BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter:
BOROSS PÉTER, DR. belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőnő! A benyújtott interpelláció és az azt követő sajtóban széles körben ismertetett álláspontja a tisztelt képviselőnőnek arra késztet, hogy jóllehet elsősorban az interpellációban foglaltakra válaszoljak, elnök úr szíves türelmét kérem az időt illetően, mégis kénytelen vagyok, tekintettel arra, hogy a publicisztikában részben kibővítette, részben magasabb régiókba is emelte azt a nagyon kényes kérdést, amit itt az előbbiekben előadott.
Azt kérdezi tőlem tisztelt képviselőnő, hogy nem tartom-e aggasztónak, hogy fél éven belül három alkalommal rendőrgolyó által meghalt ember Magyarországon. Aggasztónak tartom. Aggasztónak tartom és fájdalmasnak. És azonkívül, hogy fájdalmasnak, nem is tekintem a bűnüldözési gyakorlatban olyan megoldásnak, amelynek alkalmazását általánosságban – hangsúlyozom, általánosságban – helyeselni lehetne.
Magam részéről természetellenesnek tartom, hogy fiatal életek essenek áldozatul. Mégis kénytelen vagyok olyan kérdésekre is válaszolni, vagy felhívni a figyelmet, amelyek – érthetően – az interpellációban nem hangzottak el. Aggodalomra ugyanis van ok más vonatkozásban is. 1990-ben 338 emberölés és emberölési kísérlet fordult elő. Közúti jármű ittas vezetésével kapcsolatban 16 787 nyomozás indult. Házasság, család, ifjúság, nemi erkölcs ellen 8434 ügyben kellet nyomozást indítani. Összesen 330 000 bűncselekmény történt. Kétségkívül megközelítőleg 50 százalékkal több, mint a megelőző évben.
A teljes tájékoztatás érdekében azonban ki kell mondanom azt is, hogy ez a szám csak úgy értelmezhető, ha azt is tudjuk, hogy Budapesten például még mindig kevesebb bűncselekmény történt 1990-ben, mint a nyugati fővárosok legnagyobb részében. A tendencia – az emelkedő tendencia – aggasztó, az állapothoz azonban ezt a viszonyítást is figyelembe kell venni.
Képviselőnőből joggal váltott ki kérdést, sőt azt hiszem, fogalmazhatok így, indulatot is a rendőri fegyverhasználat. Erre szeretnék egy, hozzánk hasonló, megközelítő méretű európai országból adatokat összehasonlításképpen ismertetni. Magyarországon 1990-ben 44 esetben történt rendőri fegyverhasználat, három halálos kimenetelű az, amiről interpellált tisztelt képviselőnő. Egy, hozzánk hasonló méretű nyugat-európai országban 44-gyel szemben 202 esetben történt rendőri fegyverhasználat, figyelemre méltó módon – az arányokat figyelemre méltó módon – négy esetben halálos kimenetellel. Hogy miért van ez az arány, ha megengedi a tisztelt Ház, erre még visszatérnék.
Szándékozom-e valamit tenni? Igen, szándékozom, minden törekvésem az, hogy rendőri fegyverhasználatra ne kerüljön sor. Ki kell azonban mondanom azt is, mint ahogy több alkalommal máskor is, hogy a rendőrnek felszerelése van, és adódik olyan helyzet, adódik olyan jogszerű helyzet, amikor a fegyverhasználat sajnos, elkerülhetetlen. Ez nem a magyar rendőrség különleges privilégiuma vagy egyedi eljárásmódja. Világszerte adódnak olyan kényszerhelyzetek, amikor a rendőr így kénytelen kötelességét teljesíteni.
Hogy tisztelt képviselőnő szokványosnak nevezhető helyzetnek minősítette azt, amiben ezek a lövések eldördültek, ezzel kapcsolatban tisztelettel némi fenntartásaim vannak. Amikor határozott és erős rendőrségről beszélek, nyugodtan válaszolhatom, nem ezt értem alatta. Amikor határozott és erős rendőrségről beszélek, akkor én olyan rendőrségre gondolok, amely messzemenően tiszteli a törvényt, jogszerűen jár el, és eszközeit is, amelyeket a közrend védelme érdekében kapott, jogszerűen használja.
De azért hadd utaljak arra, hogy alkalmam volt három és fél hónap alatt különböző ismereteket szerezni rendőri létszámról, kiképzésről. És most tényleg röviden csak a kiképzésről. A magyar rendőrségnél ilyen, meg olyan megfontolásokból és takarékossági indítékokból évente kétszer van lőgyakorlat, összesen évente kétszer. Ez nem elég. Ez a kiképzési metodika nem elég ahhoz, hogy a rendőrök biztonságos fegyverhasználata során, ha muszáj, ha elkerülhetetlen, ne agyonlőjjék, hanem sebesítsék azt, akit más módon adott szituációban megfékezni nem lehet.
Úgy vélem, nem kell többet mondanom, hogy kötelességemet e képzés tekintetében miként fogalmazom meg.
Rendőri létszám. Az utcán lévő rendőrrel kapcsolatban, aki alkalmas arra, hogy a kialakuló bűncselekmény feltételeit megelőzze, hadd adjak egy-két illusztrációt, számot. Magyarországon 467 lakosra jut egy rendőr. Spanyolországban 233-ra, Franciaországban 266-ra, Olaszországban 281-re, nem folytatom. Ehhez kapcsolódik a rendőri létszámmal kapcsolatban állandóan hangoztatott igényem a létszám növelésére.
Miért tartom én ezt szükségesnek? És remélem, az 1992. évi költségvetésnél képviselőnő egyetértésére és pártfogására is számíthatok. Mert ha elegendő a rendőr, ha jól képzett a rendőr, akkor nem adódnak olyan esetek, amelyeknek a megoldása végső fokon a fegyverhasználat. Nem adódnak ilyen tragédiák, és nem adódik családok gyásza.
Szükségesnek tartom azonban ismételten hangsúlyozni azt is, hogy jogintézményeink vannak. Jogintézményeink arra hivatottak, hogy elbírálják, jogszerű volt a használat, vagy nem. E jogintézményekbe vetett állampolgári bizalom rendkívül fontos a demokrácia és a köznyugalom érdekében.
Én a tisztelt képviselőnő helyében így, részletes vizsgálódás nélkül nem vonnám kétségbe e jogintézmények elhivatott működését. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.)
