SZÉL PÉTER, DR. (MDF)
SZÉL PÉTER, DR. (MDF)
SZÉL PÉTER, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár délelőtt jelentkeztem még felszólalásra, de köszönettel elfogadom a lehetőséget. Ígérem, nem fogom hosszan igénybe venni a tisztelt Ház türelmét.
Többször elhangzott az ügyvédek megítélésénél, hogy egyrészt másodrangú állampolgárok, másrészt pedig olyan – idézőjelbe tett – vád is érte őket, miszerint kiváltságos, kiemelkedő személyiségei voltak az elmúlt rendszernek. Én azt hiszem, hogy ezt a problémát kétfelé kellene bontani. Egyrészt politikai megítélésük, ami nyilvánvalóan – és később ezt szeretném bizonyítani – másodrangú állampolgárokká süllyesztette őket; viszont tagadhatatlan, hogy az egyéni boldogulásuk és az egyéni megítélésük szempontjából – legalábbis közülük többen – a kiváltságosok közé emelkedtek, hiszen az anyagi jólétet tekintve a társadalom egyrészt egy olyan fokmérő, amelyben bizonyos kiváltságok lemérhetők, másrészt pedig tagadhatatlanul személyesen alakultak ki olyan kapcsolataik, amelyek alapján azt lehet mondani, hogy a politikai megítélést és az egyéni boldogságot egymástól esetleg el lehet választani.
Az teljesen egyértelmű, hogy a hatalom nem szerette az ügyvédséget, és mindent meg is tett annak érdekében, hogy az ügyvédség a szükséges rossznak megfelelő módon kezelhető legyen. Igyekezett egy látszatfüggetlenség megadásával, azonban egy szigorúan kézben tartott szervezet létrehozásával az ügyvédség szerepét degradálni. Ebből a célból alakult ki az ügyvédségnek az a szervezete, amely tulajdonképpen korábban létrejött. Ennek élén – ugye tudjuk – az Országos Ügyvédi Tanács állt, ezt követték a klaszszikus területi kamarák, majd lejjebb a munkaközösségek. Nekem a legkomolyabb bajom a korábbi rendszerben is az Országos Ügyvédi Tanáccsal, illetőleg annak a szerepével volt, hiszen egyértelmű, hogy az Országos Ügyvédi Tanácson keresztül érték azok a politikai nyomások az ügyvédséget, amelyek érték. Egyértelmű, hogy informális csatornákon, pártcsatornákon és a minisztériumokon keresztül, illetőleg az ottani ügyvédpolitikai osztályon keresztül sugallt a hatalom minden olyan intézkedést, amely az ügyvédségnek a tényleges helyzetét meghatározta.
És itt van az a pont, amely az új, előttünk álló módosító törvénytervezetnél megítélésem szerint bizonyos elővigyázatosságot követel. A régi szisztémában ugyanis a minisztériumnak törvényességi felügyelete volt az ügyvédség, így az Országos Ügyvédi Tanács felett is, és az Országos Ügyvédi Tanács jogkörébe kötelező érvényű utasítási jogkör is tartozott. A jelenlegi szisztéma majdhogynem változatlan formában tartaná fent ezt a rendet, ugyanis – bár más névvel, Ügyvédi Kamarák Országos Szövetsége névvel, de – hasonlóan egy központi szervezet létrehozását tervezi a törvénytervezet, amely szintén az Igazságügyi Minisztérium törvényességi felügyelete alatt állna, és amely a törvénytervezet 24. §-a szerint szabályzatot és iránymutatást adhat ki, és bizonyos célból meghatározhatja az ügyvédi szervek feladatait.
Tehát gyakorlatilag bizonyos fokig tartok attól, hogy ebben a struktúrában nagyon könnyen az ügyvédség ismét egy iránymutatási rendszer alá kerülhet, a mindenkori hatalom nagyon könnyen ismét ezen a szerven keresztül ellenőrzése alá vonhatja az ügyvédséget, és politikailag – tehát ismétlem: nem az egyéni boldogulást tekintve, hanem politikailag – nem biztos, hogy ezeknek a jogosítványoknak a meghagyása egészséges. Mint ahogy az sem biztos, hogy egészséges, hogy az Ügyvédi Kamarák Országos szövetségét jogszabállyal kell létrehozni. Hiszen ha a kamarák ezt igénylik, akkor úgy gondolom, hogy létre tudják hozni a jelenlegi jogrend alapján önállóan is: a klasszikus érdekvédelmi szervezet az Ügyvédi Kamara.
Még egy problémám lenne magával a koncepcióval. Ez pedig a kamara, illetőleg a kamarán belül gyakorolható fegyelmi jog. Ha elfogadjuk azt a koncepciót, hogy az ügyvédség alanyi jogon önálló tevékenységgé válik, és az úgynevezett szocialista ügyvédtípus megszűnik, tehát gyakorlatilag mindenki saját felelősségére és saját biztosítására ügyvédkedhet, ebbe az elképzelésbe nagyon nehezen tudom beleilleszteni azt a szót, hogy fegyelmi eljárás. Természetesen szükség van valamilyen olyan eljárásra, amely az arra alkalmatlanokat a kar akaratából kiközösíti a pályáról, azonban az, hogy fegyelmi eljárás – ez mindenféleképpen valamilyen hierarchikus függést feltételez az én értelmezésemben, hiszen alapvetően munkáltatói jogosítványnak tartom a fegyelmi eljárás megindítását. És az, hogy ez ilyen formában került be, tehát egy bizonyos fegyelmi jogkör megmaradt a kamaráknál fegyelmi büntetésekkel, attól tartok, hogy a többek által korábban említett céhrendszer maradványaként tekinthető. Én ezt úgy gondolom, hogy akár később,az önálló képviseleti törvénynél természetesen át kell gondolni, hogy tulajdonképpen milyen jogosítványok megadása célszerű, illetőleg nem célszerű.
Végezetül: én csatlakoznék Szájer képviselő úr délelőtt elmondott észrevételei egészéhez, nevezetesen a képviseleti rendszerre vonatkozó, valamint a törvényességi felügyeleti rendszerre vonatkozó észrevételeihez, amelyek erősen bírálják a jelen előterjesztést.
Azonban mindezek figyelembevételével is annyit tudok mondani személyes véleményként: ez a törvénytervezet, hiányosságai ellenére, komoly előrehaladás,és a módosításokkal együtt én is azt kérem a tisztelt Háztól, hogy fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
