TÓTH ALBERT, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

TÓTH ALBERT, DR. (MDF)
TÓTH ALBERT, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Valójában ünnepeinket nem törvények határozzák meg, minden ünnepnek a lényege annak belső tartalma, és az ünneplésnek is az a lényege, amit az ember belül érez. Hiába lobogóztak fel épületeket, házakat parancsra az elmúlt időszakban bizonyos ünnepeken, a szívekben nem volt ünnep. S hiába tiltottak külsőségekben megnyilvánuló ünnepléseket az elmúlt időszakban, a szívekben mégis ünnep volt.
Tökéletesen igazat adok mindazoknak, akik azt állítják, hogy a három ünnep között nem lehet különbséget tenni. De ha most az ünneplést nézzük, és ezeknek az ünnepeknek az ünneplését, akkor azt vehetjük észre, hogy március 15-e megünneplése volt az az ünnep, amelyet látva vagy tiltottan, de immár lassacskán 150 éven keresztül a magyar ember megünnepelt. Ha állami ünnepnek valamelyiket ki kell emelni – de hát kell, hallottuk –, akkor én március 15-ét javaslom mint kisebbségi véleményemet a frakciómmal szemben, hiszen ha a belső tartalmát nézzük – az én szerény véleményem szerint, ez az ünnep prezentálta immár közel másfél évszázadon keresztül a magyar nemzet összetartozását, egységét, akár tiltották, akár nem tiltották, de valójában megünnepelte ezt az ünnepet minden magyar ember.
Ha augusztus 20-át nézzük, amely a történelemben természetesen sokkal régebbi megünneplésű, ez elsősorban egyházi ünnepként vonult be a magyar ünneptörténetbe, ha úgy tetszik, hiszen tudjuk nagyon jól, hogy államalapító István szentté avatása sokkal később történt meg, hiszen ő úgy szerepel mint államalapító, mint István vagy I. István. De ha megnézzük, augusztus 20-a megünneplése mindig teljesen más volt egy katolikus vidéken, mint – mondjuk – egy protestáns, református vidéken. Mint államalapítót ünnepelte a protestantizmus is – Füzessy frakcióvezető felszólítására szólok erről néhány szót, ünnepelte, de mint a szentté avatott Szent István ünnepét nem, hiszen az kimondottan egyházi, a római katolikus egyháznak az ünnepe.
Ezért én a magam részéről a kisebbség véleményét vallom, hogy március 15-e legyen az állami ünnep. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem