TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Igen tisztelt Elnök Úr, tisztelt Ház! Engedtessék meg nekem, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének felszólalásával kezdjem, ugyanis a Független Kisgazdapárt volt az, amelyik felvetette, hogy ezt az egész komplexumot olyan keretek között kellene megtárgyalni, amely a Házszabály 41. szakasza alapján nyí1ó lehetősége a Parlamentnek, ahol is egy koncepciós vitával kell kezdeni a kérdések megvitatását.
Éppen azért, mert hiszen a koncepció kapcsán felmerül, hogy a kártérítési vagy a kárpótlási igény ténylegesen mire terjedjen ki, csak tulajdonra-e, vagy a tulajdont meghaladóan a személyeket ért kárra is. És mi a magunk részéről is természetesnek tekintjük azt, hogy ezt a kérdést ezen keretek között kell megvitatni, tehát a személyeket ért kár is vita tárgya legyen, és a Parlament ezt megvitassa.
Miután azonban most a tulajdoni viszonyokkal kapcsolatos kárpótlás van a tisztelt Ház előtt, ezért erre kívánok szorítkozni akkor, amikor felszólalok.
Mindjárt a felszólalásom kezdetén legyen szabad lerögzítenem, hogy az igazságügy-miniszter úr expozéjában, a törvénytervezetben, de Kónya Imre frakcióvezető úr felszólalásában is tulajdonképpen keveredtek a jogi fogalmak, nevezetesen az igazságtalanság és a jogellenesség, a jogtalanság jogi fogalmai. Holott a kettő távolról sem ugyanaz, mert hiszen igaz ugyan, hogy az igazságtalanság nagyon sok esetben jogellenes magatartás is lehet, de mégis, az igazságtalanság alapvetően erkölcsi kategória, míg a jogellenesség polgári jogi kategória, amely teljes reparációt kell, hogy maga után vonjon. (Taps a kisgazdapárti padsorokban.)
Márpedig a beterjesztett törvényjavaslat az igazságtalanság kifejezést használja, mi pedig, amikor azt mondjuk, hogy teljes reparációt kérünk, amikor a reprivatizáció fogalmát szeretnénk a Házzal elfogadtatni, akkor mi azt mondjuk, éppen a jogellenességgel szemben lépünk fel, és bár az igazságtalanság is bánt minket, de az igazságtalanság mégis szűkebb, mint a jogellenesség fogalma ebben az esetben. És mi a reparációt kívánjuk.
Ezzel kapcsolatban legyen szabad mindjárt rámutatnom arra, hogy óriási tévedés volt Kónya Imre frakcióvezető úr részéről és az igazságügy-miniszter úr részéről is az 1947-es és '49-es évvel kapcsolatos hivatkozás. Miniszter úr szerint ebben lényegében nincs különbség, hogy '47 vagy '49. Kónya frakcióvezető úr szerint pedig nem volt akkor olyan törvény, amely lehetetlenné tette volna mindazt, ami történt, sőt, mintha inkább megfelelt volna az akkori törvényességnek mindaz a jogtalanság, amit elkövettek.
Hát erről szó sincs! Az 1949. évi XX. törvény, a Népköztársaság Alkotmánya, amelyet a nép egyszerűen csak gyűlölettel sztálinista alkotmánynak szokott nevezni, hát ez az alkotmány is kimondta, hogy védi a dolgozó parasztoknak a földtulajdonhoz való jogát. Ez az alkotmány is védte az öröklés jogát! Védte a munkával szerzett tulajdont! Márpedig az 1967. évi IV. törvény – bármennyire is nem tűnt fel az Alkotmánybíróságnak – alkotmányba ütközött, mégpedig az 1949. évi XX. törvénybe, és ha a miniszter úr azt mondja, hogy neki nem tűnt fel, mert nincs különbség '47. december 31-e és '49. VI. hó 8-a között, akkor hadd legyen szabad nekem felhívnom néhány jogszabályt ezzel kapcsolatban.
Hiszen hadd hivatkozzam arra, hogy a Tájékoztatási Iroda 1948. nyári bukaresti kollektivizálási határozatával mondta ki a szocialista táboron belüli erőszakos kollektivizálást. És azt hiszem, valamennyiünk által ismert, hogy ezt követően a magyar kommunisták túllihegték a bolsevista vezérkarnak ezzel kapcsolatos intencióit, és olyan jogszabályokat hoztak, mint például – és itt hívnám fel az igazságügy-miniszter úr figyelmét, akkor gondolom, ő is különbséget fog látni a két időpont között – az állami előhaszonbérleti jog érvényesítése: ez volt a 9000/1948. (VIII.29.) Korm. számú rendelet. Vagy volt az ingatlanforgalom visszafogása: ez volt a 13000/1948. (XII.22.) Korm. számú rendelet. Vagy volt – és most kérem különös figyelmét a tisztelt Háznak – a tömeges földfelajánlások bevezetéséről szóló, 4091/1949. (VI.16.) Korm. számú rendelet.
Hát mik voltak ezek, ha nem ebben az időszakban hozott olyan jogszabályok, amelyek előre, a jog eszközeivel erőszakosan hozták létre azt a tulajdoni viszonyt? Amelyre a nép egyetlen kifejezést tudott alkalmazni, hogy elrabolták a földjét, elrabolták az egyéb tulajdonát. Mert itt legyen szabad rámutatnom arra, hogy a Kisgazdapárt nem tesz különbséget az elrabolt javak tárgya tekintetében. Tehát mi éppúgy kérjük, hogy adják vissza az elrabolt patikát, kocsmát és kisüzemet, mint az elrabolt földet is, és itt van jelentősége a jognak, tehát annak, hogy mi nem az igazságtalanság kategóriájáról állva támadjuk a beterjesztett törvénytervezetet, hanem mi a jogellenesség, a jogtalanság, a károkozás kategóriájáról támadjuk, amelynek viszont természetes következménye a Polgári Törvénykönyvben írt reparációs kötelezettség teljesítése, nevezetesen tehát ugyanolyan állapotot kell teremteni, mint a jogellenesség előtti időpont volt.
Ezért nem lehet az kétséges, hogy most vitatkozunk azon, hogy megilleti-e teljes egészében a parasztot a föld vagy a patikust a patika. Hát ha egyszer jogellenesen vették el tőle, akkor megilleti. És igaz, hogy a pártállam szemet hunyt ezek felett a jogtalanságok felett, de azért hunyt szemet, mert pártállam. Nekünk pedig azért nem szabad szemet hunynunk ezek felett, mert mi nem vagyunk pártállam, hanem jogállam szeretnénk lenni. De hogy tarthatunk számot a jogállamiság szóhasználatára, hogyha nem vagyunk képesek, vagy nem tudjuk, vagy nem akarjuk ezeket a jogtalanságokat eltakarítani, és helyette a jogállamiságnak megfelelő rendelkezéseket hozni.
Általában arra szoktak hivatkozni, hogy azért nem lehet visszaadni az ilyen tulajdont, mert hiszen nem lehet mindenkinek visszaadni. De hát kérem, akkor ezek szerint, ha a tolvaj ellopja a holminkat, akkor majd a rendőrség nem fogja nekünk visszaadni a holmit azért, mert a másik tolvaj is lopott, és annak a másik tulajdonosnak nem tudják visszaadni az ellopott javakat? (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)
Vagy megkérdezem – hogy egy orvosi hasonlattal éljek –, vajon ki fogja tudomásul venni, hogyha egy gyógyítható, de nagyon súlyos tüdőgyulladása van, és azt fogja mondani az orvos, hogy kérem szépen, én ugyan a tüdőgyulladást kitűnően tudom gyógyítani, de fogalmam sincs, hogy hogy kell az AIDS-et gyógyítani, és én most egy AIDS-es betegtől jövök, és miután őt sem tudom meggyógyítani, önt sem fogom meggyógyítani. (Derültség és taps.)
Elnézést kérek, alighanem nyilvánvaló, hogy ez a megközelítési módja nem lehet alkalmas annak, hogy a beterjesztett törvényjavaslat kapcsán eldöntsük, hogy most valamiféle részleges kárpótlást vagy pedig a teljes kártalanítást kell-e alkalmaznunk. Nyilvánvaló, hogyha a jogi kérdés eldőlt, akkor függetlenül attól, hogy van-e pénzünk vagy nincs, a polgári jogi reparációt kell alkalmazni. Más kérdés az, hogy megvitassuk, hogy hogyan, miképpen tudja az állam ezeket az eszközöket előteremteni, vagy a rendelkezésére állnak-e?
Legyen szabad hivatkoznom még arra is, hogy szoktak általában utalni arra, hogy a föld az azért egy más ügy, mert a földdel kapcsolatban lényegében voltak olyan összegek, amelyeket a föld ellenértéke fejében kifizettek; és erre szokták mondani, idézőjelben mondom: jogászok – mert én nem tekintem ezeket annak, akik jogászoknak vallják magukat, és ilyeneket mondanak –, hogy az egy kvázi kisajátítás, mert hiszen lényegében kisajátításszerűen szerezték meg a földet, ezért annak részbeni ellenértékét is kifizették, ezért tehát itt nem jöhet szóba, hogy visszaadják a régi földet.
Én pedig azt mondom, hogy a kisajátítástól két vonatkozásban is eltérnek ezek az erőszakos földelvételek. Egyrészt eljárásjogilag, hiszen gondoljanak bele abba, hogy ekkor már az 1965. évi kisajátítási jogszabály lépett életbe. Én még az 1957. évi alapján is dolgoztam, tehát azt kell hogy mondjam, hogy az eljárásjogi szempontból egyértelműen megállapítható, hogy egészen más jogszabályi elbírálás alá estek. De anyagi jogilag sem lehet a kettő között egyenlőségjelet tenni, egyszerűen azért, mert anyagi jogilag csak az állam javára lehetett kisajátítani, itt pedig a szövetkezet javára történt az elvétel. A szövetkezet javára pedig kisajátítani nem lehetett.
Tehát eljárásjogi és anyagi jogi szempontból is egészen más ügyről van szó. És miután még az Agrárszövetség is kimutatta, hogy átlag öt mázsa búzáért vettek el egy hektár földet, hát aligha kell, hogy én bizonygassam, hogy öt mázsa búza nem lehetett ellenértéke a földnek. Ez ingyenes ügyletnek volt tekinthető. Sőt, miután rögtön birtokba vették a földeket, ez az ügylet olyan, mintha én most valamelyiküknek az öröklakását elvenném, nyomban kiadnám havi húszezer forintért, majd nagylelkűen azt mondanám, hogy havi százötven forint használati díjat fizetek, és így ki fogok fizetni kétezer forintot, és így jogszerűen az én tulajdonomba jön az öröklakás. Hát ezért nem lehet ennek a törvénytervezetnek a vitája kapcsán arról beszélni, hogy nekünk részlegesen kárpótolnunk kell-e, vagy pedig vissza kell adnunk az elvett tulajdonokat, mert itt feketén-fehéren kimutatható, hogy csak az elvett javak visszaadásáról lehet szó.
Ami a másik kérdést illeti. Ugye felmerült, hogy miért van jelentősége annak, hogy 1947 vagy 1949; de fokozhatnám tovább, mert megkérdezhetném, hogy jelentősége van ugye annak, hogy miért nem 1945 vagy 1938. És ezeket a kérdéseket tényleg koncepcionális vitában kell megvitatni, mert megkérdezem, hogy miért nem akarjuk visszaadni a sváboknak az elrabolt javaikat. Hát a svábok épp olyannak tekintendők, mint a magyarok, éppúgy ennek az országnak a lakosai. Vagy tovább kérdeznék. Miért nem akarjuk a zsidóknak, 1938-tól? Megérne feltétlenül egy koncepciós vitát, mert a tisztességbe beletartozik éppúgy ennek a kérdésnek az elbírálása is.
De továbbmegyek. Miért nem tartoznak bele ebbe a törvénybe azok a szerencsétlen magyar állampolgárok, akik csak a magyarságukért szenvedtek, vagy a tisztességükért, a demokráciába vetett hitükért szenvedtek, tehát magyarán mondva a koncepciós perek áldozatai, akiktől ráadásul vagyonelkobzás keretében a teljes vagyonukat is elvették. Az még szerencsésnek mondható, akitől csak részleges vagyonelvonás történt. És ugye ez a Parlament már egyszer kimondta jogilag a rehabilitációját a koncepciós perek áldozatainak, anyagi jogilag megtörtént ez, de eljárásjogilag nem, mert az elvett javaik visszaadását még semmiféle jogszabály sem mondta ki. Hát miután ezek a legtöbbet szenvedett polgárai a hazánknak, egyszerűen nem értem, hogy hogyan maradhattak ki ebből a törvényből.
Lehet persze azt mondani – amint ez a törvénytervezet is mondja –, hogy majd az egyéb kárt szenvedettekről külön törvény fog rendelkezni, de könyörgöm, mikor és hogyan, hiszen éppen Kónya frakcióvezető úr fejtette ki, hogy micsoda korlátai vannak a kártalanításnak a magyar állam teljesítőképessége szempontjából. Hát akkor, kérdezem én, pont ezeknél a szerencsétlen embereknél, a koncepciós perek áldozatainál meg fogjuk várni, amíg az állam valamennyi vagyonáról valamilyen módon rendelkezünk, és amikor már abszolút nem lesz semmire egy fillérünk sem, akkor fogjuk majd azt mondani, hogy most megint ti várjatok – a koncepciós perek áldozatai –, mert hiszen ha már annyit szenvedtetek, akkor még szenvedhessetek addig, amíg majd a magyar államnak lesz valahonnan pénze.
Szóval ezeket a kérdéseket koncepcionálisan és valóságosan is meg kell vitatni, és rendezni kell, mert arról már nem is szólok, hogy ha mi most ezt a törvényt véghezvisszük, elfogadjuk és a gyakorlatba átültetjük, akkor honnan fogják visszakapni a koncepciós perek áldozatai a vagyonukat, ha közben privatizálásra kerül a vagyonuk, és új tulajdonos lesz. Hát akkor az ő esetükben azt kell, hogy mondjam, hogy a magyar állam az őket ért mérhetetlen kárt az általunk okozott újabb kárral akarja pótolni. Hát én azt hiszem, igen tisztelt Ház, nem kell kommentárt fűznöm ahhoz, hogy ez nem megy.
De menjünk tovább, nézzük meg ennek a törvénytervezetnek más részeit is. Hát ott van a degresszió. Hát elnézést kérek, ez a degresszió az összes hibájától eltekintve még ráadásul a parasztságra nézve súlyosan diszkriminatív. Hát azért diszkriminatív, mert ez a degresszió azt mondja, hogy személyenként és vagyontárgyanként ötmillió forint a felső határ.
De hát hogy kaphat a magyar paraszt 5 millió forint kárpótlást – vagy bárminek nevezzük –, hogyha egyszer az 1949. VI. hó 8-i állapot szerint lehetett maximum 200 hold földje? A 200 hold földet, ha 25 aranykoronás is lenne az, az márpedig nagyon valószínűtlen, hogy pont ilyen magas aranykorona értéket tenne ki, hát akkor is csak 500 000 forint körüli kártalanítási összeghez juthatnak az 5 millióval szemben. Hát vajon az Alkotmánybíróságnak az a határozata, hogy nem lehet diszkriminatív a rendelkezés, csak akkor érvényes, hogyha a magyar paraszt természetben kaphatná vissza az elrablott földjét? De ha már degressziós táblázatban nézzük, akkor taposhatunk diszkriminatív módon is a magyar parasztra.
Nem értem ezt a koncepciót az Igazságügyi Minisztérium részéről, és egyáltalán nem értem, hogy ez hogy lehet megoldás.
De továbbmegyek. Ez a törvény mérhetetlenül sok vonatkozásban összeütközésben áll a második legfontosabb törvényünkkel, a Polgári Törvénykönyvvel. Hát a Polgári Törvénykönyvnek olyan rendelkezéseivel áll ez olyan szöges ellentétben, mint az opcióval. Hát az opció a Polgári Törvénykönyv szerint egy olyan jogintézmény, amely kógens, és amellyel szembeni kikötés, még szerződéses kikötés is semmis. Nos, ez a törvény, ez egy csomó diszkriminatív megoldást tartalmaz, de ezek mind eleve semmisek, mert szembenállnak a Polgári Törvénykönyv előírásaival, amely ugye kimondja egyrészt, hogy a határozatlan időre szóló opció az hat hónap, a határozott időre szóló öt hónap. Ezzel szemben a kártérítési törvénytervezet nagyvonalúan azt mondja, hogy 30 nap. És mit ér a 30 nap? Olyan 30 nap, amelyet beágyaz a Polgári Törvénykönyvtől teljesen idegen államigazgatási eljárás menetébe, és ezen belül tulajdonképpen egy olyan lehetetlen helyzetet teremt, hogy ha elolvassák a kárpótlási törvénytervezetet, akkor látni fogják, hogy ez az opciós jog a valóságban még egy törvényes elővásárlás intézményével sem ér fel. Azért nem ér fel, mert a törvényes elővásárlási jognál minden további nélkül tudom gyakorolni az elővásárlási jogomat, hogyha én azt kikötöttem, de itt ez a kártérítési törvény millió megkötést alkalmaz. Azt mondja, hogy csak akkor kaphatod vissza a földedet, ha ezt csinálod, azt csinálod, amazt csinálod, ha ott laksz állandóan – sérti megint az alkotmányos jogait az embernek, tehát kezdem itt. De megyek tovább, ugye, megmondja, hogy abban az esetben hogy tudok élni, hogyha ugyanahhoz a szervhez fordulok – magyarán mondva a tszcs-hez –, aki elrabolta a földemet, és ő fogja elbírálni, hogy majd vajon hogy tudom én visszakapni a földemet. Hát egy nonszensz, jogtechnikai megoldásnak is megmosolyogtatni vagy megkönnyezni való! A kettő között lehet választani, de hogy nem a magyar Parlamenthez való, azt erről a helyről felelősségem teljes tudatában ki merem jelenteni.
Na most, már arról nem beszélek ugye, hogy miután ez az opciós előírása a kárpótlási törvénynek egy csomó diszpozitív intézményt tartalmaz, olyan diszpozitív intézkedéseket, amelyek a kógens rendelkezésekkel szemben eleve semmisek kell, hogy legyenek. De hasonlóképpen ütközik ez a törvény a Polgári Törvénykönyv öröklési jogi intézkedéseiben is. Na most, ugye, minket próbált megnyugtatni ezzel kapcsolatban a közigazgatási államtitkár úr – hivatkozván, ha jól emlékszem a Jász-Nagykun öröklési problémákra –, hogy ha mi nem fogadjuk el a kártérítési törvénynek ezeket a remek intézkedéseit, akkor mi még ilyen borzasztó nehéz jogintézményekkel is szembe fogjuk magunkat találni. Igen ám, csakhogy az államtitkár úrral szemben én gyakorlatban is alkalmaztam ezeket az öröklésjogi intézményeket, és azt kell, hogy mondjam, hogy ezek egyszerűbbek voltak, mint a jelenlegi öröklésjogi rendszerünk, mert ezek az országbírósági határozatok óta állandóan és töretlenül alkalmazott öröklésjogi intézmények voltak, amelyek – elnézést kérek, de – már egy negyedéves joghallgatónak sem okoztak problémát, tehát nem értem, hogy miért kell erre most ilyen rémülten hivatkozni.
Na most, ami a további kérdéseket illeti, nevezetesen, hogy lehet a kárpótlási jegyet beváltani – hát ugye, legyen szabad itt arra hivatkoznom, hogy én például olyan aggályokat látok, hogy azon túlmenően, hogy nincs meghatározva, hogy mi a fogalma, mi a meghatározása a kárpótlási jegynek, tehát adott esetben igenis komoly vita származhat ebből. Továbbmegyek a tételeknél, hiszen a kárpótlási jegyet, ha valaki fel akarja használni privatizálandó vagyontárgy megvételére, akkor előállhat egy olyan helyzet, miután ezt a Vagyonügynökség fogja előkészíteni, mármint a privatizálandó vagyont, a Vagyonügynökség esetleg azt mondja az év első hat hónapjában, hogy én előkészítem a vagyont privatizálásra. Erre az időre fogják lehetővé tenni, hogy én beváltsam a kárpótlási jegyemet – nem fogom tudni mire beváltani. A második 6 hónapban pedig azt fogják mondani, hogy most fölfüggesztem ennek a kárpótlási jegynek a beválthatóságát (szórványos taps) és mindezt folytathatom 5 éven keresztül a beterjesztett törvénytervezet szerint, és utána majd vitatkozhatunk azért, hogy a kárpótlási jegy most vajon fölér-e capitaly-jeggyel vagy sem, mert azt társasjátéknál nagyszerűen lehet használni, de privatizálandó vagyonra nem. (Taps.)
Na most, végül nagyon röviden, mert nagyon elszaladt velem az idő, egyáltalán hogy adható vissza a föld, vagy hol adható vissza a kártérítési-kárpótlási törvény tervezetében? Na most, legyen szabad itt arra hivatkoznom, hogy hogy adható vissza, ezzel kapcsolatban kemény viták voltak már. Fölmerült számtalanszor, hogyha nem ez a megoldás, akkor mindenképpen meg kell terhelni a földeket azzal a teherrel, ami rajta van, és milyen nagyszerű intézkedés az, hogy mi itt most már elértük, hogy nem teherrel kell a parasztnak visszakapnia a földet. Én erre mindig azt szoktam mondani, hogy ez egy olyan jogi helyzet, mintha egy rabló betörne a lakásomba, elvinné az összes vagyonomat, amit én az életem során szereztem, majd ezt követően bíróságtól kapnék egy felszólítást, hogy a rabló úrnak volt még 20 millió forint tartozása, azt is fizessem ki. (Derültség.) Hát ez körülbelül jogintézménynek ilyen.
De nézzük meg, hogy ennek a törvénynek a szellemében én hogy tudom visszakapni. Ugye nagyvonalúan azt mondja ez a törvény, hogy általában a bevitt földdel azonos értékű, illetőleg művelési ágú földet kell kiadni. Igen ám, de legyen szabad nekem felhívnom az 1959. évi 7-es számú törvényerejű rendeletet, tehát a dühöngő sztálinista jogrendszernek az egyik ocsmány jogalkotását, és azt kell, hogy mondjam, hogy ez még mindig jobb, mint a jelenlegi törvénytervezet (derültség, taps) mert ez nagyvonalúan – nehogy azt higgyék, hogy ez megmosolyogni való, ez szomorú –, tudniillik ez a törvénytervezet nagyvonalúan még azt is kimondja, hogy a bevitt földdel lehetőleg azonos nagyságú földet is adjanak ki. Ez már most sincs kimondva, pedig ugye ez létkérdés, mert itt lehet általában a parasztokat a legjobban becsapni, hogyha nem azonos nagyságú földet kap viszsza, mert akkor kaphat más aranykorona értékkel, más nagyságban olyan földet, amellyel mérhetetlenül sok gondja van. De még ha arra hivatkozom, hogy olyan megoldásai vannak ennek a törvénytervezetnek, amelyeket a régi sztálinista megoldásból vett át, akkor nehogy azt higgyék, hogy én bántani akarom ezt a törvénytervezetet. Ez a valóság! Hiszen hadd utaljak arra, hogy nagyvonalúan megengedi azt, hogy belépjen az ember a termelőszövetkezetbe. De hisz ezt megengedte a sztálinista jogrendszer is, hogyha valaki megörökölte a földjét és azt akarta, hogy ne vegyék el tőle, lépjen be a termelőszövetkezetbe. Tehát azt kell mondjam, hogy ez a törvénytervezet számos olyan jogintézményt átvett, amelyre mi csak borzalommal, mint a sztálinista jogalkotásra szoktunk hivatkozni.
Ezért én tisztelettel kérem a Házat, hogy a most beterjesztett törvényjavaslatot ne fogadja el, ellenben a Független Kisgazdapártnak mindazokat a módosítványait, amelyeket mi akként terjesztünk be, hogy minden szakaszhoz a címtől kezdve külön-külön, de hogy végül is, ha valamennyit megszavazzák, az egy önálló, komplett törvényként jelenjen meg, azt fogadják el, és ebben az esetben ennek a most kifogásolt törvénytervezetnek ezeket a rettenetes hiányosságait ki tudjuk küszöbölni.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
