EÖRSI MÁTYÁS, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészító és igazságügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

EÖRSI MÁTYÁS, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészító és igazságügyi bizottság előadója:
EÖRSI MÁTYÁS, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészító és igazságügyi bizottság előadója: Arról szeretném először is tájékoztatni a tisztelt Házat, hogy a részletes vita megkezdését megelőzően olyan 10–15 perccel hagytuk abba a bizottság ülését, úgyhogy remélem, a Ház nem várja el tőlem, hogy egy ilyen anyaghoz benyújtott több száz indítvány tárgyalásáról már most adjak egy részletes összefoglalót. Ez nem lehetséges, ez ennél nagyobb felkészülést igényel. Csupán a 3. ponthoz szeretnék szólni, hiszen a Ház úgy döntött, hogy most csak a III. kötethez benyújtott indítványokat tárgyalja. Az alkotmányügyi bizottsághoz a III. kötethez emlékezetem szerint – nem tudok másra hagyatkozni – mindössze két indítványt nyújtottak be képviselők. Az egyiket Gáspár Miklós képviselőtársam terjesztette elő, és végül, azt hiszem, a bizottság fogalmazta meg indítványként – ezt azonban képviselőtársaim még nem olvashatták, nem olvashatják, ebben a jelentésben ez nem szerepelhet, figyelemmel arra a tényre, hogy körülbelül 55 perccel ezelőtt fogadta el a bizottság.
A másik indítványt Vékony Miklós és jómagam, ketten nyújtottuk be, ez pedig – nem tudni mi okból – kimaradt a bizottsági jelentésből, ebből következően a bizottság sem tudta tárgyalni ezt a jelentést. Azt hiszem, hogy ez következménye annak a – hát – rendkívül áldatlan helyzetnek, annak a rendetlenségnek, ami a gyors tárgyalás miatt előállt. Erről nyilván senki nem tehet, ha csak az a tény nem, hogy olyan hektikusan tárgyalja a Parlament ezeket az indítványokat, hogy néha ilyen hibák becsúsznak.
Ebből az következik, hogy a III. kötethez azokat a javaslatokat, amelyek az alkotmányügyi bizottság kompetenciájába tartoznak, a Ház még nem tudja tárgyalni. Még egyszer mondom: egyrészt azért nem, mert még itt nem szerepel, másrészt pedig azért nem, mert a bizottság nem tárgyalta.
Most kérem elnök urat, hogy a vita későbbi részében tegye még számomra lehetővé, hogy a bizottsági vitából felkészülvén, szót kérhessek, a Házszabály szavainak megfelelően a szót megkapjam és a Házat tájékoztathassam azokról a javaslatokról, amelyeket a bizottság tárgyalt. Itt hadd tegyem még hozzá, hogy a bizottsági vitát követően több képviselőtársam megkeresett bennünket, és arról tájékoztattak bennünket, hogy nekik is számtalan indítványuk volt, amelyek nem szerepeltek az előkészítő anyagban, nyilván valamilyen adminisztratív hibából kifolyólag, ezért attól kell tartani, hogy amikor a bizottság vitáját a Házzal ismertetem, akkor még ez is hiányos lesz, nagyon sok képviselő nem fogja tudni azt, hogy az ő indítványával kapcsolatban a bizottságban milyen álláspontok hangoztak el, illetőleg hogy a Kormány és a bizottság támogatja-e indítványukat vagy pedig nem. Remélem, hogy a későbbiek folyamán ez nem fog akadályt jelenteni a részletes vita folytatását illetően. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem