VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)
VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)
VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy gondolom, az ország most ismét megkülönböztetett figyelemmel kíséri vitánkat. A Kormány benyújtotta törvénytervezetét a meghaladott rendszer által a polgároknak okozott károk részleges megtérítéséről. Joggal figyel ránk az ország népe. Egyik részről azért, mert sérelmet szenvedettnek érzi magát, másik részről azért, mert világosan tudja az ország, hogy amiről mi most döntünk, azt esetleg a mai és a jövő generáció fogja megfizetni.
A társadalom átalakításának egyik legfontosabb lépéséhez érkeztünk ezzel a vitával. Mostani döntésünk hosszú távra irányt szab a tulajdonviszonyok átalakításához. Ezért úgy gondolom, mielőtt a kárpótlás jó vagy rossz módozatairól kezdenénk vitatkozni, egy mélyreható elemzéssel egymás között is tisztáznunk kellene, mit is akarunk elérni. Tisztáznunk kellene, hogy nem akarjuk semmibe venni azt, amit az ország népe alkotott, hogy nem akarjuk most ismét győztesekre és vesztesekre osztani a társadalmat. Tisztáznunk kellene, hogy alapvető célunk ezzel a törvénnyel is az új társadalmi rend alapjainak a lerakása.
Én úgy tapasztalom, az ország népe kész arra, hogy egy őszinte, tisztességes főhajtás után elfelejtse a sérelmek nagy részét, ha igazi reményt lát arra, hogy ezután másképp lesz. Éppen ezért gondolom, hogy a törvény vitája előtt a Parlament határozatban kövesse meg mindazokat, adjon erkölcsi elégtételt mindazoknak, akik az elmúlt időkben bármilyen erkölcsi vagy anyagi sérelmet szenvedtek. Különösen a legnagyobb sérelmet szenvedett parasztságnak. Ezt követően vitassuk csak meg azt a koncepciót, amit a tulajdonreform során, és annak keretében a kárpótlás során követni kívánunk.
Én nem tehetek mást, mint a Kormány javaslatának használható vagy rossz elemeit vitatom. Azt, hogy a vitát milyen módon folytatjuk, önökön, a Parlament meghatározó erőink múlik.
Tisztelt Ház, Kedves Képviselőtársaim! Érdemes eltűnődni azon, hogy vajon teljes-e ez a tervezet. Felöleli és legalább részlegesen rendezi-e a sérelmeket? Úgy gondolom, nem. Ha csak a földnél maradok, érdemes visszatekinteni, hogyan is vesztették el tulajdonukat az egykori tulajdonosok. Legnagyobb részben úgy, hogy búcsút mondtak a mezőgazdaságnak. Vajon elüldözték-e őket? Azt kell mondanunk, hogy a legtöbb esetben nem. (Közbekiabálások a Kisgazdapárt padsoraiból: Júj!)
Valójában az történt, hogy a mezőgazdasági munkából egyre nehezebben lehetett megélni, a falusiak helyzete egyre súlyosabbá vált. Ez azonban minden ott élőt egyformán érintett. A különbség abban van, hogy voltak, akik fogták magukat, és a jobb élet reményében városra költöztek, ahol munkahelyet, lakást, infrastruktúrát kaptak. És voltak, akik így is itt maradtak. Nekik aztán ismét lesöpörték a padlást, újra és újra megsarcolták őket, nekik nem adott az állam lakást; ha házat akartak, építettek maguknak, és ehhez sem kaptak sokáig szociálpolitikai kedvezményt, hitelt. Ha villanyt akartak, építettek maguknak vezetéket, és a rajta érkező energiáért több mint kétszer annyit fizettek, mint mások. Ha akartak vezetékes vizet, akkor építettek maguknak vízművet és vezetéket. Ha megunták a sárdagasztást, építettek maguknak utat. Ha megöregedtek, nem kaptak nyugdíjat, később aztán igen, de 5-10 évvel idősebb korban jóval kevesebbet, mint mások.
Mégis maradtak, dolgoztak látástól vakulásig. Szokták mondani, nekik egy nap 24 órából és egy éjszakából állt. Mégis maradtak. Most a nemzeti megújhodás kezdetén is dolgoznak látástól vakulásig. Csak egyre kevesebb értelmét látják. A munka gyümölcsét nem lehet betakarítani, mert a terméket nem lehet eladni, vagy ha elviszik, hónapokig nem kapnak érte fizetséget.
Tisztelt Ház! Az Agrárszövetésg megalakulása óta követeli a parasztság és a vidék rehabilitálását. Csakhogy mi ezt azokra is és elsősorban azokra értettük, akik ma is ott és ma is ebből élnek. Azokra is és elsősorban azokra, akik a sok megpróbáltatás, nyomorgatás ellenére is maradtak. Azokra is és elsősorban azokra, akik minden megpróbáltatás, megkülönböztetés, megbélyegzés ellenére is megtermelték az élelmet az országnak és még 5-6 millió embernek.
Megvalósítja-e ezt ez a tervezet? Nem. De egyáltalán lehet-e elégtételt adni mindezért? Igazságos-e, hogy a mai és a jövőbeni generációk fizessenek azoknak, akik minden sérelem ellenére mégiscsak jobban éltek, mint élhettek volna? Úgy gondolom, nem. Ezért álláspontunk szerint ezt nem is tekinthetjük most fő feladatunknak.
Mit kell tehát mostani vitánkhoz fő célként kitűzni? Azt, hogy ez a törvény járuljon hozzá a múlt lezárásához, teremtsen békét, és szolgálja a piacgazdaság kialakulását. Tekintsünk tehát erre a törvényre úgy, hogy ez a tulajdonreform egyik lépése. Megfizethetetlen 65-70 milliárd forint akkor, ha az csak a múlt számláját akarja rendezni. Nem nagy ár azonban ennek akár kétszerese sem, ha az a kívánatos új gazdasági rend kialakítását szolgálja, és jól szolgálja. A Kormány által beterjesztett javaslat azonban sem a múlt számlájának kiegyenlítésére, sem a jövő alapjainak lerakására nem elégséges. Nem elégíti ki a társadalom igazságérzetét sem, és nem szolgálja kellőképpen az új rend építését sem.
A jövő építésének egyik legfontosabb feltétele, hogy elégséges arányban találjon tulajdonosra a gazdátlan vagyon. A tulajdon az egyén szempontjából az egyik legfontosabb kérdés. Az emberiség nagyobbik részének a tulajdon, a vagyon megőrzése, gyarapítása a halhatatlanság forrása. Éppen ezért a társadalom működése szempontjából az egyik leghatékonyabb, legbiztosabb eszköz.
Azt mondhatjuk, hogy az egyén szempontjából a tulajdon cél lehet, de nekünk, törvényhozóknak a tulajdont eszköznek kell tekinteni. Az a feladatunk tehát, hogy a tulajdonviszonyokat úgy alakítsuk, hogy azok az elérni kívánt célokat minél tökéletesebben szolgálják. Éppen ezért a tulajdont érintő törvénykezésnek elengedhetetlen feltétele, hogy ismerjük az elérni kívánt célt. Ehhez persze előbb világos gazdaságpolitika is kell.
Ami ezen belül a földet illeti, előbb világos agrárpolitika kellene. Ezzel mostanáig adós a Kormány. Mégis, most már nem kerülhetjük meg a törvény megtárgyalását, és valamilyen formájában közös megegyezéssel az elfogadását. Ugyan még nem tudjuk pontosan, milyen céllal, de át kell alakítanunk mezőgazdaságunkat is. Egyidejűleg békét kell teremtenünk a falun. Közben pedig folyamatosan működőképes állapotban is kell tartanunk a mezőgazdaságot.
Ezeket a követelményeket ez a tervezet nem elégíti ki. Nem fogadhatjuk el ezt a törvényt úgy, hogy azon végigvonul a szövetkezetek megbélyegzése. A tulajdonsérelmeket nem a szövetkezetek követték el. A törvény címe is az állam által jogszabályokkal okozott sérelmekről beszél. Ezek a jogszabályok pedig ugyanúgy kötelezték a szövetkezeteket is, sőt, nemritkán maguk a szövetkezetek is sérelmeket szenvedtek. Nem fogadhatjuk el ezt a törvényt úgy, hogy az súlyosan, hátrányosan megkülönbözteti a földtulajdont. Általában 5 millió forintban maximálja a kárpótlás felső határát. A földtulajdon esetében azonban az elérhető legmagasabb összeg alig több mint 600 ezer forint. Ha a megváltási árat is levonjuk, akkor a felső határ a 300 ezer forintot is alig éri el. Ez a tervezet egy valamire való méretű, jó minőségű egykori földbirtokért kevesebb kárpótlást ad, mint amennyi földadót most kellene fizetni ugyanezen birtok után.
Nem fogadhatjuk el azért sem, mert a degreszsziós tábla abban az esetben is életképtelen törpebirtokot hozna létre, amikor ezt az öröklődéssel járó osztódás még nem tette volna meg. És nem fogadhatjuk el ezt azért sem, mert ez a megoldás nem teremt békét a falun.
A kárpótlást és a privatizációt is csak akkor szolgálja a törvény, ha a kárpótlási jegy értékes értékpapír lesz. Tehát értelmesen felhasználható, értékét megőrzi és az állam is elfogadja követelései ellenében.
Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ez a tervezet sok pontjában tartalmaz megkülönböztetést. Két lehetőségünk van: vagy elfogadjuk, hogy a megkülönböztetések nem kerülhetők el, és akkor a hátrányos megkülönböztetéseket pozitív megkülönböztetésekkel ellensúlyozzuk, vagy mindenféle diszkriminációt kizárunk a törvényből, beleértve a pozitív és negatív megkülönböztetést is. Ebben az esetben azonban számolnunk kell azzal, hogy a megbékélés sokkal többe kerül. Igaz viszont, hogy hatékonyabban szolgálná a privatizációt.
E törvény elfogadása fontos lépés lesz a társadalom életében. De most is hangsúlyozni kívánom, hogy haladéktalanul meg kell alkotnunk a piacgazdaság követelményeinek megfelelő földtörvényt, szövetkezeti törvényt, és hadd ne soroljam tovább. És meg kell végre oldani a mezőgazdaság súlyos válságát is, hogy egyáltalán érdemes legyen még tulajdonhoz jutni ebben az ágazatban.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
