SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP) Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ritkán adatik meg az embernek az, hogy az előtte szóló képviselőtárs ilyen szépen fölvezesse az általa előadott és beterjesztett módosító indítványt. Úgy gondolom, ezek után ebben a körben nekem már nem marad más, mint hogy megköszönjem Szigethy István kollégámnak ezt, és megkérjem a tisztelt Országgyűlést, hogy legyen szíves kedvezően állást foglalni ebben az ügyben. Ez az egyik.
Van azonban még egy módosító indítványom, és szíveskedjenek megengedni, hogy röviden erről beszéljek. Nevezetesen a törvényjavaslat 15. § (2) bekezdés utolsó francia bekezdésének elhagyását javaslom, egyben a (3) bekezdés a) pontját kiegészíteni azzal, hog a Ptk. 237. § (4) bekezdés és a 361. § (3) bekezdés és az ezekhez párosuló, Polgári Törvénykönyvet életbe léptető, 1960. évi 11-es trv. 32., 33., 34., 35. és 36. §-ai is kerüljenek elhagyásra, illetőleg hatályon kívül helyezésre.
Az indítványom az állam javára való marasztalás intézményéről rendelkezik, illetve azt célozza meg, hogy a jogrendünkből ez a jogintézmény kiiktatásra kerüljön. A korábbi jogalkotásunktól, de minden civil társadalom szerződéskötési szabadságától teljesen idegen, orosz mintára bevezetett beavatkozást jelent a szerződő felek jogviszonyába. Tipikus szocialista jogintézmény, amelyik lényegét tekintve nem is polgári, hanem büntetőjogi kategória: az elkobzáshoz hasonlítható leginkább. A bíróságokat szerepzavarra kárhoztatja – nevezetesen a polgári bíróságokat –, mert olyan ítéletet kell hozniuk, amely inkább büntetőjogi jellegű, mintsem polgári. A jogkövetkezménye az, hogy a büntetőjogi következmények mellett, ha megfelelő polgári jogi következményről, illetve szankcióról van szó, akkor szankcióhalmozást eredményezhet. E jogszabály Ptk.-ba való beiktatása után a Legfelsőbb Bíróság is foglalkozott ezzel a témakörrel, látván, hogy itt olyan problémák merültek föl, amelyeket valamilyen módon adjusztálni kell.
A 7-es számú irányelvében próbálta valamilyen módon a kérdést a helyére tenni, azonban ez végül is nem más, mint egy bakugrás, mert végül is arra az elképzelésre kárhoztatja a polgári bíróságot, hogyha büntetőeljárásra kerül sor várhatóan, akkor függessze fel a saját eljárását, és majd csak a büntetőeljárás befejezése után folytassa ezt.
Úgy gondolom, maga ez a körülmény, hogy ilyen módon adott útmutatást az alsó bíróságok részére a Legfelsőbb Bíróság, szintén mutatja ennek az intézménynek a tarthatatlanságát.
Hivatkozni szeretnék még arra, hogy álláspontom szerint hamis az az indok, hogy ez a megoldás, tehát ennek az intézménynek a meghonosítása megszünteti azt a helyzetet, miszerint a polgári jogi szankciók erőtlensége a büntetőeljárás irányába terelte voltaképpen az oda nem tartozó ügyet. Arról nem is beszélve, hogy dogmatikailag is hibás a megoldás, ugyanis féloldalas helyzetet teremt, mert érvénytelenség esetén csak az egyik fél az, aki tulajdonképpen hátrányt szenved – gondoljunk a tipikus esetre, amikor a lakáslelépési díjat a bíróság az ügyész indítványára az állam javára ítéli meg, ugyanakkor a másik szerződő fél, aki, ha úgy tetszik, ugyanúgy ludas ebben az ügyben, végül is megtarthatja a lakás főbérleti jogát.
Megítélésem szerint tehát ennek a jogintézménynek nincs semmi helye a polgári jogban, és azt kifogásolom, hogy a javaslat ahelyett, hogy kiiktatta volna ezt, igazában áramvonalasította, hozzáigazította a Polgári Törvénykönyv jelenlegi rendelkezéseihez.
Én tisztelettel azt kérem a tisztelt Országgyűléstől, hogy szíveskedjék az indítványomat elfogadva, ezzel ellentétesen dönteni. Köszönöm szépen. (Kis taps.)
