JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)
JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP)
JÁNOSI GYÖRGY, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház!
Engedjék meg, hogy hozzászólásomat egy korábban elhangzott mondatra való reagálással indítsam. Szokolay Zoltán képviselőtársam azt mondta, hogy a Szocialista Párt aggódik a törvényjavaslat benyújtása és megtárgyalása miatt.
Ezzel szemben szeretném aláhúzni: annak ellenére, hogy a Szocialista Párt egyik érintettje és fenyegetettje ennek a törvénytervezetnek, a párt frakcióvezetése volt az, amely határozottan kérte, hogy minél előbb napirendre kerüljön a Parlament munkájában ez a törvényjavaslat. Sürgettük ennek a törvényjavaslatnak a megtárgyalását, mert mindvégig hangsúlyoztuk, hogy egyetértünk a vagyonelszámoltatással, érdekeltek vagyunk az ügy korrekt, jogi normák szerinti lezárásában.
Amióta a Szocialist Párt megalakult, azóta alakuló kongresszusán kimondta, hogy ezt az ügyet támogatni kell, mert közösen kell a múltbéli dolgainkat lerendezni. Az igaz, hogy a párt megalakulása a népszavazás utáni időpontra esett. Azt azonban senki nem tagadhatja, hogy a volt állampárton belüli reformerők, amelyek a Szocialista Pártot megalakították, már azt jóval megelőzően hangsúlyozták a vagyonelszámolás, a vagyonelszámoltatás szükségességét. De sürgettük a törvényjavaslat megtárgyalását azért is, mert a Parlamentben is közös érdekünk – meggyőződésünk szerint – a múlt ügyeinek gyors elrendezése, a fölösleges ideológiai, politikai viták elkerülése, annak érdekében, hogy a ma akut problémáira helyezhessük végre a hangsúlyt a Parlament munkája során.
Természetesen politikai vitanapokat, szélsőséges indulatokat felmutató politikai vitanapokat lehet tartani a Parlamentben. Meg lehet tenni azt, hogy a Parlamentet összetévesztjük a Vasárnapi Újsággal. Azt azonban figyelembe kell vennünk, hogy a társadalom döntő többsége ma már nem a múlt szapulásával foglalkozik, nem azt várja tőlünk, hanem a ma problémáinak megoldását.
A törvényjavaslathoz mindezek alapján tehát mi pozitívan viszonyultunk. Azt vizsgáltuk, hogyan lehet jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot, hogy minél előbb lerendezzük ezeket a kérdéseket. A törvényjavaslatot mi három szempont szerint vizsgáltuk. Egyrészt: mennyiben járul hozzá az ügy korrekt és gyors elrendezéséhez; másodsorban, hogy jogi-kodifikációs szempontból mennyire ad egyértelmű eljárási szabályokat a javaslat; harmadszor pedig, hogy az ügy lezárása, a kilátásba helyezett következmények és szankciók mennyiben tekinthetők jogszerűnek és megalapozottnak.
Az első problémakörben hadd indítsak azzal megint csak, hogy reagálok Szokolay Zoltán egy korábbi megállapítására. Ő azt mondta, hogy a rendszerváltás felemás állapotának tudható be az, hogy most ismét tárgyalunk erről a kérdésről. A mi meggyőződésünk az, hogy az eredeti törvényjavaslat beterjesztői tehetnek igazából arról, hogy most kénytelenek vagyunk ismét megtárgyalni ezt a kérdést. Alapvetően a betejesztőket terheli ezért a felelősség, mert nem állapítottak meg eljárási szabályokat akkor, amikor a törvényjavaslatot megfogalmazták, és nem építettek bele olyan szankciókat, amelyeket most kénytelen megtenni a Parlament. Én azt hiszem, minden jogszabályhoz hozzátartozik az eljárás rendezése és a megfelelő szankciók beépítése. Ezért vagyunk kénytelenek tehát ismét ezzel a kérdéssel foglalkozni. Elkerülhető lett volna tehát, hogy most ismét napirendre tűzze a Parlament.
De úgy tűnik, hogy a Kormány még most sem kívánja gyorsan lezárni az ügyet. Újabb határidőpontokat jelöl meg, melyeket az intézkedést illetően újabb döntési periódusok követnek. Óhatatlanul felmerül a kérdés: kinek az érdeke az ügy lebegtetése? Nyilvánvaló ugyanis, hogy a vagyonelszámoltatás folyamatos napirenden tartása a fenyegetettség révén az érintett szervezetekkel szemben olyan politikai nyomásként és kényszerként értelmezhető, mely messze túlmutat a vagyonelszámoltatás egyszerű jogi aktusán. Hogy hogyan egyeztethető ez össze a jogállamisággal és a demokráciával, különösen, ha az érintettek között egy parlamenti ellenzéki párt is található, erre csak az ügyben érdekelt politikai erők adhatnak választ.
Az ügy lehetőség szerinti gyors lezárása érdekében a Szocialista Párt később benyújtandó módosító javaslatában a határidők módosítását, azok előrehozását javasolja.
Ugyanakkor hangsúlyozni kívánom, egyetértünk azzal, hogy a Parlament ne térjen vissza ismét erre az ügyre, hanem a javaslattal kapcsolatos döntés nyomán a szükséges intézkedéseket a kormányzatnak kell megtennie.
A második problémakörben a kodifikációs pontatlanságok kérdésében a következőt szeretném elmondani. Meglátásunk szerint a javaslat – lényegét tekintve – nem tesz különbséget az elszámolóknak felróható és fel nem róható okok között. Szeretném aláhúzni, az Állami Számvevőszék is elismerte, hogy az elszámoltatásról szóló törvény sok ponton teljesíthetetlen követelményeket fogalmazott meg. Hadd idézzek az Állami Számvevőszéknek a különböző bizottságok elnökeihez intézett leveléből: "A Magyar Szocialista Párt vagyonelszámolása olyan adathiány-okokból sem volt hitelesíthető, amelyek a jövőben sem pótolhatók." "Megfontolást igényel, hogy további olyan adatpótlásra hívjunk fel szervezeteket, amelyek teljesíthetetlenségét maguk is elismerik, és további határidő megállapításával sem tudnak annak eleget tenni."
Tudomásul kell vennünk, a Szocialista Pártnak nem a saját vagyonával kellett elszámolni az eredeti törvényjavaslat szerint, hanem a volt MSZMP volt vagyonával kellett ezt az elszámolást elvégeznie. 40 év hordalékában kellett rendet teremteni a Szocialista Pártnak akkor, amikor elkészítette a vagyonelszámoltatást. Nagyon sok szempontból lehetetlen feladatba ütköztünk, hiszen az állampárt, pártállam – mindannyian tudjuk – úgy gondolta, hogy az örökkévalóság számára rendezkedik be, ezért értelmetlennek tekintette a jogilag korrekt dokumentálást a vagyon tekintetében.
Ezen a ponton joggal vetődik fel a kérdés: mennyiben vonható felelősségre a Szocialista Párt az elmúlt rendszer állampártjának súlyos mulasztásaiért. A javaslat tehát megkerüli a felróhatóság problémáját. látszólag kaput nyit a kérdés előtt a hiányzó dokumentumok igazolhatóságával, bár itt is pontatlanságokat találtunk, mert nem tisztázott, hogy mi tekinthető hitelt érdemlő igazolásnak, mi fogadható el annak, és egyáltalán kinek kell ezt benyújtani? Tehát látszólag kaput nyit a törvényjavaslat. A szankciók megfogalmazásánál azonban már ismét figyelmen kívül hagyja ezt a problémát. Nem tisztázott ugyanis, a szövegből ez nem derül ki, hogy a szankciók a hiánypótlás után vagy már azt megelőzően lépnek életbe, vagyis, hogy a hiánypótlást követően kell meghozni a szankcionáló döntéseket, avagy az első körben nem hitelesnek találtatott vagyonelszámoltatások mögött álló szervezetektől kell megvonni ezt a támogatást.
Végezetül a harmadik problémakörre térnék ki, a szankciók kérdésére. Felvetődik a kérdés ismét, hogy a kilátásba helyezett szankciók – jogi normák szerint – mennyire függenek össze a vagyonelszámoltatás tényével, mennyire koherensek azzal, menynyire következnek abból. A törvényjavaslatban megfogalmazott szankciók láttán ugyanis joggal vetődik fel a kérdés: mit akar a Kormány? A vagyonelszámoltatás korrekt, jogi normák szerinti lezárását, vagy az érintett szervezetek anyagi, pénzügyi ellehetetlenítését és működésképtelenné válását.
Különös hangsúlyt kap a kérdés a Szocialista Párt esetében. A kétharmados többséggel elfogadott párttörvény ugyanis a parlamenti pártok állami költségvetési támogatását kizárólag a választásokon elért eredménytől, azaz a szervezet társadalmi támogatottságától teszi függővé. A jelenlegi törvényjavaslat a párttörvény előírásaihoz képest jelentős szűkítéseket tartalmaz, amelyek egyszerű többséggel történő elfogadása precedens értékűvé válhat. Precedens értékűvé válhat, mert lehetővé teszi, hogy a párttörvény megkerülésével és a parlamenti többség támogatásával újabb és újabb támadások induljanak a különböző pártok és politikai szervezetek ellen. Ez összeegyeztethetetlen a többpárti demokráciával és a jogállamisággal, s komolyan mérlegelendő tény a végső szavazásnál. E szavazás során a Parlament is választ ad arra a kérdésre, hogy az ügy korrekt lezárását vagy az érintett szervezetek működésének ellehetetlenítését akarja-e.
Végül még egy korábbi megnyilatkozásra hadd reagáljak. Nem kívántam reagálni Szokolay Zoltánnak arra a megjegyzésére, hogy '88-ban az akkori MSZMP állami támogatottsága hirtelen megnőtt. Azért reagálok mégis rá, mert a Szocialista Pártot keverte ismét bele az ügybe, mondván, hogy a rendszerváltás hevében a Szocialista Párt tehet arról, hogy hova lett ez a támogatás.
Szeretném felhívni a figyelmét Szokolay Zoltánnak arra, hogyha elolvasta volna az Állami Számvevőszék részletes jelentését, számára kiderült volna, hogy egyrészt nemcsak az akkori MSZMP kapott hirtelenül megugrott központi költségvetési támogatást, hanem minden társadalmi szervezet, és ennek alapvető oka az volt, hogy '88-89 fordulóján váltott a Kormány a 10 %-os társadalombiztosítási hozzájárulásról a 43 %-os társadalombiztosítási hozzájárulásra. Ezt tényként kell figyelembe venni. Arra, amit Szokolay Zoltán elmondott és idézett egy társasági szerződésből, én sem tudok mást javasolni, az egyetlen korrekt megoldás, hogy a Legfőbb Ügyészséghez fordul ebben a kérdésben, és nagyon remélem, hogy később, akár egyedül, akár közösen, de visszatérhetünk a vizsgálat eremdényére és tájékoztathatjuk a társadalmi nyilvánosságot.
Elnök Úr! Végezetül, tényleg végezetül, csak szeretném bejelenteni, hogy készítjük módosító javaslatainkat, amelyekhez szerettük volna a vita tapasztalatait is felhasználni, ezért az a tiszteletteljes kérése a frakciónak, hogy a részletes vitára bocsátás szavazását a következő ülésszakon rendelje el. Köszönöm. (Taps.)
