BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a szóban forgó törvényjavaslat vitáját ne tekintsék olyannak, mintha az ország működése szempontjából rendkívül fontos törvények között valamilyen hézagpótló előterjesztésről lenne szó, mert egyfelől ez a törvényjavaslat szerves részét képezi a rajtunk sokszor számonkért igazságügyi szervezeti koncepcióval összefüggő és az igazságszolgáltatás egészét, különösen az intézményeit is érintő korszerűsítési és a jogállami követelményeknek megfelelő intézmény kiépítésének, másfelől megkockáztathatom – és az ügyvédi törvényjavaslat kapcsán erről is kell szólni –, hogy nincs mód és lehetőség valóban korszerű piacgazdaságra való áttérésre, ha azok az intézmények, amelyek akár közvetlenül, akár közvetve ennek a célnak a szolgálatába állíthatók, nem korszerű, nem a jogállamnak megfelelő jogszabályok keretei között működnek.
Ennek előrebocsátása mellett arról is szót kell ejtenem, hogy miért csak az ügyvédi törvény módosítására gondolt a Kormány, illetőleg az előterjesztés kidolgozója, hiszen a jogi képviselettel nemcsak az ügyvédek, hanem elég széles körben eléggé szerteágazó, mondhatnám eklektikus jogi szabályozás van érvényben. A jogtanácsosokra külön jogszabály vonatkozik, ettől függetlenül ez a jogszabály is érinti bizonyos értelemben ezt a jogszabályt, a jogtanácsosokról szólót. Külön, alacsonyabb szintű jogszabály hatalmazza fel bizonyos jogi oktatói munkakörben dolgozókat jogi képviselet ellátására, és még különösebb jogforrás szabályozza az úgynevezett szakszervezeti jogsegélyszolgálat során ellátható jogi képviseletet.
Nyilvánvalóan indokolt és célszerű lenne egy egységes, új, az egész jogi képviseletet szabályozó törvény kidolgozása. Erre történtek kezdeményezések, a szakma ismeri, több éven keresztül a korábbi igazságügyi kormányzat ezzel foglalkozott. Mi a dolgot másképp látjuk, azt hiszem, hogy kellő indokát adom azzal, ha átfogó és a jogi képviselet egészére vonatkozó törekvéseket elismerve és indokoltnak tartva úgy gondolom, hogy az egész igazságszolgáltatási szervezeti rendszer és különösen az eljárásjogok átfogó korszerűsítését megelőzően helytelen lenne a jéghegy csúcsát szabályozni a jéghegy ismeretlen részének a szabályozatlansága előtt. Erre tekintettel csak az ügyvédségre vonatkozó törvényerejű rendelet széles körű módosítása ma a témánk, amely részben más jogszabályokat is érint, elsősorban a jogtanácsosokra vonatkozó jogszabályokat.
Ezen bevezetés után engedjék meg, hogy röviden ismertessem a törvényjavaslat lényegét, és a javaslat által érintett változtatásokat megelőzően két mondat erejéig egy rövid áttekintést adjak, amit lehet jogtörténetinek, de inkább politikainak tekinteni.
Önöknek tudniuk kell, hogy az ügyvédségre vonatkozó joganyag 1958-ig a háborút megelőző 1937. évi IV. törvény alapján került szabályozásra.
1958-ig, tehát a forradalom leverését követő évekig végeredményben az ügyvédség – ha szabad úgy mondani – "megúszta" az államosítást, azt a fajta struktúra kiépítését, amely az igazságszolgáltatás minden résztvevőjét elérte és nem kímélte. 1958-ban azonban annyira megalázó jogszabállyal rendezték az ügyvédség sorsát, amely ha nem is valósította meg az ügyvédség működésének teljes állami felügyelet és teljes államosítás alá vonását, mégis rendkívül nagymértékben és sok tekintetben ezt a tevékenységet dehonesztálta, és egyáltalán nem felelt meg ezt a foglalkozást űzők, ezzel a foglalkozással élethivatásszerűen foglalkozók igényeinek, de nem felelt meg a jogkereső közönség erről a foglalkozásról alkotott véleményének sem.
Nyilván ennek a felismerésnek a tudatában történtek törekvések ennek a jogszabályi megváltoztatására. 1983-ban egy átfogónak tekinthető és a jelen témánkat is képező, módosítandó 1983. évi 4. törvényerejű rendeletben szabályozta az akkori Elnöki Tanács az ügyvédi tevékenységet. Kétségtelenül meg kell állapítani, hogy előrelépést jelentett, hiszen, ha az akkori politikai tűréshatárig is terjedően, de mégiscsak bizonyos értelemben erősítette az ügyvédség önkormányzati szerveinek a hatáskörét, és csökkentette az úgynevezett állami felügyeletre tartozó kérdéseket, ugyanakkor két fő kérdést illetően megmaradt az a korlát, amely a jelen módosítás célja az elkülönítést illetően, t.i. az ügyvédi munkaközösség a kizárólagos szervezeti forma, tehát egy kényszerű társulás alapján a magánügyvédi tevékenységet nem tette lehetővé, és nem történt áttörés az ügyvédség zárt létszámát illető államilag vezényelt számok meghatározásának a jogosítványában sem.
Kétségtelen tény, hogy előrelépést jelentett az egész témát illetően a jogtanácsosi tevékenységre vonatkozó törvényerejű rendelet, amely tulajdonképpen megteremtette a munkaviszonyban nem álló, tehát szabad foglalkozású jogtanácsosok működésének azt a közismert formáját, amit ma jogtanácsosi munkaközösségnek hívunk, ahol ezek a korlátozások, amelyek az ügyvédségre vonatkozóan az imént kifejtésre kerültek, nem érvényesülnek.
Ezek a félmegoldások, a meg nem oldott kérdések, a bevezetőben említett igények teljes mértékben indokolják a gyökeres változtatást, és ezt a javaslat úgy valósítja meg, hogy az említett két alapvető kérdésben eltér a jelenlegi helyzettől. Egyrészt megszünteti a munkaközösségi forma kizárólagosságát, másrészt nem tartja fenn az igazságügy-miniszternek azt a jogkörét, hogy meghatározza az ügyvéd és az ügyvédjelöltek létszámát. Az előbbi, tehát a munkaközösségi forma kizárólagosságának a megszüntetése nyilvánvalóan azzal indokolható, hogy az ügyvéd a munkaközösségben is alapvetően magántevékenységet végez, maga dönti el, hogy milyen ügyet, mennyi munkát vállal, az ügyvédi tevékenység jellege nem indokolja azt, hogy a munkaközösség legyen kizárólagos működési terület.
Ami a létszámot illeti, ez volt a legsúlyosabb állami beavatkozás az ügyvédség életébe és arra, az élet minden területén tapasztalható és elhibázott – ma már tudjuk, hogy elhibázott – feltételezésre épült, hogy megbecsülhető az, mégpedig állami szervek útján megbecsülhető, tervezhető, kalkulálható, hogy hány ügyvéd tevékenységére van igény az állampolgárok, a gazdálkodó szervezetek részéről, és általában bírósági jogviták milyen létszámú jogi képviselőt igényelnek. Ezen érvek komolytalanságára, azt hiszem, hogy nem szükséges hivatkozni.
Ami az ügyvéddé válás feltételeit illeti, a törvénymódosításra vonatkozó javaslat fenntartja azt a hagyományos szabályt, hogy csak az folytathat ügyvédi tevékenységet, aki ügyvédi kamarai tag. Az Ügyvédi Kamara tagja viszont akár egyéni ügyvédként, akár irodai tagként működhet. A javaslat a jogi személyiséggel rendelkező társas működés elnevezésénél fenntartja ugyan a munkaközösség elnevezést, mégis egy korábban már benyújtott és általunk megismert, értékelt módosítás alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy nem ellenezzük a munkaközösség szónak iroda szóra történő változtatását, tehát a munkaközösség szónak ügyvédi iroda elnevezésével is egyetértünk. Ez a fajta ügyvédi iroda lényegesen különbözik a jelenlegi formától, ezért az elnevezésbeli módosító javaslatot is támogatni kell.
Ezzel kapcsolatban további kérdésként merült fel, hogy indokolt-e más, jogilag szabályozott szervezet létrehozása. Úgy foglalunk állást – az erre irányuló módosítással kapcsolatban ezt megvitatták az egyeztetés alkalmával az érdekeltek –, hogy nem szükséges. Ez azonban egyáltalán nem zárja ki, hogy egyéni ügyvédek az irodájuk működésének költségét közösen viselő ún. rezsiközösséget hozzanak létre. Ez nem külön szervezeti forma, jogi személyisége nincs, a szokásos szerződési szabadságból és egyéb jogszabályokból következően nyitva álló lehetőség az ügyvédek és mások számára is.
Ami az ügyvédi kamarai felvételre való jogosultságot illeti, mint lényeges és legfontosabb kérdést ebben a körben, ezt a javaslat ún. alanyi jogként szabályozza. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a felvétel feltételei fennállnak, és nincs kizáró körülmény, a felvételi kérelmet teljesíteni kell. Ezek szerint tehát az Ügyvédi Kamara köteles felvenni azt a megfelelő, Állam- és Jogtudományi Egyetemi végzettségű, szakvizsgát tett, Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező, büntetlen előéletű magyar állampolgárt, aki egyébként ügyvédi felelősségbiztosítással rendelkezik, vagy tagja az Ügyvédi Biztosító és Önsegélyező Egyletnek. Ezt a vagylagos feltételt az indokolja, hogy az egyéni ügyvédség bevezetésére tekintettel különös súlyt kap annak a biztosítása, hogy az ügyvéd által okozott kár megtéríthető legyen. Itt egy pillanatra szeretnék elidőzni, a feltételekkel kapcsolatban szeretnék egy félreértést eloszlatni, amelyet egyébként egy igen jószándékú riport kapcsán a közelmúltban megjelent újságcikk egyik kijelentésével kapcsolatban az érdekeltekben talán zavart okozott. Természetesen továbbra sem lesz lehetőség arra, hogy külföldi ügyvédek Magyarországon ügyvédi tevékenységet folytassanak: az ügyvédi kamarai tagság feltétele a magyar állampolgárság, a magyar szakvizsga és a magyar állandó lakóhely. Ezekből egyértelmű, hogy a külföldi ügyvédi irodák magyarországi egyéb kereskedelmi tevékenysége, ha az nem minősíthető ügyvédi tevékenységnek, akkor nem ütközik ebbe a jogszabályba. Ha abba ütközik, akkor ez nem olyan tevékenység, amelyet támogatnánk, sőt, ezzel kapcsolatban intézkedéseket is kellene tenni.
Ezt a kis kitérőt azért tettem, hogy az érdekeltek, az érintettek és a tisztelt Országgyűlés tagjai világosan lássák azt, hogy ebben a körben, figyelemmel a nemzetközi gyakorlatra, figyelemmel a viszonosságra vagy annak hiányára, természetesen nem látjuk lehetségesnek a külföldi ügyvédek azonos feltétellel történő működését. Maga az egész tevékenység a hazai jogrendhez, a hazai jogszabályok meglehetősen zárt és csak Magyarországon érvényes hatáskörére és illetékességére tekintettel annyira kötődik a hazai jogászi professzióhoz, hogy lehetetlennek látjuk most még azt, hogy külföldi ügyvédek itt minden különösebb nehézség nélkül jogi képviseletként eljárjanak akár bíróság, akár hatóság előtt.
Ami a felvételi feltételeket illető kizáró körülményeket illeti, arról szeretnék néhány szót szólni, hogy úgy terjesztettük elő a javaslatot, hogy a kamarai felvétel abban az esetben teljesíthető, ha a kérelmező nem töltötte még be a 65. életévét. Ezzel kapcsolatban fölmerült ugyan annak vizsgálata, hogy nem jelent-e ez diszkriminációt, nem jelent-e valamilyen hátrányos megkülönböztetést állampolgár és állampolgár között. Arra a megoldásra és elhatározásra jutottunk, hogy semmiféle diszkriminációt nem jelent, különös tekintettel arra, hogy az ezzel kapcsolatban aggályokat jelző felek 70 évben kívánták ezt megállapítani. Ez ugyanolyan diszkriminációt jelente a 70 év fölöttiek számára. Az a véleményünk, hogy éppen az ügyvédi tevékenység jellege, az ügyfelek és a hatóságok érdeke kívánja meg az ügyvédek érdekével összhangban ennek a korlátozásnak a bevezetését, amely egyébként egy lényeges tekintetben enyhül: aki korábban már folytatott bármilyen időtartamú ügyvédi tevékenységet, az jogosult 65. életéve után is az ügyvédi kamarai felvételre. Jelenleg sajátos speciális politikai körülmények indokolják ezt. Nagyon sok ügyvédet 1958-at követően indokolatlanul, politikai megtorlásként eltávolítottak az ügyvédi pályáról. Jelenleg ők a koruknál fogva abban a helyzetben vannak, hogy a 65. életévüket betöltötték, kérelmeznék a felvételt, egyébként megfelelnek a feltételnek, hiszen voltak ügyvédek. Ez a korlátozás ezt nem tenné lehetővé. Természetesen ezt el szeretnénk kerülni. Ez a kivétel a 65. életévvel kapcsolatban jelentkezik.
Nem lehet fölvenni az Ügyvédi Kamarába továbbá azt az ügyvédet, aki ettől a foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll, illetőleg aki a Kamarából történt fegyelmi büntetésként kizárásra került, mindaddig, amíg a fegyelmi büntetéshez fűződő hátrányos következmények fennállnak.
Érdekes és fontos szabályként teszi lehetővé a javaslat az ügyvéd törlését a Kamara tagjai sorából, ha a tagdíjat nem fizetné, vagy a Kamarával szemben fennálló egyéb tartozása nem kerülne fedezésre. Ez tehát nem fegyelmi büntetés, azonban indokolt, hogy a törölt ügyvédet csak egy év elteltével lehessen újból fölvenni a Kamarába, feltéve, hogy rendezte a hátralékát, illetve egyéb tartozását.
A kamarai tagság megszüntetésével kapcsolatos jelenleg hatályos szabály az, hogy meg kell szüntetni annak a kamarai tagságát, aki alkalmatlan hivatásának gyakorlására. Ez annyira nehezen konkretizálható és parttalan rendelkezés, hogy ennek elhagyását javasolja a javaslat. Ugyanakkor természetesen a kizáró körülmények között kellett szabályozni azt az esetet, amikor valakinek a cselekvőképességet kizáró vagy korlátozó gondnoksága miatt egyébként a tevékenység ellátására nincs képessége.
Már említettem azt a felvételi feltételek között, hogy annak lehetséges alanyi jogon kamarai tagságot kérnie, akinek a Kamara területén megfelelő lakása vagy irodahelyisége van, tehát ennek a hiánya természetesen akadályát képezi a kamarai felvételnek. A szabály indokoltságát, azt hiszem, nem kell bővebben magyarázni. Nyilván a tevékenység alapvető tárgyi feltételének minősül az, hogy az ügyvédi hivatást valamilyen erre alkalmas helyiségben gyakorolják, és ennek hiánya a hivatás gyakorlását lehetetlenné teszi. Azt, hogy melyik ez az iroda, és milyen ez a lakás, és milyen szempontból kell megfelelőnek tekinteni, természetesen nem lehet a törvényben szabályozni. A javaslat az ügyvédi önkormányzati szervezetek jogkörébe utalja ennek elbírálását.
A felvételi kérelem indokoltságáról az Ügyvédi Kamara elnöksége dönt. Az elutasító határozat ellen a javaslat szerint az Ügyvédi Kamarák Országos Szövetségének nevezett másodfokú önkormányzati szervhez lehet fordulni, és ennek a negatív döntése esetén a javaslat a bírósági utat lehetővé teszi. A megyei bírósághoz, mint első fokon eljáró bírósághoz kell fordulni. Természetesen ez a bírósági eljárás is – mint általában mindegyik – kétfokú, tehát végeredményben a Legfelsőbb Bíróságig lehet az ügyet elvinni.
Az ügyvédi tevékenységgel összeférhetetlen egyéb tevékenységek szabályozását illetően az egyik fontos és hangsúlyos rendelkezése a jogszabálynak az, hogy az ügyvédi tevékenység hivatásszerű gyakorlásával nincs összhangban, ha az ügyvéd munkaviszonyban áll, vagy más egyéb kereső foglalkozást folytat. Ennek a fő szabálynak azonban kivételt nem ismerő alkalmazása helytelen lenne. Jelenleg is vannak kivételek. Ezeket a javaslat tulajdonképpen átveszi és pontosítja. Az átvett szabályok kiegészülnek a sporttevékenységgel, és – az élet diktálta – a közéleti tevékenységnek olyanná minősítésével, mint amely nem összeférhetetlen az ügyvédi tevékenységgel. Természetesen egyik sem munkaviszonynak minősülő tevékenység, tehát oktatói, tudományos, sportközéleti tevékenység, megbízatás. Ez mind olyan kör, ami egyébként összeegyeztethető, csak energia és idő kérdése. A gyakorlatban jelentkező igényeknek tesz eleget a javaslat a módosítások körében azzal, hogy lehetővé teszi az ügyvédi tevékenység szünetelését. Ennek az időtartama alatt az ügyvéd megkötöttség nélkül létesíthet munkaviszonyt, és folytathat más kereső foglalkozást. Egyetértek egyébként azzal a módosító indítvánnyal, amely arra vonatkozik, hogyha az ügyvéd a kamarai tagságát akár országgyűlési képviselői vagy polgármesteri megbízatása miatt szünetelteti, akkor – bár szünetel az ügyvédi tevékenysége – részt vehessen az ügyvédi kamarai közéletben, mint az ügyvédi tevékenység e sajátos szférájában.
Az ügyvédi munkadíjat, tisztelt Országgyűlés, lehet, hogy furcsán fog hangzani, és csak az érdekeltek tudják, egy 1962-ben kelt, azóta ugyan kb. 25-ször módosított, de mégiscsak egy 29 évvel ezelőtti jogszabály rendezi. Azt hiszem, hogy ennek fenntartása lehetetlen lenne, ehhez nem kell különösebb indokolás. Abból indultunk ki, hogy a munkadíjat nem kell szabályozni. Általában az a szemlélet, ami a szabadfoglalkozású szellemi tevékenységekkel kapcsolatos megbízás honorálását szabályozná, túlhaladott, életszerűtlen és keresztülvihetetlen. A javaslat általános szabályként azt mondja ki, hogy az ügyvédi munkadíj szabad megállapodás tárgya. Ez alól nem jelent kivételt, hanem tulajdonképpen szabályozásra szoruló kérdést tesz ki az az eset, amikor a bírósági eljárásban a bíróság a perköltségen belül megállapítja az ügyvédi költséget. Erre vonatkozóan – a bíróságok számára irányadó ügyvédi költség megállapítására – szükséges a gyakorlat jogszabályi segítése, úgyhogy ennek kiadására a javaslat szerint az igazságügy-miniszternek lesz felhatalmazása.
Tisztelt Országgyűlés! Már utaltam rá több ízben, hogy az ügyvédi munkaközösség, vagyis ügyvédi iroda mint az ügyvédi tevékenység egyik formája fennmarad. A javaslat azonban lényegesen szélesíti az iroda autonómiáját. Az ügyvédi iroda a jövőben saját maga alkotja meg az alapszabályát, és hatályukat veszítik mindazok a jelenlegi munkaközösségi vezetőket illető, és az ő jogkörükre vonatkozó rendelkezések, amelyek törvényben, helyesebben a törvényerejű rendeletben kerültek szabályozásra. Ezek a továbbiakban az alapszabályra tartozó kérdések. Az iroda tagjainak szuverén döntése, hogy milyen jogosítványokat utal a vezető hatáskörébe, és milyeneket nem, és milyenekben tartja fönn a testületi döntést megfelelő, erre irányadó eljárás keretében.
A hatályos szabályozás a kamaráknak is ad olyan jogosítványokat, amelyek korlátozzák az ügyvédi irodák önállóságát. A javaslat ezeket lényegében kiiktatja, illetőleg szűkíti. Nem lesz jogosult a továbbiakban a Kamara a munkaközösséget megszüntetni, feloszlatni, más munkaközösséggel összevonni, vagy a munkaközösség taggyűléseinek határozatát különösebb indokolás nélkül hatályon kívül helyezni. Erre – erre az utóbbira – akkor lesz lehetőség mint önkormányzati szerv, hogyha ez a határozat jogszabálylyal vagy az alapszabállyal ellentétes, illetőleg az ezzel kapcsolatos egyéb szabályokat megsértve megalapozatlan.
Az Ügyvédi Kamara egyébként az ügyvédség területi önkormányzati szerve. A javaslat fenntartja azt, hogy minden megyében és a fővárosban kamarai szervezettségű önkormányzati testületi szerv működik. Úgy foglalja össze a Kamara feladatait, hogy a Kamara érdekképviseleti jellegét juttatja elsősorban kifejezésre, és mellőzi azt a jelenlegi rendelkezést, hogy a Kamara szervezi, irányítja és ellenőrzi az ügyvédek, illetőleg az irodák tevékenységét. Ezek tehát megszűnnek.
Ami a kamarák működéséhez szükséges költségeket illeti, az jelenleg a munkaközösségeket terhelő hozzájárulásként mutatkozik, ennek helyébe értelemszerűen a kamarai tagdíj kell, hogy lépjen, hiszen a Kamarának nemcsak a munkaközösségben vagy irodában dolgozó ügyvédek, hanem az egyéni ügyvédek is tagjai lesznek, tehát így kellett szabályozni a fizetési kötelezettség alanyainak körét.
A Kamara operatív testülete az elnökség, ennek feladatai a javaslat alapvető koncepciójával összhangban változnak. Így a jövőben az elnökség határozza meg annak a szempontjait, hogy milyen irodahelyiség a megfelelő. Nem lesz viszont elnökségi feladat az ügyvédnek és az ügyvédjelöltnek az irodába való beosztása, az ügyvédjelölt alkalmazása, az ellenőrzés, a vezetők és vezetőhelyettesek díjazása. Nem sorolom fel mindazokat az igen széles körű jogosítványokat, amelyek tulajdonképpen további beavatkozást jelentettek az ügyvédi tevékenység alapszférájába, az ügyvédi irodákba.
Egy újdonságként megjelölt feladatot azonban a javaslat tartalmaz, ami a Kamara elnökét illeti meg, egy sajátos fegyelmi jellegű jogkör, ami figyelmeztetésben való részesítési jogosítványt jelent az ügyvédnek olyan magatartása ellen, amely ugyan kifogásolható, de nem valósítja meg a fegyelmi vétség súlyát.
Az ügyvédség másodfokú önkormányzati szerveként – országos szerveként – a jelenleg működő Országos Ügyvédi Tanács helyébe az Ügyvédi Kamarák Országos Szövetsége lép. Az új elnevezés egyrészt jobban kifejezi a megváltozott feladatkörét, ami abban áll, hogy az ügyvédség érdekeinek képviseletét, alkotmányos és egyéb törvényes jogainak hatályosulását figyelemmel kísérje, és ebben aktívan részt vegyen.
Ugyanakkor még kiemelném ennek a szervnek a jogosítványai közül azt, hogy jogosult az Ügyvédi Kamara közgyűlésének, elnökségének vagy elnökének a határozata hatályon kívül helyezésére, hogyha az jogszabállyal ellentétes.
Tisztelt Országgyűlés! Beszélni kell még az ügyvédi tevékenységgel kapcsolatos, korábbi felfogás szerint úgynevezett állami felügyelet sorsáról. A javaslat szakít ezzel a felfogással, tehát az ügyvédség, az ügyvédek és szervezeteik felett nyilvánvalóan indokolatlan állami felügyeletet gyakorolni. Az egész szabályozás arra épül, hogy ennek meg kell szűnnie.
Az új szabályozás szerint az igazságügy-miniszter törvényességi felügyeletet gyakorol, de ez nem általában az ügyvédségre, hanem a Kamarák és a Kamarák országos szövetségének tevékenységére vonatkozik.
A miniszter jogkörét illető alapvető változás, hogy – mint ahogy említettem – nem tartalmazza a létszámra vonatkozó jogosítványokat, tehát a létszám-megállapítási jogosultságot.
A törvényességi felügyeleti jogkörből következik, hogy egyes jogsértések megszüntetése érdekében intézkedést tehet a miniszter. Így a Kamara, illetőleg az Ügyvédi Kamarák Országos Szövetségének határozatával vagy szabályzatával kapcsolatban, hogyha az jogszabállyal ellentétes, hatályon kívül helyezheti, de megváltoztatási joga nincsen.
Röviden szólni szeretnék még az ügyvédjelöltekkel kapcsolatos új helyzetről, a javaslat szerint szándékolt új helyzetről.
A legfontosabb szabály az ügyvédjelölt tekintetében az, hogy ezentúl nem az Ügyvédi Kamarával, hanem akár az egyéni ügyvéddel, akár pedig az ügyvédi irodával kerül munkaviszonyba, névjegyzéket vezet az ügyvédjelöltekről a Kamara, és természetesen csak azzal létesíthető munkaviszony, akit ebbe a névjegyzékbe felvettek. A felvételi feltételek a szakvizsga kivételével azonosak az ügyvédi felvétel feltételeivel.
Tisztelt Országgyűlés! A javaslat – mint említettem – a jogtanácsosi tevékenységről szóló jogszabályt is részben érinti, mégpedig abban a részében, amely szerint a jogtanácsos, amennyiben jogtanácsosi munkaközösségben végzi a tevékenységét, a jelenleg szabályozott módon történő különállását megszünteti. Az ügyvédi irodák új szabályozása tulajdonképpen szükségtelenné teszi ezt a kettősséget, úgyhogy a jogi képviseleti tevékenység mind az ügyvédi iroda, mind a jogtanácsosi iroda keretében tulajdonképpen azonosságot tükröz, ezért a javaslat hatályon kívül helyezi a jogtanácsosi munkaközösségre vonatkozó rendelkezéseit. Ezek tehát a törvény hatályba lépésével megszűnnek.
Ez egy sajátos, átmeneti rendelkezést tesz ugyanakkor szükségessé. Ezt a javaslat úgy oldja meg, ahogy azt olvashatták, hogy tulajdonképpen automatikusan ügyvédi irodaként működik a jogtanácsosi iroda, feltéve, hogyha az iroda tagjai a kamarai felvételi adatokat 30 napon belül bejelentik az illetékes Kamarának.
Átmeneti szabályok vannak még az ügyrenddel, továbbá az ügyvédi kamarai beruházással kapcsolatos vagyon felosztására és elszámolására vonatkozóan, továbbá a Kamarák vagyonának átalakulására és a kötelezően előírt választásokra tekintettel.
Mint említettem, nem érinti a javaslat a munkaviszonyban, illetőleg szövetkezeti tagsági viszonyban vagy úgynevezett jogtanácsosi irodában – ami nem azonos a jogtanácsosi munkaközösséggel – működő jogtanácsosok tevékenységét, valamint nem érinti a felsőoktatási intézmények oktatóinak jogi képviseleti tevékenységét, és – mint említettem – a szakszervezeti jogsegélyszolgálatra vonatkozó szabályozást sem.
A továbbiakban, tehát a javaslat hatályba lépése után is a jelenlegi rendelkezések szerint lesz ezekben a formákban a jogi képviselet elvégezhető.
Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az előterjesztett javaslatot megvitatás után szíveskedjék elfogadni.
Még két mondatot szeretnék mondani. Egyik: az előkészítést illetően szeretném azt itt az Országgyűlés előtt is kijelenteni, hogy maga az egész javaslat – a módosításra vonatkozó igen széles körű javaslat – tulajdonképpen az ügyvédség részéről került megfogalmazásra, és igen nagy segítséget kaptunk önmagában azzal is, hogy ennek a változásnak a szükségességét, amely egyúttal a saját helyzetükkel kapcsolatos alapvető változtatást is jelenti, ők indokoltnak látták. Erről mindenképpen szólni kell. Valamint arról, hogy a bizottság ugyan formálisan nem tárgyalta meg a szóban forgó és eddig megérkezett módosító indítványokat, mégis egy olyan egyeztető eljárást sikerült lefolytatni, amely azt hiszem, a paralamenti vita szabályaitól – jelenleg gyakorolt szabályaitól – nyilván eltérően – némileg pozitívan eltérően – lehetővé fogja tenni, hogy a tisztelt Parlament ezt a jogszabályt az indokolt változtatásokkal együtt jóváhagyja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
