KATONA TAMÁS, a Külügyminisztérium államtitkára:
KATONA TAMÁS, a Külügyminisztérium államtitkára:
KATONA TAMÁS, a Külügyminisztérium államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Három olyan ünnepnapról beszélünk, amelyek között nem lehet rangsort felállítani, mert egyszerűen lehetetlen. Három nemzeti ünnepünk van, más szerencsésebb vagy szerencsétlenebb nemzeteknek egy. Ezt tudomásul kell vennünk.
Nagyon örültem annak, hogy Kelemen András képviselőtársam, államtitkártársam és barátom mondott egy mondatot arról a bizonyos októberről. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy felnőtt voltam már akkor, és felnőtt fejjel éltem át azokat a napokat.
Én nem tartom gyászos ünnepnek sem március 15-ét, sem október 23-át. (Taps.) Gyászosnak tartom november 4-ét, és nem november 4-e ünneplésére szólítottuk fel az Országgyűlést. Gyászosnak tartom október 6-át, és fontosnak tartom, hogy megemlékezzünk arról a napról. Mert ezeknek a levert forradalmaknak van egy nagyon komoly tanulságuk, az, amit a forradalom fővezére 1849-ben a nemzethez intézett búcsúszózatában leírt, olyan az egész, mint egy közhely, és mégis mélységesen igaz. Görgey azt írta, hogy az igaz ügy örökre veszve nem lehet. És ha megnézzük, 1848 nem volt veszve, mert 1867 nem jött volna létre 1848 nélkül. Megharcoltunk azért, hogy életlehetőséget kapjunk a kiegyezés után egy fél évszázadra. És ha körülnézünk ebben az országban, és ha megnézzük ezt az épületet, láthatjuk, hogy mi minden épült ebben a fél évszázadban. 1956 sem volt hiábavaló, 1956 nélkül bizony nem lett volna 1990 sem. Tehát igenis, ezeknek a nagy erőfeszítéseknek volt eredményük. A leverésük ellenére nem leverő a tanulságuk; felemelő a tanulságuk.
Úgy érzem, lehetetlent követel tőlünk az Országgyűlés vagy a világ, amikor azt kívánja, hogy rangsort állapítsunk meg. Nem ezt tesszük. De igenis, van egy nemzetközi protokolláris szokás, hogy ki kell jelölni valamelyik alkalmas napot állami ünnepként. Protokolláris dolog ez, nem jelent külön extra rangsort. Bármelyik mellett dönt az Országgyűlés, férfiasan el tudom fogadni. Való igaz azonban, hogy itt ha nem rangsort állapítunk meg, akkor gyakorlati szempontok is érvényesülhetnek. És ebből a szempontból igenis én egyetértek Hack Péterrel. Nem tudtam, hogy ő jelentkezik, én akkor már – alighanem hátra nem nézve – megnyomtam a magam jelentkezési gombját, és ezt el akartam volna mondani, hogy bizony augusztus 20-át méltón és szépen meg fogjuk ünnepelni.
Azonban tudomásul kell vennünk, hogy ez egy holtszezonra esik, ezért ezek az ünnepségek nem lesznek olyanok, mint mondjuk a tavaly októberi ottawai ünnepség, amelyiken ott voltam, mert október 23-a már nagyüzem, és nem olyan, mint március 15-e lett volna. Ennek ellenére, hogyha az Országgyűlés úgy dönt, természetesen augusztus 20-át – amely ugyanolyan drága a szívünknek – éppen úgy el fogjuk fogadni.
Nagyon örülök, hogy elhangzottak az érvek mind a három ünnepnap mellett, és lehetne logikus érveket felsorakoztatni. Nekem mint az 1848-as időkkel foglalkozó történésznek, nyilvánvaló, hogy a szívemhez a legközelebb 1848. március 15-e áll (taps.) az a nap, amelyik valóban Szent István óta a legnagyobb változás, a legnagyobb esemény volt a magyar nemzet történetében, a nagykorúvá válásnak a pillanata. Amikor egy népből tényleg modern nemzet, egy országból egy modern ország születhetett, és amikor – ne feledkezzünk el róla – egy másodperc alatt az ország felét kitevő vagy nagyobb felét kitevő jobbágyság igen jelentős része urává vált ennek az országnak, urává vált a maga birtokának; szabad birtokos, gazda lett belőle ebben az országban.
De észérveket bármelyik időpont mellett fel lehet sorakoztatni. Nem tudom, hogy elnök úr hogyan fogja feltenni szavazásra ezt kérdést, hiszen két dolog között szoktuk meg a döntést, és itt három között kell választanunk. De kérem azt, hogy érezzük át, ez nem rangsor; egy protokolláris követelménynek teszünk eleget, és igenis, minden magyarnak, minden magyarországinak és minden határon túli magyarnak ez a három dátum rangsorolhatatlan, együttesen adja ki azt, ami drága nekünk, és ami követendő nekünk a magyar történelemben. (Nagy taps.)
