SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminsztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminsztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminsztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Az egyenletes eloszlás érdekében az igazságügy-miniszter úr helyett én válaszolok erre a kérdésre.
Azzal kezdem, hogy alacsony hatékonyságú építőipari vállalatok helyett el kell, hogy foglalják a szolgáltatásoknak ezt a szféráját is azok a cégek, amelyek minőséget is tudnak nyújtani. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy azok az állampolgárok, akik jogos igényeiket érvényesíteni kívánják, ma egyáltalán nem élveznek jogvédelmet az általuk vásárolt lakások hibás kivitelezéséből adódó követeléseik kapcsán. Hatályos polgári jogunk, a szavatossági felelősségnek a Polgári Törvénykönyvben szabályozott rendszere ma is maradéktalanul biztosítja a jogosultak számára a hibás teljesítésből eredő károk megtérítését, és a kivitelező helytállási kötelezettségét, hogy az utóbbi, hibásnak bizonyult létesítményeket megfelelően javítsa ki, illetve a kárt térítse meg.
Ezen még az a körülmény sem változtat, ha a kivitelezővel szemben felszámolási eljárás indul. A felszámolásról szóló és még jelenleg hatályban lévő – hisz a csődtörvény ezután kerül elfogadásra – felszámolási elszámolásról szóló rendelkezés úgy szól, hogy a gazdálkodó szervezet vagyonából ki nem elégített követelések teljesítéséért az állam nem felel. Kivéve: felelősséggel tartozik azokban az esetekben, amit külön kiemel ez a rendelkezés. Ez pedig azt mondja ki, hogy a magánszemélyek nem gazdasági tevékenységéből eredő követelései, így különösen a hibás teljesítésből, a kártérítésből eredő követelései szempontjából az állami cégek kötelezettségei mögött az állam szerepet kell, hogy vállaljon a pillanatnyilag élő rendelkezések szerint.
A – remélem, ma elfogadandó – csődtörvény is megnyugtatóan szabályozza ezt a kérdést, hiszen a magánszemélyek garanciális kötelezettségei szempontjából a csődeljárás, felszámolási eljárás során még a köztartozásokat is megelőző sorrendbe helyezi ezeknek az igényeknek a kielégítését.
Mindezek azt bizonyítják, hogy a hatályos jogunk a képviselői levélben felvetett problémát megfelelően rendezi, és feltehetően a jövőben egyre kevesebb hasonló problémával kell szembenézni. Ezért nem tudok egyetérteni azzal a megállapítással, amit a kérdés vége tartalmazott, hogy nincsenek érvényes szabályok, hogy nincs, ami a jogvédelmet biztosítsa. Az érvényes szabályok megfelelően kezelik ezt a kérdést, a bíróságok működnek ebben a tekintetben, és végső esetben, amikor felszámolási eljárás során állami cég garanciális kötelezettségéről van szó, akkor még az állam is ott van. Az kétségtelen, hogy annak, akinek ilyen problémája van lényegesen gyorsabb megoldások lennének szükségesek. Ez inkább bírósági eljárásrend kérdése. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem