ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Kérem képviselőtársaimat, foglalják el helyüket! Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm minden képviselőtársamat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat. Ülésszakunk mai ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Balogh Gábor és Boros László jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésünkről való távolmaradását előzetesen 26 képviselőtársunk jelezte. Ha valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem jelentkezését. (Sándorfy György jelentkezik.) Sándorfy György képviselőtársunk gépét kérem bekapcsolni. Köszönöm.
Bejelentem, hogy az országgyűlési képviselők száma jelenleg 383 fő, így a határozatképességhez 192 képviselő jelenléte szükséges. Képviselőtársaim! Jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, most nyomják meg az "igen" gombot. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a jelentkező államtitkárokkal együtt a jelenlévők száma 291. Az ülés határozatképes. (Kónya Imre: Nem működik a jelző!) Kónya Imre gépét is kérem bekapcsolni. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem