ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm Áder János figyelmeztetését, amit sajnos nem tudok magamévá tenni. (Derültség és taps a kormánypártok részéről.) A Házszabály (Közbeszólás: Az egy dolog. – Derültség az ellenzék soraiban) nem mindenről rendelkezik külön. (Áder János közbeszól: Erről igen.) A Magyar Köztársaság Alkotmánya viszont kimondja, hogy Magyarország felelős, mégpedig a Parlamentnek felelős kormánnyal bíró parlamentáris demokrácia. (Zaj.) Ez két olyan alapelvet tartalmaz, amit Áder János – úgy gondolom – ugyancsak helyesel. Azt tudniillik, hogy parlamentáris demokráciában a Kormánynak nemcsak felelősséggel kell bírnia a Parlament iránt, hanem nyilatkozattételi lehetőséggel is. Ez a kettő együtt jelenti a parlamentáris kormányzati rendszer megvalósulását. (Közbeszólások: Akkor minek a Házszabály?)
Adott esetben tehát én, és reményem szerint minden elnök, úgy fog eljárni, hogy amennyiben a Kormány élni kíván a parlamentáris demokrácia ezen alapelvével, hogy általa meghatározott esetben nyilatkozattal akar a Parlamenthez fordulni, akkor ezt a nyilatkozattételt nem fogja megakadályozni. Köszönöm. (Taps a kormánypártok részéről.)
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kormány kivételes és sürgős eljárásban javasolja megtárgyalni "Az állami költségvetés 1992. évi irányelveiről" szóló tájékoztatót, valamint a "A helyi önkormányzatok 1992. évi címzett céltámogatási rendszeréről" szóló országgyűlési határozati javaslatot. A kivételes és sürgős eljárásról mindkét előterjesztésre vonatkozóan csak a jövő héten határozhat az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a bizottsági elnökök ma reggeli ülésén történt megállapodások alapján az 1991–92. évi vagyonpolitikai irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslatot megtárgyalásra kiadom a költségvetési, a gazdasági, a szociális és az alkotmányügyi bizottságnak.
A Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1989. évi 76. ülésszakán elfogadott okmány bemutatásának tudomásulvételéről szóló országgyűlési határozati javaslatot megtárgyalásra kiadom a szociális és az emberi jogi bizottságnak.
Az 1990. évi Ideiglenes Vagyonpolitikai Irányelvekről szóló 20/1990., illetve 12/1991. számú országgyűlési határozat módosítását indítványozó határozati javaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági bizottságnak.
A szövetkezetekről szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági és az alkotmányügyi bizottságnak.
Az 1996. évben megrendezendő világkiállításról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a költségvetési, a gazdasági, az alkotmányügyi és a környezetvédelmi bizottságnak.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény módosítását indítványozó 3122-es számú törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági, a szociális és az alkotmányügyi bizottságnak.
Kérem a fentiek szíves tudomásulvételét.
Engedjék meg, hogy mindezek után ismertessem mai ülésnapunk programját, amely… Igen, Pető Iván kér szót.
Felszólaló: Dr. Pető Iván (SZDSZ)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem