalmazást látva a közigazgatást nem tekintették vonzó karriernek, szakmai perspektívának. Érvényesült Magyarországon az a fajta zsákmányrendszer, amelyben könnyű volt a gyakorlott és igazgatási ismeretekkel bíró szakembereket a vállalati és a profitszféra sokkal előnyösebb feltételeket kínáló állásaiba átcsábítani. Már hosszú ideje megfigyelhető, hogy a helyi, illetve a központi apparátusok tehetségesebb munkatársai a vállalati, illetve a banki szférában keresnek maguknak munkát, s ilyen helyzetben sok közigazgatási szervezetben a munka szinten tartása is – nemhogy a gyors javítása – komoly erőfeszítéseket igényel.
Azt gondolom, hogy forradalmi változás küszöbén állunk ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásával, ellentétben az előbb hangoztatott állításokkal, mert egy stabil, hosszú távra kiszámítható besorolási és bértáblázati rendszer perspektivikus szakmai távlatot kínál a hivatalnokoknak még akkor is, hogyha a tervezetek sajátságaiból eredően mindenki nem lehet vezető. Így például az átdolgozott törvénytervezet az eredeti javaslathoz képest nagyon sok pozitív elemet épített be. Így például a végkielégítést, amely a közigazgatásban korábban teljesen ismeretlen volt, és amely bizonytalan helyzetben is némi anyagi biztonságot jelenthet a dolgozó számára. A szabadság megállapítása is sokkal kedvezőbb, mint korábban.
Az is előnye a javaslatnak, hogy megfelelő végzettség és kor elérése alapján nem szubjektív döntéstől, nem a főnök totális hatalmából fakadóan, hanem objektív tények alapján juthat valaki előbbre a pályán, és kaphat megfelelő anyagi elismerést. Kérem, ez a törvényjavaslatba beépített karrierrendszer önmagában is cáfolata azoknak az állításoknak, hogy itt a közhivatalnok, a köztisztviselő valamiféle totális főnöki hatalomnak van alárendelve.
A szabályozásban azonban indokolatlannak tartunk néhány olyan diszkriminatív rendelkezést, amely hol pozitív, hol negatív szabályozási célkitűzést tartalmaz. Példaként Szabó Lajos képviselőtársam is említette, hogy az önkormányzati képviselőtestületek számára lehetővé teszi a javaslat, hogy a hivatalban dolgozók a törvénynél kedvezőbb szabályozásban és kezelésben részesüljenek. Úgy véljük, hogy ez számos visszaélésre adhat alkalmat, amely felboríthatja az illetményrendszer követelményszintjét a többi hivatalhoz képest.
A kereszténydemokrata frakció részéről a javaslat egyértelmű hiányosságának tartjuk, hogy a karrierrendszerben a szolgálati idő számításánál a katonai szolgálat időtartamát és a gyes idejét nem számítják be a közhivatalnok előmenetelébe. Véleményem szerint mind a két esetben nem végez munkát, nem tud munkát végezni a köztisztviselő, ezt olyan erkölcsi és olyan többletindokból teszi, amelyet ennek a törvénynek is méltányolnia kellene.
Én nem szeretném folytatni az előbbi reflexiókat és az előbbi pengeváltást a szocialista párti képviselőtársaink felszólalásából, csupán szeretnék utalni arra, hogy Gál Zoltán képviselőtársunk a tervezet hibájának rótta fel azt, hogy nem tartalmaz a törvény szervi hatályt. Hát, tessék elolvasni a törvény 1. § (1) bekezdését, egyértelműen és világosan található megfogalmazva, hogy a törvény szervi hatálya mire terjed ki.
Azok a vádak véleményem szerint is teljesen megalapozatlanok, olyan csúsztatásokat tartalmaznak, amelyek a törvényjavaslat intézményeinek a fényében egyáltalán nem tarthatók, és hogyha valaki ilyeneket állít, akkor valóban a rosszemlékű múltat idézi fel. Ehhez képest ez a törvényjavaslat szakít a köztisztviselői kar totális politikának való alárendeltségével, és valóban azt az esélyt teremti meg, hogy a közhivatalnokok a mindenkori politikai hatalomtól vagy vezetői hatalomtól független apparátusként tudjanak dolgozni, és ez teremtheti meg valójában a köztisztviselőknek az igazi társadalmi rangját.
Csak egyetlen cáfolatot, érvet hadd hozzak még fel a totális főnöki hatalommal szemben: az utasítási joggal szembeni különvéleményt, amely bizony a jelenleg hatályos és jelenleg érvényes szabályok között sem szerepel. A köztisztviselőknek erre ez a törvény megadja a lehetőséget, és azt is kimondja, hogy a jogszabálysértő vagy más, harmadik személynek károkat okozó főnöki utasítással szemben, amennyiben a beosztott a különvéleményét terjeszti elő és írásba foglalja, ehhez neki joga van, és joga van arra is, hogy ezért őt semmiféle retorzió és hátrány ne érje. Vagy a minősítéssel kapcsolatban: hogyha a minősítés megállapításai sértik a minősítettnek a személyiségét, akkor végső esetben bírósághoz fordulhat. Ez, a saját példámból tudom, hogy korábbi köztisztviselők esetében nem adatott meg.
Szeretnék még néhány szót szólni egy nagyon fontos kérdésről: a közigazgatás személyzeti és létszámpolitikájáról, amely politika és létszámvonzat minden működő demokráciában a politikai vitáknak a céltáblája. Ha növekszenek az adók vagy a közkiadások, akkor a mindenkori ellenzék előszeretettel hibáztatja és okolja az államapparátusnak a létszámát.
Az apparátusok ideális létszámának a meghatározása nehéz feladat, különösen akkor, amikor az igazgatás szerkezete átalakul, és az önkormányzatok is szuverén módon dönthetnek ebben a kérdésben. Hogyha a bürokratizmus okait keressük, ez elsősorban nem létszámkérdés, hanem az adott szervezet rossz hatásfokkal történő működéséből és felépítéséből vezethető le. Fontosabb tehát azt vizsgálni, hogy a feladatorientáltság, a minőség és a közigazgatás szolgáltató jellege mennyiben érvényesül az adott szervezet esetében.
Magyarországon egyébként, az újonnan létesített közigazgatási szervezeteket is beleértve, felmérések alapján, ma kisebb költségráfordítással működik a közigazgatás. A törvényben lefektetett személyi nyilvántartás és kialakítandó információs rendszer az elkövetkező években világos és cáfolhatatlan tükörben fogja bemutatni a tényleges közigazgatási apparátus létszámát, és annak időről időre történő változását. Ez lesz a törvény egyik nagyon fontos eredménye.
Azt gondolom, hogy a jelenlegi politikai erők mindegyike valóban érdekelt egy hatékonyan működő közigazgatás létrehozásában. Magyarországon ma jogos igény, hogy a totális politikai beavatkozás évtizedei után a közigazgatás mentes legyen minden olyan behatástól, amely nem szakmai szempontokon alapul. A tárgyalt javaslat, véleményem szerint, találkozik mind a köztisztviselők, mind pedig a törvényalkotók ilyen szándékaival.
Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
