FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem szívesen lépek sorompóba ebben a vitában, és egyáltalában nem örülök annak, hogy ebben a témakörben vita alakult ki. Nekem az a meggyőződésem, hogy vannak olyan témakörök, amelyeken jobb lenne, ha egyáltalában nem lenne vita, és olyan törvényjavaslatok kerülhetnének az Országgyűlés elé, amelyek előzetes megbeszélés és előzetes konszenzus után a nemzet teljes egységét fejezik ki. Ilyeneknek tartom mindezeket a törvényeket, amelyek nemzeti szimbólumokról szólnak, a nemzet lobogójáról, címeréről és a nemzet ünnepeiről rendelkeznek.
Úgy látom azonban, hogy a vita ebben a kérdéskörben is elkerülhetetlen. Tulajdonképpen csak azért jelentkeztem, nehogy úgy nézzen ki, mintha a Kereszténydemokrata Néppártnak nem lenne a kérdésben álláspontja, sőt talán azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy a mi álláspontunk gondosabb és részletesebb előtanulmányozáson alapszik, mint – elnézést kérek – az előttem hozzászólók nyilatkozatai.
Két tényből szeretnék kiindulni. Az egyik az, hogy ünnepeink minősítésénél az elmúlt 40–50–60 évben egyáltalában nem volt kialakult, jogilag érvényes terminológia.
Nem voltak alkalmasak arra ezek az elmúlt évtizedek, hogy ilyen kikristályosodott jogi fogalmakat alakítsanak ki. Gondolok itt elsősorban a nemzeti ünnep, az állami ünnep és a hivatalos ünnep fogalmaira.
Az 1927. évi 31. törvénycikk március 15-ét nemzeti ünnepnek nyilvánította, de ennek az ünnepnek a számára sohasem volt biztosítva a teljes értékű ünneplést lehetővé tevő és mindenkire, minden foglalkozási ágra nézve érvényes munkaszüneti nap. Németh Zsolt képviselőtársam azt a véleményét juttatta kifejezésre, hogy ez a nap az, amely a nemzet egységes felfogását, egységes véleményét mindvégig leginkább kifejezésre juttatta. Csak emlékezetébe szeretném idézni azt, hogy ez a törvényünk csak 1927-ben keletkezett. Előtte a márciusi ünnepeknek, az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékének a megünnepléséről az 1898. évi 5. törvénycikk rendelkezett, amely április 11-ét tette nemzeti ünneppé. Azért április 11-ét, mert ezen a napon fejeződött be az 1848-as márciusi törvények megtárgyalása. Ez tehát azt mutatja, hogy az 1927 előtti nemzeti közfelfogás a forradalmi eseményekből nem a március 15-ieket, hanem a törvényhozási eseményeket tartotta a legfontosabb, és a nemzet jövője szempontjából leginkább meghatározó eseményeknek.
Az 1950. évi I. törvény azt mondta ki, hogy augusztus 20. napja nemzeti ünnep, a Magyar Népköztársaság alkotmányának az ünnepe, tehát szintén nemzeti ünnepről beszélt. Az 1950. évi 10. törvényerejű rendelet 3. szakasza szerint április 4-e nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe. Ez volt tehát az a törvényerejű rendelet, amely a nemzeti ünnepek között rangsorolást hajtott végre.
Az 1950. évi 37. törvényerejű rendelet szerint november 7. napja a Magyar Népköztársaság állami ünnepe. Itt tehát a terminusbeli megkülönböztetés azt jelenti, hogy azt az ünnepet nyilvánították állami ünneppé, amelynek a magyarsággal, a magyarok sorsával való kapcsolatát és összefonódását még nagyítóval sem sikerült felfedezni.
Az 1990. évi XVIII. törvény 2. szakasza szerint október 23-a nemzeti ünnep.
A kitüntetések és a protokoll fogadások az elmúlt negyven évben megosztva folytak a nemzeti ünnepnek minősített április 4-e és az állami ünnepnek minősített november 7-e között, de jutott kitüntetés és jutott protokoll május 1-re is, március 15-re is. Mint tudjuk, a Kossuth-díj kiosztása kezdetben teljesen ehhez az ünnephez kapcsolódott. Jutottak kitüntetések és fogadások augusztus 20-ra, sőt bizonyos más jellegű ünnepnapokra is, mint a nemzetközi nőnap, a pedagógusnap, a vasutasnap, a Néphadsereg napja, stb.
Megjegyzem, hogy tervezett törvényhozási elképzeléseink szempontjából nem tartom teljesen végrehajthatónak azt, hogy a tervezett állami ünnepen történjék például a kitüntetéseknek a kiosztása. A Szent István-rend kifejezetten augusztus 20-hoz kívánkozik. Ugyanakkor a köztársasági érdemrendek és az ilyen jellegű kitüntetések kiosztása kifejezetten október 23-hoz kívánkozik. Úgy gondolom tehát, hogy semmiképpen sem fogja ez az elfogadandó törvényünk azt eredményezni, hogy a protokoll kitüntetéseket egy napra koncentrálja.
A második tény, amelyről beszélni szeretnék, az előttem levő naptári laphoz kapcsolódik. Ez a naptári lap 15 nyugat-európai ország ünnepeit sorolja fel. Ezekből egy sereg érdekes következtetés vonható le. Az talán nem is külön említésre méltó következtetés, hogy az ünnepek túlnyomó többsége egyházi vagy egyházi eredetű ünnep. Állami ünnep Gesetzlicher Feiertag néven csak a Német Szövetségi Köztársaság ünnepei között szerepel, mindenütt másutt a nemzeti ünnep kifejezést használják. Nemzeti ünnep minden országban csak az év egyetlen napján van, és egynél több nemzeti ünnep sehol sem szerepel. Vannak nemzeti jellegű ünnepnapok. Franciaországban számos ilyen szerepel. Megünneplik a deportált mártírok napját, megünneplik mind a két világháború győzelmének a napját, de nemzeti ünnep csak július 14-e, a Bastille lerombolásának és ezen keresztül a francia forradalomnak a napja.
A különböző országok nemzeti ünnepei szóródnak az évben. Az ünnepelt eseményekhez, nem praktikus szempontokhoz és évszakokhoz kötődnek. Belgiumban, Franciaországban, Ausztriában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Luxemburgban a nyári időszakra, a szabadságolások időszakára esnek a nemzeti ünnepek. Nem hiszem, hogy a nemzeti ünnepeknek a kijelölését valaha és valahol is az a szempont vezényelte volna, hogy a gyerekek mikor járnak iskolába, a diplomáciai testületek tagjai mikor mennek szabadságra, vagy a kitüntetettek, illetve a kitüntetendők mikor és hol töltik nyári szabadságukat.
A nemzeti ünnepek mindenütt az ország sorsát, jövőjét hosszú időre alapvetően meghatározó és esetenként – mint például a francia forradalom esetében – az egész emberiség sorsára kiható eseményeket jelölnek.
Még egy szempont van, amelyet nagyon lényegesnek tartok. Ez az, hogy a nemzeti ünnepek mindenütt örömünnepek, mindenütt győzelmet, nemzeti büszkeséget felkeltő eseményeket jelentenek. Nemzeti gyásznapok sehol sem szerepelnek nemzeti ünnepként.
Elbukott, legyőzött forradalmak, elvesztett csaták sehol sem váltak nemzeti ünnepekké.
Úgy gondolom, hogyha figyelemmel akarunk lenni ezekre a nyugati tapasztalatokra, és nemcsak a munkában, hanem az ünneplésben is figyelemmel akarunk lenni a kipróbált nyugati gyakorlatokra, akkor nekünk is ki kell jelölnünk egy olyan napot, amely talán elnevezésétől függetlenül, de valamivel mégis több, mint a többi, amely valamennyire mégis elsőbbséget élvez.
Ebből a szempontból nem tudok teljesen egyetérteni a Demokrata Fórum képviselőjének nyilatkozatával. Itt nemcsak arról van szó, hogy valamit hivatalos ünnepnek minősítünk. Ez a minősítés óhatatlanul, akarva-akaratlanul egy kissé az így megjelölt ünnepet elébe fogja helyezni a többinek.
Én tökéletesen egyetértek azzal, hogy a három szóban forgó nemzeti ünnep közül mindegyik olyan, ami egybeforrt a nemzet sorsával, és amely felébreszti hazafias lelkesedésünket és nemzeti öntudatunkat. Mégis úgy találom, hogy e közül a három ünnep közül csak az egyik olyan, amely egyértelműen évszázadokra meghatározta nemzetünk sorsát, és amelyhez nem fűződnek sem gyász, sem könnyek, s kizárólag a jó fordulatot, a jó döntést és a jó döntést kísérő nemzeti sikerélmény kíséri.
Nem tudom osztani Németh Zsolt képviselőtársamnak azt a véleményét, hogy ez katolikus ünnep lenne. Erre vonatkozóan talán kérdezzük meg a protestánsokat, kérdezzük meg őket, hogy mit éreznek!
Talán nem szerencsés az 1950-es év törvényhozására hivatkoznom. Nem szerencsés arra hivatkoznom, hogy 1949. augusztus 17-én Rákosi Mátyás előadó beszédében terjesztette elő az új alkotmány tervezetét. Augusztus 20-án, tehát 1949. augusztus 20-án történt az akkori alkotmánynak, az 1949. évi XX. törvénynek a kihirdetése. Ezt csak azért említem, mert ebből olyan következtetést vonok le, hogy akkor, abban az időben Rákosi Mátyás sem tudta magát kivonni az alól a közmeggyőződés alól, hogy augusztus 20-a a nemzeti folyamatosságnak, az alkotmányosságnak az ünnepét jelenti. Ő is szükségesnek tartotta, hogy megpróbálja keresni a jogfolytonosságot, és ezért rögzítette pontosan erre a napra az alkotmány kihirdetését, és később pontosan azért nevezték ezt az ünnepet az Alkotmány ünnepének.
Ilyen megfontolások mellett úgy gondolom, hogy a három közül a kiemeltebb jelentőségű ünnep csak egy lehet, az, amelyik első királyunk emlékén keresztül a magyar államiság kezdetét és a keresztény nyugathoz való csatlakozásunkat egyértelműen jelenti: augusztus 20-a. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
