CSURKA ISTVÁN (MDF)

Teljes szövegű keresés

CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Tisztelt Ház! Minthogy én nem említettem meg Katona Bélát mint olyan embert, aki részt vett vadászatokon és bacchanáliákon, és arra sem tértem ki, hogy erre neki lett volna módja vagy nem lett volna módja, ezt ő önszántából nem teljesítette vagy erre nem volt módja, nem tartom helyesnek, hogy egy felszólalás kapcsán ilyen személyeskedések kerüljenek sorra az Országgyűlésben. Ugyanakkor azt is furcsának tartom, hogy egy teljesen ide nem tartozó dolgot – mármint a lóversenyezést és az azzal való kapcsolatomat – felemlíti. Én erről három könyvben, színdarabban, filmben beszéltem, az ország teljes nyilvánossága előtt… (Torgyán József közbekiáltása: De Katona Béla képviselő úr azt nem olvasta!) …, úgyhogy ennek a felemlegetése, különösen itt, most, ezzel a törvénnyel kapcsolatban, méltatlan dolog. Én ezt soha nem tartottam a magam részéről szégyellnivaló tevékenységnek, tekintettel arra, hogy csak a saját pénzemmel játszottam ezeken a versenyeken. (Derültség, taps a jobb oldalon és középen.) Legfeljebb erről az oldalról érhet, érhetne szemrehányás e tekintetben, hogy tudniillik, ezekkel a forintokkal – ami végül is visszafolyt a szocializmus államkasszájába – talán egy kicsit túlzott mértékben támogattam az előző rendszert. (Taps, derültség a jobb oldalon és középen.) Úgy gondolom, ilyen indulatokat nem helyes provokálni egy vita kapcsán. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon és középen.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem