PALOTÁS JÁNOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek, bár bizonyos mértékig értetlennek kell lennem, hogy életben maradt- e a Kormány erdeti beterjesztésében az a változat, amelynek én az elhagyását javasolom. Hiszen ott olyan megjegyzés van az előterjesztésben, hogy amennyiben a betegszabadság intézményrendszere elfogadásra kerül, akkor a Kormány a B változatot, amely a százalék módosítását tartalmazza, nem terjeszti elő. Amenynyiben ez így van, akkor természetesen ennek a résznek az elhagyását javasoló indítványomat én sem tartom fönn, de amennyiben mégis tárgyalnunk kell ebben a törvényjavaslatban, akár egy százalékponttal is a járulék növelését, azaz az előterjesztés ebből a szempontból változik, akkor természetesen én fönntartom ennek a résznek az elhagyását.
Egyetlen mondattal szeretném megerősíteni ezen túlmenően a már az általános vitában is elhangzott indokolásomat. Átmeneti törvényről van szó, átmeneti törvényben átmeneti szabályokat szokás hozni, s nem pedig járulékkulcs-emelést, ezért én továbbra is azt javaslom, hogy az átmeneti törvény az átmenet fenntartását szabályozó részeket tartalmazza, amelyek elmondják, hogy a további egy-két hónapban, amíg az adott jogszabály elfogadásra kerül, addig az eddigi szabályozási elvek maradnak fenn.
Járulék mértékéről pedig az egész törvény alapgondolataként annak tárgyalásakor döntsünk. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem