VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP)
VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Sajnálom, hogy szóvá kell tegyem – és nem szokásom, és nem is szeretek ilyen természetű ügyekben véleményt nyilvánítani, de úgy gondolom –, hogy kormánypárti szónokok után szükségképpen, az itt kialakult gyakorlatnak megfelelően ellenzéki képviselőnek kellett volna következnie Lukács képviselő úr előtt. A jelentkezési sorrend is ezt tükrözte.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat nagyon fontos célokat tükröz, és nagyon fontos célokat kíván megvalósítani. Ezeket ismételni – úgy érzem – teljesen felesleges, de azonnal hozzá kell tennem, hogy ezeket a célokat ez a javaslat korántsem valósítja meg.
A célokhoz viszonyítottan a módosítás csak részleges, és egy minimális programot tartalmaz. Nem közelít azokhoz a korábban már nyilvánosságra hozott, kormányzati programokban is szereplő törekvésekhez, amelyek szerint átfogóan kell szabályozni az igazságügy szervezetét és működését. Ezzel tehát változatlanul adós az igazságügyi kormányzat és a Kormány, ugyanakkor az idő egyre jobban sürget bennünket, hiszen több szálon jelenleg a magyar jogvédő intézmények különböző elemeinek, egységeinek újraszabályozása, újragondolása folyik – alkotmánybíróság, ügyészség alkotmányos helyzetére vonatkozó törvényjavaslat kidolgozása. Mindezek vajon hogyan adnak majd egy egységes, elemeiben is egymáshoz pontosan csatlakozó szerkezetet? Az egyes szabályozás egyes ütemei időben egymástól elválasztva, széttagolva, elaprózottan mennek végbe.
Ezért tehát azt kell feltételeznem, hogy az igazságügyi kormányzatnak vagy van átfogó koncepciója mindenre, de nem osztja meg a törvényhozással és a szakmai közvéleménnyel, vagy nincs átfogó koncepciója. Egyik megoldás sem jó.
A jelenlegi tárgyalás alapját képező törvényjavaslatban én két problémakörrel szeretnék hozzászólásomban foglalkozni, és ezzel kapcsolatosan kifejteni a Szocialista Párt képviselőcsoportjának álláspontját. Támogatjuk azt, hogy az igazságügyi igazgatásban, a munka szervezésében a bíráknak legyen szerepük, legyen lehetőségük, ezáltal is érvényesüljön a hatalmi ágak elválasztása és a bírói önállóság. Nem szabad elhanyagolni ezeknek az apróságoknak a szerepét, amelyek az igazgatás, munkaszervezés, működtetés belső viszonyaiból adódnak és fakadnak. Ezek tulajdonképpen sok ponton össze is kapcsolódnak a mindennapok valóságában az ítélkező munkával is, még akkor is, ha emögé, ezek közé elméleti válaszfalakat emelünk, de ezek sokszor a mindennapok gyakorlatában – a szociológiai folyamatok természetéből adódóan – ezek áttörődnek, megtörődnek, és igen, hatást lehet gyakorolni a munka szervezésével, az ügyek szignálásával, sok mindennel a tényleges gyakorlatra és a tényleges ítélkező munkára.
Ezért törekednek minden országban precízen és pontosan elválasztani a szervezeti, igazgatási, működtetési viszonyokat az ítélkező munkától, mert mindenütt érzik ennek a reális veszélyét.
Ez a javaslat tulajdonképpen csak nagyon elnagyoltan ad ezekre a problémákra választ, hiszen biztosítja ugyan a bírák közreműködését, de ezek elsősorban az önkormányzati testületeiken keresztül, véleményezési jogokban öltenek konkrét formát és testet, amelyek aztán később a pályázati rendszernél igen ellentmondásos módon jelennek meg.
Az igazgatási viszonyokban nem tartalmaz a javaslat átfogó hatásköröket a bírák különböző testületei számára. Nem következetes a javaslat az önkormányzatok kiépítésében sem, hiszen hiányzik az a – talán a legfontosabb ellensúlyi szerepet játszó – szervezet, amelyet nevezhetünk országos bírói tanácsnak vagy sok minden másnak, amelynek léte ténylegesen ellensúlyt jelenthet az igazságügyi kormányzattal szemben.
Többféle szervezeti megoldás kínálkozott. Gondolom, hogy az előkészítés menetében többféle szervezeti konstrukció szóba is került, mégis ebből a javaslatból ezek hiányoznak. Példaként – hasonlóképpen, mint ahogy ma már hallhattuk – az Olaszországban meghonosodott modellt is el lehet képzelni magyar viszonyokra átültetve, a köztársasági elnök mellé rendelt olyan országos bírói testületet, tanácsot, amely egyben azt is kifejezi, hogy a bírák kinevezése a köztársasági elnök jogköre, de a miniszter ellenjegyzése ellenére sem kizárólagosan kormányzati feladat. És sok minden más, az igazságüggyel kapcsolatos kérdésben ez a testület közreműködhetne a köztársasági elnök mellett.
Ugyanakkor szeretném az előterjesztők figyelmébe ajánlani, hogy nemcsak a bíráknak működnek tanácsai, van arra is európai gyakorlatban példa, hogy a bíróságokon dolgozó nem bírák is olyan tanácsokat alkotnak, amelyek időnként a bírói tanáccsal együttesen foglalhatnak állást a bíróságok szervezetével és működésével kapcsolatban.
Az egész igazságszolgáltatási szervezeti rendszerben, úgy tűnik számomra, kulcspozícióban a megyei bíróság elnöke áll, akinek jogkörét valóban megváltoztatja a módosító javaslat, hiszen általános felügyelet helyett konkrét jogosítványokat fogalmaz meg. Ezek a jogosítványok igen széles körűek, nemcsak a megyei bíróság működésében, hanem a helyi bíróságok működésében is: az eljárási szabályok betartásának figyelemmel kísérése, illetőleg a bíróságok – helyi bíróság és megyei bíróság – munkarendjének megállapítása jelentős hatalmat összpontosít a megyei bíróságok elnökének kompetenciájában.
Ugyanakkor, ha összevetjük a pályázati rendszerben körülírt formát, könnyen kialakulhat annak a veszélye, hogy a megyei bíróság elnökének személyén keresztül az Igazságügyi Minisztérium befolyása az egész szervezet minden egységére tulajdonképpen kialakítható. Kialakítható, és létrejöhet, és ez nem irreális feltételezés. Ez pedig nyilvánvalóan szemben áll a hatalmi ágak megosztásának elvével.
A második problémakör, amivel röviden szeretnék foglalkozni, a pályázati rendszer.
A pályázati rendszernek ezt a formáját, mint más alkalommal is az eddigiek során, amikor pályázati rendszer bevezetését határozta el a törvényhozás valamely területen, kritikával fogadtuk, elsősorban abból kiindulva, hogy önmagában a pályázati rendszer nem demokratikus és önmagában nem antidemokratikus intézmény. Lehet eredményes, és lehet eredménytelen. Nyilvánvalóan attól függ, hogy van-e tényleges versenyeztetés a pályázók között, eljutnak-e mindazok ahhoz a lehetőséghez, akiknek megfordul a fejükben az, hogy valamely vezetői pozíciót képesek betölteni, és ehhez kialakul bennük a szándék, de a lebonyolítás módja és a lebonyolítás formái tulajdonképpen meghatározóak a pályázat eredményessége szempontjából.
Azt kell hogy mondjam – tisztelt Ház –, hogy a pályázati rendszer működésének eddig számtalan anomáliáját tapasztalhattuk. Hadd utaljak itt a kórházigazgatók kinevezésével kapcsolatos helyzetre, aminek az lett a vége, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette, és tulajdonképpen a kihirdetést követően hatályon kívül helyezte ezt az elrendelő jogszabályt. Hadd utaljak – tisztelt Ház – a rendőrkapitányok kinevezése körüli, nem kevés botrányelemet is tartalmazó hosszú procedúrára, ami szintén nagyon sok problémát jelentett.
Félő, hogy ebből a pályázati rendszerből ezek a diszfunkcionális hatások nem küszöbölhetők ki.
Tulajdonképpen itt látjuk a javaslat alapvető politikai motívumát és célját: lehetőséget biztosítani arra, hogy a magyar bírói szervezet vezetői posztjain csere menjen végbe. Elhangzott az, hogy illegitim, meg kell erősíteni a legitimitását ennek a testületnek. Nagyon sokszor eddig más minősítést hallottunk éppen az igazságügyi tárca vezetőjével, a bírói kar és a bírói szervezet vezetésével kapcsolatosan. Amenynyiben ez nem jelent generális problémát, akkor számunkra érthetetlen az a megoldás, hogy a bírósági szervezetről szóló törvény megfelelő szakaszának értelmében, az 59. szakasz értelmében miért nem került sor az eddigiekben felmentésekre és új vezetők megbízatására.
Tehát az a pályázati rendszer, amiben ugyan van véleménynyilvánítás, és egyetértési jog deklarálása is benne van a javaslatban, de ugyanakkor nincs meghatározva a pályázat általános követelményrendszere, nincsen meghatározva az, hogy mikor minősül eredménytelennek egy pályázat, amikor el lehet tekinteni a bírói testületek által kialakított javaslattól. Igaz, hogy nem öt esztendőre, hanem három évre kapja a megbizatását az a vezető, akit ily módon a procedúra második, vagy harmadik szakaszában az igazságügy-miniszter nevez ki, tulajdonképpen ez nem sok önkormányzati jogot biztosít ezen a téren a bírói testületnek. Ezért tehát ezt a formát mi nem támogatjuk.
Végezetül csak megjegyzésszerűen kodifikációs problémákra utalva célszerűbbnek tartom, és a jobb tárgyalást elősegítő megoldásnak tartottam volna azt, ha miután a bírósági szervezeti törvény majdnem kétharmadát, közel 60%-át megváltoztatja vagy módosítja a javaslat, egy egységes szerkezetbe foglalt dokumentumról tanácskozhatna az Országgyűlés, és hasonlóképpen aggályos számunkra az, hogy a javaslat felhatalmazást ad az igazságügy-miniszternek az igazgatási szabályok rendeleti megalkotására akkor, amikor a bíróságok működése, szervezete az Országgyűlés kompetenciájában kiemelt törvényhozási tárgykör.
Mindezek alapján – tisztelt Ház – a szocialista képviselőcsoport ezt az előterjesztést nem támogatja. (Taps a bal oldalon.)
