FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ)
FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a módosító indítványokkal kapcsolatban általánosságban néhány megjegyzést tegyek. Tekintettel arra, hogy végigolvasva ezeket az indítványokat, amelyeket Kutrucz Katalin, Varga János, Tóth Albert, Kulin Ferenc és mások tettek, az az álláspont alakult ki bennem, hogy végül is az alapprobléma, ami miatt én az előző hetekben is ellenvéleményemet fejtettem ki a törvényjavaslattal kapcsolatban, a módosító indítványok által sem megoldott.
Az alapprobléma pedig az, hogy a jogállamiság elveivel áll szemben a javaslat, és a jogállamiság alapelveit sérti meg. Az elmúlt vitában hosszasan soroltam jogi érveket, amelyekről a múlt héten ki is alakult itt egy jogi vita, ezt nem szeretném folytatni, tekintettel arra, hogy tudom, képviselőtársaim java része nem jogász, és talán nem is lenne számukra izgalmas, hogy ha most már a részletes vitában ezeket néznénk meg. Sőt, azt is tudom, hogy akik a televízió előtt ülnek, illetve a rádiónál hallgatják ezt a vitát, számukra is nem biztos, hogy ez az, ami közel tudja hozni ezt a javaslatot, hogyha egy jogi vitát folytatunk.
Mégis, engedjék meg, hogy egyetlenegy jogi érvet utoljára, még egyszer elmondjak, és ennek a politikai konzekvenciáit. Ez pedig a nemzetközi joggal kapcsolatos, hiszen a múltkoriban is fölmerült, hogy a nemzetközi jog intézkedései között, a nemzetközi jogi szerződésekben nem találunk olyan érveket, olyan jogi érveket, amelyek egyértelműen kizárnák azt, hogy az elévülés esetében a visszaható hatály tilalma működik.
Egyetlen egyezményre szeretném felhívni a figyelmet, ez pedig 1974-ben született, január 25-én írták alá, a pontos címe "Európai konvenció az elévülés kizárásáról az emberiségellenes és háborús bűncselekmények esetén". Ez egy nemzetközi szerződés, amely megtalálható az Európa Tanácsnál a multilaterális szerződésekben, 82-es számmal. Ez a szerződés elég fontos dolgot mond ki, s különösen érdekes a vitánk szempontjából, mert pontosan ezzel a témával foglalkozik. A szerződés arról szól, nem akarom idézni a passzusokat, és tekintettel arra, hogy nálam meg különben is egy angol nyelvű verzió van, különösen egy részre szeretnék utalni, annak is a kezdetleges és hevenyészett fordítására. Ez pedig arról szól, hogy a konvenció eltörli az elévülését a konvencióban meghatározott emberiségellenes és háborús bűncselekményeknek. Idáig rendben is van, a második része érdekes a számunkra. A 2. cikkely a következőket mondja ki: a konvenció azokra a bűncselekményekre vonatkozik, amelyeket az adott államban a hatálybalépést követően követtek el – tehát amelyeket a hatálybalépést követően –, majd a második pont azt mondja: a konvenció azokra a cselekményekre is alkalmazható, amelyeket a hatálybalépés előtt követtek el, feltéve, ha az elévülés a hatályba lépés időpontjáig nem következett be. Vagyis egy nagyon egyértelmű szabállyal találkozunk. Ebből egyértelmű, hogy ha végigolvassuk ezt a szöveget, hogy a konvenció szerint tilos az elévülés feltámasztása abban az esetben, hogy ha az elévülési idő már eltelt. Tekintettel arra ráadásul, hogy itt a legsúlyosabb bűncselekményekről van szó, nyilvánvalóan az enyhébb cselekmények esetében is ez alkalmazandó, vagyis az előterjesztésnek azon állítása, hogy a nemzetközi jog az elévülés visszaható hatályú szabályozását nem tilalmazza, megdőlt ezzel.
Mi következik ebből? Ebből az következik, hogy amennyiben elfogadjuk ezt a javaslatot, és amennyiben az Alkotmánybíróság is úgy ítéli netán, hogy ez nem ütközik a hazai alkotmányba – amit, még egyszer mondom, kételkedve fogadnék, ugyanis az én álláspontom szerint ütközik –, akkor is az európai emberi jogi bíróság és bizottság elé kerülhet az ügy, és ott, amikor a bíróság ítéletet fog hozni, akkor nyilván az emberi jogi konvenció 7. cikkelyére fogja ezt alapozni, amit én már futólag idéztem, és amely 7. cikkelyt ez alapján lehet értelmezni. És így Magyarország egy olyan helyzetbe sodorhatja magát, kiteheti magát egy olyan vitának, amire nem hiszem, hogy politikailag szükségünk volna. Ez a vita arról fog szólni, hogy Magyarország e régióban először olyan konfliktusba kerül az Európa Tanáccsal és az elfogadott általános európai jogelvekkel, amely számunkra súlyos politikai presztízsveszteséggel járhat. Úgyhogy úgy vélem, erre még egyszer fel kellett hívnom és nyomatékosítani kellett a figyelmet. (Zaj a kormánykoalíció soraiban.)
Azonkívül engedjék meg, hogy még egy kérdésről beszéljek, ami itt a vita kapcsán kialakult, és nagyon komolyan számításba jött akkor, amikor álláspontunkat kialakítjuk. Ez a kérdés pedig az, hogy alkalmas-e végül is ez a törvényjavaslat arra, hogy elérjük a kívánt célt. Hiszen a legutóbbi parlamenti ülés alkalmával is beszéltünk arról, hogy egyetértés van köztünk az ügyben, hogy igazságtételre van szükség, hiszen mindenki erről beszélt, ezt mindenki leszögezte; ismerjük egymást jól az ellenzéki kerekasztal idejéből, hiszen sokan közülünk, akik most érvelünk ellene és mellette e javaslatnak, ott ültünk együtt. Tehát igazságtételt akarunk. Alkalmas-e – ez az alapvető kérdés –, alkalmas-e ez a törvényjavaslat erre?
Én úgy vélem, hogy nagyon nagy hibát követünk el, súlyos hibát, hogyha ezt elfogadjuk. Ugyanis a törvényjavaslat sajnos azt fogja eredményezni, hogy nem fogják tudni megkeresni és megnevezni azokat a bűnösöket, akik valóban bűnösök voltak; ártatlanokká válnak, kibújnak majd a jog gyűrűjéből, nem lehet velük mit kezdeni, és bizony, megint csak néhány ember fog fennakadni ezen a hálón, néhány emberen lehet csak példát statuálni. Azt hiszem, nem fogja elérni ezt a kívánt célt, azt, amit sokan remélnek tőle, hogy végre most a bűnösöket nyakon tudjuk csípni, végre igazságot tudunk tenni, ez nem fog bekövetkezni.
Úgyhogy úgy vélem, nem fogjuk elérni a kívánt célt ezzel a törvényjavaslattal, ezért is hibás, ha ezen a vonalon mozgunk tovább. Arról nem is akarok beszélni, tudjuk jól, hogy e törvényjavaslat alapeszméje, vagyis ezeknek a szabályoknak az áthágása mennyire súlyosan szembeszegül a jogállamiság alapelveivel. Annak a jogállamiságnak az alapelveivel, amelyet, azt hiszem, mindannyian megint csak fontosnak tartunk, és úgy gondoljuk, nem szabad semmilyen körülmények között sem áthágni, főleg akkor, ha demokráciában élünk. Ezért én nagyon szeretném képviselőtársaim figyelmét felhívni arra, hogy egy nagyon fontos momentumhoz érkeztünk ennél a törvényjavaslatnál, ahol a kérdés hamisan cseng, ha úgy tesszük föl az alternatívát, hogy vagy az egyik oldalon megbüntetjük a bűnösöket, vagy pedig a másik oldalon ragaszkodunk a jogállamiság elveihez, és akkor nem tudjuk ezeket a bűnösöket megbüntetni. Nem arról szól ez a történet, amiben most itt állunk. Hanem arról, hogy vannak a jogállamiságnak alapvető kritériumai, vannak alapvető elvei, amelyeket már felsoroltunk és amelyeket már elmondtunk, hogy mily fontosak, és amelyekkel szembeszegül ez a javaslat. És ezeket a kereteket nem átlépve, nem megsértve meg lehetne oldani az igazságtétel ügyét! Meg lehetne oldani, ha nem ezen a rossz eszközön kísérleteznénk, ha nem megint a jogba akarnánk ezt belekényszeríteni. Meg lehetne oldani azzal, ha egy parlamenti bizottságot állítanánk fel, amely parlamenti bizottság javaslatot tenne a Parlamentnek arra, hogy a jogállamiság keretei között hogyan lehet megtalálni azokat a bűnösöket is, akik ki fognak siklani ebből a hálóból. (Erősödő zaj a jobb oldalon.)
Úgy vélem, amikor egy ilyen fontos döntés előtt vagyunk, emlékeznünk kell erre még egyszer.
És még egy dolgot szeretnék bejelenteni végezetül a Parlamentnek, méghozzá azt, mi nehezen tudjuk elhinni azt, hogy az egykori ellenzék tagjai – legyenek akár ellenzéki oldalon ülők vagy kormánypárti képviselők – lemondtak volna arról, hogy az igazságtételt a jogállamiság eszközeivel kívánják megvalósítani. Ezért a házelnök úrhoz benyújtottunk egy indítványt, amelyben több képviselőtársammal együtt azt kérjük, hogy ennél a fontos törvényjavaslatnál név szerinti szavazást tartsunk. (Közbeszólások jobbról: Helyes! ) Ugyanis úgy véljük, hogy a jogállamiság átlépése vagy megsértése, illetve meg nem sértése forog itt kockán. Köszönöm szépen. (Általános taps.)
