SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr!
A Somogy megyei Iharosberény község lakossága 1991. január 10-én falugyűlésen úgy döntött, hogy a községben tapasztalt közrend és közbiztonság tarthatatlan helyzete miatt felhívással fordul az ország településeinek önkormányzataihoz. Céljuk az volt, hogy az ország vezetésének figyelmét e fontos és minden települést érintő megoldásra felhívják.
A község polgármestere az aláírási íveket az alábbi szövegezéssel küldte szét az országban:
"Tisztelt Köztársasági Elnök Úr, tisztelt Házelnök Úr! Biztonságos és nyugodt körülmények között élni kívánó állampolgárok követeljük hatékony és aktív rendőrség megszervezését és működésének biztosítását, a bűnelkövetésektől visszatartó erejű törvények megalkotását, szilárdabb közbiztonság megteremtését, olyan félelemmentes falvakat, városokat, ahol az emberek biztonságban élhetnek és dolgozhatnak."
A felhívás tartalmazza továbbá, hogy az állampolgárok megítélése szerint kevés a rendőr, a meglévő állománynak pedig nincs oly hathatós eszköz a kezében, amellyel feladatát maradéktalanul el tudná látni. Követeléseiket fenntartják annak ellenére, hogy a Somogy megyei rendőr-főkapitányság a körzetben megerősítette a körzeti megbízotti státust, és kiemelt figyelmet fordít a területen végzett bűnüldözői munkára.
A felhívásra 138 település reagált rendkívül gyorsan. Az önkormányzati testület, illetve különböző pártállású személyeken kívül polgármesterek, valamint több ezren aláírták a gyűjtőíveket, és ezeket a gyűjtőíveket önnek megküldtem, a címzetteknek pedig most jelképesen átadom. Megjegyzem, hogy a támogató aláírások azóta is folyamatosan érkeznek. Többségében somogyi települések reagáltak Marcalitól, Nemesdédtől Nagybajomig, Zákánytól Balatonendrédig, de csatlakoztak Baranya, Veszprém, Pest megyei községek is.
Miniszter úr és a tisztelt jelenlévők jól ismerik a bűncselekmények alakulásának országos mutatóit. A Somogy megyei helyzetről csupán két számadatot szeretnék mondani: 1990. évben 13 365 nyomozás-kezdeményezés történt Somogyban, ez az előző évi időszakhoz képest 37,4%-os emelkedést mutat. Iharosberény térségben, ahonnét a felhívás, kezdeményezés származik 59,1% az emelkedés.
Azt hiszem, hogy e számok is jól mutatják: a lakosság félelme nem megalapozatlan. A megye bűnüldözési helyzetét rendkívüli módon befolyásolja a 70 kilométeres balatoni sáv, és úgy értékelem, hogy a bűnmegelőzési tevékenység során a belső területek objektíve kárt szenvednek.
Szeretném hangsúlyozni, hogy távol áll tőlünk, s úgy gondolom, az aláíró ezrektől is, hogy a kialakult áldatlan helyzetre, a rendteremtésre hivatkozva csökkenteni kívánnánk a bűnüldözésben az állampolgári jogok érvényesítését biztosító szabályokat. Mégis kérdezem és kérem a felhívás aláíróinak nevében az alábbiakat.
Miként lehetne felgyorsítani a rendőrségi törvény megalkotásának folyamatát? Milyen új módszerek kerülnek kidolgozásra a bűnüldözési tevékenység hatékonyságának növelése érdekében? Lehetséges-e, hogy a Belügyminisztérium szervezetten nyújtson segítséget az önvédelmi csoportok részére, egyúttal tisztázva a különböző néven szervezendő csoportok intézkedési és hatáskörét, működési feltételeit? A bűnmegelőzés érdekében milyen anyagi és eljárásjogi módosításokat tart Ön szükségesnek és lehetségesnek? Várom válaszát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem