HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A szabad demokrata képviselők ebben a beterjesztett formájában nem fogják támogatni a törvényjavaslat elfogadását. A következő percekben szeretném megindokolni ezt az álláspontunkat.
Érvelésünk bizonyos értelemben igazodik a Kormány előterjesztésének két részletben elmondott érveléséhez, tehát a Balsai István és Kutrucz Katalin által elmondott érvekkel egyetértünk. Egyetértünk azzal, hogy a Magyar Köztársaság életében, az állampolgárok életében az egyik legfontosabb dolog az, hogy a Magyar Köztársaság biztosítja-e azokat az alkotmányos garanciákat a polgárok számára, amelyeket az alkotmányunk rögzít.
Így: biztosítja-e azt a jogot, hogy minden állampolgár, minden egyén polgári ügyeiben, illetőleg a büntető ügyekben ellene emelt vád elbírálása során élvezhesse a független és pártatlan bíráskodás garanciáit, hiszen ez az a kérdés, amellyel kapcsolatban egyik ma élő legnagyobb eljárásjogászunk, Király Tibor azt írta, hogy az igazságszolgáltatás az a terület, ahol békeidőben is háborút lehet folytatni, ahol az embereket meg lehet fosztani vagyonuktól, szabadságuktól, becsületüktől, ahol az egyes résztvevőknek – és itt a bírósági szereplőknek – az elfogultsága, rosszindulata, rosszakarata beláthatatlan következményekkel jár az egyén számára.
Ezért van az, hogy a világon mindenütt jogszabályi garanciák tömegével bástyázzák körül az igazságszolgáltatás folyamatát. Ezért van az, hogy minden alkotmány rögzíti a bíróságok függetlenségének elvét, sőt, az alkotmányok döntő többsége, az európai alkotmányok döntő többsége nagyon részletesen magában az alkotmányban teremt meg garanciákat ennek a függetlenségnek, tehát azon kívül, hogy rögzíti az elvet, nagyon sok intézményt vezetnek be az alkotmányok a függetlenség érdekében, hiszen tisztában vannak azzal ezek az alkotmányok, hogy az állampolgárok százezerszámra perelnek egymással, több tízezerszámra perelnek az állammal, az állampolgárok közül nagyon sokak ellen indul eljárás, és ezeknek az eljárásoknak a mikénti lefolyása egyáltalán nem közömbös az egyén számára. Nem közömbös nemcsak az, hogy vajon az állampolgár ügyében objektíve érvényesül-e a függetlenség és a pártatlanság, hanem az sem közömbös, hogy az állampolgár személy szerint azt érzi-e, hogy az ügyében független, pártatlan döntés születik.
Ma már közhelynek számít az – és ebben a Házban valamennyien egyetértünk azzal, vagy annak a megállapításnak a valóságával –, hogy az elmúlt rendszer nem biztosította a bíróságok függetlenségét. Úgy ítélték meg a politikusok, jogászok, hogy az elmúlt rendszerben nem voltak függetlenek a bíróságok, annak ellenére, hogy nagyon sok jó bírósági döntés született. Mindenki ismeri azokat a történeteket, amik arról szólnak, hogy egy-egy pártaktivista ügyében vagy tanácsi vezetők ügyében hogyan avatkoztak be az ítélet meghozatalába, és ennek lett a következménye, hogy elfogult vagy elfogultnak látszó ítélet született ezekben az esetekben.
Ha megvizsgáljuk ezt a kijelentést, tehát azt, hogy a régi rendszerben nem voltak függetlenek és pártatlanok a bíróságok, akkor azt is meg kell vizsgálnunk, hogy mik azok a szabályok, amelyek ezt lehetővé tették, milyen szabályok tették lehetővé a beavatkozást az ítélkezés gyakorlatába. És ha ezt megvizsgáljuk, nem fogunk találni olyan szabályt, amely előírta volna, hogy a bírók kötelesek engedelmeskedni ilyen vagy olyan külső utasításnak. Nem volt olyan szabály, ami előírta volna azt a gyakorlatot, amit a nyugati elemzők az orosz szakkifejezéssel "tyelefonnoje právó"-nak nevezték, tehát hogy telefonon történt a jognak a megalkotása és a jognak az alkalmazása. Ezzel szemben minden elemző úgy ítélte meg, hogy a bíróságok függetlensége attól függött, vagy annak a mértékében valósult meg, amenynyire eltávolodott a bíróság, az ítélkezés a végrehajtó hatalomtól, a kormányzati tevékenységtől. És a kötetek sorát írták tele elemzők azzal, hogy a kormányzat számára, a végrehajtó hatalom számára biztosított személyzeti döntési jogkör, illetőleg gazdasági döntési jogkör milyen mértékű nyomást helyezett a bíróságokra, és milyen mértékben tette lehetővé azt, hogy a bíróságok akár konkrét utasításra, akár csak a vélt elvárásoknak való megfelelni vágyás jegyében az ítélkezésükben nem érvényesítették a függetlenség és a pártatlanság intézményét.
A miniszter úr előterjesztésében nem is állította azt, hogy ez a javaslat megteremti a bíróságok függetlenségét, nem is állította azt, hogy megteremti azt a teljes függetlenséget, amit ideálisnak tartana. Azt mondta, hogy az idő sürget bennünket, a bírósági vezetők cseréjére szükség van. Hozzáteszem, hogy az előterjesztéshez képest hét hónap késésben vagyunk, tehát így az idő – egy-két hét ide vagy oda – ez a tényező nem nagyon esik komolyan a latba.
A bírósági vezetők cseréje szükséges, amivel mi is egyetértünk, és ezt támogatjuk. S majd valamikor, egyszer a Magyar Köztársaságban lesz olyan szabályozás, amikor az igazságügy-miniszter már nem fog beleavatkozni a bíróságok munkájába a személyzeti kérdéseken vagy a gazdasági kérdéseken keresztül.
Nos, én azt szeretném elmondani, hogy az Alkotmány rendelkezéseinek érvényesítése szempontjából az egy hónap nem jelent olyan késedelmet, amit nem lenne érdemes kivárni. A mi képviselőcsoportunknak tehát az a javaslata, kezdődjön tárgyalás az Országgyűlés megfelelő bizottságában a Kormány és a parlamenti pártok között arról, hogyan lehet megteremteni egy olyan kinevezési rendszert, olyan személyzeti döntési rendszert, amelyben az igazságügy-miniszter jogköre az előterjesztéshez képest jelentősen visszaszorul, jelentősen csökken.
Erre azért hívom fel a figyelmet, mert bár utaltak arra, hogy Európában sok helyen van az igazságügy-miniszternek befolyása, de az a törvény vagy az az európai jog, amelyik a leginkább biztosítja az igazságügy-miniszter beleszólását éppen a szomszédos Ausztriában, az a mi törvényünkhöz képest jelentős többletgaranciákat tartalmaz a függetlenség érdekében.
Ilyen többletgarancia például a bírák között az ügyek automatikus elosztása, tehát hogy a vezetőknek nincsen szignalizációs joga, hanem egy évre előre elosztják az ügyeket, és az ügy sorrendjében kapja meg a bíró, anélkül, hogy előre tudná, az adott számú ügynek mi is a tartalma, mi is a tárgya. És más ilyen garanciák is vannak. De sorolhatnám azokat az alkotmányokat, jogrendeket, ahol az igazságügy-miniszternek egyáltalán nincs még csak egyetértési joga sem, csak maximum véleményezési joga. Így Franciaországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban a legfelsőbb igazságügyi tanácsnak vagy legfelsőbb igazságszolgáltatási tanácsnak – ahogy Olaszországban nevezik – vagy Portugáliában a bírói kar legfelsőbb tanácsának joga az, hogy a bírói személyzeti döntésekben szóljon. Van olyan ország, ahol ennek a tanácsnak – például Franciaországban – az alelnöke az igazságügy-miniszter; van olyan ország, ahol nincs is kormányzati hivatalnok ebben a tanácsban, csak a köztársaságok országgyűlései vagy nemzetgyűlései delegálnak vagy választanak oda tagokat, mint például Portugáliában hét tagot.
Én nem azt állítom, hogy ezeket a megoldásokat kell lemásolni. De azt állítom, hogy ez a törvényjavaslat a Magyar Köztársaság Alkotmányában rögzített elveket nem elégíti ki, és nem elégíti ki azt az igényt sem, hogy rövid időn belül valóban jogállami igazságszolgáltatási intézményrendszerünk legyen.
Miniszter úr hivatkozott arra, hogy ez egy kétharmados törvény, és ezzel kapcsolatban a felelőssége minden képviselőnek nagyon nagy. Ezzel a felelősséggel tisztában vagyunk. Sőt, azt is elmondhatom, hogy ugyan nem a Parlamentben elvárható szokásoknak megfelelően, még februárban, az előterjesztés idején a miniszter úr a lépcsőházban megállított, és megkérdezte, hogy támogatnánk-e ezt a javaslatot a pályázati rendszer vonatkozásában. Februárban azt mondtuk, hogyha ez valóban ilyen nagyon sürgős dolog, akkor támogatjuk. A mai napig kiderült, hogy ez azért ennyire nem volt sürgős dolog, hogy hét hónapot ne tudott volna várni. Ebben az esetben viszont én nem látok garanciát arra – bárki megígéri azt –, hogy fél éven belül azt az ideális megoldást, amit kívánatosnak tartanánk, majd beterjeszti a Kormány, és akkor majd megvalósítjuk ezt az ideális megoldást. Nem látok garanciát arra, hogy ezt az ígéretét bárki tartani tudná, hiszen ha hét hónapon belül nem tudott ez a Parlament ülésére kerülni – és én azzal tisztában vagyok, hogy ebben a miniszter úrnak a személyes felelőssége a legkisebb, de hát azért abban, hogy mit tárgyal a Parlament, a Kormánynak mint intézménynek a felelőssége nem vitatható; lám, ma reggel döntött úgy a Ház, hogy egy ellenzéki javaslat hátrébb sorolódik, hiszen a Kormány javaslatának ez elé kell kerülnie, ez is mutatja tehát, hogy a Kormány akarata dominál abban, hogy mit tárgyal a Ház.
Ezért mi azt javasoljuk, induljon el intenzív tárgyalás, és ez az egy hónap ne jelentsen akadályt abban, hogy az ideális megoldás megszülessen.
A miniszter úr hivatkozott a bírói önkormányzatokra, amelyek nagyon jó kezdeményezések, de ezeknek a jogosítványai is korlátozottak, hiszen az egyetértési jog, mint láttuk a Belügyminisztérium vonatkozásában a rendőrkapitányok kinevezésénél, meglehetősen sok vitát szült. Ez tehát önmagában nem kielégítő megoldás.
Összefoglalva: a szabad demokraták, tekintettel arra, hogy ez a törvényjavaslat nem biztosítja maradéktalanul a bíróságok függetlenségét, túlzottan nagy befolyást enged az igazságügyi kormányzatnak a bíróságok belső életére, ezért ebben a változatlan formájában nem támogatják a javaslatot. Kívánatosnak tartjuk azt, hogy megállapodás szülessen – konszenzusra nyitottak és készek vagyunk –, megállapodás szülessen részint a parlamenti pártok, részint a bírói önkormányzatok bevonásával is, illetőleg a meglévő bírói érdekképviseletek, az országos bírói egyesület bevonásával is egy olyan megoldás kidolgozásával, amely minden felet maradéktalanul kielégít. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
