WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, de két percben reagálni szeretnék Balás István képviselőtársam által elhangzottakra.
A törvény, amit tárgyalunk, a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló. stb., stb. címet viseli.
Fel szeretném hívni Balás István képviselőtársam figyelmét, hogy Magyarországon az önkormányzati rendszert az elmúlt év szeptemberében vezettük be, és ez a Parlament hagyta jóvá azokat a törvényeket, amelyek az önkormányzati rendszert felépítették, és az önkormányzatok számára azt a minimális tulajdont biztosították, amivel rendelkeznek, vagy ezek szerint nem egészen rendelkeznek még.
Én nem hiszem azt, hogy ezek az önkormányzatok potyán kapták ezeket a vagyonokat, hanem ennek a Parlamentnek a legitim döntése értelmében kapták a lakásállományt, amivel most már elvileg szabadon kellene rendelkezniük. Köszönöm szépen. (Bal oldalon taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem