NYERS REZSŐ (MSZP)
NYERS REZSŐ (MSZP)
NYERS REZSŐ (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szocialista Párt részéről széles körű konzultáció után elfogadjuk azt, hogy az erkölcsi mellett anyagi kárpótlást kapjanak azok az állampolgárok, akik a javaslatban felsorolt államosítási és birtokrendezési akciók jogfosztott áldozatai voltak. A részleges kárpótlást látjuk a magunk részéről megvalósíthatónak.
Szóba került itt a mi álláspontunk az államosításokkal kapcsolatban. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem merül ki abban a kifogásunk, hogy elmaradt a törvényben ígért kártérítés. Mi ellenezzük azokat a demokratikus ellenőrzés nélküli államosításokat, amelyek jogtalansággal voltak összekapcsolva, valamint a magyarországi államosításokat erősen túlméretezettnek ítéljük, amelyek elszakadtak az ország valóságos érdekeitől.
A Kormány kárpótlási koncepcióját illetően három kérdésben fenntartással élünk.
Először az anyagi, pénzügyi kihatásokkal kapcsolatban, másodszor a szövetkezetek demokratikus jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban, harmadszor pedig a kárpótlásban nem részesülő munkavállalók igazságérzetére való hatás szempontjából.
Ezek a gondjaink megoldhatók a törvényjavaslat karakterének a megtartásával, de érdemi módosítások alkalmazásával. A három kérdésben a kedvező megoldástól tesszük függővé a javaslat megszavazását részünkről vagy elvetését.
Súlyos az aggodalmunk amiatt, hogy vajon nem hárít-e a majdani törvény elviselhetetlenül nagy anyagi terhet az államháztartásra, és azon keresztül főként a mai fiatal generációra az előttünk álló nehéz esztendőkben. Ha az anyagi kárpótlás társadalmi összértéke túlmenne azon a határon, ahol már biztos az államháztartás egyensúlyának a romlása, és ahol már nem lehetne összhangba hozni a kárpótlást a privatizáció ütemével, nos, akkor a kárpótlásból újabb kár származna. Az igazságtétel átcsapna igazságtalanságba, társadalmi elégedetlenség forrása lenne.
A törvényjavaslat mai megfogalmazásában sajnos, még nem nyújt megfelelő garanciát ilyen helyzet elkerülésére. Mert túlzottan nyitva hagyja még mindig az államkasszát a még fel nem mért, ismeretlen mennyiségű igények kielégítésének az ígéretével.
A kárpótlás mértékének degresszivitása, és az ötmillió forintos limithatár megállapítása kétségtelenül kísérlet egyfajta pénzügyi biztosítékra, de szerintünk csak kísérlet, és nem igazi megoldás.
A kárpótlási jegyeknek a javasolt rendszerét a magunk részéről helyeseljük, mert szerencsésen kapcsolja össze a kárpótlást a privatizációs folyamattal. A teherbíróképesség követelményének szerintünk csak úgy lehet megfelelni, ha az Országgyűlés a jelen törvényben meghatározza a kárpótlásra fordítható teljes összeget 70-80 milliárd forintos nagyságrendben, és nemcsak az indokolásban szerepel ez, az egyéni kárpótlás mértékeit pedig előzetes jelleggel fogadná el, azzal, hogy a végleges mértéket az igények ismeretében határozza majd meg.
Úgy véljük, hogy ez alól csak a termőföld esetében, a még élő és gazdálkodó volt tulajdonosok esetében indokolt kivételt tenni. Az ő esetükben végleges mértékek megállapításával sürgősen kellene megindítani a rendezés folyamatát éppen a termelési viszonyok biztonsága miatt.
Javasoljuk tehát, hogy a kárpótlás végrehajtása kétfordulós törvényhozással történjen.
A termőfölddel történő kárpótlás megvalósítását azzal fogadjuk el, hangsúlyozottan, hogy annak véleményünk szerint a volt tulajdonosok és a jelenlegi szövetkezők közötti megegyezésen kell alapulnia. Nem tudjuk e tekintetben elfogadni Torgyán képviselőtársunk érvelését. Határozott véleményünk, hogy ennek feltételei megfelelő törvény segítségével adottak a mai magyar agrártársadalomban.
Ezen elv érvényre juttatásával egyidejűleg biztosítható az alkotmányos eljárás, és a termelés olyannyira fontos biztonságának a szempontja.
Az élő, és ma is gazdálkodó volt tulajdonosok kárpótlását már most, a törvényhozás jelen szakaszában, tehát véglegesen kellene rendezni, javaslatunk szerint úgy, hogy a tervezett ötmillió forintos értékhatárig kárpótlásban részesüljenek, és ha kívánják, termőföldben vehessék igénybe a kárpótlást.
Az örökösök kárpótlását a törvényhozás általunk most javasolt második fordulójában látjuk csak igazán biztonságosan és jól megoldhatónak.
A szövetkezetek törvényes jogainak sérelme nélkül úgy kellene a földdel való kárpótlást előírni, hogy a birtokukban lévő állami földtulajdon mértékéig kötelesek legyenek a kárpótlási jegy ellenében földet kiadni, viszont a szövetkezeti tulajdonból a vételi jogot biztosítva megegyezéssel valósuljon meg a föld átadása a szövetkezeti közgyűlés jóváhagyásával.
Ez a véleményünk nem igazán ellentétes a javasolttal, de egyértelműbb.
A kiadásra kerülő termőföld helyének kijelölésében a javasolt háromtagú bizottságnak az állami tulajdonú földek esetében döntési jogot kellene kapnia, míg a szövetkezeti tulajdon esetében egyeztetési, ajánlási funkciót kellene betöltenie.
A kárpótlási törvénnyel elő lehetne segíteni olyan privatizációs irányzatot, amely szerves kapcsolatot teremt az agrártermelés és a feldolgozóipar között. Ezt szolgálná egy olyan módosítás, ha az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó gazdasági társaságok a vagyoni értékük 35%-áig fogadnák el az agrártermelők kárpótlási jegyét.
Méltányos lenne, ha a kárpótlási törvényben a reprivatizáció elvi elutasítását fenntartva biztosítanánk az államosított házak volt, ma is élő tulajdonosainak azt a jogot, hogy kárpótlási jegyüket a ma is lakott lakásuk megvásárlására fordítsák.
A kárpótlási törvény igaz, nem azonos a tulajdonreformmal, ez nyilvánvaló, de mégis szorosan összefügg azzal, és a társadalom igazságérzetében még inkább összekapcsolódik, mint a politikusok jogfelfogásában.
Mi szocialisták egy vonatkozásban megkerülhetetlen kapcsolatot látunk a kárpótlási törvény és a készülő privatizálási törvény között. Abban ugyanis, hogy az állami tulajdon felosztódása során a törvényhozás biztosít-e érdemleges helyet a munkavállalói tulajdonnak. Ha ezt megtesszük, fontos szolgálatot teszünk a gazdasági demokráciának. A szociológia kifejezésével élve a civil társadalom kiépülésének. Ha viszont elmulasztjuk, akkor szabad utat nyitunk a mértéktelen vagyoni, gazdasági egyenlőtlenségeknek, nem a társadalmi béke javára befolyásolnánk a jövő történéseit.
Mi úgy gondoljuk, hogy széles munkavállalói rétegeknek igazuk van abban, hogy az állami vagyon egyfelől az államosított tőke felhasználásával, másfelől azonban emberi munkából származik, igazságos tehát egy részét visszajuttatni a munkavállalóknak.
A nemzetközi tapasztalatokat figyelembe véve arra kellene törekedni véleményünk szerint, hogy a privatizációra bocsátott állami vagyonrészből a szükséges rész jusson a kárpótlásra, a későbbiekben pedig nagyságrendileg és talán törvényileg is meghatározott rész jusson a hazai vállalkozóknak, a külföldi tőkének és a munkavállalóknak. Emellett természetesnek és szükségesnek tekintjük, hogy az államadósság csökkentésére is jusson az állam privatizációs bevételeiből.
Azt javasoljuk tehát, hogy ebben a kérdésben a kárpótlási törvény határozzon meg egy elvi követelményt, amit majd a privatizálásról szóló törvényjavaslatban konkretizáljon a Kormány. Ez egy további paragrafus beiktatásával megoldható lenne, amely előírná, hogy a privatizáció során az aktív és a nyugdíjas munkavállalók részvény formájában és más módon részesedhessenek a privatizált állami tulajdonból.
A munkavállalói tulajdonrészesedéssel kapcsolatos konvergáló álláspontokat örömmel tapasztaljuk és örömmel nyugtázzuk. Örvendetes ez a nézetközeledés ebben a kérdésben. Valóságos versengés van most közöttünk, már pártok között ebben. Nagyon fontos lenne, hogy ez a versengés ne szűnjön meg a deklarációk elmondása után, hanem ebből valóságos törvények és gyakorlat következzék.
A kárpótlási jegyek kibocsátása újabb, az eddiginél nagyobb követelményeket támaszt a privatizációval szemben, hiszen lényegesen megnöveli a tőkejavak iránti keresletet – ez itt elhangzott már –, aminek eredménye vagy a privatizáció felgyorsulása lehet – ez a kedvező eset –, vagy pedig a kárpótlási jegyek piaci értékének a rohamos csökkenése – ez a kedvezőtlen eset.
A kárpótlási jegyek szülte kereslet kielégítéséhez öt év alatt hozzávetőleges számítás szerint mintegy 400 milliárd forint értékű állami vagyon kínálatát kellene elérni. A gyorsabb privatizáció pedig a decentralizált döntések előtérbe kerülését igényli, a ma még erősen központilag vezérlő módszerrel szemben.
Arra is fel kell készülnie a kormányzatnak, hogy a kárpótlás közgazdasági hatásaként elkerülhetetlenül pótlólagos inflációs nyomás is keletkezik, méghozzá olyan időszakban, amikor az antiinflációs gazdaságpolitika kialakítása nagyon a kezdetén van. Ezt nem azért hangsúlyozzuk, hogy a cselekvéstől óvjuk ezzel a Parlamentet, inkább azért, hogy a veszélyekkel való időbeni szembenézésre, a leküzdéshez szükséges eszközök és módszerek megragadására ösztönözzük a Kormányt.
Tisztelt Ház! Összegezve tehát a véleményünk: a kárpótlásnak úgy kell igazságot szolgáltatnia, hogy ne váljon nehézségek és társadalmi ellentétek forrásává. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
