UNGÁR KLÁRA (FIDESZ)
UNGÁR KLÁRA (FIDESZ)
UNGÁR KLÁRA (FIDESZ) Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr!
A jegybankról szóló törvényjavaslat egyik legfőbb erénye, hogy törvényi keretbe foglalja a jegybank jogállását, pénzügyi intézményrendszerbe foglalt helyét, a központi banki funkciók ellátásához kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket, és szabályozza a Kormány és a jegybank viszonyát.
Sajnálattal kell ugyanakkor megállapítanunk, hogy a törvényjavaslat jelentősen korlátozza a jelenlegi, formálisan ugyan nem szabályozott gentlemen's agreementen alapuló jegybanki függetlenséget. Éppen ezért – a vitában korábban hozzászólókhoz hasonlóan – elsősorban a Kormány és a jegybank viszonyáról fogok én is beszélni.
Álláspontunk szerint a Kormány és a jegybank viszonyát abból kiindulva kellene meghatározni, hogy a központi bank számára meghatározott alapvető feladatok és funkciók teljesítése, miszerint is a nemzeti valuta vásárlóerejének védelme, a külső és belső pénzügyi egyensúly megteremtése, a monetáris rendszer stabilitása maradéktalanul biztosítható legyen.
Ezek a feladatok véleményünk szerint egy, a Kormánytól független, német mintára megvalósított jegybanki status quo mellett lennének leginkább biztosíthatóak. Ez azonban nem a jegybank teljes függetlenségét, hanem a Kormány és a jegybank közötti jól körülhatárolt kritériumok által meghatározott, megvalósított munkamegosztást jelenti.
Az általunk kívánatosnak tartott modell révén egyrészt biztosítani szükséges mindazokat a feltételeket, amelyek a jegybank feladatainak szakszerű – kiemelném: szakszerű – ellátásához szükségesek, másrészt viszont korlátozni kell a jegybankot mindazon funkcióiban, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak a monetáris politikához. Mi következik ebből?
Egyfelől a jegybanki intézmény önállóságának a törvényjavaslatban megfogalmazottnál magasabb fokát kell biztosítani. Ennek öt módját látjuk.
El kell törölni a kamatemelés előzetes, 15 napos, Kormány felé történő bejelentési kötelezettségét.
Szükségesnek tartjuk a jegybank elnöke számára biztosítani legalább – tehát minimum – az egyetértési jogot az alelnökök kinevezésénél.
Az operatív irányítás működőképessége érdekében kívánatosnak tartjuk a jegybank szervezetén belül a hierarchikus viszonyok egyértelműségének garantálását, ennek érdekében például az elnök kezdeményezhesse az alelnökök visszahívását.
Hasonló megfontolásból, az alelnököktől szigorú bankszakmai gyakorlatot kell a törvényben rögzített módon megkövetelni.
Az utolsó pont: ami a jegybanktanács külső tagjait illeti, megnyugtatóbbnak tartanánk, ha a törvény tartalmazna arra vonatkozó utalást, hogy a poszt betöltői szakmai emberek lesznek, és nem politikai biztosok.
Másfelől viszont a jegybank intézményéről lehetőség szerint le kell választani mindazokat a tevékenységeket és funkciókat, amelyek nem szolgálják közvetlenül a monetáris politika megvalósulását, vagyis korlátozni kell a jegybank kereskedelmi banki tevékenységének végzését, és ezzel párhuzamosan lépéseket kell tenni a decentralizált devizagazdálkodás megvalósítása érdekében. A jegybank által folytatható pénzügyi műveleteket, nemcsak a költségvetés finanszírozásával kapcsolatban, de az esetlegesen magánszemélyekkel, vállalatokkal bonyolódó műveletekre vonatkozóan is szabályozni kellene. Meg kell szüntetni azt a helyzetet, hogy a központi bank – túllépve monetáris hatósági funkcióit – a nagykereskedelmi bankokban úgynevezett szociológiai tulajdonosként is megjelenjék vagy megjelenhessék.
A kereskedelmi banki funkciók korlátozása mellett szűkíteni kell a jegybanknak a kormányzati gazdaságpolitikába való – a monetáris politikán túlmenő, azon túlmutató – beavatkozási lehetőségeit. Igen fontosnak tartanánk, hogy a nemzetközi pénzügyi intézményekkel való tárgyalások során világos munkamegosztás legyen a jegybank és a pénzügyminisztérium vagy a Kormány többi tagja között.
A törvény kapcsán fontos megemlíteni a külső adósság kezelésével kapcsolatos szereposztást is. Mint tudjuk, Magyarország szinte teljes nemzetközi adóssága a jegybank mérlegében van nyilvántartva, és egyben a jegybank – a részben még mindig kötött devizagazdálkodás következtében – a devizagazdálkodás központi intézménye is. A külső adósságnak a központi devizagazdálkodás fenntartásának eszközével történő menedzselése ahhoz megfelelőnek bizonyult, hogy nemzetközi fizetőképességünket megőrizzük, adósságszolgálatunk terheinek relatív csökkentésében azonban nem értünk el számottevő eredményt, a kötött devizagazdálkodás nem kényszerítette ki az adósságterhek csökkentését. Éppen ezért azt gondoljuk, hogy a külső adósság menedzseléséhez újfajta intézményi és szabályozási megoldások szükségesek. Mivel a felgyülemlett külső adósság nem a jegybank, hanem az ország adóssága, világossá kell tenni a Kormány erre felhatalmazott szervei és a központi bank közötti munkamegosztási és – hangsúlyoznám – felelősségi viszonyokat.
A jegybanknak mihamarabb ki kell dolgozni és meg kell valósítani a decentralizált devizagazdálkodás egy olyan modelljét, amely mellett a kötelező devizabeszolgáltatás úgy szüntethető meg, hogy az adósságszolgálati és adósságszolgáltatási kötelezettségeinkhez szükséges deviza egy létrehozandó, későbbi devizatőzsdéről piaci eszközökkel is bevonható legyen.
A fent megfogalmazott két követelménynek a jegybanktörvényben való deklarálását azért tartjuk szükségesnek, mert az némi garanciát jelenthet ezeknek a céloknak a mihamarabbi megvalósítására.
A következő probléma a belső adósság kérdése, és ez – ahogy Békesi úr említette – szorosan kapcsolódik az államháztartási törvényhez. Hosszú távon azt tartanánk ideális állapotnak, ha a költségvetés közvetlenül a pénzpiacról finanszírozná folyó likviditását. Addig is, amíg ennek feltételei nem teljesülnek, alapkövetelménynek azt tartjuk, hogy a költségvetés a jegybankkal fenntartott hitelkapcsolataiban, a tőkepiac többi szereplőjéhez hasonlóan, versenysemleges elbánásban részesüljön. Ennek érdekében a következőket kell megfogalmazni:
A jegybank az újonnan felvett forrásokért az aktuális piaci feltételeknek megfelelő kamatot fizessen. Nem tartjuk elegendőnek azt a megfogalmazást, amely szerint – a törvénytervezetet idézem – a jegybanki alapkamat irányadó. A törvényjavaslat nem fogalmazza meg a bank alapkamattól való eltérésének lehetséges irányait és maximális mértékét. Persze, a költségvetéssel szemben nem kell a jegybanknak érvényesítenie a szokásos profitmarge-ot, de a forrásköltségeket, igenis, fizettesse meg vele!
Amennyiben az első pontban megfogalmazott követelmény teljesül, az esetleges leértékelésből származó veszteségeket viszont a jegybanknak kell viselni.
Végül egy utolsó problémára hívnám fel a figyelmet, ahogy Kupa úr az expozéjában meg is említette: a pénzügyi információs rendszer összedőlni készül – mondta –, vagy talán már össze is dőlt. Ezért szükségesnek tartjuk a jegybank információgyűjtési jogának és információadási kötelezettségének pontos körülhatárolását és rögzítését. Egy új, működő információs rendszer kiépítésére kellene véleményem szerint a jegybankot kötelezni, beleértve az adatszolgáltatás rendjét is, tehát a törvénytervezetnél részletesebb, pontosabban meghatározott paragrafust várnánk a törvény-előkészítőktől.
Végül szeretnék kérdezni valamit Békesi úrtól, mert nem értem. A törvénytervezet az árfolyam-politikát a pénzügyminiszternek és a jegybank elnökének közös hatáskörébe helyezi. Én azt hiszem, ennél jobb és kompromisszumosabb megoldást nem lehetett találni: a Kormány is védve van, és a jegybank önállósága is megfogalmazódik. Nem értem a kifogásait.
Egy véleményt szeretnék megformálni: azt hiszem, a valóságos monetáris politikához a hitelpolitikai irányelveket nem hogy be kellene emelni, hanem nem szabad a jegybanktörvénybe beemelni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a FIDESZ soraiban.)
