SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár:
SZABÓ TAMÁS, DR. pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy sajátos műfajt tárgyal az Országgyűlés, költségvetési irányelveket. Nyilván ennek a sajátos műfajnak a kialakításában az játszotta a döntő szerepet, hogy az elmúlt évben olyan emlékezetes volt a költségvetés és a hozzá kapcsolódó törvények tárgyalása.
Az ország költségvetése, és így ez az irányelvek is, mindig tükrözik a gazdaság folyamatait és tükrei a gazdasági prioritásoknak. Éppen azért, hogy erről beszélni lehessen, a következőkről szeretnék szólni.
Először: valamit fölvillantani a 91-es gazdasági folyamatokból és a prioritások megvalósulásából.
Másodszor: ezeknek nagyon röviden a 91-es hatását a 91-es költségvetésre, mert ezt látni kell a 92-es folyamatok előtt.
Utána azokról a prognózisokról szeretnék szólni, amelyek az 1992-es gazdasági folyamatokat jellemzik, és hogy ezek milyen hatással lesznek a költségvetésre.
Szeretnék szólni külön néhány prioritásról, amit az 1992-es gazdaságpolitika megfogalmaz.
Szeretnék szólni ezek után a költségvetés szerkezeti elmozdulásairól, tulajdonképpen a jövedelemelosztás folyamatairól, be szeretném mutatni néhány mondattal a bevételi, illetve a kiadási struktúra elmozdulásait, és külön szeretnék kiemelni néhány fő kiadási blokkot és ezeket az önök figyelmébe ajánlani azzal, hogy elindítsuk az 1992. évi költségvetés megalkotásának parlamenti munkáit.
Először tehát a 91-es folyamatokról.
1991-ben egy nagyon sajátos folyamat zajlott a gazdaságban. Ez azzal jellemezhető, hogy a gazdaság mozgását a piac lehetőségei határozták meg. A piac lehetőségei, és elsősorban az exportlehetőségek határozták meg a belföldi kereslet alakulását is, és úgy gondolom, hogy ez az elmúlt évek folyamataihoz képest egy nagy rendszerszerű változás abban az értelemben, hogy a belföldi keresleti folyamatok kizárólag a jövedelemtermelő képességtől függtek.
Kétségtelenül nem kedvező folyamatokat élt át 1991-ben a gazdaság. Nem kedvezőket, hiszen mindenki által közismert keleti piacvesztésünk, ez olyan hatással járt, ami negatívan hatott a belső keresleti folyamatokra is. Összességében a prognózishoz képest lényegesen gyorsabban omlott össze körülöttünk egy volt piaci rendszer, 1988-hoz képest meglévő piacaink majdnem negyedét vesztettük el rendkívül rövid idő alatt. Csak tavaly közel 60%-kal csökkent a keleti területre szállított áru, és annak ellenére, hogy nagyon jelentősen bővült az új piacokra vagy a hagyományos konvertibilis piacokra szállított áru mennyisége, ennek a hatása a belföldi keresletben meglátszott, és az utolérhető gazdaságban 6–8%-os keresletvisszaesés következett be. Azt is mondhatjuk, hogy a gazdaság teljesítménye, legalábbis az utolérhető gazdaságban, a látható gazdaságban 6–8%-kal csökkent.
Egy mondattal szeretném megemlíteni, hogy azért óriási különbség volt a hagyományos nagy szektor meg a kis szektor fejlődése között. Bár a kis szektorra még pontos utolérési mechanizmusaink nincsenek, de itt azért a robbanásszerű növekmény mindennapi tapasztalatunk kell hogy legyen.
A második jellemzője ennek a folyamatnak, ami az inflációval jellemezhető, hogy ez a csökkenő kereslet, ami bekövetkezett, ami természetesen együtt járt egy csökkenő termelési szint kialakulásával és azokkal a sokkokkal, amelyek a piaci váltást jelentették a támogatás-leépítéstől a világpiaci energiaárakra való átállásig, azt mutatták, hogy 1991 elején az inflációs folyamatok fölgyorsultak, de éppen a csökkenő kereslet és a csökkenő termelés miatt egy új árszinten fog stabilizálódni nyilvánvalóan a belső egyensúly, és ennek a folyamatát, az infláció megtörésének folyamatát már az év közepétől érzékelhetjük. Csak egy mondatot arról, hogy az utóbbi három hónap inflációs növekményei, havi indexei 1% alatt vannak.
Ezeknek a folyamatoknak hatására az egyensúlyi kérdések is az elmúlt időszak folyamataihoz képest és az elmúlt évek folyamataihoz képest egészen másként alakultak. A prognózishoz képest kedvezőbb a külkereskedelem egyensúlyi helyzete. Lényegesen jobb a fizetési mérleg helyzete a prognózishoz képest, majdnem egymilliárddal jobb egyébként a fizetési mérleghelyzetünk ahhoz a prognózishoz képest, amit a 91-es folyamatok tartalmaztak.
A költségvetésben is azok az elmozdulások, amelyek a gazdaság prognosztizálttól eltérő nagyobb szűküléséből, bevételkiesésekből adódnak, valamelyest a hiányt növelik a tervezethez képest, de szeretném kiemelni, hogy nem a kiadások növekedése miatt, mert a kiadások várhatóan majd egymilliárddal csökkennek, hanem éppen a bevételek elmaradása miatt következik be ez a folyamat.
Összefoglalva azt mondhatjuk a 91-es évről, hogy a recesszió, a visszaesés éppen a piacvesztés miatt nagyobb a vártnál, de ennek van egy másik eleme: az átállás is gyorsabb a vártnál, és több olyan pontját ragadhatjuk meg, több olyan mérőszámát ragadhatjuk meg a gazdaságnak, amikor már a 92-re prognosztizált, mármint a gazdasági programban 92-re prognosztizált folyamatoknak vagyunk tanúi 1991-ben.
Az 1992-es folyamatokat ugyanezekkel a főelemekkel, magyarul a növekedés, infláció, egyensúly és a munkanélküliség kérdésével szeretném bemutatni néhány mondattal.
Még 91-ről annyit, hogy ennek a piacvesztésből bekövetkező visszaesésnek nagyon súlyos következménye volt az elmúlt évben egy gyorsuló és az előzetes prognózistól eltérő munkanélküliség-növekmény, aminek a kezelésére viszont az Országgyűlés időben, még januárban törvényt alkotott.
Tehát 92. 1992-ben is annak a folyamatnak a stabilizálódását várjuk, hogy a belföldi kereslet alakulását a piaci tényezők fogják meghatározni. Így igazán az a kérdés, hogy a piaci folyamatok hogyan fognak alakulni az elkövetkező időszakban. A keleti visszaesés olyan mértékű volt, hiszen valóban 15% alá esik a keleti piacok részesedése, hogy ennek a nagyságrendi csökkenése már nem valószínűsíthető, úgy gondoljuk, hogy stabilizálhatók nagyjából a keleti piacok. Ugyanakkor semmi jel nem mutat arra, hogy a hagyományos konvertibilis piacon az a piaci térnyerés, amelyet az elmúlt időszakban tapasztalhattunk, visszaesést szenvedne. Hogyha ez a prognózis valós, akkor ez azt jelenti, hogy az 1992. év folyamán valamikor elkezdődik az a fordulat, amit egyébként mindannyian várunk, és amit a gazdasági program is tartalmaz, magyarul, hogy éppen a piaci folyamatok miatt a kereslet csökkenése megáll, exportvezérelt gazdaság belföldi hatásai miatt a belföldi kereslet is valamelyest élénkülni kezd és egy más piaci pályára, ha úgy tetszik, egy más növekedési pályára áll a gazdaság, legalábbis ennek első jelei az elkövetkező évben tapasztalhatók lennének.
Összességében azt prognosztizáljuk, hogy a GDP-csökkenés nemcsak megáll, hanem egy szerény növekedést is mutatni fog az elkövetkező évben, 1–2% közötti GDP-növekménnyel számoltunk.
Abból következően, hogy a kereslet belföldi változása és a termelés más szintje miatt új árszinten jön létre az egyensúly, az a folyamat, ami a második félévben az infláció területén tapasztalható volt, úgy látjuk, hogy stabilizálódhat és lényegesen alacsonyabb szinten alakul ki az árszint-növekmény, mint 1990-ben. Részletes anyagot tartalmaz erről a beterjesztett javaslat, de erről az inflációs kérdésről még külön is szeretnék szólni.
Egyensúlyi kérdések: éppen az előbb említett folyamatok miatt nem várjuk azt, hogy romlana a közvetlen áruforgalom mérlege, nem várjuk azt, hogy a fizetési mérleg egyensúlya romlana, nem várjuk azt – és ezt célozza tulajdonképpen a Parlament nagyon határozott munkája –, hogy a költségvetés hiányában megjelenő egyensúlytalanság is csökkenjen a mostani időszakhoz képest, magyarul: a hiány alacsonyabb legyen, mint az idén. Úgy gondoljuk, hogy éppen azért, mert a keresleti folyamatok, ha úgy valósulnak meg, ahogy az előbb jellemeztem és a folyamatokból következtethetők, akkor a munkanélküliség növekedésében is egy olyan új elem tapasztalható majd, ami a munkanélküliség növekedésének valamikor az év folyamán a megállását fogja jelenteni.
Összességében talán azt lehet mondani, hogy 1992-ben minden jel arra mutat, hogy ez a gazdaság átállítását szolgáló fordulat bekövetkezik, az inflexiós ponton túljut a gazdaság, kétségtelenül iszonyú áldozatok árán, kétségtelenül rendkívüli nehézségek árán, de azt gondolom, hogy a piaci feltételek és alapintézmények kiépülésével és azzal, hogy valóban egy kereslet vezényelte és elsősorban export vezényelte gazdaság áll a szemünk előtt, erre minden reményünk megvan.
1992-ben ezek a folyamatok határozzák meg a költségvetés fő paramétereit is. Mivel a gazdaság keresleti elemei valamikor az év során – mert ezt nem lehet időponthoz, nem lehet januárhoz, februárhoz kötni –, az év egészében fogják azt mutatni, amit prognosztizálunk, összességében azt lehet számolni, hogy lényegesen nem nő még 1992-ben a gazdaság jövedelemtermelő-képessége. Ezzel szemben viszont áll egy iszonyúan merev kiadási szerkezet, olyan kiadási szerkezet, ahol a nagy elosztó rendszerekkel ismert problémáink vannak, és ahol az évtizedes elhalasztott kívánságok és hiányok természetesen jelentkeznek, természetszerűek és mind jogosak, és éppen ezért egy nagyon feszített problémát okoz az 1992-es költségvetés megalkotása is.
Összességében azt tűzzük ki célul, hogy a hiány semmiféleképpen ne legyen nagyobb, ellenkezőleg kisebb legyen, mint 1991-ben, és célként tűzzük ki, hogy a bevételek, a kiadások és a hiány GDP-hez mért aránya csökkenjen, magyarul a centralizáció mértéke csökkenjen az elkövetkező időszakban is, mellyel tartós folyamattá váljon mindaz, amit az államtalanítás összefoglaló szavával szoktunk jellemezni.
Milyen prioritások töltik be ezeket a célokat a gazdaságpolitikában? Ezek közül szeretnék néhányat külön is kiemelni címszavakban. Az infláció-ellenességet tartjuk a legfontosabbnak; másodszor azt, hogy a belföldi keresletet az export határozza meg, magyarul, hogy valóban egy export pályán működjön a gazdaság; harmadszor, hogy stabilizálódjon a piacgazdaság jogi és intézményi feltételrendszere; negyedszer, hogy a jövedelemelosztási rendszerben lényeges módosulásokat tudjunk megcsinálni részben a bevételi, magyarul az adórendszer jelentősebb átalakítása, részben pedig a kiadási szerkezet megváltozása révén is.
A prioritások között szerepel – és ezek, remélem, egymásnak nem ellentmondó prioritások – a tulajdonszerkezet átalakításában meglévő és gyorsuló folyamatok továbbvitele. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseket privatizációs stratégia címszó alatt a Parlamentnek tájékoztatásul a Kormány benyújtotta, és prioritás – bár nyilvánvalóan nem egészen van összhangban az előbb elmondott célokkal –, hogy mindent meg kívánunk tenni a munkanélküliség okozta károk enyhítésére és ezeknek a hiányoknak, ezeknek a nehéz folyamatoknak az enyhítésére.
Szeretnék kiemelni eme prioritások közül néhányat, és erről a néhányról valamelyest többet is szólni. Nem fontossági sorrendben, de a piacgazdaság jogi és intézményi feltételeinek a kialakítása során előttünk álló feladatokkal kezdem.
1992-ben is rendkívüli feladat fog várni az Országgyűlésre ezen a területen, mert a gazdasági törvényalkotásban nem tudom, hogy elértük-e már a félidőt. Az elkezdett és ez év második felében munkánk középpontjába került törvénykezési folyamatot 1992-ben valóban fel kell gyorsítanunk. A jogalkotásban arra kell összpontosítanunk, hogy a tulajdonviszonyok átalakításának, a privatizációnak a törvényi keretei maradéktalanul kialakuljanak, ennek keretében meg kell oldanunk a kincstári vagyon, az állami vállalkozói vagyon szabályozását, meg kell alkotni az új deviza- és vámtörvényt. Az államháztartás keretjellegű szabályozásához kapcsolódva a Kormány a Ház elé fogja terjeszteni az oktatás, a társadalombiztosítás, az egészségügy, a lakás kérdéseit szabályzó törvényeket, a szociális ellátást érintő törvények tervezeteit.
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a nagy elosztási rendszerek megújuljanak, és ehhez kapcsolódva a humán értékek védelme megvalósuljon. A Kormánynak szándéka, hogy ebben az elkövetkező évben a településfejlesztési, a környezetvédelmi, az innovációs és statisztikai törvények is a Ház elé kerüljenek, és ezek megalkotásra is kerüljenek.
Másodszor arról szeretnék szólni a prioritások közül, hogy mit is jelent ez az exportvezényeltség. Már hosszabb ideje tart Magyarországon a termelésvisszaesés. Ezt mindenféleképpen meg kell állítanunk. Ez a kormányzatnak határozott szándéka, törekvése, ezt azonban kizárólag a belső kereslet élénkítésére alapozni nem lehet. A gazdaság megfelelő szerkezeti, hatékonysági átalakulása nélkül, azaz az exportképessége javulása nélkül ez a folyamat a külső egyensúlyi viszonyok újbóli felborulásához, további eladósodási folyamatokhoz, ezzel tulajdonképpen a jövő újabb feléléséhez vezethetne, egyúttal természetesen annak a nemzetközi bizalomnak az összerombolásához is, amit kivívott magának az elmúlt másfél évben a magyar gazdaság. Ezt az utat egyszerűen nem járhatjuk, ezt az utat már végigjárták előttünk, többször végigjárták, több ciklusban végigjárták, ennek a terheit nyögjük. Mindebből kiindulva a növekedési politikának csak exportorientált lehet az alapvető meghatározója, és a Kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy 1992-ben ennek jegyében a termelés-visszaesés megálljon, illetve szerény mértékű növekedés következzen be.
Harmadszor, a talán legfontosabb prioritásról, az infláció mérsékléséről szeretnék szólni, amelyet a Kormány 1992-ben valóban a legelsődleges feladatának tekint, hogy ezzel kapcsolatban azok a folyamatok, amik megindultak, stabilizálódjanak. Úgy gondolom, hogy a tájékoztató mellékleteként az árpolitikát bemutató folyamatok indokolják, hogy ennek gazdasági, gazdaságpolitikai realitása megvan, és hogy ezek valóban meg is valósíthatók. Nem kell hangsúlyoznom, hogy ez természetesen akkor áll fenn, amennyiben ebben az évben és jövőre is a feltételezettnek megfelelően alakulnak a fő gazdasági folyamatok.
Amiről elkerülhetetlenül beszélnem kell, az infláció és a költségvetés kapcsolata. Azzal kezdem, hogy az ideihez hasonló vagy magasabb áremelkedés mellett a Kormány is nehezebben birkózna meg az 1992. évi költségvetési előirányzatok kialakításával, a deficit csökkentésével. Igaz ugyan, hogy nagyobb nomináljövedelem keletkezne, az állami bevételek magasabbak lennének, de az inflációt ellentételező szociális kiadások, a kompenzáció miatti igények még gyorsabban növekednének. Ezért sem tehetjük meg, hogy az inflációs folyamatokat szabadjára engedjük. Először is ezzel kockáztatnánk a gazdasági folyamatok kézben tarthatóságát, működőképességének fennmaradását, másodszor: a gazdaság piaci szereplőinek magatartása kiszámíthatatlanná válna. Végül hosszabb távon a gyorsuló infláció, a bizonytalanság, az inflációs várakozások fokozódása miatt az elosztási rendszereket valószínűleg maga alá temetnék az így elinduló rendkívül kedvezőtlen folyamatok. Ezért döntöttünk amellett, hogy 1992-ben az infláció, az áremelkedés ütemének mérséklése messzemenő prioritás a Kormány gazdaságpolitikai programjában.
Az elkövetkezőkben a jövedelemelosztási folyamatokról szeretnék néhány szót szólni.
Az 1992-es év fő gazdasági folyamatai mutatják azt, hogy egy még nem igazán növekedésre állt gazdaság és egy merev kiadási struktúra az, amivel szembenállunk. Az adórendszer tekintetében szeretném elmondani, hogy abból az alapelvből indulunk ki, hogy az 1988-ban megvalósított adóreform reformjának nagyon fontos lépését kell 1992-re életbe léptetni. Ennek alapelve, hogy a kivételek, a kedvezmények jelentős mértékű megszüntetésével, szűkítésével bővüljön az adóalap, és teremtse meg annak a feltételeit, hogy ezt mintegy az adómértékekben lehessen meghálálni.
Az adórendszer átalakítása során új törvényt fogunk benyújtani a VÁNYA helyett a társasági jövedelemadó címén. Új törvényt fogunk benyújtani, bár szerkezetében nem változik meg alapvetően, a megismert formákat ismétli meg a személyi jövedelemadó-törvény.
Az általános fogyasztási adóval, az ÁFA-törvénnyel kapcsolatban 1991-ben nem nyújtunk be kardinális változást, néhány finomítás történik. Megújítjuk a gépjármű adórendszerét, megújítjuk a korábbi földadó rendszerét egy földhasználati adó formájában, és finomítjuk a fogyasztási adó szabályozását.
Az újraelosztási mechanizmusokban mint kiadási szerkezetben a legfontosabbnak azt tartjuk, hogy a megyei elosztó rendszerekben történjenek meg a szükséges változások, és – ahogy említettem – a törvényalkotási programban ennek a feltételeit megteremtjük.
A támogatásleépítésben nincs sok teendőnk vissza, ennek nagy részét sikerült végrehajtani az elmúlt időszakban.
Rendkívül fontos feladat a központi költségvetési szervek egész rendszerének átgondolása és a korszerűsítési lépések megtétele.
Szeretnék néhány szót szólni arról, hogy milyen elmozdulások lesznek a kiadási szerkezetben. Hogyha – még mielőtt a kiadási szerkezetről az elmozdulás irányait jellemezném – az adórendszerre visszatérhetek egy szóval, akkor azt tudom mondani, hogyha azok a változások az adórendszerben, amelyeket néhány szóval jellemeztem, megvalósulnak, akkor a bevételi szerkezetben lényegében abba az állapotba kerülünk, amit egy normális piacgazdaság bevételi szerkezete jelent. Ezt rendkívül fontosnak tartom kiemelni, és eljutunk ahhoz is, hogy az adóalap olyan mértékű szélesedése valósul meg, ami az elkövetkezőkben megteremti a feltételét a fejlett piacgazdaságokban hasonló szintű adóterhelések kialakításához.
Tehát a kiadási szerkezet fő változásai: az első kiemelendő az, hogy a kiadások aránya a GDP-ben csökkenjen, magyarán a jövedelemcentralizáció mérséklődjön.
Szeretném kiemelni azt, hogy a termelési támogatások nominálisan is csökkennek az irányelv szerint, arányában pedig 5% körülire mérséklődnek. A fogyasztási támogatások nominálisan is csökkennek, és 2% körüli nagyságrendre csökkennek az összes kiadáson belül.
A felhalmozási kiadások nominálisan nőnek, de valójában az arányuk nem növekedik egyáltalán, valamelyest nagyon szerény mértékű csökkenés következik be. A társadalombiztosítás támogatása tekintetében a nominális támogatás is nő, az aránya terveink szerint nem változik meg.
A leglényegesebb kiadási tömbök azonban, amelyek együtt majdnem 70%-át adják a költségvetésnek, a központi költségvetési szervek támogatása, a társadalombiztosítás támogatása, az önkormányzatok támogatása és az államadósság adósságszolgálati terhei, ezekről külön szeretnék néhány szót szólni.
Először a központi költségvetési szervek támogatásáról: a központi költségvetési szervek támogatása az állami költségvetés kiadásának egyharmadát teszi ki. Így ennek alakulása majdnem alapvetően befolyásolja az állami költségvetés egészének helyzetét.
Az 1992. évben a humánszférát körülölelő gazdasági szorítás lényegesen nem tud enyhülni, hiszen a nemzetgazdaság jövedelemtermelő képessége még nem olyan bővülő forrásokat nyújt erre a területre, hogy itt valódi változásokat lehessen elérni.
Az állami kötelezettségvállalások csökkentésére, a költségvetési hiány megengedhető mértékének betartására irányuló törekvéseink az intézményi kör támogatásának csak erősen visszafogott növekedését eredményezhetik. Világosan kell látni, hogy az állami költségvetésből nincs mód kötelezettséget vállalni a központi intézményhálózat és feladatrendszer változatlan szintű fenntartására sem, az új vállalásokhoz pedig a korábbi kötelezettségvállalásokból való visszalépéseket kell végrehajtani.
A támogatás ilyen értelmű differenciált csökkentésében nagyon jelentős szerepet vállaltak a különféle tárcák, szeretném kiemelni a Népjóléti Minisztériummal, a művelődésivel, a földművelésügygyel, s külön a Magyar Tudományos Akadémiával folytatott eddigi konzultációnk eredményét.
A báziscsökkentéssel elért megtakarítás nem tűnik el a nagy állami költségvetésben, hanem ez teremti meg részbeni fedezetét az intézményi körben szükséges többlettámogatásoknak. E többletek egy részét a költségvetési tervezésben szokásos éves automatizmusok kötik le. Bizonyára ismert, hogy az 1992. évre előirányzott 10%-os bér- és 5%-os dologi automatizmus elmarad a várható áremelkedés mértékétől. Ezért, ha az intézmények a támogatások reálértékét megőrizni kívánnák vagy annak csökkenését fékezni kívánják, akkor kemény takarékossági intézkedéseket kell tenniük, a kötöttségek alakulását meghatározó tényezők felülvizsgálatát kell elérniük, és a helyenként még tapasztalható pazarlás megszüntetését kell elérniük.
Az automatizmusokra a költségvetés esetenként nem nyújt támogatást, hanem annak forrását saját erőből vagy többletbevételből kell megteremteni.
Az automatizmusokon felüli többletforrások a legszükségesebb fejlesztések megvalósítását szolgálják.
A közbiztonság növeléséhez kapcsolódó támogatást szeretném még kiemelni ebből a körből. Itt jelentős létszámbővítésre és eszközfejlesztésre nyílik mód.
A haderőreform minőségében, korszerűségében magasabb színvonalú műszaki ellátottságot, kisebb, képzettebb hivatásos és sorállományt igényel, a pénzügyi források ehhez fognak igazodni.
A vámszervek és az adóapparátus megerősítése is szerepel a javaslatban. Jelezném, hogy az új számvevőszéki törvény majdani tartalmától is függően a Kormány komolyan megfontolja egy kis létszámú gazdasági, pénzügyi ellenőrző szervezet felállítását, ám erre a többletkiadásokat egyelőre még nem számítottuk fel.
A második nagy kiadási tömbben a társadalombiztosításról szeretnék szólni, annak fényében is, hogy az Országgyűlés szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottsága a költségvetési irányelvek plenáris ülésen való megtárgyalását nem támogatta.
A bizottság legfőképpen a társadalombiztosítással kapcsolatos vagyoni rendezést és állami garanciavállalást, a táppénzrendszerben javasolt változtatást, a szolidaritási járulék és a foglalkoztatási alap kérdésében képviselt külön álláspontot. Az 1992. évi költségvetési irányelv számos feszültséget tartalmaz, ennek egyike a Társadalombiztosítási Alap pénzügyi gondjainak rendszere.
A Társadalombiztosítási Alap ez évi helyzete is veszélyezteti az országy pénzügyi egyensúlyát. A járuléktartozások duplájára, 20 milliárd forintról több mint 40 milliárd forintra növekedésének egyenes következménye, hogy az alap előreláthatólag 5–15 milliárd forint körüli hiánnyal kezdi a jövő évet, ez több mint 10%-a egyébként a költségvetés deficitjének.
A társadalombiztosítás átalakítása, a biztosítási rendszerek lényegi elemeinek alkalmazása lassabban halad előre, esetenként nem is olyan irányban, mint amit a gazdasági program egészében erről elgondoltunk.
Nehezebb a feladat, mint ahogy azt az ezzel foglalkozók gondolták, s most vált nyilvánvalóvá, hogy nincs megfelelő s elégséges számú felkészült szakmai ember és apparátus megvalósítani mindazt, amit a program tartalmaz, ezért minden erőt ennek a megoldására kell összpontosítanunk az elkövetkező évben.
Külön szeretnék szólni a munkanélküliség finanszírozási rendszeréről. Éppen azért, mert 1991 folyamán a munkanélküliségi folyamatok a prognosztizálttól eltértek, ezért az 1991 elején megalkotott törvény nem volt alkalmas ennek a finanszírozására, ezért a kormány benyújtott egy módosító javaslatot a foglalkoztatási törvényben az Országgyűlés elé.
Szeretném itt megemlíteni, hogy az Érdekegyeztető Tanács legutóbbi, pénteki ülésén egy rendkívül sajnálatos új finanszírozási rendszer kialakításának elvi kérdéseiben majdhogynem megállapodás született, ami tulajdonképpen azt tartalmazza, hogy olyan önfinanszírozó rendszerre vállalnának kötelezettséget a szociális partnerek, amelyikben mindegyik vállalja a maga felelősségét, és ennek a határozott munkáit az érdekelt szervezetek bevonásával a Munkaügyi Minisztérium megkezdte, és nyilvánvalóan nem ez az utolsó eset, amit most benyújtott a kormány, hogy a foglalkoztatási törvénnyel foglalkoznunk kell.
Külön szeretnék szólni, rendkívüli jelentőségük miatt, az önkormányzatok anyagi támogatásáról és a pénzügyi szabályozásról.
A helyi önkormányzatok pénzügyi szabályozása is természetszerűen figyelembe veszi a nemzetgazdaság jövedelemtermelő képességét. Az önkormányzatok anyagi-pénzügyi lehetősége 1992-ben is a forrás szabályozása és a normatív állami hozzájárulás rendszerére épül. Ebben lényeges változás nem történik, de a forrásszabályozás egyes részelemei módosulnak, mivel például új adónemek bevezetése is felmerül, és ezen állami intézkedések bevételi hatását természetesen figyelembe kell veni.
Az önkormányzatoknál a központi költségvetési szervekkel azonos mértékű az automatizmusokra, vagyis a bér- és a dologi kiadások növelésére számításba vett előirányzat-növekedés. A normatív hozzájárulások köre nem bővül ugyan, de túlnyomó részüknél emelésre kerül sor, mely az adott körülmények között nem jelenti az ellátás minőségi színvonalának javítását, hanem alapvetően a legfontosabb feladatoknál, a működőképesség fenntartását irányozza elő.
Az irányelvek szerinti költségvetési szabályozás összességében tükrözi a kormánynak – és elfogadása esetén a Parlamentnek – azt az erőfeszítését, hogy az önkormányzatok területén is érvényesüljön a gazdasági mértéktartás, a lehetőségek jó kihasználása, hogy az alapvető feladatok és a szolgáltatások teljesíthetők legyenek, a működőképesség változó körülményei és az igények megfelelő kielégítési szintje mellett.
Negyedikként a kiadási szerkezetből az adósságszolgálati terhekre szeretnék kitérni. Az adósságszolgálati terhek adják a költségvetés kiadásainak egyik legnagyobb tételét, közel 130 milliárd forintot. Ez az 1991. évi várható adatokhoz képest 17%-os növekedést jelent. Ha azonban a költségvetés nettó tehernövekedését nézzük, a kiadásokat csökkentjük az állami alapjuttatás járadéka, az állami kölcsönök törlesztése és kamata címen befolyó bevételekkel, akkor a növekedés több mint 25%-os, hiszen az utóbbi időben bevezetett új finanszírozási formák, a kincstárjegyek és az állami kötvények drágábbak, de valójában ezek vannak szinkronban azzal a piacgazdasági, költségvetés-finanszírozási mechanizmussal, amelyet mindannyian óhajtunk, és amelynek törvényi feltételeit éppen tegnap, a jegybanktörvény elfogadása kapcsán teremtette meg a tisztelt Ház.
Tisztelt Ház!
A bizottsági üléseken rendre felmerült, hogy az irányelvek benyújtásának határidejét követően egy hónapos késedelemmel a kormány már egy valójában szinte kész, költségvetési fejezetekre bontott javaslatot nyújtott be. Mindenekelőtt valóban megkövetem az Országgyűlést azért, hogy egy hónap késéssel jelent meg az Országgyűlés előtt a költségvetési irányelvek sora.
Azt gondolom azonban, hogy ez a rendkívül bőséges anyag, a viszonylag pontos bevételi-kiadási szerkezet, a bevételi oldalra vonatkozó konkrét elképzelések kárpótolhatják az Országgyűlést azért, hogy nem egy szűk irányelvsort nyújtottunk csak be, amiből valójában semmi nem derült volna ki. A kormány nevében szeretném azt mondani, hogy a költségvetés és az államháztartás feltételrendszerét, összefüggéseit, belső arányát érintő véleményekre, nézetekre a kormány fogadó- és vitakész lesz. De ahhoz ragaszkodni fogunk, hogy csak a ténylegesen is végrehajtható, a realizálható javaslatok kerüljenek befogadásra.
Utalni szeretnék itt arra, hogy sajnos az elmúlt évi költségvetésben megszavazott, a kormány részéről már akkor is vitatott, s időközben sajnos valóban megalapozottnak bizonyult bevételi előirányzat nem vált valóra.
A tájékoztató kapcsán a kormány az állami költségvetés 1992. évi tervezhető irányára vonatkozóan vár az Országgyűléstől konkrét állásfoglalást. A költségvetési túlelosztást elkerülendő, és az adókorszerűsítés bevételi hatására is figyelemmel, a számításba vett 60-80 milliárd forint összegű hiány alsó határának elérése lenne kívánatos, ezt kellene a részletes költségvetési megtárgyaláskor is megalapozni. Ilyen mértékű hiány nem jelentene olyan tartós elkötelezettséget, amely a jövő szempontjából kritikus helyzetet teremtene, de az 1992. évi külső és belső finanszírozási lehetőségekkel is ez lenne összhangban.
Tisztelt Országgyűlés!
A benyújtott tájékoztató és eme szóbeli kiegészítés alapján, annak a részletes írásbeli anyagnak alapján, amit az irányelvekhez benyújtottunk, a mostani, most következő vita alapján arra kérem az Országgyűlést, hogy alapozza meg minél előbb azt a munkát, hogy a részletes költségvetést be tudjuk nyújtani az Országgyűlésnek.
Szeretném elmondani, hogy az itteni vita lezárása után még van egy technológiai idő, ami után a végleges költségvetés bekerülhet az Országgyűlés elé. Az adótörvények olyan állapotban vannak, hogy ezek miatt nem fog késedelmet szenvedni a költségvetés beterjesztése, de bízom abban, hogy a vita viszonylag gyors lezárása lehetővé teszi azt, hogy normális időben, az előírt időben, november közepén, a végleges költségvetést a hozzá kapcsolódó törvényekkel, adótörvényekkel együtt, az Országgyűlés elé terjesszük. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
