KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg a saját indítványomról szerettem volna beszélni, aztán már csak jegyezgettem itt fölfelé. Engedjék meg, hogy először – és ezzel a saját indítványomat is érintem – megpróbáljak reagálni az előbb elhangzottakra.
Először talán – nem is a hozzászólások sorrendjében – Mécs Imréhez szeretnék egy mondatot szólni. Messzemenően tiszteletben tartom a nézeteit és a véleményét, de van egy olyan érzésem – és ebben megerősített pont az a levél, amelyet felolvasott –, lehetséges, hogy ebben az országban nagyon sok embernek magába kell néznie, de kedves Mécs Imre, tömeggyilkosok és ijedtükben tapsolók soha, semmilyen körülmények között nem vonhatók egy kalap alá, és nagyon kell vigyáznunk arra, hogy még azt a látszatot is elkerüljük, hogy bármilyen szinten ezek találkozhatnának egymással! (Taps a kormánykoalíció soraiban.)
A másik – nem ezt a sorrendet szerettem volna, de ha már Fodor Gábor említette, akkor hadd mondjam –: most megint előkerült itt a nullum crimen sine lege elve, az analógiatilalom, a bizonyítékok elenyészése, meg hogy nemzetközi egyezményekbe beleütközik-e ez a törvényjavaslat vagy sem. Én sem akarok különösképpen büntetőjogászkodni, de azért egy-két fogalmat tisztába kellene tenni. Ez a bizonyos nullum crimen sine lege elve, amelyre annyian hivatkoztak már ebben a házban, az magyarra lefordítva annyit jelent, hogy senkit nem lehet olyan bűncselekmény miatt felelősségre vonni, amely bűncselekményt az elkövetése idején törvény nem fogalmazott meg. Az én szerény tudomásom szerint az emberölés és a hazaárulás az tíz évvel ezelőtt is bűncselekmény volt, meg harminc évvel ezelőtt is, meg ötven évvel ezelőtt is. Tehát ez a törvényjavaslat a nullum crimen sine lege elvébe nem ütközik. És egyet hadd mondjak még: azok a bizonyos nemzetközi egyezmények, amelyekre egy kivételével, arra majd külön kitérek, Fodor Gábor is hivatkozott, a római egyezmény meg a polgári és politikai jogok egyezségokmánya is egy dolgot tesznek a nullum crimen sine lege elvében, valóban: kiterjesztik a nullum crimen sine lege elvének hagyományos felfogását. Mert a hagyományos felfogás szerint az a szabály, hogy az elkövetéskor kell bűncselekménynek minősülnie egy meghatározott cselekménynek, a hazai jogra vonatkozik. A Fodor Gábor által hivatkozott nemzetközi egyezmények ezt a hazai jogot kiterjesztik a nem hazai jogra is. A római egyezmény 7. cikkelye azt mondja, hogy a hazai vagy nemzetközi jog alapján nem volt bűncselekmény, és a későbbiek során pedig a civilizált nemzetek által elismert általános jogelvekre utal, és ugyanezt teszi meg a polgári és politikai jogok egyezségokmánya is. És hogyha már itt tartunk, akkor hadd idézzem a római egyezménynek azt a bizonyos 15. cikkelyét, amire olyan nagy biztonsággal hivatkozott a múltkor, és azt mondta, lehet, hogy szó szerint emlékszem, lehet, hogy nem, akkor elnézést kérek, de a lényege az volt, hogy a 15. cikk (2) bekezdése mondja ki azt, hogy egy törvénynek nem lehet – büntetőtörvénynek nem lehet – visszaható ereje. Ez a 15. cikk (2) bekezdése így szól: nem lehet eltérni a 2. cikk rendelkezéseitől, kivéve a jogszerű háborús cselekmények következtében okozott haláleseteket vagy a 3. cikk, 4. cikk (1) bekezdését – ez nem ide tartozik –, valamint a 7. cikk rendelkezéseitől nem lehet eltérni. A 7. cikk rendelkezései azonban azt tartalmazzák, hogy büntetni lehet az olyan cselekményeket, amelyek az elkövetésük idején akár a belső jog, akár a nemzetközi jog szerint bűncselekmények voltak. Úgyhogy nem tudom, hogy igazán ez az állítás hogy kerül ide az asztalra.
A mi alkotmányunk egyébként ezeknél a nemzetközi egyezményeknél szűkebb, mert a mi alkotmányunk szerint csak akkor lehet megbüntetni valakit, hogyha a belső jog szerint is bűncselekmény volt az elkövetés idején az általa elkövetett cselekmény.
Felmerült itt az analógiatilalom is. Hadd mondjak valamit: én egészen egyszerűen jogalkotás körében nem értem, jogászok hogy beszélhetnek analógiatilalomról!
Az analógiatilalom az a jogalkalmazásnak a kategóriája. A büntetőjogban az analógia tilalma azt jelenti, hogy a bíró nem alkalmazhat egy már meglévő jogszabályt egy olyan életviszonyra, amely az elbíráláskor nem létezik. Tehát itt a bíró hasonlít össze egy konkrét cselekményt egy jogszabályi rendelkezéssel.
Itt a mi esetünkben nem a bíró aktusáról van szó, hanem törvényhozási aktusról. (Szórványos taps.)
A másik: időtényező. Igen, itt írogattam föl magamnak. Időtényező. Azt mondta Vastagh Pál képviselőtársam, hogy bizonyítási nehézségek lesznek az idő múlása miatt. Igaz. Valóban lesznek bizonyítási nehézségek, mint ahogy minden olyan esetben bizonyítási nehézségek vannak, amikor a büntetőjogi felelősségre vonásra az elkövetés után 30 vagy 40 évvel kerül sor. És hadd mondjam, tisztelt képviselőtársaim, ez önmagában nem szól a törvényjavaslat mellett vagy ellen. De tény, hogy a mi hatályos jogunk szerint is és más nemzetek hatályos joga szerint is bizony az előfordul, hogy valakit a bűncselekmény elkövetése után 30-40 évvel vonnak felelősségre.
Ez egyrészt előadódik abból, hogy bizonyos bűncselekményeknek az elévülését nemzetközi egyezmények zárják ki, és ezekhez belső jogok csatlakoztak: tehát vannak elévülhetetlen bűncselekmények. Hadd mondjam, már csak az érdekesség kedvéért, hogy a mi hazai jogunkban van például két darab olyan is, amelynek a büntetési tétele három év szabadságvesztés. Elméletileg 50 év múlva is e három év szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetében büntetőeljárást lehet indítani.
Azonkívül pedig minden olyan jogrendben, amely ismeri az elévülésnek a félbeszakadását vagy a nyugvását, a dolog természeténél fogva előadódhat az, hogy 30-40 év múlva kerül csak sor a felelősségre vonása.
Itt egyetlenegy közelmúltbeli hazai példával hadd éljek. Talán emlékeznek tisztelt képviselőtársaim arra a bizonyos miskolci gyilkosságra, ahol az elévülésből 19 év eltelt, akkor tettek olyan büntetőeljárási cselekményt, amelynek következtében az elévülés újra elkezdődött. Tehát a ma hatályos és senki által nem vitatható szabályaink alapján 39 év ebben az esetben a jelen helyzetben az elévülési idő, feltéve, hogy két év múlva nem tesznek még egy büntetőeljárási cselekményt.
De hangsúlyozni szeretném: ez nem érv önmagában a törvényjavaslat mellett vagy ellen. Csak azt szeretném mondani, hogy az bizony előfordul, hogy bizonyítási problémák vannak az időtényező, az időmúlás miatt, és ez nemcsak ebben az esetben, hanem máskor is előfordulhat.
Az utolsó konkrét dolog, amire reagálni szeretnék, a nemzetközi egyezményeknek a kérdése. Fodor Gábor hivatkozott egy olyan nemzetközi egyezményre, az Európa Konvencióra, 1974-esre, amelyet egyébként mi még nem írtunk alá. De ez nem érv, hogy nem írtuk alá, tehát nem ezt szeretném felhozni.
Ez a konvenció – nem tudom, hogy tisztelt Fodor Gábor képviselőtársam elolvasta-e, ha nem, nálam itt van franciául is és angolul is a szövege, úgyhogy meg lehet tekinteni, különböző nyelven tudó képviselőtársaim megnézhetik –, e nemzetközi egyezmény, ellentétben például a Római Egyezménnyel, nem azzal foglalkozik, hogy bizonyos korlátokat állítanak fel benne saját maguk számára az aláíró nemzetek, hanem azzal foglalkozik, hogy bizonyos kötelezettséget vállalnak az aláíró nemzetek.
Ennek az egyezménynek az első cikke úgy kezdődik, hogy az aláíró országok kötelezettséget vállalnak arra, hogy ami itt bent foglaltatik, azt megteszik. És ezek után következik az, hogy az első cikknek a különböző pontjaiban említett bűncselekmények vonatkozásában tehát erre kötelezik magukat – kérem Fodor Gábor képviselőtársamat, hogy ellenőrizze, hogy jól fordítom-e, arra kötelezik magukat –, hogy az ugyancsak az egyezményben felsorolt bűncselekmények vonatkozásában egyrészt kimondják azt, hogy nincs elévülés, másrészt pedig arra is kötelezik magukat, hogy kimondják visszamenőleges hatállyal azt, tehát kimondják az elévülhetetlenséget olyan cselekményekre is, amelyeket az egyezmény hatályba lépése előtt követtek el.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha néhány nemzet arra szövetkezik egymással, hogy olyan kötelezettséget vállal, hogy azt mondja, hogy ennyit biztos kimondok és ezenkívül az egyezményben – kérem Fodor Gábor képviselőtársamat, szíveskedjék végigolvasni, hogyha talál benne egy olyan passzust, amelyik arra utalna, hogy ennél többet az egyezmény kizár, akkor szíveskedjék az én figyelmemet felhívni erre, meg fogom köszönni. Én többször elolvastam, nem találtam benne ilyen passzust. Csak arra vonatkozóan találtam benne szabályt, hogy ezt mindenképpen megteszik. De semmiféle olyan szabályt, amely ezt a lehetőséget kizárta volna, nem találtam.
Találtam azonban egy másik nemzetközi egyezményt, amelyet 1968-ban írtak alá - elnézést kérek, keresem -, amelyik úgy szól, hogy függetlenül az elkövetésük időpontjától, nem évülhetnek el a következő bűncselekmények.
Mindebből én csak egyetlenegy következtetést tudok levonni, hogy olyan nemzetközi egyezmény van, amelyik elkövetésük időpontjától függetlenül bizonyos cselekmények elévülhetőségét kizárja. Ilyen valóban van. De olyat én nem találtam, amelyik azt mondaná, hogy tilos feléleszteni már elévült bűncselekmények üldözhetőségét.
Ettől még természetszerűleg végig lehet gondolni azt, hogy ezt a törvényjavaslatot meg kell szavazni, vagy nem, célszerű-e, vagy sem. Én, elnézést kérek, több mint 12 perc alatt csak azt szerettem volna elmondani, vagy azt szerettem volna világossá tenni, hogy ez a törvényjavaslat nem ütközik sem a magyar alkotmányba, sem nemzetközi egyezménybe. Egy dologba azonban beleütközik, ez kétségtelen tény. A Büntető Törvénykönyvnek a 2. szakaszába. A Büntető Törvénykönyv 2. szakasza alól ez egy kivételt jelent. De nem egy olyan kivételt, amelyet bármi is tiltana.
És még egy dolgot hadd mondjak, és aztán mindenki lelkiismerete szerint dönthet, hogy a Btk. 2. szakasza, illetve korábbi törvényeinknek, beleértve a Csemegi-kódexet is egyébként, a megfelelő szakaszai alóli kivétel a magyar büntetőjogban nem szokatlan, nem ismeretlen, nemcsak 1945 után az átkos kommunista időkben, hanem előtte is kivételt szoktak tenni. És a nemzetközi gyakorlatban sem ismeretlen.
Tehát nem az történik, hogy valami olyan fogad el az Országgyűlés, amely nemzetközi elvekbe, alkotmányokba, nemzetközi gyakorlatba ütközne. Az most más kérdés, hogy a háború után a győztes államok – hogy mondjam? – kellemesebb helyzetben voltak ebből a szempontból, mint mi. Mert amikor ezeket a bűncselekményeket elkövették, amelyek egyébként elkövetésük idején nem is voltak bűncselekmények, ellentétben az e javaslat által érintett bűncselekményekkel, akkor elévülés még nem következett be. Ők ilyen problémával igazándiból nem néztek szembe.
És akkor most már két, nem jogi megjegyzést hadd tegyek, amely engem végül is – be kell vallanom őszintén, hogy nem kis vívódás után végül is – arra az elhatározásra juttatott, hogy ezt a törvényjavaslatot megszavazzam.
Az egyik egy személyes természetű, de azt hiszem, hogy ebben a házban, akik már elérték az én koromat, vagy idősebbek, többen találkoztak már ilyesmivel. 1956-ban, amikor apán a nemzeti bizottságnak az elnöke lett, és a faluban – ez egy kis falu volt – az emberek 98%-a egy oldalon állt, 2%-a a másik oldalon, a 98%-ból hát a 2%-ba tartozó valakit meg akartak verni.
S akkor ott apám is és többen is azt mondták – és ez gondolom sokunknak közös élménye különböző helyeken –, hogy lesz még majd független magyar bíróság. Én azt hiszem, hogy nem a több mint tíz éve halott apám hibája az, hogy nem lett elévülési időn belül független magyar bíróság.
A másik, amit ezzel kapcsolatban szeretnék megjegyezni: ennek a törvényjavaslatnak – függetlenül attól, hogy milyen bizonyítási nehézségek vannak, és hogy végül is hány embert fognak ennek alapján felelősségre vonni, meggyőződésem, hogy nem túl sokat, de hadd mondjam, amit nagyon fontosnak tartok – van egy, a jövő felé szóló üzenete, és ez pedig a következőképpen fogalmazható talán meg: Nem lehet főbenjáró bűnöket elkövetni abban bízva, hogy ha elég erőszakosak vagyunk, és sokáig vagyunk hatalmon, akkor ezek elévülnek, és megússzuk a felelősségre vonást. Köszönöm. (Nagy taps a kormánypártok oldaláról.)
ELNöK: Köszönöm. Szólásra következik Pető Iván a Szabad Demokraták Szövetsége részéről.
Felszólaló: Dr. Pető Iván (SZDSZ)
