KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr!
Egy héttel ezelőtt kaptam meg kérdését, és akkor úgy éreztem, hogy váratlanul ért. Egy kicsit még ma is megvan bennem ennek a váratlanságnak az érzése, több okból. Először azért, mert kérdéséből érzem és látom, hogy megfelelő értesülése van a Minisztériumban folyó társadalompolitikai törvényelőkészítő munkáról. Másrészt azért, mert bár egyértelmű az, hogy minden pénz jól jön az érintetteknek, nem tűnik világosnak előttem, hogy milyen számításokra alapozta a családi pótléknak éppen 350 forinttal történő emelését a megadott társadalmi csoportokban. harmadrészt azért, mert a családi pótlék emeléséről az új Parlament eddig háromszor döntött, és a téma szem előtt tartásában tárcánknak úgy érzem, volt szerepe.
Hadd emlékeztessem a képviselő urat arra, hogy az 1990. évi júliusi emelés során éppen személyesen magam ajánlottam föl a tárca és a Kormány részéről az évenkénti kétszeri emelés rendjét. A tavaly decemberi emeléskor a miniszteri zárszó is hangsúlyozta, hogy soron kívüli az akkori emelés, és ettől függetlenül, januárban is emelünk. A januári emelés az 1991. évi I. törvénnyel teljesült. A Minisztérium tehát eddig nem feledkezett el soron kívüli előterjesztési kötelezettségeiről. Ez esetben az egyedülállók nevelte gyermekek és a tartósan beteg, illetve testi vagy értelmi fogyatékos gyermek után adott összeg nagyobb volt az átlagnál. Ha szükséges, felidézhetem: az emelés összege kifejezetten mutatott egy ilyen tendenciát, hogy míg egy egygyerekes családnál 200 forint volt a plusz összeg, addig az egygyermekes egyedülállónál már ennél nagyobb volt, és így tovább. Kiugróan nagyobbat kíséreltünk meg adni a tartósan beteg, illetve testi vagy értelmi fogyatékos gyermek után, az 1150 forint plusszal.
A számokból, azt hiszem, látható, hogy éppen azoknál történt nagyobb mértékű családipótlék-emelés, akiknek érdekében ön is beszélt. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a gyermekes családok pénzbeni támogatása nem kizárólag a családi pótlékban jelenik meg. A központi költségvetés csaknem háromszorosára emelte a tavalyihoz képest azt az összeget, mely az önkormányzatokon keresztül, nevelési segély formájában jut el a rászorulókhoz. Ehhez a célzott támogatáshoz csak kicsiny jövedelemmel rendelkezők juthatnak hozzá, és itt kapnak segítséget az ön által is támogatni javasolt munkanélküli szülők is gyermekük eltartásához – tehát gondoltunk a munkanélküliekre ebben az ügyben –, és nem a családi pótlékok renszerében. Mivel a családipótlék-juttatás nem függ az eltartók jövedelmétől, célszerűnek látszik a gyermektámogatásra rendelkezésre álló forrás ilyen módon történő megosztása. Ellenkező esetben fölmerülhetne a nagyobb jövedelmű családoknak történő juttatás a rendelkezésre álló – tudjuk, hogy korlátozott – összegből. Az önkormányzatok nevelési segélyezésre fordítandó pénzeszközeinek kiegészítésére az Országgyűlés a Népjóléti Minisztérium 1991. évi költségvetésében 3,8 milliárd forint céljellegű előirányzatot biztosított, és ebből a tejtámogatás után fennmaradó 3,6 milliárd forint az önkormányzatok részére való elosztása pályázati rendszerben történik. A pályázati felhívás a következő Népjóléti Közlönyben jelenik meg. Az így szétosztásra kerülő segélyekkel kétségtelenül a jó előre jelzett és ezután bekövetkező áremelések ellensúlyozására is törekszünk akkor, amikor a rászorultaknak a legjobbkor fog jönni. Természetesen, tudatában vagyunk annak, hogy az év eleji családipótlék-emelés elmarad a gyermeknevelési költségek emelkedésének mértékétől, de amit lehet, mind kiosztjuk. Ebben, hál' Istennek, eddig az egész Ház nagy egyetértéssel döntött.
Erre alapozva mondom, nem üres ígéret – amit ha akarunk, hiszünk, ha nem akarunk, nem –, hogy a családipótlék évközi emelésének lehetőségéről, köréről és mértékéről, a tervezett és tényleges ár- és jövedelmi adatok összevetésével, a költségvetés első félévi tényadatai alapján a Kormány a tisztelt Ház elé fogja terjeszteni újabb javaslatát. (Gyér taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem